Az utolsó karácsony

Egy hajlott hátú öreg nénike a botjára támaszkodva lassan haladt a jeges, fagyos úton. Minden lépését megfontolta, ebben a korban egy rossz mozdulat, és máris  megvan a baj. Könnyen törnek a csontok, és nehezen forrnak össze. A megváltó születésének napja volt, kora délután. A közeli piac felé tartott. A fenyőárusok ilyenkor már feladják a reményt, és hazafelé tartanak tömött pénztárcájukkal, hogy ők is együtt töltsék a szent estét szeretteikkel. De hátrahagyják nyomaikat, egy-két el nem kelt göthös kis fenyőt, és letöredezett ágakat. Jól számított, most is kergetett a hideg, metsző szél néhány fenyőágat. Nehézkesen lehajolt és összeszedett az elárvult, szomorú tűlevelűekből egy csokorra valót. Hazafelé menet, útja egy papírbolt mellett vezetett el. Betért, és vett egy kis üvegcse aranyfestéket és egy pár apró gyertyát. Ahogy kilépett az üzletből az eladó már húzta is le a redőnyt és sietős léptekkel elindult a saját karácsonyának melege felé. A néni lassan, nehézkesen haladt, elmaradoztak mögötte az ünnepi kivilágítás fényei. Hazaért a város széli piciny házba.  Lepakolta terhét és egy kicsit kipihente magát, erőt gyűjtött, mert még volt egy dolga. Kimenni a kertbe és a szomszéd diófájáról áthullott diót összeszedegetni.  Ahogy beért maga köré gyűjtögetett mindent, ami szükséges volt és leült kedvenc, öreg fotelébe. A diókat ollóval, kettéválasztotta, óvatosan kipiszkálta a bennük lakókat. Ezután egy cérnára gombot erősített, ez lett a diódísz akasztója, majd a két fél diót összeragasztotta és lefestette arany festékkel. Vázába tette a fenyőágakat és feldíszítette a diófüggőkkel. A legnagyobb dió került fel csúcsdísznek. A megtisztított dióbelet egy tányérba tette, és körbeállította gyertyákkal. Közben beesteledett és mikor elérkezettnek látta az időt meggyújtotta a meleg fényt-adókat. Az imbolygó gyertyák fényében megcsillantak az arany diók. Visszaült kedvenc helyére és magára terítette az összes takaróját. Fűtésre már régen nem tellett, de belül úgy érezte, hogy melegség önti el, nyugalom és békesség ereszkedik a kicsi konyhára. Karácsonyi dalt dúdolt, csendben inkább csak magának.

Lassan elbóbiskolt. Álmában kicsi lány volt újra, aki csillogó szemekkel áll a hatalmas fenyő előtt, teli izgalommal, örömmel és szeretettel. Érezte a fenyő illatával keveredő fahéjillatot, a mézeskalács és a szaloncukor mennyei ízét.

Hirtelen nőni kezdett, fiatal, széplánnyá serdült. Kilesett az ablakon. Odakint hatalmas hóban a kiválasztott, a ház előtt álló fenyőt díszítgette, határtalan ügyetlenséggel. Amikor erre a látványra kitört belőle a nevetés, a lebukott, hanyatt-homlok menekülőre fogja a dolgot és a jeges úton még többször elvágódva, visszavonult.

Most arcvonásai megváltoztak, egy érett, boldog asszony nézett vissza rá a tükörből.  A karácsonyfa a szoba sarkában állt tele díszekkel, fényfüzérekkel, csillagszórókkal. Kipirult arccal fogták a kezét, az egyik oldalon egy boldognak látszó férj, a másik oldalán a legnagyobb gyerek, majd a két kicsi: két fiú és meg egy lány. Ezután családi öleléskört alkottak és boldogan egymást túlharsogva énekelték a „Mennyből az angyal”-t.

Hirtelen ráncok barázdálták a szép arcot, élete legnehezebb karácsonyához érkezett.  A gyerekek már kirepültek a saját karácsonyukat ünnepelték. A szeretett férj egy hónapja, hogy örökre itt hagyta. Nem volt ereje ünnepelni, csak járkált a lakásban, nem találta a helyét. Egyetlen szál nagy gyertya pislákolt utalva az ünnepre, fenyő, díszek és karácsonyi zene nélkül.

A képek most felgyorsultak. Látta, ahogy a teste összeaszalódik, ahogy a lakása egyre szegényesebb, és elhanyagoltabb lesz. Már nem tellett semmire sem a kevéske pénzéből, szinte mindenről lemondott már.

Ekkor váratlanul megcsörrent a telefon, felriasztva szendergéséből. Nehézkesen kikecmergett a takarókupac alól és elindult a telefon felé. Lassan haladt, teljesen elzsibbadtak a végtagjai. Amíg oda ért arra gondolt, hogy milyen jó, hogy a telefonszámlát mindig elsőre fizeti ki, inkább másról mond le, hiszen ez a köldökzsinór a világgal. 

–Most, biztos, hogy a gyerekek hívnak, olyan régen hallottam már a hangjukat-gondolta. 

Már azt hitte soha nem ér oda, attól félt, hogy a vonal másik vége megunja a várakozást és leteszi a telefont, de szerencsére az utolsó csörrenésnél  felvette a kagylót és boldogsággal a szívében szólt bele:

− Te vagy az drágám?

− Nem, nem, elnézést a zavarásért, de egy szilveszteri ajánlattal szeretném megörvendeztetni…-hadarta egy idegen a betanult, rádumálós mondókáját.

Egy ideig hallgatta, majd csendben visszatette a kagylót. Visszaült a helyére és újra beburkolózott. -Mi a fenének vette a lányom ezt a masinát, ha soha nem hív rajta. Mennyi időmbe telt, amíg megtanultam a kezelését- dohogott magában.  

Ekkor hirtelen fény töltötte be a kicsi konyhát. Nem akart hinni a szemének egy igazi angyal állt előtte, félrefordította a fejét és rámosolygott. Nem tudta, hogy valóság, vagy csak a képzelet játszik vele. Ebben a pillanatban újra megszólalt a telefon. 

-Na nézd már, néha évekig meg sem szólal, most meg kétszer is- villant át a gondolat az agyán. 

Fel akart állni, de nem engedelmeskedtek a tagjai. A telefon kitartóan csörgött, majd átváltott üzenetrögzítőre és megszólalt:

− Drága anyuka, nem vetted fel biztos megint elszunyókáltál. Karácsony van a Lajos megint tökre itta magát és csak veszekedés lett a nagy ünneplésből. Annyira útálom már, hogy azt ki nem tudom mondani. Eszembe jutottál. Te mindig meg tudtál vigasztalni mikor kicsi voltam. Kár, hogy nem tudtunk beszélni, puszi, lányod!

Levél a Mikulásnak

Jól figyelj öreg, mert csak eccer mondom el! Jó lenne, ha odafigyelnél, mert nem szeretnék úgy járni mint tavaly, ugyanis az egyik kért ajándék nem érkezett meg. Úgy, hogy rajta vagy a fekete listámon, jól lesz ha meghúzod magad és még eccer nem bosszantassz fel!

Na írjad, diktálom:




1. Kéne egy gyorsabb internet, mert ez már rohadt lassú. Ne ám valami ócska madzagost, hanem pörgőset. Tudom, hogy nem sokat vakerászol belőle, de lassan mondom, hogy megércsd: legalább 10 mega, hogy tuggyak a haverokkal jáccani.
2. Jöhet egy jobb hangkártya, nem valami ócska koreai utángyártás, egy új egér mer a másik mán döglődik /érted döglődik, jó mi?/. Meg akkor meg dukál mán hozzá egy novi új billentyű is tudod az a menő ergoistennyilás, mer a Gyulusnak is olyan van.
3. Nem volna baj, ha hozzám vágnál valami menőbb cuccot, mert ez a mostani elég gagyi és jó vóna virítani, ha megyek a csajjal a mekibe.  Persze, sejtheted, hogy nem a turira gondoltam, mert ebben is csak a minőségiben utazom.
4. Ami még nagyon fontos, megdobhatsz két okos telcsivel, egyik neköm a másik a jánynak, hogy nyomhassuk a dumát napestig. Természetesen legyen feltöltve, hogy egyből hasznáhassuk.
5. Jó vóna a szobámat is fődobni valami újjj cuccal. Mondjuk bejönne egy nagyobb hencsergő, mer ha hancúrozunk köll a hely.  Valami jó kis rejtött lámpa is gyűhet a hangulat javításáhó.
6. Ha mindönáron akarsz csokit is hozni, akkó csak a lila tehenes jöhet szóba, mert azt szerettyük.
7. Jó vóna, ha a hűtő is föltöltödne, mög a kamrába a csipszespolcom, meg a sarokba az energiadobozos rekeszem, mer mán erősen fogyóba van.
8. Ha el tudod intézni, kéne egy kis plussz szünet a lekemnek, mert a mútkor is egy maratóni játékot köllött a hülye iskola miatt félbeszakítanom.
9. A gépnél elfelejtettem, hogy valami jobb ülőke is jó vóna, mer ezen kockásra ülöm a hátsóm egy-egy kétnapos beülés után.
10.Küdhetné valami takarító angyalt is aki időnként kiganézza szobámat, mer anyám nem töheti ide be a lábát ez neki tiltott zóna. Ja és emekedhetne a zsebpéz, mondok duplázzunk, mer iflácjó van vagy mia fene.

Na most látom pont tíz pont jött össze, remélem most nem fog kimaradni semmi.
Az öreg repedésnek /anyámnak/ is hozzá valami apróságot, mert megint legörbül a szája, hogy nem kapott semmit. Még el is pityerödött az árvám, tavaj vagy tavajelőtt, mán nem tudom mikó is pontosan.. Bár nem tudom, mennyire érdemli mög, mert szerintem miatta ivott az apám és mikor mán nem bírta tovább, itt hagyott a francba bennünket. Pedig bírtam az öreget, ő tudta mi a rend: ha valami nem úgy vót ahogy neki teccöt, egyből betakarta az öreglányt. Én még nem bántottam, de ha továbbra is este jár haza, azzal a kifogással, hogy melóznia kell, én mög gyűvök és nincs meleg kaja, tüllem is könnyen mögkaphatja. Legjobb vóna, ha egy söprűt hozná neki és mingyá fölühetne rá és töhetne egy kőrt a ház körül/haha/.

Na ennyi, ha este möggyün anyám, mondom neki, hogy pucójja ki a nagy bakancsom, oszt tögye ki az ablakba. Aztán, ha rögge föriadok ott lögyön ám minden.

Nyalom bélyeg, nyalom boríték, nyalom a fagyit és a csajom.

Pá, öreg csibész, húzd meg magad, jövőre hosszabb listát kapsz.

Üdv: lajoska

U.i.: Ha összefutsz az öregemmel, dobd meg egy kis pijával, biztos összenyalja a képedet érte.

Mondd mög neki, hogy neki vót igaza, éjje az életét.

Labirintus

A nagy kéz puhán letett valahova, majd elengedett. Lassan kinyitottam a szemem, az erős fény még bántott, de fokozatosan kirajzolódtak a körvonalak. Egy mennyezet nélküli fehér, szűk kis szobában voltam. A helyiség egyetlen tárgya egy falba süllyesztett számlálószerkezet volt. Felálltam, elindultam körbe-körbe keresve a továbbjutás lehetőségét. Hátam mögött, váratlanul kinyílt egy ajtó és ebben a pillanatban elindult a számláló 12:00-ról, visszafelé pörgetve a számokat. Óvatosan beléptem az ajtón, amelyik azonnal becsukódott mögöttem.  Egy folyóson találtam magam. Itt már egy kicsit színesebb volt a világ. A fal kék színre volt festve, balra egy virágokkal díszített, jobbra geometrikus ábrákkal felvértezett ajtó várt rám. Rövid gondolkodás után a virágosat választottam és beléptem rajta.  Kíváncsian körbenéztem, közben az ajtó a falba olvadt. Szépen berendezett gyerekszobában találtam magam, kisággyal, játékokkal, csillogó, forgó fénypontokkal. Biztonságot éreztem, meleget és szeretetet. Az óra most egy nagy plüssmaci hasán számolta az időt. Amikor 11:00 lett újabb ajtó nyílt ki. Egy ideig gondolkodtam, hogy inkább maradok a biztonságot nyújtóban, amikor a falak kezdtek egymáshoz közeledni, nem hagytak választási lehetőséget, menni kellett tovább. A folyosó most zöld színben pompázott. Most is két ajtó közül választhattam. Az egyiken iszonyatos tempóban képek váltogatták egymást, a másikon lágy dallam kíséretében, színes képek úsztak át egymásba. Az utóbbin léptem be. Már meg sem lepődtem, amikor az ajtó egyszeriben eltűnt, elveszítve a visszajutás lehetőségét. A falakon képek váltották egymást. A helység közepén egy forgószék állt.  Beleültem, és arra fordultam, amelyik képsorozat a legjobban megragadott. Éreztem, ahogy a képek megérintenek, szépen sorban elrendeződnek bennem. Egy idő után sötét lett és már én vetítettem a képeket a falra a saját érzéseim szerint. Jó volt valami újat létrehozni, alkotni. Lehet, hogy ha utánam valaki itt jár, már az én képeimet fogja nézni és alakítja a saját képére? – kérdeztem magamtól.

Az óra mindenütt ott volt akármerre fordultam. Mintha egy kicsit gyorsabban peregett volna az idő rajta. Amikor a számok 9:00 mutattak, a fény kigyulladt és a képek eltűntek. A forgószék a padlóba süllyedt, és nyílt a következő ajtó. Már nem vártam meg, hogy kiüldöztessem, mentem tovább az utamon.  Egy nagy terembe értem, amely tele volt további választási lehetőséggel. Volt itt minden fajta bejárat a következő szintre. Az egyik ajtón egy magányos hintaszék, a másikon egy mikroszkóp, a harmadikon szemeteskonténer, a negyediken egy ijesztő arc volt látható. De a következőt választottam, amelyen egy gyümölcsöktől roskadozó terebélyes fa pompázott. Bent a falakon mindenütt hangszórók meredeztek. Ahogy becsukódott a visszajutás kapuja, szinte egyszerre megszólaltak a hangok. Volt közte, gyereksírás, munkagép zaja, egy női sikoly, kacagás, tengerzúgás, félelmetes szélvihar robaja, szívdobogás, veszekedés artikulátlan hangkavalkádja. A hangok időnként az elviselhetetlenségig felerősödtek, máskor tücsökciripelésé halkultak. Néha úgy éreztem, itt kell maradnom, néha pedig menekültem volna. Az idő itt, alattam a padlón számolt vissza, óriásszámokkal, nagyon felgyorsulva. Amikor elérte az 5:00-át a hangszórók visszahúzódtak a falakba, kigyulladtak a fények. A szembe lévő falon három ajtó jelent meg.  Az elsőn egy átszellemült arcú ember ült joga ülésben, körülötte csillagok. A középsőn egy a Holdra vonító magányos farkas volt festve. A harmadikon egy békésen legelésző birkanyáj.

Az elsőt választottam. Ahogy beléptem, nyugalmas éteri zene fogadott. Leültem a középen elhelyezett párnára és átadtam magam a gyönyörű zene varázsának. Körülöttem kék fénnyel csillagok úsztak át a helységen. Belső nyugalmat, békességet éreztem magamban. Behunytam a szemeimet és úgy éreztem túljutottam téren és időn. A zene azonban szép lassan elhallgatott és világos lett. Felálltam, kerestem az órát. A párnán találtam meg 1:00-át mutatott. A párna váratlanul eltűnt és megjelent két ajtó, egymás mellett. Teljesen egyformák voltak, jeltelen fehérek. Egy kicsit sétáltam előttük nem tudtam dönteni, végül a másodikat választottam. Tökéletes sötétség fogadott. Hirtelen felgyúltak a fények, egy keskeny kis szegélyen találtam magam, előttem feneketlen mélység. Moccanni sem tudtam, csak meredtem a semmibe. A félelem lett úrrá rajtam. Kerestem az órát. Ahogy felnéztem megtaláltam, a semmibe íródott ki. Úgy éreztem, lelassul az idő, vánszorognak az egyre fogyó számok. Szorult helyzetemben már csak arra vágytam, hogy leperegjenek a reménytelenség másodpercei. 00:10, 00:09, 00:08, 00:07, 00:06, 00:05, 00:04, 00:03, 00:02, 00:01, 00:00.

Megérkezett a nagy kéz és felemelt. Ahogy emelkedtem felfelé és visszanéztem, láttam, hogy egy labirintusban botorkáltam és nagyon közel voltam egy helyhez a labirintus közepén, ahol kék volt az ég, a tengerparton föveny várta a mezítlábas csámborgót, és ahol az idő végtelen.

Ez volt az utolsó kép, amit láttam. Még hallottam, ahogy a kéz gazdája megszólal:

‒ Most azért jobban teljesített, mint a múltkor.

‒ Mi legyen vele, újra megpróbálhatja – kérdezte egy másik hang.

‒ Nem, most egy kicsit pihentetjük, és visszatérhet, mint fehér egér. Most pedig töröljétek a memóriáját.