Mindig is szeretett kijárni a zsibvásárra. Volt az egésznek
valami bája, összehasonlíthatatlan hangulata. Itt minden eladandó megtalálta a
maga balekját, csak ki kellet várnia az idejét. Hogyha vevőként bolyongott,
szép komótosan elkezdte az első sornál és módszeresen végigmustrált mindent.
Amikor valami megragadta a figyelmét közelebb lépett. Ekkor felnézett az
eladóra, végigfürkészte. Sokszor nem érdekelte tovább az üzlet, mert kétes
kinézetű volt a gazda, sunyi tekintettel, előre dörzsölve a kezét a jó bolt
reményében. Ilyenkor, lehetett a valami egyedi és megismételhetetlen akkor sem
kellett neki tovább. De ha szimpatikus volt számára a tárgy tulajdonosa,
tüzetesebben megvizsgálta a kiszemeltet. Amennyiben érezte, hogy ez neki kell,
elkezdődött a zsibi kedvenc, néha kötelező társasjátéka az alkudozás. Erre
születni kell, nehezen tanulható. Nagyfokú empátiakészség szükségeltetik,
ugyanis minden eset egyedi, személyre szabott. Ha ott lapul az eladó szemében a
huncutkás mosoly tudhatjuk, hogy nagy csata lesz, egyenlő felek küzdelme.
Ilyenkor a kimondott árra széles mosoly a válasz, majd a vevő a feléből elkezd
alkudni, esetleg hátat fordítva látszólag elhagyja a helyszínt (úgyis utoléri
az eladó ajánlata). Ha hosszas alkudozás után összejön az üzlet, mindenki örül
egy kicsit. A volt tulajdonos azért, mert még így is többet kapott érte, mint
amit ért, az új, boldog gazdi pedig azért, mert jót tett a lelkének, hogy
olcsóbban jutott a hőn áhítotthoz. Persze nem mindig így köttettek az üzletek.
Volt olyan eset, hogy nem alkudozott, csak fizetett, mert tudta, hogy sokkal
értékesebb számára az a dolog, mint a kimondott ára. És akkor is elmaradt az
említett társasjáték, ha látta, hogy az eladó rászorultságból, kényszerűségből
válik meg kedvencétől.
Olykor úgy is kiment a vásárba, ha egy fillér sem lapult a
zsebében, csak a hangulatért. Ilyenkor jó volt lökdösődni a forgatagban,
megfigyelni egy kicsit jobban az eladókat.
Ott volt közöttük a tipikus ügyeskedő, aki mindenből pénzt
tud csinálni. Áruja, kétes eredetű, gyorsan szabadul tőle, a lebukás veszélye
miatt.
Ott ücsörgött kicsi, összehajtható horgászszékén az, aki
tényleg a feleslegessé vált kacatjaitól akart megszabadulni. Fillérekért
kotya-vetyélt el mindent, hiszen úgyis csak útba volt, kellett a hely az újabb
felesleges tárgyaknak.
Aztán ott voltak, akik valamilyen gyűjtőszenvedéllyel
valamit szorgosan összegüzüztek, és most a többször meglévőket, vagy meguntakat
elpasszolták, hogy a legújabb kiadásút megvehessék. Kisebb kör alakult ki
körülöttük a hasonló ívásúakból. Arcukon látszik a megszállottság, a külön
kaszt fölénye.
És ott kuporogtak azok is, akik szegényes kis holmijukat
ajánlgatták, egy kis bevétel reményében.
Néha ő maga is beült az eladók közé, hogy valamit
értékesítsen. Szerette ezt az oldalt is. Hihetetlen együttérzés alakult ki a
környékbeli eladni szándékozók között. Örültek egymás sikerének, vigyáztak
egymás holmijára, ha valamiért el kellett ugrani néhány percre, segítettek
eladni, kedves ajánlással, egy-egy biztató mosollyal. Innen a vevőket
figyelhette meg.
Ez az „állatfajta” nagyon érdekes, erről figyelve. Mivel
főleg az árut vizslatták, kifürkészhetők a szándékaik, gondolataik. Még mielőtt
komolyra fordulhatna az ügylet, már tudni lehet, hogy csak lézengő, vagy
potenciális vevő.
A zsibongásban megfigyelte a vevők típusait is.
Jöttek azok, akik csak a hangulat kedvéért róják a köröket.
Ők minden alkalommal itt voltak, mindig ugyanakkor, mindig ugyanolyan arccal,
ugyanabban a ruhában. Ritkán vettek valamit, csak a légkört szívták magukba,
hogy egy hét múlva újra itt lehessenek.
Ott nyüzsögtek a minden vackot megvevők. Feldíszített
karácsonyfaként, mindenféle tárgyat magukra aggatva bóklásztak. Látszott
rajtuk, hogy a pénz nem számít. Ezekre lehetett legjobban rásózni bármit.
Sokszor feltűnt egy kisebb csoport. Gyorsan közlekedtek, a
tömeg gócpontjait közelítve meg, majd sietve továbbálltak. Hiába hívta fel
időnként a hangosbemondó jelenlétükre a figyelmet, mindig megtalálták
áldozataikat. Ők a zsebtolvajok, jól felkészült trükkökkel, gyorsasággal és
leleménnyel. A megszerzettet nem ott költötték el, úgy hogy nem számítottak
igazán „vevőknek”.
Volt egy réteg, akiket nem igazán szívlelt. Ezek voltak a
mindenből alkudók. Ellenük csak úgy védekezhetett szegény eladó, ha eleve
rátette az árra a felárat. Ennek az volt a kockázata, hogy olyan magas lett a
felsrófolt ár, hogy körbemosolyogták a fejét az alkudozók és faképnél hagyták.
Ha pedig az eredeti árat mondta, akkor fillérekért akartak megszerezni mindent
a mérlegelés teljes hiányával.
De volt olyan is, akiket szeretett. Ők kiszúrták a
megkedveltet, odajöttek, kézbe vették, eggyé váltak vele, megkérdezték, hogy
mennyi, elővették a tálcájukat és fizettek. Összemosolyogtak, s egy pillanatra
jó érzés töltötte el mindkettőjüket.
A napok felgyorsultak. Úgy esett, hogy egyre kevesebb ideje
volt, hogy kinézzen a zsibire. A közelmúlt egyik vasárnapján a rég látogatott
mellett vitt el az útja. Hajnali öt óra volt ilyenkor nyitja kapuit a vásártér.
Valami hihetetlen tömeget látott bebocsájtásra várva. Kíváncsi lett, így dolga
végeztével beugrott körülnézni. A régihez képest kétszeres területen
helyezkedtek el a próbálkozók olyan sűrűen, mint a heringek. Működött a „sok
eszkimó, kevés fóka” elv, csak ritkásan lézengtek a vevők. Már híre-hamva sem
volt a családias légkörnek, szomorú, megfáradt emberek ültek kis motyójuk
mögött. Kedvetlenül lődörgött a sorok között. Most nem az árura volt kíváncsi,
hanem az eladókra. Riadt szemű emberek kínálták a portékáikat, szinte
könyörögve. Feltűnt neki egy csont sovány nő, aki szegényes ruhájában ücsörgött
a kipakolt holmija mögött. Odament hozzá. A nő szomorú szemmel, félve
rátekintett. Fájt ez a nézés, levette szemét róla és a kitett holmira révedt.
Agyonmosott, de tiszta gyerekruhák voltak. Leguggolt és kiválasztott belőle
néhányat, majd odaadta a nőnek, megkérdezve, hogy mennyi lesz. A nő átvette,
egy kicsit számolgatott, majd csendesen megszólalt:
−Nyolcszáz forint…
Odaadott egy ezrest. A nő remegő kézzel átvette.
−Sajnos nem tudok visszaadni. - mondta.
−Nem is kell. – jött a válasz.
Megfordult, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába.
