Folytatjuk sorozatunkat, amely sotán a brit zenei szaklap, a Prog Magazine CD-mellékleteivel ismerkedünk meg. Ma a 2016-ban kiadott negyvenhetedik szám lemezábe fülelünk bele.
A következő felvételeket hallhatjuk:
01. NoSound - In Celebration of Life (5:37)
02. Wolverine - Nemesis (9:21)
03. Erik Norlander - Unearthly (8:49)
04. Tilt - Hinterland (8:01)
05. Twelve Foot Ninja - One Hand Killing (4:30)
06. Dream the Electric Sheep - Let The Light Flood In (5:31)
07. Head - Washing Off the Blood (4:54)
08. Afforested - The Round Barrow (2:53)
09. Ursine Princess - Lord of Misrule (10:03)
10. Art Griffin's Sound Chaser - Fast Track (7:10)
Folytatjuk barangolásunka a zenei műfajok labirintusában. E heti témánk az Instrumental music.
I mint Instrumental music
A következő zenei műfaj az Instrumental music:
Az instrumentális hangfelvétel általában ének nélküli felvétel, bár tartalmazhat néhány artikulálatlan éneket, például kiáltott háttéréneket nagyzenekari környezetben. A szemantikai kiszélesedés révén a dal szó tágabb értelemben az instrumentális zenékre vonatkozhat. A zenét elsősorban vagy kizárólag hangszerek felhasználásával állítják elő . A hangszer a kottaírásban létezhet, miután egy zeneszerző írta; a zeneszerző fejében(különösen olyan esetekben, amikor a zeneszerző maga adja elő a darabot, mint például egy blues szólógitáros vagy egy népzenei hegedűs esetében ); mint egy darab , amelyet egyetlen hangszeres vagy zenei együttes ad elő élőben, amely a duótól vagy triótól a nagy big bandig , koncertzenekarig vagy zenekarig terjedhet .
Az egyébként énekelt dalban egy nem énekelt, de hangszerekkel megszólaló szakasz nevezhető hangszeres közjátéknak, vagy ha ez a dal elején történik, mielőtt az énekes elkezdene énekelni, hangszeres bevezetőnek. Ha a hangszeres rész egy adott előadó (vagy előadók csoportja) képességeit, muzikalitását és gyakran virtuozitását emeli ki, akkor a szekciót „szólónak” nevezhetjük (pl. a gitárszóló, amely a heavy metal zene kulcsfontosságú része, és hard rock dalok). Ha a hangszerek ütős hangszerek, akkor a közjátékot nevezhetjük ütős közjátéknak, vagy "ütős szünet". Ezek a közjátékok egyfajta szünetet jelentenek a dalban.
A kereskedelmi népszerű zenében az instrumentális számok néha egy megfelelő, vokált tartalmazó kiadás remixei , de előfordulhatnak eredetileg ének nélküli kompozíciók is. Az egyik példa olyan műfajra, amelyben énekes/instrumentális és kizárólag instrumentális dalokat is készítenek, a blues. Egy blueszenekar többnyire olyan dalokat használ, amelyeknek szövege elhangzik, de a zenekar műsora során olyan instrumentális dalokat is előadhatnak, amelyek csak elektromos gitárt , szájharmonikát , álló basszust / elektromos basszust és dobfelszerelést tartalmaznak. Az instrumentális tene több műfaj belül is előfordulhat, de különösen elterjedt a rock and rollban az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején. Az elsősorban tánczeneként szolgáló rock-and-roll és rhythm-and-blues instrumentálisok az 1950-es évek közepén kezdtek megjelenni a popslágereken.Bill Doggett orgona- és szaxofon-vezérelt „Honky Tonk” (1956) az élen jár. Ezt követően a hangszeres lemezek rendszeresen az első helyre kerültek. Champs”A Tequila 1958-ban nagy sikert aratott, abban az évben, amikor Duane Eddy olyan slágereket kezdett el, amelyek védjegyévé vált twang gitárhangzást tartalmaznak. Nagy-Britanniában a Shadows saját slágersorozattal rendelkezett 1960-tól, bár sikereiket nem sikerült exportálniuk az Egyesült Államokba (ellentétben a Tornadoesszal, amely 1962-ben az amerikai slágerlisták élére kerültTelstar ”).
Az 1960-as évek elejére a legjobb amerikai hangszeres csoport a Ventures, akik segítettek népszerűsíteni a szörf zene úttörője Dick Dale. Az 1960-as években a rhythm and bluesnak is megvolt a maga része az instrumentális slágerekben, kezdve Booker T.-től és az MG „drive” -ig.Green Onions ” (1962) toHugh Masekela öngyújtója, a „Grazing in the Grass” (1968). Ahogy a popzene az 1960-as évek végén egyre kifinomultabbá vált, olyan szimfonikus ihletésű dalok születtek, mint Paul Mariat „Love in Blue” (1967) és Mason Williams „Klasszikus gáz” (1968) szintén slágerek voltak. Általában azonban az instrumentális rock virágkora az 1960-as évek elején véget ért, amikor a brit Invasion zenekarok visszahelyezték a hangsúlyt az énekesekre.
Az 1970-es és 80-as években az instrumentális filmzene volt a legelterjedtebb, de ahogy az 1990-es években egyre népszerűbb lett a new age zene és a könnyű jazz, visszatértek a listákra. Az instrumentális rock aranykorszakának öröksége azonban tartós hatást gyakorolt a rockzenészségre . Wray dübörgése hallható volt az 1960-as évek végének nehéz elektromos gitárhangzásában; a Beach Boys egy másik szintre emelte a szörfzenét; és Johnny and the Hurricanes, akire leginkább a „Crossfire” (1959) emlékezett, rányomta bélyegét a Beatlesre , akikkel együtt koncerteztek a nyugat-németországi hamburgi Reeperbahnban.
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. Újabb hónap lesz magunk mögött. Hagyományainkhoz híven az utolsó hétvégén különböző előadóké a főszerep. Ma Blues Spirit Box hetedik lemezébe fülelünk bele.
A következő felvételeket hallhatjuk:
01. T-bone Walker – I'm In an Awful Mood [02:44]
02. Bessie Smith – Baby Won't You Jump With Me [02:57]
03. Lightnin' Hopkins – I Can't Stay Here In Your Town [02:47]
04. Leadbelly – Death Letter Blues [02:59]
05. Lonnie Johnson – Four Hands Are Better Than Two [03:17]
06. Sonny Terry – Harmonica Stomp [02:48]
07. T-bone Walker – Don't Leave Me Baby [02:49]
08. Crayton – After Hours Boogie [03:01]
09. John Lee Williamson – Better Cut That Out [02:59]
10. T-bone Walker – Call It Stormy Monday But Tuesday Is Just As Bad [03:02]
11. John Lee Williamson – Hoo Doo Hoodoo [02:54]
12. Peter Chatman and his Washboard Band – Blues At Midnight [02:42]
13. Bessie Smith – Cold In Hand Blues [03:13]
14. John Lee Hooker – Goin' Mad Blues [03:45]
15. Joe Williams – Every Day [02:36]
16. Brownie McGhee – Got to Find My Little Woman [02:31]
A ház kívülről olyan volt, mint a többi:
vidám színek, rendezett kert, vendégváró kapu. Benne, szerencsére a szeretet és
a tisztelet lakott, igazi otthonná téve azt. Az együtt lakó több generáció
minden tagjának jutott egy meghitt kis zug, ahová félre vonulhatott, ha éppen
arra volt szüksége. Egy valamiben mégis különlegesnek számított. A tetőtérben
volt egy kicsiny szobája. Ha belépett az oda tévedő és kinyitotta az ajtót, egy
fülkényi helységbe léphetett. Mindössze egy hintaszék, egy könyvespolc néhány
könyvvel és egy állólámpa ácsorgott álmosan. A különlegesség a bejárati ajtóval
szembeni másik ajtó mögött rejtőzött. A nap folyamán a ház minden lakója
meglátogatta ezt a rejtekhelyet.
Miután a ház asszonya útjára bocsájtotta
a családot, elsőként nyomta le az ajtó kilincsét. Virágos rét tárult a szeme
elé. Felpezsdült a vére, önfeledten gyűjtötte csokorba a virágokat. Újra az a
boldog kislány lehetett, akit még nem zaklatnak a hétköznapok. Amikor
feltöltődött visszatért a napi rutinhoz.
Az iskolából a kislány ért haza először.
Első útja a tetőtérbe vezetett. Kinyitva az ajtót, egy hatalmas fa ágáról
lelógó hinta várta. Beleült és hajtani kezdte. Egyre magasabbra és magasabbra
jutott. Súlytalannak érezte a testét, lehunyta a szemét és mosolygott.
A padlásszoba következő látogatója a
nagyfiú határozottan lépett be és nyitotta ki az ajtót. Odabenn sötét félhomály
fogadta. Másnak talán nyomasztó lehetne ez a világ, de ő biztos léptekkel
haladt benne, mint aki ismeri a hely minden porcikáját és tudja, hogy mi vár
rá.
Estefelé apa osont fel a lépcsőn. Neki
egy hangulatos, szűk utcácskára nyílt az ajtó. Ahogy léptei koppantak a
macskaköveken, a szemerkélő esőben szembe egy alak közeledett. Amikor elment
mellette, az utcai lámpa fényében meglátta az arcát. Az első szerelme volt ő.
Már késő este lett, amikor lassú léptek
közeledtek. Remegő kéz nyitott ajtót. Feltárult egy kis tanya. Az öregember
odacsoszogott az udvar közepén álló öreg diófához és leült a farönkből készült
göcsörtös padra. Lehunyta szemét és magába szívta a diófalevelek kesernyés
illatát…
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a brit zenei szaklap a Prog Magazine CD-mellékleteivel ismerkedünk meg. Ma a 2016-ban megjelent negyvenhatodik lemezébe fülelünk bele.
Folytatjuk barangolásunkat a zenei műfajok útvesztőjében. Mai témánk az
Inspirational – Christian & Gospel.
I mint Inspirational
A ma tárgyalt zenei műfajunk az Inspirational – Christian & Gospel.
Az inspiráló zene dióhéjban mindenféle műfajt felölel a gospeltől a keresztényen át a kortárs felnőttekig , a gyermekzenéig, a klasszikus crossoverig és az instrumentálisig. A műfaj, amelyet végül kortárs keresztény zeneként ismernek majd, az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején a Jézus-mozgalom újjászületéséből származott, és eredetileg „Jézuszene”-nek hívták. „Abban az időben sok fiatal a hatvanas évek ellenkultúrájából vallotta, hogy hisz Jézusban. A kábítószeren, a szabad szexen és a radikális politikán alapuló életmód csupaszságáról meggyőződve, a „hippikből” „Jézus népe” lett. [ Természetesen voltak, akik úgy érezték, Jézus egy újabb „utazás”. „Az 1970-es évek „Jézus-mozgalma” volt az, amikor a dolgok valóban elkezdtek megváltozni, és a keresztény zene kezdett önálló iparággá válni.” A „Jesus Music” kezdete hangszereken játszott és dalokat énekelt a szerelemről és a békéről, ami aztán Isten szeretetében alakult át. . Paul Wohlegemuth, aki az Egyházzene újragondolása című könyvet írta „Az 1970-es években a rock-hatású zene markáns elfogadása lesz az egyházzene minden szintjén. A rockstílus mindenki számára ismerősebb lesz , ritmikai túlzásai finomodnak, korábbi világi asszociációi pedig kevésbé fognak emlékezni.”
Julia Wade
Julia Wade olyan előadóművész, akinek munkája számos különböző zenei műfajt felölel – a klasszikustól a Broadwayn át a popig. Hihetetlen három oktávos tartományával elragadtatta a közönséget, és a zenéje iránti mély elkötelezettségével világszerte inspirálta az embereket.
Brooke Fraser
A 24 éves Brooke Fraser pop-jelenség Új-Zélandon és Ausztráliában, ahol legújabb albuma, az 'Albertine' és a debütáló 'What To Do With Daylight' együttesen több mint 225 000 darabot adtak el. Hazájában, Új-Zélandon és Ausztráliában többszörös platinalemezes művész, aki múlt hónapban debütált Észak-Amerikában Albertine-nel. A lemez jelenleg „a szerkesztő zenei választásaként” szerepel az iTunes-on, és betört a Top 10 albumok közé olyan előadók mellett, mint a Coldplay, John Mayer és Katy Perry.
Mindy Jostyn
Mindy Jostyn csaknem tíz éven keresztül turnézott az Egyesült Államok keleti részén, és lenyűgözte a közönséget lelkes hangjával, jellegzetes dallamaival, szellemes és éleslátó szövegeivel, valamint számos különböző hangszer, köztük gitár, hegedű, szájharmonika, harmonika és zongora uralásával.
Lew Doty
Lew Doty, bár az évek során számos művész hatással volt rá, olyan stílust alakított ki, amely teljesen sajátja. Szövegei tele vannak spirituális elvekkel, hangja az angyalitól a gyengédtől a füstös és kemény vezetésig terjed.
Jenny Burton
Jenny Burton egy csodálatos Gospel énekes, akinek karrierje több évtizeden át ível. A világ minden táján énekelt, szóló előadóként és a The Jenny Burton Experience-szel is
Bár az 1960-as években voltak keresztény albumok, amelyek kortárs hangzású dalokat tartalmaztak, két 1969-ben felvett albumot a „Jesus rock” első teljes albumának tekintenek: Larry Norman Upon This Rock (1969) című albumát, amelyet eredetileg a Capitol-on adtak ki. Records, és Mylon – We Believe , Mylon LeFevre, a Cotillion által kiadott, amely a LeFevre kísérlete volt a gospel zene és a déli rock keverésére. A hagyományos vagy déli gospel zenétől eltérően ez az új Jézus-zene a rock és a népzenéből született.
Ennek a mozgalomnak az úttörői közé tartozott még a 2nd Chapter of Acts, Andraé Crouch és a tanítványok, Evie, Nancy Honeytree, The Imperials, Love Song, Barry McGuire és Petra. A kis Jézus-zenei kultúra az 1980-as évekre több millió dolláros iparággá bővült. Sok CCM-művész, mint például Amy Grant, DC Talk, Michael W. Smith, Stryper és Jars of Clay, átívelő sikert ért el a 40 legjobb rádiójátékkal. 2005-ben a keresztény zene eladásai meghaladták a klasszikus, a jazz, a latin, a New Age és a soundtrack zene eladásait.
Belefülelők:
TOP 10 MOST UPLIFTING Gospel Choir Auditions On Got Talent!
Julia Wade Sings "Siyahamba" with the World!
Brooke Fraser - Deciphering Me
Jenny Burton - Bad Habits
The 2nd Chapter Of Acts - In the volume of the book (1975) (US, Christian Rock)
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk a Taboo Blues Band.
Taboo Blues Band
A Taboo Blues Band egy portugál illetőségű blues-rock csapat. Néhány hónapja jelent meg debütáló albumuk, amelynek címe "Never Too Old".
Tagok:
Ivan d' Almeida - ének, akusztikus gitár, szájharmonika, slide- és ritmusgitár
João Serra Fernandes - összes szólógitár, basszusgitár a „Together Me”-ben & „Midnight Train.
Lérias Mário - basszus (1., 3., 7., 8.szám)
Miguel Madeira: Basszus (2., 5., 9., 10. szám)
Diogo Martins: billentyűsök
Luis Varatojo: dobok
Chris Souza - dobok (2., 5., 9., 10. szám)
Az összes dalt Ivan d' Almeida írta és komponálta, kivéve a „Taboo (Cold as a Stone)” című dalt amelynek szerzője João Serra Fernandes. Ma ebbe az albumba fülelünk bele.
Az öreg orgona büszkén feszített a
templomban. Virágvasárnap volt, őt is szépen feldíszítették, sípjait szépen
kifényesítették. A kántor a közelgő ünnepre készülve, naponta meglátogatta és
gyakorolta az egyházi dalokat. Szerette a kántort, mert mindig tisztelettel
bánt vele, érzékeny ujjakkal érintette a billentyűit, mindig levette a cipőjét,
ha meg kellett szólaltatni a basszus regisztereit. A kántor szívesen
beszélgetett vele, mint egy igaz jóbarát, ismerte ennek a férfinak minden
rejtett gondolatát, érzelmeit. Az ünnep előtti este a kántor befejezte a gyakorlást.
Felvette cipőjét és távozni készült. A kivezető apró ajtót kinyitva, még
egyszer visszafordult és inkább csak maga elé dünnyögte:
Holnap lesz a mi utolsó közös
fellépésünk. A püspökségtől kaptunk egy új korszerű orgonát, ami állítólag
jobban szól, könnyebb működtetni, mert minden elektronizált a belsejében. Én
nem hiszek benne, de haladni kell a korral
Sajnálom öreg barátom…- azzal kilépett az
ajtón és csendben behúzta maga után.
A templom fényei kihunytak, csak az apró
mécsesek lámpásai imbolyogtak a nagy üreségben…
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a brit zenei szaklap a Prog Magazine CD-mellékleteivel ismerkedünk meg. Ma a 2016-ban megjelent negyvenötödik szám lemezébe fülelünk bele.
A következő felvételeket hallhatjuk:
01. Mystery - Delusion Rain (10:06)
02. Panic Room - Nocturnal (7:46)
03. Proud Peasant - Saturn, Mercury (6:47)
04. Security Project - Lay Your Hands On Me (5:58)
05. Suit Of Lights - Monsters (2:24)
06. The Skys - Love Of Life (6:18)
07. Freedom To Glide - Exit Would (Let It Go ...) (5:39)
Folytatjuk barangolásunkat a zenei műfajok szövevényében. Ma az Industrial music van porondon.
I - mint Industrial music
A következő zenei műfaj az Industrial music:
Az ipari zene olyan zenei műfaj, amely kemény, mechanikus, transzgresszív vagy provokatív hangzásokra és témákra épít. Az AllMusic az ipari zenét a " rock és az elektronikus zene legagresszívabb fúziójaként " határozza meg, amely "kezdetben az avantgárd elektronikai kísérletek (szalagzene , konkrét zene, fehér zaj, szintetizátorok, szekvenszerek stb.) és a punk provokáció keveréke volt. ". A kifejezést az 1970-es évek közepén találták ki, amikor a Throbbing Gristle tagjai megalapították az Industrial Records -t.és a Monte Cazazzát. Míg a műfaj neve a Throbbing Gristle egyesült királyságbeli megjelenésével keletkezett, az Egyesült Államokban és más országokban is megjelentek a műfaj számára létfontosságú művészek és kiadók.
Az első ipari művészek zajjal és esztétikailag ellentmondásos témákkal kísérleteztek, zeneileg és vizuálisan is, mint például a fasizmus, a szexuális perverzió és az okkultizmus. A kiemelkedő indusztriális zenészek közé tartozik a Throbbing Gristle, a Monte Cazazza, az SPK, a Boyd Rice, a Cabaret Voltaire és a Z'EV. A Throbbing Gristle 1977-es, The Second Annual Report című debütáló albumán megalkották az "ipari zene ipari embereknek" szlogent. Az ipari zenei szcénák San Franciscóban és Chicagóban is kialakultak. A műfaj fejlődését befolyásoló előfutárok közé tartozott az 1940-es évek konkrét zenéje és változatos világzenei források a rock-korszak fellépései mellett, mint a Faust , a Kraftwerk, a Velvet Underground és Lou Reed Metal Machine Music ( 1975). A zenészek olyan írókat is említenek, mint William S. Burroughs és JG Ballard, valamint olyan művészeket, mint Brion Gysin.
Míg az 1970-es évek végén a kifejezést az Industrial Recordshoz kötődő csoportok és egyének egy kis csoportja alkalmazta, kibővítették az eredeti mozgalom által befolyásolt vagy "ipari" esztétikát alkalmazó művészekre. Idővel a műfaj hatása átterjedt olyan stílusokra, mint az ambient, a szintizene és a rock, mint például a Front 242, a Front Line Assembly, a KMFDM és a Sister Machine Gun, amelyek a chicagói Wax Trax-hez kapcsolódnak! Rekordok lenyomata. Az elektro-indusztriális zene az 1980-as években kialakult elsődleges alműfaj, a műfaj legjelentősebb zenekarai a Front Line Assembly és a Skinny Puppy. A másik két legfigyelemreméltóbb hibrid műfaj az indusztriális rock és az indusztriális metál, amelyek között olyan bandák szerepelnek, mint a Nine Inch Nails, a Ministry, a Rammstein és a Fear Factory, amelyek közül az első három platinalemezt adott ki az 1990- es években.
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk a Wood Willow.
Wood Willow
A Wood WillowA harmóniával teli hagyományos és eredeti zenével felvértezett Oklahoma City Wood Willow Joel Parks (ének/gitár) és Becca Herrod (ének/mandolin) közreműködésével hűen hozza a régi idők hangjait a jelenbe.
Zeneileg a csoport leginkább úgy jellemezhető, mint "egy dinamikus hibrid, amely valahol Gillian Welch és a The White Stripes közé esik" [Tinnitist]. Parks így magyarázza: "Rájöttem, hogy a műfajok félrevezetőek lehetnek. Minden műfajban hihetetlen zene és szörnyű próbálkozások találhatók, ezért induláskor megpróbáltuk az embereknek kézzelfoghatóbb képet adni hangzásunkról és energiánkról. Az akusztikus hangszerelésünk A Gillian Welch-összehasonlítást az emberek könnyebben megértik, de szeretünk egy kis dühöt és hozzáállást hozzáadni azokhoz a dalokhoz, amelyek erre szólítanak fel, így úgy éreztük, hogy egy nyersebb és harsányabb duót közvetítünk, mint a White Stripes."
Bár a stílusok modern ötvözete, a bluegrass zene az egésznek a középpontjában áll, mivel Parks bendzsót játszik a hagyományos bluegrass-os Steelwindnek, amelyet Joel testvére, Blake vezet. Herrod, aki szintén tagja, harmóniákat és mandolint ad hozzá. A pályán keresett 6 fős csoport az egész régióban fellépett, többek között a kansasi Walnut Valley Fesztiválon és a 42. éves Western Hills Bluegrass Fesztiválon a Sequoyah State Parkban Wagonerben, OK.
A pár 2018 őszén ismerkedett meg az oklahomai Nemzetközi Bluegrass Fesztiválon, és azonnal összebarátkoztak, és folyamatosan zenélnek együtt. Nem sokkal ezután Parksnak egy olyan álma volt, hogy egy hölgyet lát a zsúfolt járdán, egy pólóval, amelyen elöl „Wood”, hátul „Willow” felirat állt. Az álom hamarosan valósággá vált. Miután a név és a vízió a helyén van, a páros Lucas Gillette basszusgitárost egészítette ki, aki az elmúlt 15 évben együtt zenélt Parksszal, ebből egy évtizedig a brit pop ízű Ripple Green rockzenekar tagjaként.
Az új inkarnáció bemutatására Parks and Herrod két kislemezt adott ki Wood Willow néven 2021-ben, a nyájas cukrászdat, az „All That I Need”-et és az „Every Day” szárnyaló, harmóniában gazdag, nyitott szívű síkjait, ami úgy hangzik, mint egy Dolly Parton és Porter Wagoner 1960-as évekbeli együttműködése.
A hamarosan összeházasodó pár a Grammy-díjra jelölt producert, Wes Sharont hozta a teljes hosszúságú debütálására, a 'Southern Intentions'-re. A John Fullbright-tal, Parker Millsap-pal és Turnpike Troubadours-szal végzett munkájáért elismert Sharon lehetővé tette, hogy a természetes kémia teljesen kivirágozzon, miközben szakértői hatást is hozzáadott, így a keveréket az előtérbe helyezte.
A címadó dalon az árapály emelkedik, a füzek buggy-korbácsolnak, a harmóniák szárnyalnak az égbe. A vezető kislemezen, a „So Much Runnin”-on a hallgatók egy univerzális úti cél széles, nyílt síkságain ugrálnak, ujjongva. Lendületes kórusa indie folkot üvölt, a mögöttes fintor, részben ölelés, részben csók, motorja, a boldogság térbeli állapota.
A "So Much Runnin" egy olyan dal, amely hangzatosan ötvözi bluegrass gyökereit lázadó természetünkkel. Szöveg szempontjából lazán ábrázol egy karaktert, aki mindig az életében utazik, hogy mindig többet keressen, csak hogy belefulladjon saját kapzsiságába. Ez egy olyan dal, amely rámutat a hibáira. az emelkedő és őrlődő kultúra, amelyet a mai világ bálványozni látszik” – ajánlja Herrod.
Máshol a „No More Close to Heaven” egy Appalachia-ízű séta az evangéliumtól hemzsegő aranymezőkön, míg az „Art Collection” késő esti lelkét feszíti ki, és bontogatja bús/bluesy sziklaszárnyait. A „Madarak” töprengő feszültségeivel kérdéseket buborékolnak, a megnyilvánulás mérlegelése, míg a „Hírekkel” újra megerősíti a hitet, miközben lelki kegyelmet keres. A „Tijuana” a maga nyüzsgő, kétlépcsős ritmusával és egymásra halmozott harmóniáival teszi teljessé a kollekciót, de valójában színlelés nélkül visszahozza a kezdetet, a kapcsolat ígéretét.
A 115 Recording Stúdióban forgatott „Southern Intentions” videóval, a „So Much Runnin”-val, amelyet elhagyott vonatkocsikban forgattak az Oklahoma Railway Museum közelében, és az örömteli „Box O' Wine”-vel, amely végigjárja a parti vonalat. a mulatozók körében, ahogy az eseményeket egy erjesztett szőlőlé dobozára erősített iPhone örökíti meg… nem a te welch fajtád, egy hét nemzet hadseregéhez hasonló.
Hullámformák, portálok. Szívek, életfontosságúak. Egy csodálatos rohanás, dagály.
Annyi futás. Ennyit a kopasztás. Annyi nyüzsgés. Itt jönnek a déli szándékok. Mennyei bástya. Madarak a vezetéken. Acél szél a hátukban. Wood Willows véd a zord időjárástól.
A koponyában csak néhány fiatal neuron
téblábolt, nekik is kevés tennivalójuk akadt. Az idősebbek, a kisagy hátsó
zugában kialakítottak maguknak függőágyakkal egy pihenő helyet. Egész nap itt
henyéltek, kártyáztak, vagy olcsó viccekkel szórakoztatták egymást. A
legöregebbek régi, unásig ismételt történetekkel traktálták az ifjoncokat.
Váratlanul nagy sürgés-forgás termett a
folyósón. A bejárathoz legközelebbi ágyról lekászálódott egy neutron, felvette
a mamuszát és kinézett, hogy mi történt. Kisvártatva visszajött, leült az ágya
szélére. A többiek, látva a döbbent arcát, unszolni kezdték:
- Mi a helyzet, mondd már!
- Nem fogjátok elhinni, vége a jólétnek,
munka van. A „Kinéző” továbbított egy filmet, amely szerint a gazda elment a
hangszerboltba és vásárolt egy szintetizátort. Az öregebbek emlékeznek, hogy a
főnök fiatal korában zenélgetett, úgy néz ki, hogy megint fog.
A többiek döbbenten hallgatták, majd
megszólalt az egyik:
- Mit akar már 66 évesen. Ilyenkor már
lassabbak a reflexek, sok meló koordinálni a jobb és bal kezet. Miért nem
voltak jók neki az eddigi szokásai. Frankón pocsolyarészegre itta magát és nem
kellett gondolkodnia, nekünk meg pihi jutott osztályrészül. Kinek a fenének
jutott eszébe ez az eszeveszett ötlet?
- Állítólag a nagy öreg bölcs sugallta,
ugyanis ha meglátogatta gazdit az unokája, csak bambán nézett ki a fejéből, a
minden napos alkoholmámor hatása alatt. Most ennek vége, mert befészkelte magát
a gondolat, hogy ez így nem mehet tovább!
Immár tiszta fejjel, minden nap ott
görnyedt a gép fölött és gyakorolt. Már nagyon várta, hogy meglátogassa az
unokája és rég elfeledett dallamokra megtaníthassa őt…
Folytatjuk a brit zenei szaklap, a Prog Magazine CD-mellékleteivel való ismerkedésünket. Ma a 2016-ban megjelent negyvennegyedik számának lemezébe fülelünk bele.
A következő felvételeket hallhatjuk:
01. Big Big Train - Folklore (7:33)
02. Josh & Co Ltd - In For The Bite (4:04)
03. I Am The Manic Whale - Open Your Eyes (6:40)
04. Landskap - Tomorrow's Ghost (9:48)
05. Shamblemaths - Mockery Well Made (5:36)
06. Grice - Eclipse (6:28)
07. Tiles - Drops Of Rain (5:05)
08. Skytalk - Foot Traffic (5:04)
09. Secrets For September - The Man From Torquay (7:46)
Folytatjuk barangolásunkat a zenei műfajok labirintusában. A mai napon a témánk a Funky music.
F mint Funky music
A következőként taglalt zenei sílus a Funky music:
A funk amerikai eredetű zenei stílus, amely az 1960-as évek végén alakult ki, amikor afroamerikai zenészek a soul, a soul jazz és a rhythm and blues elemeit egy ritmuscentrikus, új tánczenei formába öntötték. A funk csökkentette a dallam és a harmóniák szerepét és előtérbe tolta a dobok és az elektromos basszusgitár „húzós” ritmusjátékát (ez a groove). A funkdalok gyakran egyetlen akkordból épülnek fel a soultól és a rhythm and bluestól eltérően, ahol inkább akkordmenetek vannak.
Mint sok afrikai eredetű zene, a funk is jellemzően komplex ritmusokra épül, amiket olyan ritmushangszerek szolgáltatnak, mint a ritmusgitár, a basszusgitár, a Hammond-orgona, és a dobok, melyek együttes játéka alkotja a funk ritmikai világát. A funkegyüttesek néha fúvós szekcióval (szaxofon, trombita, harsona) kiegészülve állnak fel.
A műfaj leghíresebb zenekarainak többsége soul és rhythm and blues dalokat is játszik. A funkzene nagy hatással volt a disco és az afrobeat kialakulására, és a funk-hangminták (úgynevezett sample-k) a hiphop, a house és a drum and bass stílusok többségében is felfedezhetők. A funk a go-go zenére is jelentős hatással bírt.
A funk szó alapvetően egy erős szagra utal. Robert Farris Thompson antropológus és művészettörténész Flash of the Spirit: African & Afro-American Art & Philosophy című könyvében leírja, hogy a funky szó a kikongo (kongói) eredetű „lu-fuki”-ból ered, ami rossz testszagot jelent. Az ötvenes évek végén/hatvanas évek elején a „funk” főnevet és az ebből képzett „funky” melléknevet jazz- és soulzenészek használták. Egy bizonyos forrás szerint a New Orleans-i dobos, Earl Palmer volt az első, aki olyan kontextusban alkalmazta a „funky”-t, hogy azzal zenészek szinkópás muzsikájára utalt (a magyar szlengben a „funky”-t leginkább „dögösnek” fordíthatnánk).
A funk alapját az intenzív groove jelenti, amit a basszus játszik. A Motown kiadó korai funkos felvételeinek központjában is a basszus van. A basszusgitár húrjait tépkedő és hüvelykujjal ütő slap-technikának köszönhetően a basszusgitár gyakorlatilag hangolt ütőhangszerré változik.
A funkegyüttesek fúvósai sokszor ismert jazz-zenészek is. Fred Wesley harsonás és Maceo Parker szaxofonista két legendás neve a műfajnak. Dolgoztak James Brownnal, George Clintonnal és Prince-szel. Néhány hatvanas-hetvenes évekbeli funkzenekar: Kool & The Gang, Tower of Power, Earth, Wind & Fire, The Blackbyrds, The Ohio Players, The Brothers Johnson és a Charles Wright & the Watts 103rd Street Rhythm Band.
A funk a bebop-jazzben megjelent, a skála oktávon felüli hangjait (kilencedik, tizenegyedik, tizenharmadik fokait vagy ezek alterációit) is tartalmazó akkordokra épül, így például a moll11-re vagy a dúr9-re (utóbbi szerepelhet tiszta vagy alterált nónával egyaránt). Mindazonáltal a beboppal ellentétben - amiben bonyolult akkordmenetek voltak - a funk egyszerű akkordmeneteket használ, vagy teljesen elveti a harmóniaváltást, és egyetlen akkordra épülő vampeket alkalmaz, ám ezt rendkívül kifinomult és komplex ritmussal ellensúlyozza. A funkban a dúros hangzású állóharmóniák leggyakrabban mixolíd, a mollos hangzásúak dór hangsort fejeznek ki. A dallami tartalomban ezek a skálák vegyülnek a blues skálával.
A funkzenekarokban a gitáros általában perkusszív stílusban játszik, sűrűn alkalmazva a wah-wah effektet és a húrok tenyérrel való tompítását. A The Isley Brothers gitárosa, Ernie Isley és a Funkadelic-es Eddie Hazel legfőbb inspirációikat Jimi Hendrix improvizált szólóiból merítették. Eddie Hazel az egyik legismertebb funkszólista. Ernie Isley Hendrix tanítványa volt, mikor az Isley Brothers háttérzenekarában játszott. Jimmy Nolen és Phelps Collins híres ritmusgitárosok, mindketten dolgoztak James Brownnak.
Az afro-amerikai zene jellegzetes stílusjegyei a nyugat-afrikai népzenében keresendők, és az Egyesült Államokban először a spirituálékban, a munkadalokban, az imaénekekben, az egyházi gospelben és a vidéki, rusztikus blues-ban jelentek meg. Később ezekből a zenékből fejlődött ki a jazz, az R&B, a soul és a funk is.
James Brown, a funk első szupersztárja karrierjét Little Richard koncertzenekarában kezdte az ötvenes évek közepén. Ez a zenekar volt a funk katalizátora. Miután Richard 1957-től felhagyott a világias életmóddal és a vallásnak szentelte életét, a bandatagok James Brown and the Famous Flames néven új zenekart alapítottak, és egy sor rhythm and blues slágert alkottak 1958-ban.
Más zenekarok is James Brown útvonalán indultak el, így a funk egyre fontosabb könnyűzenei stílussá vált. Az arizonai Dyke & the Blazers 1967-ben kiadta a Funky Broadway-t. Valószínűleg ez minden idők első soul-felvétele, amely címében tartalmazta a funky-t. Eközben a nyugati parton a Charles Wright & the Watts 103 Street Rhythm Band funk számokat írt 1967-es első albumára, majd megjelentették klasszikus Express Yourself című dalukat 1970-ben.
1970-ben a Sly & the Family Stone Thank You (Falettinme Be Mice Elf Agin) című felvétele az első helyre került a slágerlistákon. Ezt követte a Family Affair 1971-ben. Ezek a sikerek mind a zenekart, mind a műfajt a köztudatba emelték. A New Orleans-i funk elsősorban a The Meters nevéhez fűződik olyan felvételeikkel, mint az 1969-es Sophisticated Cissy és Cissy Strut. A The Isley Brothers 1969-es It's Your Thng című funkszáma első helyezett lett az R&B listákon. Ez a szám áttörést jelentett az afro-amerikai zenében, mivel James Brown jazzes hangzását ötvözte Jimi Hendrix pszichedelikus rockzenéjével és a Sly & the Family Stone illetve a Mother's Finest erejével.
A hetvenes évek volt a funk legnagyobb évtizede. A Parliament-Funkadelic mellett sikeres funkbandává vált a Sly and the Family Stone, Rufus & Chaka Khan, az Isley Brothers, az Ohio Players, a Labelle, a Confunkshun, a Kool & The Gang, a The Bar-Kays, a Commodores és Roy Ayers, habár a Billboard Magazin szerint csupán a Sly & the Family Stone jutott fel sikeresen a listák élére.
Más stílusú zenészek is érdeklődni kezdtek a funk irányába, olyanok is, mint Herbie Hancock jazz-zongorista, akinek 1973-as HeadHunters című lemeze erősen funkbefolyásoltságú. Hancock hetvenes évekbeli albumainak nagy részére szintén jellemző a funkos hangzás. A funk sikeresen megvetette a lábát Afrikában is, ahol keveredett az afrikai énekstílusokkal és a helyi, még komplexebb ritmusvilággal, létrehozva az afrobeatet. A műfaj atyja és legnagyobb sztárja a nigériai Fela Kuti.
A klasszikus diszkózene is a funkból alakult ki. Sok korai diszkózenész funkos környezetből érkezett. Sok diszkósláger (például Barry White dalai, Donna Summer Love To Love You Babyje, Diana Ross Love Hangoverje, a KC & The Sunshine Band I'm Your Boogie Manje, Chaka Khan I'm Every Womanje vagy a Chic Le Freakje) tartalmaz funkos riffeket és ritmikákat. 1976-ban Rose Royce funky-száma, a Car Wash első helyre került a listákon. A diszkó megérkezésével egyidejűleg a funk nem vesztett népszerűségéből a nyolcvanas évek elején sem.
A nyolcvanas években, főleg a diszkó hatására a funkzenészek egészen újfajta hangszereken kezdtek funkot játszani. A fúvós témák a szintetizátorokra kerültek, a Hammond B3-at, a Hohner Clavinetet és a Rhodes zongorát pedig például Yamaha DX7-el helyettesítették. A ritmusszekcióban a dobost felváltotta a dobgép, a „tépkedős” slap-basszustémákat pedig szintén szintetizátorok hozták. A funkdalok szövegei is változásokon estek keresztül.
Rick James volt a nyolcvanas évek első nagy funksztárja. 1981-es Street Songs című lemezén szerepel a Give It To Me Baby és a Super Freak, melynek több eleme később MC Hammer slágerében, a Can't Touch Thisben köszönt vissza. A hetvenes évek végén jelent meg Prince, aki James Brownhoz hasonló hangzású, letisztult, kevésbé dinamikus zenét játszott. Mindazonáltal ő lett Brown után a legnagyobb hatású funk-előadó; az erotikus szövegeket keverte a technológiai innovációkkal, összetett zenei megoldásokkal és egyedi imiddzsel. Prince alapította a The Time nevű zenekart, akiknek a hangzását később csak „Minneapolis sound”-nak hívták. Ez egy funkos, R&B-s, rockos, popos, new wave-es fúzió volt.
A nyolcvanas évek első felének további nagyobb funk-nevei: Cameo, Zapp, Gapp Band, Bar-Kays, Dazz Band. Az évtized második felére a funk veszített kereskedelmi sikereiből.
Afrika Bambaataa a Kraftwerk sikerein felbuzdulva felvázolta az electro funk stílusjegyeit. Ez a minimalista, elektronikus stílus Planet Rock című 1982-es számában hallható. A születő electro stílus lényegét a TR-808 dobgép jelentette, amit Afrika Bambaataa 1983-as Renegades of Funk-jában hallhatunk.
A funk végül kinőtte otthonát, és elterjedt Kanadában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Japánban, Algériában, Indiában, Dél-Afrikában, Brazíliában és Nigériában.
Ugyan a funkot a hiphop, a kortárs R&B és a new jack swing kiszorította a rádiós piacról, továbbra is létezett. Rockbandák kezdtek funkos megoldásokat használni zenéjükben, ezzel új értelmet adva a funk rocknak és funk metalnak. Ilyen zenekarok például az Extreme, a Red Hot Chili Peppers, a Living Colour, a Jane’s Addiction, a Primus, a Fishbone, a Faith No More, az Infectious Grooves, az Incubus és a Rage Against the Machine. A kilencvenes években pedig megjelent a funkcore stílus olyan előadóktól, mint az Outkast, Malina Moye, Van Hant és a Gnarls Barkley.
A kilencvenes években olyan előadók, mint Me'shell Ndegeocello és a (főleg brit) acid jazz színtér (benne olyan zenekarokkal, mint a Brand New Heavies, az Incognito, a Galliano, Omar Lye-Fook és a Jamiroquai) erőteljes funk-befolyásoltsággal bírtak. A Jamiroquai Travelling Without Moving című albuma 11.5 millió példányban került eladásra, ezzel a funk visszatért hetvenes évekbeli sikereihez. Eközben Ausztráliában és Új-Zélandon megjelentek az instrumentális funk-bandák a pubok színpadain, köztük a Supergroove, a Skunkhour és a The Truth.
A nyolcvanas évek vége óta a hiphopelőadók gyakran vesznek sample-ket klasszikus funk-számokból, főleg James Brown és P-Funk dalokból. A Parliament-Funkadelic újrafelfedezése jelentette a G-funk stílus alapját. A funk újjászületésében jelentős szerepet játszott a Digital Underground is. Sok mai klubzenében, drum and bass-ben hallhatóak klasszikus funkszámokból vett dobminták.
A funk fontos eleme a kilencvenes-kétezres években megjelent jam band mozgalomnak is. Ezt a színteret olyan zenekarok vezetik, mint a Phish, a Medeski Martin & Wood, a Robert Randolph & The Family Band, a Galactic, a Jam Underground, a Diazpora, a Soulive és a Karl Denson's Tiny Universe. A Berklee College of Music zeneiskolában alakult a Lettuce nevű zenekar, akik szintén idesorolhatók.
A kilencvenes évek közepén jött létre a nu-funk színtér. Ők a klasszikus, nehezen megtalálható 45-ös fordulatszámú lemezeken kiadott funkdalokra (úgynevezett rare groove-okra) emlékeztető zenéket készítenek.
A funk letette névjegyét a mai popzenében és R&B-ben is, ahol főleg énekesek (mint Beyoncé Knowles vagy Jennifer Lopez) dalaiban hallhatunk régi funkdalokból vett hangmintákat.
Belefülelők:
Wild Cherry-Play that funky music
James Brown - Papa's Got A Brand New Bag
Herbie Hancock - Chameleon
Stevie Wonder - Higher Ground
Sly & The Family Stone Thank You Falletin Me Be Mice Elf Again
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk Dominic Halpin.
Dominic Halpin
Dominic Halpin noha a legtöbb hangszeren játszik, Dominic fő tehetsége az elektromos- és akusztikus gitár. Stílusa az „Elvis találkozik Sinatrával”-hoz képest; nagyon vintage, mégis modern. De bárhogyan is kategorizálja a hangját, akár egy selymesen sima balladát énekel, akár egy rock and roll klasszikust az 50-es évek autentikus stílusában, Dominic mindig hagyja, hogy a közönség többre vágyjon.
Apjával a RAF-nél Dominic gyerekkorában sok helyen élt. De bárhol is voltak,
mindig voltak nagyszerű házibulik, ahol a barátok olyan lemezeket élveztek, mint Dean Martin, Bobby Darin, Elvis Presley, Louis Prima és Frank Sinatra. Tehát innen ered Dominic szeretete az ilyen típusú zene iránt.
Dominic már fiatalon tudta, hogy zenész akar lenni, és alig 15 évesen összeállította első bandáját – a Rocking Red Roosters nevű rockabilly zenekart, amely helyi koncerteket adott Manchesterben és környékén, ahol Dominic akkoriban élt. Különféle „napi” munkái voltak, de mindig is a zene volt az igazi szenvedélye.
A húszas évei elején Dominic úgy döntött, hogy Ausztráliába költözik, ahol megismerkedett más zenészekkel, akik ugyanolyan szenvedéllyel jártak a zene iránt, és megalapított egy zenekart, végül Dominic Halpin & The Suspects néven ismerték, amely nagy tiszteletnek örvend Sydney környékén, és rendszeres előadókká vált. a Sydney Harbor Casino.
2005-ben Dominic visszatért az Egyesült Királyságba – vissza Manchester környékére – és találkozott Nigel McGill szaxofonos barátjával. Közöttük összeállt a Dominic Halpin & The Honey B's swing zenekar. Amióta berobbant a színre, Dominic Halpin & The Honey B's az Egyesült Királyság egyik legkeresettebb előadójává nőtte ki magát. A bemutató dátumok lenyűgöző listájával – a Blenheim-palotától az Abu Dhabi Nemzetközi Jazzfesztivál főszerepléséig –, valamint a Simon Cowellt, Elle McPhersont és a londoni The Savoy-t is magában foglaló ügyféllistával energikus padlóműsoruk és lendületes ritmusuk szórakoztatta a közönséget. nem csak az Egyesült Királyságban, hanem az egész világon is.
A fellépés mellett Dominic számos dalt és zenei darabot írt, amelyek egy részét a külföldi média is felhasználta. 2007-ben zenéje szerepelt a Dorm Daze II című hollywoodi filmben, és számos amerikai televíziós sorozatban is feltűnt, köztük a Brothers and Sisters-ben és az MTV sikerműsorában, a Runs House-ban. Dominic 'Sway' változatát nemrégiben használták egy új orosz filmben, a 'Hitler Kaput'-ban, és a filmzenén is elérhető.
Dominic kreativitása nem korlátozódik a dalok írására. Számos helyi művész számára készített felvételeket és videókat. Az egyik saját szerzeményű dalához – a „Senor Blue” – Dominic írta, rendezte, producere és szerkesztette a videót, amely sok sikert aratott a You Tube-on. Számos vállalat számára vállalt videók készítésére irányuló projekteket is.
A The Suspects-szel – 1998-ban meghívták, hogy
fellépjen az akkori világ legnagyobb tengerjáró hajóján, a Grand Princess-en.
A The Suspects-szel – Rendszeres előadókká vált a Sydney Harbour Casino-ban, ami 2002-ben a Legjobb új Swing Club Act-díjjal tetőzött.
A Honey B-vel – Meghívták egy születésnapi partira, amelyet Simon Cowell adott édesanyjának.
2009-ben megkeresték Dominicot a Dora Bryan előtti tisztelgés producerei. Miután meghallotta az A Taste Of Honey című film címadó dalának verzióját (amelyben Dora Bryan szerepelt), amely a Traditional CD-jén szerepelt, Dominic felkérték, hogy jelenjen meg a műsorban, hogy előadja a dalt. Aznap este Sir Cliff Richard is szerepelt a számlán.
A Honey B-vel – 2011-ben Dominic abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Tony Bennett mellett lépett fel egy 2009-ben Dominic-et egy Dora Bryan előtti tisztelgés producerei keresték fel. Miután meghallotta az A Taste Of Honey című film címadó dalának verzióját (amelyben Dora Bryan szerepelt), amely a Traditional CD-jén szerepelt, Dominic felkérték, hogy jelenjen meg a műsorban, hogy előadja a dalt. Aznap este Sir Cliff Richard is szerepelt a számlán.
A Honey B-vel – 2011-ben Dominic abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Tony Bennett mellett fellépett egy meghitt privát koncerten Kanadában.
The Honey B's-szel – 2012-ben a cheshire-i Peckforton Castle újranyitásakor Dominic és a Honey Bs részesei voltak egy kezdetben tűzdelt számlának, amelyben Emeli Sandé is szerepelt.
Ma a frissen megjelent lemezébe fülelünk bele, amelynek címe "Shade of Blue".
A következő felvételeket hallhatjuk:
01 - Born to Play (00:02:46)
02 - Midnight Whisky (00:02:54)
03 - Into Your Arms (00:03:41)
04 - Mr Leaving (00:03:20)
05 - Until You Tell Me That It's Gone (00:02:49)
06 - The Moon Turned Red (00:03:39)
07 - I've Been Here Before (00:02:37)
08 - Vegas Blue (00:03:03)
09 - Just Ain't True (00:03:35)
10 - Shade of Blue (00:03:12)
11 - Rock 'n' Roll Baby (girl of My Dreams) (00:03:35)
.jpg)
.jpg)
%20(1).jpg)
