Mini mesék 2.0 XI.

A ház kívülről olyan volt, mint a többi: vidám színek, rendezett kert, vendégváró kapu. Benne, szerencsére a szeretet és a tisztelet lakott, igazi otthonná téve azt. Az együtt lakó több generáció minden tagjának jutott egy meghitt kis zug, ahová félre vonulhatott, ha éppen arra volt szüksége. Egy valamiben mégis különlegesnek számított. A tetőtérben volt egy kicsiny szobája. Ha belépett az oda tévedő és kinyitotta az ajtót, egy fülkényi helységbe léphetett. Mindössze egy hintaszék, egy könyvespolc néhány könyvvel és egy állólámpa ácsorgott álmosan. A különlegesség a bejárati ajtóval szembeni másik ajtó mögött rejtőzött. A nap folyamán a ház minden lakója meglátogatta ezt a rejtekhelyet.

Miután a ház asszonya útjára bocsájtotta a családot, elsőként nyomta le az ajtó kilincsét. Virágos rét tárult a szeme elé. Felpezsdült a vére, önfeledten gyűjtötte csokorba a virágokat. Újra az a boldog kislány lehetett, akit még nem zaklatnak a hétköznapok. Amikor feltöltődött visszatért a napi rutinhoz.

Az iskolából a kislány ért haza először. Első útja a tetőtérbe vezetett. Kinyitva az ajtót, egy hatalmas fa ágáról lelógó hinta várta. Beleült és hajtani kezdte. Egyre magasabbra és magasabbra jutott. Súlytalannak érezte a testét, lehunyta a szemét és mosolygott.

A padlásszoba következő látogatója a nagyfiú határozottan lépett be és nyitotta ki az ajtót. Odabenn sötét félhomály fogadta. Másnak talán nyomasztó lehetne ez a világ, de ő biztos léptekkel haladt benne, mint aki ismeri a hely minden porcikáját és tudja, hogy mi vár rá.

Estefelé apa osont fel a lépcsőn. Neki egy hangulatos, szűk utcácskára nyílt az ajtó. Ahogy léptei koppantak a macskaköveken, a szemerkélő esőben szembe egy alak közeledett. Amikor elment mellette, az utcai lámpa fényében meglátta az arcát. Az első szerelme volt ő.

Már késő este lett, amikor lassú léptek közeledtek. Remegő kéz nyitott ajtót. Feltárult egy kis tanya. Az öregember odacsoszogott az udvar közepén álló öreg diófához és leült a farönkből készült göcsörtös padra. Lehunyta szemét és magába szívta a diófalevelek kesernyés illatát…

A gyertya sok-sok társával együtt a templomban teljesített szolgálatot. Igaz, hogy hosszú életűnek számták, mert vaskos volt és magas, de szinte örökké éget, hogy vezesse a sötétségben a hívőket a tisztánlátáshoz vagy a betévedt turistákat, hogy végre kitaláljanak, és ne zavarják tovább a templom meghitt áhitatát. Rövid élete alatt sok mindent megtapasztalt. Látott szomorú szemeket az imbolygó fényben, égetett meg óvatlan gyermektenyeret, simogatott öreg, ráncos arcokat. Szerette a templom kongó csendjét, a mindig friss virágot hozó arctalan fejkendősöket, és ha nagyritkán megszólaltatták, az orgona mély regisztereit. Figyelte, ahogy társai sorban örökre kihunynak. Önmagát is szemmel tartotta, egyre aggodalmaskodóbb lett, amint fogyatkozott. Egy nap már csak egy kis csonk volt az olvadt viasz közepén. Tudta, hogy eljött a búcsú pillanata, ma végleg sötétség borul rá. Pislákolni kezdett, gyorsan még egyszer körülnézett, majd minden elsötétült.

Hirtelen egy szál gyufa fénye villant fel előtte, majd egy reszkető kéz meggyújtotta a kanócát. Végignézett magén, újra egész szál gyertya volt. Ahogy körbetekintett, látta, hogy egy szegényes otthon egyetlen fényhozója lett…

Óvatosan kinyílt a fürdőszoba ajtaja. Egy felmosófej jelent meg a résnyire nyitott ajtóban. Körülnézett, majd gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Felkapcsolta a villyanyt, majd boldog vigyorral az arcán elkiáltotta magát:

- Tiszta a terep, lefeküdtek!

A fürdőszobában megelevenedett az élet. A polcon mozdulatlanságra ítélt tárgyak kinyújtóztatták tagjaikat, és azonnal elkezdődött a traccsparti. Mint mindig, most is a hajlakk volt a szóvivő. A mai témája a sorsának alakulása volt:

- Nem hiszem, hogy közületeknek olyan szomorú lenne a végzete, mint nekem. Kifújkálnak, és ha már kifogytam, egyszerűen kidobnak a szemétre. A szappan közbeszólt:

- Na és velem mi a helyzet? Addig használnak, amíg egy napon végleg el nem fogyok…

Sorba egymásután mindenki beleszólt a témába, mert mindenki a saját végzetét érezte a legkegyetlenebbnek. Egy idő után csend lett. Ekkor a sarokban megszólalt valaki. Mindenki odafordult, mert az illető soha nem szokott belefolyni a vitákba.

- Ti panaszkodtok? Képzeljétek bele magatokat az én helyzetembe…

A tárgyak csendben magukba fordultak, a rózsaszín szappan még bele is vörösödött. Az utolsó hozzászóló nem volt más, mint a WC papír…

Mini mesék 2.0 X.

Kelep Elek, a gólya sajnos nagyon ügyetlen volt a fészeképítésben.

Tudta, hogy semmi esélye a gólyahölgyeknél, ha nem képes saját otthont teremteni a leendő családjának. Beiratkozott hát egy gyorstalpaló fészeképítő tanfolyamra. Gyorsan kiderült abszolút tehetségtelensége, a többiek és a tanár céltáblájává vált, ezért lemorzsolódott. Elkönyvelte magában, hogy magányosan fogja leélni az életét. Búskomorságba esett, törzsvendége lett a „Lápi Hörpintő” nevű becsületsüllyesztőnek. Egyik reggel kótyagos fejjel ébredt, kinézett a hevenyészett fészek ablakán. Azonnal kijózanodott, mert odakinn egy formás hölgyemény az ő házát mustrálgatta. Gyorsan rendbe szedte magát, és kirohant.

- Az Ön tulajdona ez az ingatlan? – kérdezte a gólyaszépség.

- Igen…- válaszolta csendben, szemlesütve Elek.

- Nem győzők betelni a látvánnyal, ezek a merész építészeti        

megoldások, ez a vagány stílus, újszerűség. Egyszerűen zseniális!

Megengedi, hogy körbe fényképezzem? Én ugyanis a Fészekrakó Lakáskultúra Magazin fotósa vagyok és pont ilyen korszerű otthonokat keresünk. – mondta és választ meg sem várva fényképezni kezdett.

A következő számban főoldalra került Elek otthona. Megindult az érdeklődők tömege, neves építészektől kezdve, a sznob gólyákig mindenki. Elek népszerű lett, még az Építészeti Kamara tiszteletbeli tagjának is beválasztották.

Egy valami nem jött össze neki, különcnek tartották és emiatt élete végéig magányos maradt.

A színház ülései közül az első sor középső széke nagy tiszteletnek örvendett. Ő volt az, aki mindenhová belátott. Látta a zenekari árokban a cselló és a másodhegedű románcát. Látta a jelenésre váró színészek ideges toporgását az oldalfüggöny mögött. Látta a zsinórpadláson a háttérképek hatalmi harcát. Mind azt, amit látott szívesen megosztotta a rosszabb helyen ücsörgő társaival. Ha a színházba díszvendég érkezett, természetesen ő volt a kiválasztott. A régi szép időkben, amikor még becsülete volt a színháznak, koronás fők tisztelték meg, hogy róla nézték az előadást. A kor előre haladtával következtek az elnökök, polgármesterek, államtitkárok.

A színházi élet egyre laposabbá vált, ma már nem volt sikk színházba járni. Foghíjas széksorok, kongó üres nézőtér lett az osztályrészük. Néha egy-egy napon virgonc gyermekcsapat vette birtokába a színházat, ahol valami felszínes mesejátékra váltottak jegyet az unatkozó szülők. A neveletlenek állandóan felugráltak, csapkodták az ülőkéiket, együtt éltek a meseszereplőkkel, némelyikük még fel is állt oda ahol mások ülni szoktak, hogy jobban lásson.

Egy díszelőadás alkalmával, a középső széket külön ünnepelték, sőt egy emléktáblát is kapott, rajta azon neves személyiségek nevével, akik helyet foglaltak ölelésében.

Néhány nap múlva kora reggel munkások szállták meg a színházat, és bontani kezdték a padsorokat.

- Főnök, melyik szék marad meg? –kiabált oda egyikük.

- Az első sor közepén, valami tábla is van rajta. – jött a válasz.

- Oké, megvan…

A középső szék ijedten nézte a felfordulást, körülötte kitépett, helyüktől megfosztott áldozatok hevertek egymás hegyén-hátán.

A gyakorlott melósok kihordták a társait, és egymásra zsúfolva egy távoli színházi raktár mélyére süllyesztették.

A színházban becsukódott az ajtó, középső magára maradt a kongó, üres teremben. Nem jött álom a szemére, nem tudta feldolgozni az eseményeket. Éppen elbóbiskolt volna, amikor újra felpattant az ajtó megérkezett a brigád, és velük az új székek. Puccos, vörös bársony borítású népség volt, tele önbizalommal, nagyképűséggel, pökhendiséggel.

A középső, még mindig látott mindent, de megtartotta magának…

Gödény Gedeon már elég jól el volt ázva, de úgy határozott, hogy még betér valami ívóba egy búcsúpohárra. Ismeretlen vidékre tévedt, örömmel fedezett fel egy általa még nem látott éjszakai bárt. A lágy zene hívogatta, nem tudott és nem is akart ellenállni. Benyitott, odabent villódzó fények kísérték a zene ritmusát. Körülnézett, szeme megakadt a bárpulton, azonnal arra vette az irányt, és mindjárt rendelt is egy Caribica Mojito-t. Azonnal szürcsölgetni kezdte, aztán egy kicsit jobban körülnézett. Levette a szemüvegét, megtörölgette majd visszatette. „Talán ezt az utolsó pohárral már nem kellett volna meginnom”- dünnyögte félhangosan. A mellette lévő bárszéken ülő meghallotta és felé fordult:

- Mi a gond barátom?

- Azt hiszem sokat ittam, mert mindenkit fehér szőrűnek, rózsaszín bőrűnek és piros szeműnek látok.

- Semmi baja a szemének, ez egy Albínó Állatok bárja.

- Édes istenem, nekem mindig azt mondta az anyukám, hogy kerüljem az albínókat, mert rám ugranak és kiszívják a vérem.

- Látja, hogy semmi ilyen nem történt. Pont olyan állatok vagyunk, mint a normálisak, csak hiányzik a festékanyagunk, ezért vagyunk ilyenek. Egyébként, nálunk barátságosabb, szelídebb lény nem létezik.

Időközben a többi vendég érdeklődését is felkeltette a betévedt, köré gyűltek. Gedeon félelmetesnek érezte ezt a menekülést elzáró

gyűrűt, de gyorsan feloldódott. Valóban még soha nem érezte ilyen jól magát egyetlen társaságban sem.

Másnap megalapította a tudatlanok és az albínók baráti társaságát.

Mini mesék 2.0 IX.

A hóangyal csak nemrég született. Jól tudta, hogy élete rövid, ezért gyorsan körbetekintett, próbált minél több emléket gyűjteni erről a világról. Ahol feküdt, körülötte mindent vakító fehérség takart be. Kisebb-nagyobb kidudorodások jelezték, hogy valamit befedett a hőpaplan, de hogy mi is az valójában csak a hosszú életűek tudhatták. Nem messze egy hatalmas hőember ácsorgott magányosan, fenyegető söprűjével, szénszemeivel, répa orrával és fazék kalapjával. Mérete ijesztő lehetett volna a kicsiny hőangyalnak, de a szája mosolyra görbült és ez megnyugtatta őt. Ahogy jobban körbenézett, észrevette, hogy nincs egyedül, mellette egy kicsivel nagyobb hóangyal feküdt a friss hóban. Szárnyaik összeértek, ez adott valami biztonságérzetet neki. Látásának perifériáján egy hatalmas fenyő görnyedezett a ráhullott hótömeg alatt. Egy arra járó fuvallat megrezegtette az ágait és megszabadította egy csomó tehertől. Az öreg fenyő láthatóan megkönnyebbült és nagyot sóhajtott. Amikor maga elé tekintett, két melegségbe bugyolált apró lényt fedezett fel. Ők voltak az alkotók, a létrehozóik. Büszke tekintettel néztek le munkájukra, pirospozsgás arcuk elégedettséget sugallt. Fogták egymás kezét, és valami megmagyarázhatatlan melegség áradt lényükből. A hőangyal átvette ezt az érzetet, békesség járta át. Ahogy felnézett az égre, látta, hogy szürke fellegek torlódnak egymásba, aztán lassan kiszakadt a hópárna és egyre nagyobb pelyhekben hullt alá. A kis angyalra egyre több esett, amíg egyszer csak eltűnt, mintha soha nem is lett volna ott…

Cicus Hanna, az angóra macska nagyon büszkén nézegette magát a tükörben. Teljesen el volt ájulva az újrafazonírozott bundájától. Az utolsó divatnak megfelelően alakította ki a kedvenc fodrásza, akit sűrűn meglátogatott, hogy naprakész legyen a divatbolondériában. Barátnői irigykedve dicsérték az új bundakölteményt, Hanna fürdőzött a dicsfényben.

- Tudjátok, egy modern macska mindig követi az aktuális divatot… - mondogatta kedvenc szlogenjét.

Hanna egyik nap a fogorvosnál várakozott, közben divatlapokat nézegetett. Az egyikben meglátott egy képet, amibe azonnal beleszerelmesedett. Ez kell nekem – gondolta magában. Elhatározását tett követte és a fogorvos után a fodrászhoz irányította a tappancsait.

Másnap délután találkozott barátnőivel a kedvenc presszójukban. A hatás kedvéért késve érkezett. Hanyag mozdulattal felakasztotta bundáját a ruhafogasra és helyet foglalt az asztalnál. A társaság döbbent arccal nézett rá. Meg sem mertek mukkanni. Végül a legcserfesebb kibökte:

- Drágám, tudsz róla, hogy teljesen pucér vagy?

- Természetesen. Láttam egy divatlapban, hogy ez a trendi.

- Jól megnézted azt a magazint, mert én is láttam az újságosnál, de nem vettem meg, mert az egy speciális, exkluzív rétegnek szól. Ők a különleges Szfinx macskák, akik kopaszon születnek és törvényen kívüliek. A társaság csendben ücsörgött egy darabig, majd hirtelen kitőrt a nevetés. Hanna fülig elvörösödött, felpattant, magára kapta a bundáját és elviharzott…

A sánta kutyák futóversenyt rendeztek, amelyre meghívót kapott a HEE a Hazug Embere Egyesülete is. A rendezvény fő célja az volt, hogy igazságot tegyenek egy közmondás ügyében, amely szerint a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Az esemény fő védnökei a Kecskeréti Állatotthon, és az Emberi Jogok Európai Bírósága volt.

A startpisztoly eldördülése után rögtön Háry János került az élre, de a táv felénél kifulladt és Háromlábú Edömér a vadászkopó vette át a vezetést. A verseny kétharmadánál felváltva törtek az élre a versenyzők. Az utolsó métereknél még nem lehetett tudni, hogy ki lesz a befutó. A versenyt célfotó döntötte el, a nyertes Tacsi Barnabás lett, akinek két hátsó lábát csapda nyomorította meg. A HEE óvást nyújtott be, mert szerintük szabálytalan az, hogy Barnabás a lábait helyettesítő kerekekkel versenyzett. A fellebbezést elutasította a versenybíró, akinek érdeke fűződött ahhoz, hogy a közmondás igaznak bizonyuljon, hiszen rokonságban állt a Szólás-Mondás Gyár vezetőjével…

Mini mesék 2.0 VIII.

Fortyogó Samu a vízforraló lefekvéshez készülődött. Minden nap este kilenckor hajtotta álomra fedelét, mert tudta, hogy reggel korán kell ébrednie, mert a gazda elsőként őt fogja használni. Szokásos időre beállította vekkerét és álomba szenderült. Reggel vidáman ébredt, már hallotta is a gazda mocorgását, majd érezte tétova kézmozdulatait. Felpattant a fedele és friss víz ömlött termetes pocakjába. Lecsapódott a bejárat és kezdetét vette a főtevékenység a víz felforrósítása. A megfelelő pillanatban kikapcsolt a melegítést szolgáló és már kész is volt a forró víz. A főnök megemelte és a kiöntőjén keresztül kiáramlott a fortyogó nedű. Kellemes kávéillat terjedt szét a levegőben. Tudta, hogy legközelebb estefelé lesz újra szükség rá, így hát a stressz levezetésére bekapcsolta a tv-t és receptműsorokat nézegetett. Az esti szolgálat után egy olyan karbantartás következett, amit nagyon nem szeretett. Tény, hogy egy idő után fehér vízkő rakodik le hordónyi hasa belsőjére, és ez egyre jobban zavarta a munkájában. Gazdi ezt úgy orvosolta, hogy egy éjszakára valamilyen folyékony anyagot öntött bele. Nagyon utálta a tisztítót, mert savanyú szaga volt, de annyira, hogy könnybe lábadt tőle a szeme. Ráadásul annyira csípett, hogy egész éjjel vakaróznia kellett tőle. De minden szenvedés véget ér egyszer. Megszabadult bűzlőfenségétől és alapos öblítést kapott. Megérte a tortúra, mert újra tiszta volt, mint a régi szép időkben. Feltöltődött friss vízzel és várta, hogy elkezdődjön a megszokott folyamat, de nem történt semmi. Hallotta a gazda cifra káromkodását, kapcsolgatását, a végén még meg is rázta, mint Krisztus a vargát. Semmi nem hatott. Reményvesztetten telt el a nap. Estefelé megérkezett a gazda, hóna alatt egy dobozzal. Samu rosszat sejtett. A kicsomagolás után egy csili-vili vadonás új fortyogó bukkant elő. Samut kipenderítették megszokott törzshelyéről és az újonc telepedett le helyette. Gazdi meg sem állt vele a kukáig, ahol alantas rangú háztartási szemét közé került. A hajsütő vastól már hallott erről a helyről, tudta mire számíthat…

Az időgép csattogva becsapódott a talajba, még párat villogott majd csend lett.

- Mi történt Wanda?

- Parancsnok, időviharba keveredtünk és becsapódtunk. Nincs nagy baj, a hibák egy nap alatt kijavíthatók általam. Javasolnám, hogy addig nézzen körül.

- Hol vagyunk?

- A jura korszakban. – válaszolt a computer.

- A Dinoszauruszok korában? Bárhová szerettem volna eljutni, de ide nem. Azoktól a böhöm nagy állatoktól már akkor is féltem, amikor csak könyvekben láttam őket, hát még élőben. Legjobb lesz, ha ki sem mozdulok innen.

- Sajnálom parancsnok, de a javítást akadályozná a jelenléte.

A parancsnok dohogva kinyitotta az ajtót. Kellemes szellő érintette az arcát. A hatalmas fák hívogatóan hajladoztak feléje. Nem is tűnik olyan barátságtalannak. – gondolta magában, és kilépett az ajtón. Körülnézett. Békés csend honolt, távoli madárhanggal fűszerezve. Tétován elindult az egyik irányba. Váratlanul motoszkálást hallott a sűrű erdő felöl, majd hirtelen előlépett egy több emeletes szörnyeteg. A parancsnoknak földbe gyökerezett a lába, de aztán előtérbe került az életösztön és futásnak eredt. Az ellenség gyorsan utolérte és elállta a menekülés útját. Lehajolt hozzá, az áldozat becsukta a szemét és várta az elkerülhetetlent. De a félelmetes állkapcsok szorítása helyett a dínó megszólalt:

- Hellóka! Engedd meg hogy üdvözöljelek országunkban.

A parancsnok elképedve pislogott.

- Nem fogsz megenni?

- Miért ennélek meg? Vega vagyok, és egyébként sem vagyunk olyan vérszomjasak, mint ahogy a könyveitekben leírják. Igen tudunk olvasni és mi is ismerjük az időutazást. Én lennék a fogadóbizottság, hogy igazán megismerj minket. Gyere, körbe vezetlek.

 Azzal elindultak, miközben a dínónak be nem állt a szája. Odaértek egy különös formájú fához. A hústorony odalépett hozzá és orrával megnyomta. A föld megmozdult a lábuk alatt és iszonyú sebességgel zuhanni kezdett.

- Ez a liftünk, először kicsit szokatlan lehet.

Jó ideig zuhantak, amíg végre megállt. A parancsnok összeszedte magát és körülnézett. Hatalmas mesterséges fényű metropoliszt látott tele nyüzsgő élettel. Barátságosan köszöntötték az arra elhaladók.

- Itt élünk valójában. Amikor hírét vettük, hogy ki fogunk pusztulni egy meteor által, megépítettük ezeket a Föld alatti városokat és a megfelelő időben leköltöztünk.

- De hát akkor ki sem pusztultatok!?

- Így igaz a ti korotokban is ott élünk, csak ritkán jövünk a felszínre, mert látjuk, hogyan pusztítjátok el önmagatokat és mi akkor, újra birtokba vehetjük a felszíni világot…

Kukucs Bagamér, a nagyító éppen magát tisztogatta egy puha ronggyal, amikor berongyolt az örökké álmos Macsek Álmos és a segítségét kérte:

- Légy oly jó segíts, mert úgy látszik, hogy romlott a szemem és nem tudom elolvasni az újságban az apróhirdetéseket.

- Állok rendelkezésedre. Akár fel is olvashatom neked, tudod úgy mint Nyilas Misi a Pósalaki úrnak.

- Köszi, még nem vagyok teljesen vak.

El is kezdték böngészni a hirdetéseket, közben kedélyesen eltársalogtak hétköznapi dolgokról. Időközönként Álmos bekarikázott egy-egy hirdetést. Bagamér oldalát furdalta a kíváncsiság, ezért megkérdezte:

- Mit is keresünk tulajdonképpen?

- Neked elmondom, mert tudom, hogy nem vagy pletykás.

Tegnap elköltözött az egércsalád vidéki rokonokhoz, mert e-mailt kaptak, hogy olyan bőséges volt a termés, hogy jut belőle az egész rokonságnak.  Így hát keresek egy rendes egércsaládot a helyükre. A bérleti díj mindössze annyi, hogy néha látványosan, alibiből megkergethetem őket. Tudod, ha a háziak megneszelik, hogy nincs egér a háznál a macska is hamar hajléktalanná válhat. Ezért kell gyorsan lépnem, még mielőtt az utálatos Bundás kutya meghallaná a pletykát. Ő ugyanis, ha eddig nem tudtad volna, nagy beáruló, spicli és vamzer egy személyben…

Mini mesék 2.0 VII.

Ludwig van Brekegi gondolataiba mélyedve ballagott ebben a ködös hajnali órában az erdei ösvényen. Ilyentájt egy lélek sem járt erre, összeszedhette hát gondolatait az elkövetkező napra és ilyenkor jutottak eszébe a legszebb dallamok, amiket azonnal lejegyzett. Váratlanul a ködből egy alak rajzolódott ki. Amint közelebb ért felismerte és szívélyesen üdvözölte:

- Szerbusz Adrián, még soha nem láttalak erre.

- Szia Ludwig, csak véletlen, hogy erre jöttem, azt hiszem eltévedtem a ködben.

- Régen találkoztunk, segítek kitalálnod innen, közben eldumálunk egy kicsit. Mi újság a suliban?

- Tudod egyre kisebb az érdeklődés az általam tanított szépirodalom iránt. A figyelem az internetre irányult. Elárasztotta a hálót az önjelült fűzfapoéták hada, a félszavakból prózát fabrikálók serege és a vulgáris, szennyirodalom. Ezeket falják a mai fiatalok, nincs igény az igazi szépségre. Veled mi történt amióta otthagytad az iskolát? Megy a maszek zenészképzés?

- Szerencsére mindig akad, aki a zene létrehozásában talál örömet. Sok tanítványom van, őstehetségek, szülői kényszerítésre zenét tanulók, de vannak, akik soha nem lesznek igazi zenészek, csak megtanulnak valamilyen szinten megszólaltatni egy hangszert. Mindegyiköjüket ugyanolyan odaadással tanítom a zene művészetére. Különösen azóta, amióta Siketfajd Semjén hozzám járt.

- Rosszul tudom, hogy ők teljesen süketek?

- Semjén valóban az volt. Van azonban egy híres professzor, aki műtéti úton hallóvá teheti őket. A baj csak az, hogy a műtét jelenleg nagyon drága. Semjén összegyűjtögette a rávalót, azonban ezt nem magának szánta. Beiratkozott a zeneiskolámba, hogy megtanuljon zenélni, így süketen, azért mert ha megnősül és lesz gyermeke, /neki szánta a félretett pénzt/, ő már hallhassa, hogy az apja milyen szép dallamokat játszik, és büszke lehessen rá…

Vaksi Vili az underground mozgalom vakond osztagparancsnoka eligazítást tartott:

- Véreim! Olyan régen háborúztunk már. Viszket a tenyerem! Remélem a tietek is! – nem túl lelkes dünnyögés jött válaszul, de Vili tovább folytatta: Úgy határoztam, mint egyszemélyes parancsnokság, hogy megtámadjuk a lila pöttyös törpéket, mert ne hogy már csak nekik lehessen ilyen bőrszínük. Úgy, hogy önként kijelölés alapján megbízom Satnyácskát a hadüzenet átadására. A megszólított, nem nagyon örült a megbízásnak, de aztán kilökdösték a többiek, így kényszeredetten átvette az okmányt és nekiindult.

Éjjel-nappali gyakorlatozás kezdődött, hogy a csapat, formába lendüljön. Esténként hulla fáradtan dőltek ágynak, de másnap minden kezdődött elölről. Az idő előre haladtával egyre nagyobb lett az elégedetlenség, de sem válasz, sem a küldönc nem érkezett meg. Vilinek is elfogyott a türelme, így egy újabb hadüzenetet küldött, de az is eredménytelenül zárult. Így jártak a többi küldöncök is. Végül már csak a parancsnok és egy katona maradt. Vili reményvesztetten szólt az utolsó emberéhez:

- Menj fiam. Benned van minden bizodalmam, - azzal útnak eresztette hadseregének utolsó tagját. Továbbra is lelkesen gyakorlatozott, mert az erőnlét fontos a seregben. Éppen pihenőidőt tartott, amikor megjelent az utolsóként elküldött katona, lila pöttyökkel, szalmakalapban és strandpapucsban. Katonásan összecsapta a sarkait, majd jelentett:

- Parancsnok úr! Ezek a törpék teljesen jó fejek! Állati barátságosak, játék automatáik vannak, teljesen ingyen csinálták a tetkómat és jakuzzijuk is van. Azért küldtek, hogy átadjam a meghívásukat egy kis lazításra…

A tavaszi ébredés visszafordíthatatlanul közeledett. Elszeleltek a hajnali dermesztő fagyok, egyre langyosabb, éltető eső locsolta a kerteket. Érezve a tavasz leheletét, sorra előbújtak a télen szunyókáló virágok. Gondos kezek színpompát varázsoltak a kert téli szürkeségéből. Vitusnak ez volt a harmadik kikelete. Nagyon szeretett barangolni a kertben, új virágokkal megismerkedni. Egy ilyen alkalommal látta meg őt, Amandát. Gyönyörű virágkoronája, karcsú alakja lenyűgözte, le sem tudta venni róla a szemét. Napokig álomkórosan járt, nem tudta kiverni a fejéből. Az anyja, akinek érzékenyek voltak a bibéi, egyből kiszúrta rajta a változást. Nem szállt le róla, amíg színt nem vallott, így hát kibökte:

- Azt hiszem, szerelmes vagyok…

- Végre, már azt hittem unoka nélkül maradok. Ki a szerencsés kiválasztott?

- Amanda…

- Na,nem, csak nem  az a Csüngő Amaránt Amanda?

- De, igen.

- Ide figyelj fiam. Mi a Nagy Völgycsillag családba tartozunk. Mi évelők vagyunk, ő pedig csak egy egynyári virág, nem szokásunk keveredni az ilyen alja népséggel. Megértetted? Apádnak el sem merem mondani! Felejtsd el gyorsan!

Vitus másnap pitymallatkor elhagyta a szülői házat. Egy levelet hagyott hátra:

„Mindenki!

Amikor megismertem Amandát és a családját rádöbbentem arra, hogy eddig milyen felszínes és képmutató életet éltem. Csak a rongyrázás, a pénzvirág felhalmozás volt a lényeg. Lehet, hogy ők csak egy nyáron át élnek, de százszor többet ér ez, mint a miénk. Élvezik az életet, boldogok, tisztelik egymás érzéseit és nem félnek kimondani: SZERETLEK! Inkább élek velük egy nyarat, mint veletek sokat. Gondolom apám azóta már kitagadott, nem gond.

Ég veletek!”

Mini mesék 2.0 - Húsvéti különkiadás

- Anya, minek kell nagytakarítani a barlangban? – morgolódott a legapróbb medvebocs.

- Azért Döncikém, mert ünnep közeleg és megtiszteljük azzal, hogy tisztaságban várjuk. – válaszölt Maci mama.

- Tudom, a nyusziünnep, takarítsanak a nyulak, úgyis olyan sokan vannak. – zsörtölődött tovább Dönci.

- Na, gyertek ide egy kicsit. – mondta Maci mama és maga köré ültette három bocsát. Ez valójában nem a nyulacskák ünnepe, se nem a bárányoké, sőt még csak nem is a kiscsibéké. Mi ezt az ünnepet az emberekkel kötött csereegyezmény keretében vettük át, és azóta megünnepeljük. Minden élőlénynek, így nekünk is van egy közös létrehozónk. Ő az, akiről néha mesélek nektek lefekvéskor és a mi hitünk szerint egy nagy, fehér bundájú medve volt. Az emberek szerint az alkotó hozzájuk hasonlatos. Volt egy kisbocsa, aki mikor felnőtt, feláldozta magát, hogy elvegye az emberek bűneit. A mai embereket látva, nem tudom, hogy megérdemelték-e. Igen ám, de nem halt ám meg igazából, mert egyszer csak újra megjelent. Hát ezt a csodát ünneplik az emberek, és most már mi is.

- Ez pont olyan, mint mikor mi is felkelünk a téli álomból, bezzeg minket nem ünnepelnek. Minek ebből ekkora felhajtást csinálni. – fűzte hozzá Benedek bocs a család esze. A középső macilánynak is volt hozzáfűzni valója:

- Én szeretem a nyusziünnepet, mert ilyenkor új szalagot kapok a bundámra és a fiúk is meglocsolnak illatos rózsavízzel azért, hogy el ne hervadjak.

- De azért még is az a legjobb, amikor az erdőben keresgélhetjük az elrejtett színes tojásokat. – kiáltott fel Dönci, csak, hogy megint az övé legyen az utolsó szó.

- Na, ennyi volt, nyomás aludni, holnap nagy napra virradunk. -parancsolta ágyba bocsait Maci mama, azzal sorba betakarta őket és egy puszit nyomott a homlokukra. Nem sokára hortyogás töltötte meg a barlangot…

Az istálló sötét sarkában csend honolt. Balambér a marhabögöly ijedten fordult meg az ajtóban, mert eszébe jutott, hogy ilyenkor tilos mindenféle zajkeltés és hát bizony az ő röpte igen hangos. Még időben elinalt, mert Ló Ede éppen egy kiadós fülessel akarta észre téríteni. Sanyira a szamárra rájött a csuklás, így ő is gyorsan kimenekült. Egy pisszenést sem lehetett hallani, csak Tehén Benő összetett gyomra munkálkodott szundi üzemmódban. A máskor oly virgonc puli ikrek is áhitattal figyelték az eseményeket.

Ekkor a gazdaasszony a Nagypofájú Erzsók csörtetett be az ajtón, hóna alatt a fejőszékkel:

- Riska, itt a fejésidő! –kiáltotta a maga szerény módján. Szemrehányó tekintetek szegeződtek rá.

- Mi van? Rosszkor jöttem, tán már megkezdődött. Bocsi majd visszajövök később…-azzal ki is fordult.

Ekkor ficergés hallatszott a homályos sarokból. Az istálló lakói lélegzet visszafojtva közelebb húzódtak. A sarokból a fénybe kivezető vályúba lassan legördült egy hímes tojás és a szénába landolt. A tömeg üdvrivalgásba tört ki. Ezután már sorba érkeztek a szebbnél szebb mintázatú tojások. A hangulat egyre emelkedettebbé vált, egymást összeölelkeztek, lapogatták egymás vállát. Az időközben visszaért szamár elkurjantotta magát:

- Csak nekünk van egyedül a világon hímes tojást tojó tyúkunk!

Éljen Mancika, a mi Mancikánk..!

Nyúl mama összefutott a bevásárló központban régi barátnőjével, Farkas Fruzsinával. Puszi-puszi után udvariasan kérdezték egymást a családról, régen látott barátokról és a legfrissebb pletykákról. Fruzsina váratlanul megkérdezte:

- Drágám, milyen lett az idei alom?

Nyúl mama egy ideig nem válaszolt, de végül mégis kibökte:

- Tulajdonképpen örülök, mert igazi életrevaló a társaság. Csak van egy, amelyik autista, ő Szerényke. Nagyon szeretjük a drágámat, olyan békés szeretetreméltó, de hát csak nem az örökmozgó apjára ütött. Szerencsére az én drága jó Lajosom ettől függetlenül imádja, sokat foglalkozik vele.

Hű de eldumáltuk az időt, sietek mert már biztos várnak a csimotáim.

- Sziasztok!- üdvözölte Nyúl mama a családot. Az apróságok rárontottak.

- Mit hoztál? – nyaggatták.

- Nyugalom mindenki kapott valamit. Az izgatott siherehad megkapta a vásárfiát és félrevonultak. Szerényke mint mindig, most is a sarokba ücsörgött és egy babát babusgatott, valami altatódallal próbálta elaltatni. Nyúl mama odament, megölelte:

- Nézd kicsim mit hoztam neked. – és azzal odaadott neki egy kifestőt és színes ceruzákat. Szerényke kifejezéstelen arccal bámulta az ajándékot.

Néhány nap elteltével Nyúl mama káposztafőzés közben a szeme sarkából észrevette, hogy Szerényke a kifestővel bütyköl.

Este, amikor már mindenki lefeküdt a szülők halkan beszélgettek:

- Lajosom! Képzeld a minap vettem Szerénykének egy kifestőt. Napokig rá sem nézett, de aztán azt vettem észre, hogy nagyon körmöl bele. Nem akartam ráijeszteni azzal, hogy megnézem mit csinál, de amikor elszunyókált belekukucskáltam. Valami csodálatos aprólékossággal és színgazdagsággal színezte ki a hímes tojásokat Azt hiszem, óriási tehetsége van, hogy tervező legyen a bátyád húsvéti tojásfestő vállalkozásában…

Mini mesék 2.0 VI.

- Szia Nagyi!

- Szerbusz, Emesécském! Gyere ide gyorsan, hadd dögönyözzelek meg.

- Na, jól van ennyi elég volt. Fontos küldetésbe jöttem.

- Mondd, mi lenne az.

- Biológia órára állathangokat kell szereznem. Nálad sok állat lakik, így rád gondoltam. Apa kölcsön adta erre a célra a nagyon féltett diktafonját.

- Jó, gyere velem, úgyis fejni megyek, Riskának mindig van valami mondanivalója, hátha neked is nyilatkozik. Azzal együtt kiindultak az istállóba. Riska egy ideig némán tűrte a fejés viszontagságait, aztán hirtelen félrecsapta a fejét és belebőgött a nagyvilágba.

- Na, sikerült felvenned? – kérdezte a nagyi.

- Igen, megyek is tovább állathangokat vadászni! – azzal kifutott a baromfiudvarra. Itt aztán volt mit felvenni: az udvar közepén egy kakas fogócskázott két tyúkkal, nagy hangzavarral. Nem messze kiscsibék csiviteltek és ugráltak hozzá. A kutyaól előtt előkelő léptekkel elvonult egy cica és odanyivákolt a kutyának, aki válaszul hanyagul visszavakkantott. Az udvar végében a szamár egykedvűen rágta a szénát, közben néha iázott egyet-egyet.

- Köszi nagyi, kész vagyok már rohanok is. – kiabált be az istállóba Emese és már el is robogott.

- Na, hogy sikerült az állathang bemutatód a biológia órán? –kérdezte apa.

- Nagyon jól, ötöst kaptam érte. – válaszolt Emese. Képzeld olvastam egy előadó művészről, aki ért az állatok nyelvén. Mi lenne, ha felkeresnénk és megmutatnánk neki a felvételt.

Emese addig unszolta az apját, amíg az be nem adta a derekát.

A művész meghallgatta a hangfelvételt, elmosolyodott:

- Kedves kishölgy, biztos benne, hogy tudni szeretné, hogy mit mondanak ezek az állatok? Néha én is átoknak tartom a képességem, jobb lenne nem érteni őket.

- Igen, ragaszkodom hozzá. – makacskodott a kislány. Olyan aranyosak voltak.

- Jól van, ha mindenáron tudni akarja. A felvétel elején a tehén azt bőgte: ha még egyszer ilyen durván rángatod a csecseimet, biztos, hogy kirúgom a fejőszéket alólad!

A tyúkok káricálását inkább nem fordítanám le, mert a laza erkölcseikkel kapcsolatos. A kakas szavai már alig érthetőek, mert annyira ki van fulladva, azt nyögi, hogy álljatok már meg, öreg vagyok én már ehhez, még a végén infarktust kapok.

A kiscsirkék kórusa a következőt skandálja:

- Hajrá apa, kistesót akarunk..!

A macska a következőt nyávogja:

- Mi a helyzet bolhafészek, olyan öreg vagy, hogy már igazán nyugdíjba vonulhatnál. A kutya válasza:

- Mindjárt megmutatom, ki az öreg, kifordítom a bundádat és kicsipeszelem a szárítóra!

Végül a szamár: tiszta hülyék közé keveredtem, hiába mondta apám, hogy ne vállaljan el ezt a munkát, nem hallgattam rá…

A tűzőgép idegesen olvasgatta az álláshirdetéseket. Már sokféle munkával próbálkozott, de sehol sem vált be. Valamilyen gikszer miatt mindenhol gyorsan lapátra került.

Első munkahelyén a virágkötészetben állandóan átszúrta az érzékeny virágszárakat, két napig viselték el.

A következő helyről az indigógyárból önként távozott, mert állandóan olyan mocskosan tért haza, hogy órákig kellett csutakolnia magát.

A vakondbányában olyan sötét volt, hogy nem találta meg a szenet, ezért nem teljesítette a normát és innen is repült.

Vadász hajtóként azért nem felelt meg, mert a csattogó járásával idő előtt felverte a vadakat. Végső elkeseredésében még sírásónak is jelentkezett, de gyorsan kiderült, hogy nem tud ásni.

Immáron második hónapja munkanélküli segélyen élt, már a betevő tűzőkapocsra se tellett. Ahogy fejét lógatva ballagott az utcán, szembe jött régi osztálytársa Gép Elek a gémkapocs. Üdvözölték egymást és beültek egy kávéra. Mindketten elmesélték, hogy mi történt velük azóta amióta nem látták egymást. Gép Elek figyelmesen hallgatta a tűzőgép beszámolóját hányatott sorsáról, majd megszólalt:

- Figyelj barátom. Most indítok be egy vállalkozást. Az lenne a lényege, hogy nyitok egy házasságkötő termet, ahol olyan frigyet lehet kötni, amely örökre összeköti a házasulandó feleket, elválaszthatatlanul. Nuku elhagylak, meg válás, teljes garancia. Ki lenne megfelelőbb házasságkötő, mint Te. Az Isten is erre a munkára teremtett, itt a kezem, csapj bele…

Az öreg orgona büszkén feszített a templomban. Virágvasárnap volt, őt is szépen feldíszítették, sípjait szépen kifényesítették. A kántor a közelgő ünnepre készülve, naponta meglátogatta és gyakorolta az egyházi dalokat. Szerette a kántort, mert mindig tisztelettel bánt vele, érzékeny ujjakkal érintette a billentyűit, mindig levette a cipőjét, ha meg kellett szólaltatni a basszus regisztereit. A kántor szívesen beszélgetett vele, mint egy igaz jóbarát, ismerte ennek a férfinak minden rejtett gondolatát, érzelmeit. Az ünnep előtti este a kántor befejezte a gyakorlást. Felvette cipőjét és távozni készült. A kivezető apró ajtót kinyitva, még egyszer visszafordult és inkább csak maga elé dünnyögte:

Holnap lesz a mi utolsó közös fellépésünk. A püspökségtől kaptunk egy új korszerű orgonát, ami állítólag jobban szól, könnyebb müködtetni, mert minden elektronizált a belsejében. Én nem hiszek benne, de haladni kell a korral

Sajnálom öreg barátom…- azzal kilépett az ajtón és csendben behúzta maga után.

A templom fényei kihunytak, csak az apró mécsesek lámpásai imbolyogtak a nagy üreségben…

Mini mesék 2.0 V.

Elátkozott volt ez a hétfő. A focibíró felesége felmutatta a férje által otthon felejtett sárga lapot a kutyának, mert az nem törölte le a sáros lábát, amikor bejött a házba. Nála rosszabbul járt a macska, aki egy elvétett ugrás miatt leszakította a sötétítő függönyt. Azonnali piros lapot kapott, amely automatikusan két nap kizárást jelentett a házból. Az állatudvarban is általános felfordulás uralkodott: a kakas elfelejtette felhúzni a vekkerét és emiatt elaludt, három nap tyúkelvonást kapott. A malac, dagonyázás közben lefröcskölte a piperkőc birkavezér ünnepi bundáját, ezért bizony ő is szorult, büntetése moslékelvonás lett. A két liba megint részegen jött haza, ezért a gazdaasszony elvonóra küldte az iszákosokat. A kislibák is pórul jártak, mert a főnökasszony beleunt, hogy nem tudtak már megtanulni libasorba járni, ezért katonai kiképzésre kellett jelentkezniük. A tehén nem szép sorban pottyantotta el a tányéraknákat, ezért precíziós tanfolyam várt rá. A ló átlátva a helyzetet, ki sem mozdult az istállóból, úgy gondolta, ha nincs szem előtt, abból nem lehet baj, de tévedett, mert a bíróné éles szeme kiszúrta, hogy megint nincs rajta az általa kötött hálósapka, amit karácsonyi ajándékként adott lóuraságnak. Ezért durcás arccal bevágta az istállóajtót és megfogadta, hogy a ló semmit nem kap közelgő névnapjára.

Este a ház ura hazaért, gyanús csend fogadta, majd éles fütty harsant. A három kismalac felváltva fújta a régen elveszettnek hitt bírói sípot, majd skandálni kezdtek:

- Hülye bíró! Szemüveget a bírónak! Sárgarigó! Tudjuk ám, hogy megint elcsaltad a meccset, Te szemétdomb..!

A koponyában csak néhány fiatal neuron téblábolt, nekik is kevés tennivalójuk akadt. Az idősebbek, a kisagy hátsó zugában kialakítottak maguknak függőágyakkal egy pihenő helyet. Egész nap itt henyéltek, kártyáztak, vagy olcsó viccekkel szórakoztatták egymást. A legöregebbek régi, unásig ismételt történetekkel traktálták az ifjoncokat.

Váratlanul nagy sürgés-forgás termett a folyósón. A bejárathoz legközelebbi ágyról lekászálódott egy neutron, felvette a mamuszát és kinézett, hogy mi történt. Kisvártatva visszajött, leült az ágya szélére. A többiek, látva a döbbent arcát, unszolni kezdték:

- Mi a helyzet, mondd már!

- Nem fogjátok elhinni, vége a jólétnek, munka van. A „Kinéző” továbbított egy filmet, amely szerint a gazda elment a hangszerboltba és vásárolt egy szintetizátort. Az öregebbek emlékeznek, hogy a főnök fiatal korában zenélgetett, úgy néz ki, hogy megint fog.

A többiek döbbenten hallgatták, majd megszólalt az egyik:

- Mit akar már 66 évesen. Ilyenkor már lassabbak a reflexek, sok meló koordinálni a jobb és bal kezet. Miért nem voltak jók neki az eddigi szokásai. Frankón pocsolyarészegre itta magát és nem kellett gondolkodnia, nekünk meg pihi jutott osztályrészül. Kinek a fenének jutott eszébe ez az eszeveszett ötlet?

- Állítólag a nagy öreg bölcs sugallta, ugyanis ha meglátogatta gazdit az unokája, csak bambán nézett ki a fejéből, a minden napos alkoholmámor hatása alatt. Most ennek vége, mert befészkelte magát a gondolat, hogy ez így nem mehet tovább!

Immár tiszta fejjel, minden nap ott görnyedt a gép fölött és gyakorolt. Már nagyon várta, hogy meglátogassa az unokája és rég elfeledett dallamokra megtaníthassa őt…

Szemere a százlábú unottan sertepertélt otthonában. Nem tudott mit kezdeni magával. Keveset olvasott, mert a szemei gyorsan elfáradtak, a tévét unta, mert állandóan csak politika fröcsögött belőle, zenét most nem akart hallgatni, mert csendet szeretett volna maga körül. Leült a foteljába és keresztbe tette mind a száz lábát. Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát, egyre jobban izzott benne a vágy, hogy végre társat találjon. Elment a laptopjáért, felnyitotta és böngészni kezdte a társkereső oldalakat, de nem talált az igényeinek megfelelő partnert. Elhatározta, hogy ő fog feladni egy hirdetést, hátha nagyobb szerencsével jár. Előtte azonban jól átgondolta, hogy milyen jellegű legyen a bemutatkozása. Úgy döntött, hogy őszintén leír magáról mindent, sokkal rosszabb, ha az első személyes találkozásnál derülnek ki a turpisságok.

Feladta a hirdetést és izgalommal várta a jelentkezőket.

Napok teltek el, de semmi nem történt. Már éppen, azon kapta magát, hogy törölni akarja a hirdetését, amikor megcsörrent a telefon:

- Szia, itt Emőke. Olvastam az általad feladott aprót és felkeltette a figyelmem, hogy Te nem a jó tulajdonságaidat reklámoztad, hanem bizony felsoroltad a hibáidat is. Ez tetszik, szeretem az őszinte lényeket. Megkérdezhetem, hogy mi az az általad leírt apró testi hiba?

Szemere csak nehezen tudott megszólalni a testét szétfeszítő örömtől:

- Nagyon örülök a hívásodnak. Tudod, ez a kis testi hiba onnan ered, hogy Viziló Beáta tánc közben figyelmetlenségből rálépett a nyolcvankilences lábamra, és azóta erre egy kicsit sántítok. De aki nem tudja a történetét, az észre sem veszi.

- Értem. Hát… azt hiszem ez nem fog összejönni. Tudod, mit szólnak majd a barátnőim, hogy egy nyomorékkal járok. – azzal lecsapta a telefont.

Mini mesék 2.0 IV.

A vadlovak békésen legelésztek kedvenc helyükön a Védett Völgyben. Bármerre is csatangoltak nap közben ide mindig visszatértek. Ma a tengerparton vágtáztak, játszadozva a folyton fújó széllel, és a hullámok kavarta vízpermettel. A fáradtságtól elcsigázva, csoportokban heveredtek el a magas fűben, beszélgettek. A többiektől egy kicsit távolabb, fiatalokból álló csapat hallkan sugdolózott. Most is az volt a téma, mint mindig, ez az egész tök unalmas, le kellene lépni, szétnézni a világban. Most azonban komolyan gondolták, és kora hajnalban el is indultak. A frissen kapott szabadságtól megrészegülve viháncoltak, felverve a föld porét és a környék csendjét. A zajra felfigyelt a környéken ólálkodó farkasfalka és azonnal arra vették az irányt. Pillanatok alatt kialakították a végzetes támadókört. Amikor a fiatal csikócsapat észlelte a veszélyt már késő volt, a kör egyre szűkült. Jó lett volna tudni, hogy ilyen helyzetben mit kell tenni, de egyikük sem figyelt oda mikor az öreg, tapasztalt vezérkanca beszélt erről. A helyzet teljesen reménytelennek látszott, amikor egy hatalmas dörrenés hasított a levegőbe. Olyannak hangzott, mint a mennydörgés, mégis valami más volt. A farkasok már megtapasztalhatták ezt a szörnyű zajt, mert azonnal menekülőre fogták és pillanatok alatt eltűntek a sűrűben. A bátrabbak kinyitották a szemüket, egy lovat láttak a hátán egy másik lénnyel, akinek valamiféle füst szállt ki a végtagjából. A ló felnyerített:

- Meneküljetek bolondok, amíg megtehetitek. Csak azért ijesztette el fegyverével a ragadozókat, hogy Ő ejthessen benneteket fogságba. Aztán jön a betörés és egész hátralévő életetekben hurcolásztathatjátok a hátatokon a kétlábú. Higgyetek nekem! Én is így jártam, valaha szabad voltam, mint a madár, de már rab vagyok!

A csapat nekilódult és egyvégtában meg sem álltak a Védett Völgyig. Éppen akkor ért haza a ménes. Senki nem szólt semmit a történtekről.

A vezérkanca rájuk nézett, majd félrevonult. Elővette a mobiltelefonját és konferenciahívást kezdeményezett a Farkastanya, a Nyugdíjas Színészlovak Otthona, és a Műkedvelő Cowboy részvételével. Amikor mindhároman vonalban voltak, a következőt mondta:

- Köszönöm mindenkinek a közreműködést, azt hiszem a lecke működött és alaposan meggondolják, hogy még egyszer ellógjanak…

Bagoly Ernő már megette az egere javát. Magányosan élt, egyetlen szórakozása már csak a televízió maradt. A látásával még nem volt problémája, de a híresen jó hallása már sajnos megtompult, ezért állandóan teljes hangerővel bömböltette a masinát. Ernő lakásául egy hatalmas platánfa szolgált, amely az erdei tisztás közepén helyezkedett el. Társbérlői is akadtak: Mókus Menyus és családja, egy száműzött királyi hollócsalád, és a fa gyökerei közt élő Vakond Bendegúz. Elsőként a főúri hollófamília szedte a sátorfáját mivel a nagy zaj zavarta a délutáni teázásukat. Ezután következtek Mókus Menyusék, mert a gyerekek a pszichológus szerint az állandó zajtól lettek agresszívek és hiperaktívak. Legtovább Vakond Bendegúz tartott ki, de egy idő után ő is beleunt, mert a hangzavar miatt állandóan leszakadt a könyvespolca a hálószobában.

A tisztás szélén egy barlang szája tátongott. Itt éltek Medve Edömérék, három boccsal. Már megszokták és elviselték Ernő hangos tévézését, ám egyik nap Edönér sikertelen mézbeszerzésről tért haza, ráadásul az orrát jól összecsipkedték a mézőrök így nagyon mérges volt. Vacsoráig próbált szunyálni egy cseppet, de a zaj nem hagyta. Felpattant és döngő léptekkel a platán felé vette útját. Háromszor kellett bekopognia a maga módján, - hogy majd kidőlt a fa -, mire Ernő bozontos feje jelent meg az ajtóban:

- Mi történt? – kérdezte riadtan.

- Az van tollas barátom, hogy a tévéd miatt szenved az egész környék, ha nem találsz valami megoldást, nem állok jót magamért! – kiabálta és rácsapta az ajtót a bagolyra.

Néhány napig csend lett, de aztán kezdődött minden elölről. Edömér azonnal reagált és már indult is, hogy lerendezze az ügyet, párja és a bocsok alig tudták visszatartani. Mikor egy kicsit sikerült lenyugtatni Edömért, Mackómama megszólalt:

- Biztos van más megoldás is, mint az erőszak útja…

- Talán mi is költözzünk el, mint a többiek, hol találsz még egy ilyen jó barlangot, mint ez? – morogta Edömér.

- Drágám, aludjunk rá egyet

Másnap Mackómama felszedelőzködött és bement az Erdei Tanácsba.

Délután Ernő ajtaján megint dörömböltek, óvatosan nyitott ajtót. Az egész medvecsalád ácsorgott odakinn. Medvemama megszólalt:

- Kedves Ernő! A hivatalban megtudtam, hogy nem olyan rég volt a születésnapja. Fogadja tőlünk szeretettel ezt a nagyszerű kvadrofon fülhallgatót, amivel élmény lesz tévéznie.

Azóta béke honol az erdőben…

Viziló Béci egyik nap gitártokkal a kezében érkezett az iskolába. Azonnal híre ment a suliban. Béci nem tartozott a népszerű gyerekek közé, de most varázsütésre megváltozott minden. A fiúk irigykedve nézték, ahogy Bécit körbe zsongják a lányok. Még az iskola szépe Pillangó Ajnácska is tiszteletét tette, sőt meg is szólította:

- Bécike, nem játszanál nekünk valami szépet?

- Anyukám azt mondta, hogy a nagyszünetig nem nyithatom ki a tokot. – válaszolt Béci fülig elvörösödve.

- Jó, kivárjuk. – mondta Ajnácska.

Éppen arra vitt el az útja Kelemen énektanárúrnak. Meglátta Bécit és azt mondta:

- Szia, Béci. Nem is tudtam, hogy gitározól. Szívesen látunk az iskolai zenekarban!

Elérkezett a várva-várt nagyszünet. Bécit kíváncsi tömeg figyelte. Megnyikordult a tok zárja, Béci belenyúlt és kivette a tízóraiját, amely egy két kilós kenyér volt hosszában elvágva, telerakva minden finomsággal. Béci jóízűen falatozni kezdett, maga körül csalódott morajjal.

Néhány nap elteltével Béci újra a gitártokkal állított be.

- Na, mi van, anyuka megint csomagolt a pici fiának egy kis elemózsiát… - hallotta maga mögött.

Béci elengedte a füle mellett a megjegyzést, meg sem állt a zeneteremig. Bekopogott. Kelemen tanárúr lesett ki:

- Bújj be Béci. – nyitotta szélesre az ajtót.

Nemsokára csodálatos gitárdallam töltötte meg a folyósót…

Mini mesék 2.0 III.

Az erdei mozit Lipót bátyó a borzok legidőssebbike üzemeltette. Ismeretsége révén mindig megszerezte a legújabb filmeket, így nagy volt a mozi látogatottsága. Lipót bátyó egyébként is odafigyelt a részletekre: Vizíló Benőnek szélessége és súlya miatt két széket biztosított. Zsiráf Sanyát mindig az utolsó sorba ültette, mert ha előbb ült volna, nem láttak volna tőle a többiek. Az egér családnak csak egy jegyet kellett vennie, mert elfértek egy széken. Az első sor egyes szék Teknős Benő nevére szólt, mert bármikor indult, mindig késve érkezett, és ha a sor közepére szólt volna a jegye felállította volna a már helyet foglalókat. Idővel a mozit is korszerűsítenie kellet, mert bejött a széles vászon, majd a Dolby Surround. Lipot bátyó nehezen szerezte meg a pénzt a korszerűsítésre, de lépést kellett tartania a konkurenciával. Egy idő után kezdett fogyatkozni a mozinéző. A végén már csak a Pockos Pocok járt moziba, mint később kiderült csak azért, mert itt tudott nyugodtan aludni a zajos fúrótornyi munkája után. Lipót bátyó el kezdett nyomozni, hogy mi lehet az alul látogatottság valódi oka. Mint kiderült már mindenki az interneten mozizik, ráadásul ingyen, az otthon melegének biztonságában. Azóta Viziló Benő a háronszorosára hízott a mozgásszegény otthoni filmnézés következtében. Zsiráf Sanya fekve heverészve élvezi a legújabb mozitermést. Teknős Benő végre nem késik el, mert ki sem kell mozdulnia otthonról. Az egércsalád közben akkorára szaporodott, hogy projektoron nézik az újdonságokat, egyébként sorozatfüggők lettek. Eljött a nap, amikor bezárt a mozi.

Ma már egy masszásszalon működik a helyén, mert van ami nem helyettesíthető semmivel…

Két hóember hógolyózik a havas utcán. A kisebbik répaorron találja a másikat, amitől az bepipul, és emiatt a csata egyre durvábbá válik. Véderődöket építenek, betáraznak egy csomó golyóbist. Az egyiknek eszébe jut, hogy segítséget hív, beszalad a házba és a kutyával tér vissza. A másik sem lesz rest, ő is megerősíti a hadseregét. Egyre bővülnek a haderők, együtt harcol már velük, a Kóbor Macskák Szövetsége, az egérhadtest, Füles a szamár, a rakoncátlan kiscsikók csapata, a sarki újságos és a postás is. A küzdelem már-már vérre menő, amikor a kutyát elszólítja a kötelesség, járőröznie kell. A kóbor macskákat meghívja a Házi Cicák elnöke egy közös vacsorára, így hát ők is elszelelnek. Az egérbandát beparancsolja az anyjuk, mert már késő van és le kell fürdetni az egész bandát, és még akkor ott van a fogmosás. Füles egyszerűen megunta ezt a hülyeséget, és visszavonult az istálló melegébe. A kiscsikók hamar elfáradnak a nagy harcban, mert még csak az idén látták meg a napvilágot. Az újságosnak, ki kell nyitnia a pavilonját, a postásnak meg még akadt egy csomó kézbesítetlen küldeménye. Így hát maradt a két hóember, de ők kitartottak. Már órák óta folyt a csata és egyik oldalra sem látszott, hogy elbillenne a mérleg nyelve. Úgy határoznak, hogy közelharcban döntik el a győztes személyét. Ott hagyták hát állásaikat, kirohantak az úttestre és elkezdődött a végső összecsapás. Repültek a fazékkalapok és a söprűk.

A harc hevében nem vették észre, hogy egy hókotró közeleg…

Bozsóka, a boszorkánylepke, Szintia, a szitakötő és Kolária, a kolibri nagyon jó barátnők voltak. Sülve-főve együtt ütötték el a szabad idejüket. Legjobban kirándulni szerettek a virágos réten, de mindhároman szívelték az extrém sportokat és együtt jártak zenei koncertekre is. Egyik este heavy metál zenéhez szottyant kedvük. A híres Zúzósok koncerteztek épp a városban, ott volt a helyük. Mint mindig most is jegy nélkül belógtak, nemes egyszerűséggel, ügyesen beröppentek. A baj csak abból eredt, hogy kiszúrta őket egy rendező és követte őket a tömegben. Szintia imádott a hangfalakon megpihenni, mert a basszus kellemesen rebegtette a szárnyait. Így hát letelepedtek a jobboldali nagy hangfalra és várták a kezdést. Itt csípte el őket a túlbuzgó rendező és egy nagyméretű gyufásdobozba tuszkolta őket. Így összezsúfolódva hallgatták végig az egész előadást. Amikor véget ért kinyílt börtönük kapuja, azt hitték újra szabadok lettek, de tévedtek. Egy vigyorgó pofa meredt be a nyíláson, majd ezt motyogta:

- A lepke, meg a szitakötő, megy a lányom gyűjteményébe, de mit kezdjek a kolibrivel? Kolária nem várta meg, amíg kitalálja, tolatva kirepült a dobozból, gyorsan megpördült és jól orron csípte a fogva tartót. Amíg az áldozat üvöltve a szaglószervét ápolgatta, addig Kolária kimentette barátait és a társaság elszelelt.

Biztos távolságba érve leszálltak egy éjjel nyíló liliomra és kifújták magukat. Kolária szólalt meg először:

- Milyen jó, hogy annak idején nagybátyám megtanított a hátrafelé repülés trükkjére, most igen nagy bajban lennénk.

A másik kettő, még mindig reszketve a félelemtől, csak helyeslően bólogatni tudtak…

Mini mesék 2.0 II.

Véget értek a fullasztó nyári napok, közeledett az ősz. A gólyacsalád már felkészült a hosszú útra. Gólyamama mindent becsomagolt, még gólyapapa kedvenc békafogó hálóját is. Éppen csatlakoztak volna a gyülekezőhelyen a többi vándorhoz, amikor észrevették, hogy a legkisebb gólyafi, a Kevin nincs sehol. Gyorsan ugrasztották a testvéreit,, akik a keresésére indultak. Nagy nehezen előkerült ifjonc a következővel állt az apja elé:

- Menjetek csak nyugodtan, én a haverokkal más útvonalat választunk, mert tömegiszonyunk van.

- De még életedben nem jártál Afrikában, hogy fogtok odatalálni? – kérdezte az apja.

- Hol élsz Te, a Lajoskának van GPS-e mi azzal tájékozódunk.

Az apa nem akarta ezt engedni, de végül a mama unszolására csak belement.

A hosszú út után fáradtan hajtották le fejüket a nyári rezidencián. Teltek-múltak a napok, de a büdös kölök csak nem érkezett meg. Így ért véget a nyaralás és újra szedelődzködtek, hogy visszatérjenek. Ekkor egy alakot láttak közelíteni. Alig ismerték fel, de Kevin volt az, szakadtan, piszkosan, fáradtan. Az anya ijedten csapta össze a szárnyait:

- Te jó gólyaatyám, veled meg mi történt?

Kevin elmesélte viszontagságait, veszélyesebbnél veszélyesebb kalandjait. Az apa csendben végighallgatta, majd megszólalt:

- Mi a történt a csodanavigációtokkal, tudtam én, hogy nincs jobb, mint a gyárilag belénk épített tájékozódási képesség…

Kelemen a 217 éves törpe mogorván ücsörgött a lakásául szolgáló öreg tölgy odújának legsötétebb sarkában. Ma sem tudott mit kezdeni magával. Már jó ideje annak, hogy át sem lépte a házának küszöbét. Utoljára focimeccsre ballagott el, mint törzsszurkoló, de akkor is olyan mérgesen jött haza, hogy majd megpukkadt mérgében. A társaság, akiknek szurkolt, a Botlábú FC az idén bűn rosszul játszott, 0 ponttal álltak a tabella végén 2 rúgott és 43 kapott góllal. Úgy döntött, nem idegesíti magát tovább a csapattal.

Vásárolni sem járt el, mindent házhoz rendelt Medve Melinda vegyes boltjából. Igazából nem akart senkivel sem találkozni, de az állandó otthonlét unalmassá vált, nem érdekelte már semmi.

Ebbe az ürességbe belehasított a telefon csörgése.

- Ki a motosz lehet az? – dohogott magában, amíg a telefonhoz csoszogott és felvette.

- Szia, Kelemen! Itt a rég nem látott barátod, Lajcsi főtündér. Csupa rosszat hallottam rólad, azt is csiripelték a verebek, hogy mostanság búskomorságba estél. Ha nem veszed zokon, holnap 10 körül meglátogatnálak. Aztán beengedj ám, mert ajándékot is viszek. -ezzel letette.

Kelemen egész éjjel forgolódott, hogy vajon milyen ajándékkal lepi meg furfangos barátja.

A jelzett időben megszólalt a bim-bam csengő. Kelemen kinyitotta az ajtót, ott állt Lajcsi, kezében a csodahárfával. Erröl a hangszerről tudni kell, hogy Lajcsi nagy kedvence volt.

- Na, gyere bújj beljebb. – invitálta be barátját Kelemen. Már tudom mi az ajándék, eljátszod a kedvenc dalomat, hogy felvidíts.

- Nem egészen. – jött a válasz. Tudod én már mindent eljátszottam ezen a hangszeren, amit akartam, úgy gondoltam neked ajándékozom, hátha téged is felráz majd a letargiádból.

Kelemen ámulattal nézett az arany hangszerre.

- Ez gyönyörű, de nem fogadhatom el, különben sem tudok rajta játszani. – mondta bátortalanul.

- Erre találták ki az internetet, letölthetsz mindent, amire csak szükséged van, egyébként is mi az, hogy nem fogadhatod el, majd mindjárt jól hátsón billentelek! – azzal kiviharzott az ajtón és már ott sem volt.

Kelemen kettesben maradt az ajándékkal. Először hozzá sem mert érni, de aztán szép lassan összebarátkoztak. Minden nap felvillanyozódva ébredt, egyre csodálatosabb hangokat varázsolt elő a hangszerből…

A szamáriskola 2/b osztálya tanulmányi kirándulásra indult Samu kecsketanárűr vezetésével. A cél az Okoshegy csúcsa volt, ahol egyedül a világon különleges szamárkórót lehetett tanulmányozni.

A csoport tagjai viháncoltak az úton, csak Ábel az öszvér ballagott egykedvűen, egyedül a többiek után. Azon gondolkodott, hogy itt sem fogadták be, ugyan úgy, mint mikor a lósuliba járt. Hiába a vegyes házasságból születettek mindig a gúnyolódás célpontjává válnak.

Az út felénél járhattak, amikor megnyíltak az ég csatornái. A riadt társaság egy barlangba menekült. Össze bújva reszkettek a sötétben. Az égi háború borzalmas erővel tombolt odakint, pillanatok alatt felduzzasztva a barlang előtti patakot. A vízszint egyre emelkedett, már a rejtekük bejáratát nyaldosta és egyre nagyobb területet követelt magának. Láthatóan csapdába kerültek, elveszítve a túlélés lehetőségét. Ábel, aki az anyai szamárvér következtében a csoport szélén szorongott, hirtelen felszegte a fejét és nagyot nyerített. Feltőrt belőle, ló apjának szilaj vadló vére és kivágtatott a villámló, dörgő, esőcseppekkel csapkodó fergetegbe. Egy pillanatra sem állt meg a Hegyikecske Mentőcsapatig. A képzett hegyimentők szinte az utolsó percekben mentették ki a riadt társaságot.

Ábel azóta a 2/b nagytiszteletű tagja lett, még Sunyi Sutyi is megosztja vele az uzsonnáját, pedig igencsak pákosztos és zsugori hírében áll…