Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk Matt Smith.
Matt Smith
Matt Smith: Húsz albumon és több mint harminc éven keresztül Smith foglalkozott a szerelemmel, a halandósággal, a spiritualitással, a bevándorlással, a függőséggel, a nárcizmussal – az univerzális és a kortárs összefonódásával. A kritikusok „jól őrzött titoknak” nevezik, „okos indie rockot alkot egy mocskos country lélekkel”, „bluest a jazz-zel, klasszikus rock túlhajtással” ötvözve. ...ez nem oké... jól mutatja, miért érdemel szélesebb körű nyilvánosságot a titok. Smith a jogos haragot dolgozza fel anélkül, hogy azzá a megosztottsággá válna, amelyet kritizál, olyan politikai zenét készít, amely megőrzi a művészi integritást, szembeszáll a csúnyasággal, miközben megerősíti a gyógyulás lehetőségét. Küldetése továbbra is az, hogy a zenén keresztül hozza össze az embereket. Még akkor is, ha minden elromlott, különösen akkor, a kör forog. Az album egy olyan művészt dokumentál, aki nem hagyja, hogy a harag megvetésbe fulladjon, ehelyett felelősségteljesen hangot ad az érzéseinek, és bízik abban, hogy mások is ugyanezt tehetik. Ez egyértelműen nem oké. De még mindig küzd a jobbért.
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk a Luna Marble.
Luna Marble
Luna Marble:Amikor beköszöntött a karantén, nem sok mindent lehetett csinálni. Maria és Dragos csak ismerősök voltak, mivel Dragos volt a house gitáros Maria diákszövetségénél. Mivel közel laktak egymáshoz, úgy döntöttek, hogy együtt kezdenek zenélni.
De a történet még korábban kezdődött, amikor Maria elkezdte felvenni néhány saját dalát az egyetemi feladatai részeként. A „Running”, az „All of my Love” és a „Mad World” mind akkoriban született, David pedig a Mad World eredeti felvételének basszusgitárosa volt még 2019-ben. Érdekesség: Maria megkérte Dragost, hogy vegyen részt a felvételen, de ő visszautasította. Nem is sejtette…
Ugorjunk vissza 2020-ba. A karanténidőszakba. Miután Maria és Dragos végighallgattak néhány dalt, gyorsan rájöttek, hogy hihetetlen zenei kémia van közöttük. Elkezdtek Maria régi ötletein dolgozni, és új dalokat írni együtt. „Néhány hónap alatt körülbelül 10 dalt fejeztünk be, mindkettőnk számára egy kreatív robbanás volt.”
A következő lépés egy basszusgitáros és egy dobos megtalálása volt. David volt a logikus választás, nemcsak azért, mert korábban már dolgozott Mariával a zenéjén, hanem azért is, mert az egyik legjobb basszusgitáros volt, valamint megbízható és nagyszerű ember volt a közös munka. Sean és David már egy ideje együtt játszottak, és már kialakult köztük egy baráti viszony, így egy dobos megtalálása szintén természetes választás volt. Érdekesség #2: Maria, David és Sean 2018-ban rövid ideig egy különzenekarban is játszottak.
Egy sikeres első próba után, ahol Dragos és Maria is lenyűgözve voltak Seantól, a zenekar hivatalosan 2020 végén alakult. Mindössze 6 hónapba telt, mire nevet találtak…
Az első koncertjük is meglehetősen lenyűgöző esemény volt. A 2021-es Glaston-Bury fesztiválon játszottak egy szabadtéri színpadon, meglehetősen nagylelkű közönség előtt, a Square Wild helyét elfoglalva, miután betegség miatt kénytelenek voltak lemondani a fellépést. Köszönjük a Square Wildnak.
Ezt követően a zenekar elkezdte széles körben fellépni Manchesterben, a legjelentősebbek közé tartozik tematikus fő fellépéseik, mint például a „The Rock 'n' Roll Circus” 2021 novemberében a Gulliversben, debütáló kislemezük, a „Running” megjelenése alkalmából. Ez megszilárdította kozmikus imázsukat és zenekari szellemiségüket a ruháik és a csillagos színpadi dekorációik révén. És a többi már történelem, ami folytatódik…
Ma a tavaly megjelent albumukba fülelünk bele, amelynek címe "Luna Marble'.
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma, E heti vendégünk Elise Frank.
Elise Frank
Elise Frank: született Élise Lounici néven 1996. január 1-jén a franciaországi Tarbes-ban, énekesnő, gitáros és dalszerző, jellegzetes hanggal és magával ragadó hangzással. Első dalait tinédzserként írta, de igazán a Spooky Poppies együttes frontembereként bontakozott ki, amellyel 2019-ben adta ki első EP-jét.
A Covid-járvány alatt új fejezet kezdődött Elise életében: egy kis szobát kreatív laboratóriummá alakított, és zenéjét egyenesen az utcára vitte. Ott fedezte fel újra érzéseit, autentikus dalszövegeit és azt a nyers, őszinte gitárhangzást, amely ma is jellemzi zenéjét. Stílusa a mély amerikai bluest ötvözi a 90-es és 2000-es évek garázsrockjának energiájával – csiszolatlanul, hitelesen és kompromisszumok nélkül.
2022-ben egy erőteljes trióval tért vissza a színpadra, és azonnal felkeltette a figyelmet. A Cristal Productionnal , akik azóta is kísérik, még ugyanebben az évben valóra váltották álmukat: turnét szerveztek Írországban, abban a földben, ahol az élőzene igazán otthon van. Ez az utazás megerősítette számára, hogy zenéje messze földre nyúlik vissza.
Franciaországba visszatérve Elise – aki akkor még FRANK néven játszott – felvette első, teljes egészében saját készítésű albumát: az I'm a Phony and a Fraud (2023). Thom Carltonnal (gitár), Colin Pradierrel (basszusgitár) és Sébastien Gascharddal (dob) közösen debütált, amelyet a rajongók és a média egyaránt lelkesen fogadott, sőt, még a Rock & Folk magazin is . Az albummal jelentős színpadokra és fesztiválokra jutott, többek között a legendás Cognac Blues Passions-re , ahol Buddy Guy is fellépett. Lehetősége nyílt olyan előadók előzenekaraként is fellépni, mint Robert Finley, Delgres, Gaëlle Buswel, Moundrag és Ben L'Oncle Soul.
2024-ben a FRANK név nemzetközi elismerést szerzett. Az írországi Rory Gallagher Fesztiválon való fellépése az egyik legjelentősebb pillanatává vált, bizonyítva, hogy Elise igazi élő előadó. Vizuális trükkök nélkül arra összpontosít, ami a legfontosabb – az érzelmekre, a spontaneitásra és az autentikusságra. Ez a megközelítés vezetett ahhoz, hogy meghívásokat kapott Európa jelentős blues fesztiváljaira, az Egyesült Királyságtól Lengyelországig. Szerepelt a rangos L'Encyclopédie du Rock en France című kézikönyvben is .
Ugyanebben az évben ő szerezte a zenét Leïla de Artese Benhadj Targuia című dokumentumfilmjéhez .
2025-ben egy újabb nagy lépés következett: Elise leszerződött a Ruf Recordshoz , csatlakozott az On The Road Again lemezszerződéses ügynökséghez , és azóta hivatalosan is Elise Frank néven ismert . Új albumán , az I Didn't Pay For It- en Josselin Fleury (basszusgitár), Sébastien Gaschard (dob), valamint egy különleges vendég: Laura Chavez gitáros közreműködik .
Ezzel az albummal a kezében Elise 2026-ban nagyszabású európai turnéra indul a Blues Caravannal – különösen sok fellépés lesz Németországban.
Ma az idén megjeleni albumba fülelünk bele, amelynek címe "I Didn't Pay For It".
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendlgünk Ed Alstrom.
Ed Alstrom
Ed Alstrom: tapasztalt zenész, aki a blues mellett templomi orgonistaként és gospel kórusvezetőként is jeleskedett, mandolinzenekart vezetett, rádiós DJ-ként dolgozott és számos díjat nyert. Olyan nagyszerű művészekkel is együttműködött, mint Bette Midler, Chuck Berry, Leonard Bernstein, Herbie Hancock, Odetta, Dion, Steely Dan, Hubert Sumlin, John Sebastian vagy a Blood Swett & Tears, ésThis Idea Of Humanity még sokan mások. Ma az idén megjelent albumba fülelünk bele, amelynek címe "This Idea Of Humanity".
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk a Dogs In A Pile.
Dogs In A Pile
Dogs In A Pile:New Jersey állambeli Asbury Park homokos partjai szent földnek számítanak az ország északkeleti részén; a hömpölygő hullámok generációknyi tisztelt zenészt hoztak világhírűvé. A Dogs In A Pile, egy eklektikus kvintett, a város gazdag zenei örökségének örökösévé vált. A funk, a jazz és a rock and roll pszichedelikus elemekkel ötvöző zenekar egy teljesen eredeti hangulatot képvisel, amely kaleidoszkópszerű hangzásvilágra épül, hátborzongatóan emlékeztetve a régmúlt időkre.
A Dogs egységes megközelítést alkalmaz az előadásmód és a dalszerzés terén, ügyes hangszereléssel és szerény korai érettséggel alkotva hangzásbeli mozaikokat. Lelkes történetmesélőkként személyes tapasztalataikból merítenek ihletet, egyensúlyozva az élet gyengeségei és a mindig jelenlévő fiatalos derű között.
A Dogs akkor alakult, amikor a Jersey Shore-i születésű gitáros, Jimmy Law fiatalon elkezdett zenélni családja barátjával, Joe Babickkal (dobok). Villámcsapás csapott beléjük, amikor bemutatták őket a Berklee School of Music diákjának és basszusgitárosának, Sam Lucidnak, aki azonnal a Berklee School of Music diáktársát és billentyűst, Jeremy Kaplant javasolta. A Berklee diákjának, Brian Murraynek (gitár) a 2019-es érkezése jelentette a Dogs kirakósának lényegi utolsó darabját.
Egy sor teltházas helyi koncertnek köszönhetően hatalmas rajongótábor alakult ki az északkeleti régióban, amelyet szeretetteljesen Dog Poundként ismernek. Ahogy a zenekar új területeket hódított meg, csillagászati felemelkedésük országszerte folytatódott. Folyamatosan bővülő anyagválasztékkal és a Dogs In A Pile egyedi identitásának ápolásával felvértezve az ötös számú zenekar olyan zenei és közösségi alapokat rak le, amelyeket leggyakrabban a színtér legkedveltebb előadóihoz kötnek. Ma a tavaly megjelent albumukba fülelünk bele, amelynek címe "Distroid ".
Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk Carl Weathersby.
Carl Weathersby
Carl Weathersby: (1953. február 24. – 2024. augusztus 9.) amerikai elektromos blues énekes, gitáros és dalszerző volt. Dolgozott többek között Albert Kinggel és Billy Branch-csel , és szólóelőadóként is tevékenykedett. 1997-ben jelölték a W. C. Handy-díjra a legjobb új blues előadó kategóriában. Ma a 2009-ben megjelent albumána fülelünk bele, amelynek címe "I'm Still Standing Here".
