A vadlovak békésen legelésztek kedvenc
helyükön a Védett Völgyben. Bármerre is csatangoltak nap közben ide mindig
visszatértek. Ma a tengerparton vágtáztak, játszadozva a folyton fújó széllel,
és a hullámok kavarta vízpermettel. A fáradtságtól elcsigázva, csoportokban
heveredtek el a magas fűben, beszélgettek. A többiektől egy kicsit távolabb, fiatalokból
álló csapat hallkan sugdolózott. Most is az volt a téma, mint mindig, ez az
egész tök unalmas, le kellene lépni, szétnézni a világban. Most azonban
komolyan gondolták, és kora hajnalban el is indultak. A frissen kapott
szabadságtól megrészegülve viháncoltak, felverve a föld porét és a környék
csendjét. A zajra felfigyelt a környéken ólálkodó farkasfalka és azonnal arra
vették az irányt. Pillanatok alatt kialakították a végzetes támadókört. Amikor
a fiatal csikócsapat észlelte a veszélyt már késő volt, a kör egyre szűkült. Jó
lett volna tudni, hogy ilyen helyzetben mit kell tenni, de egyikük sem figyelt
oda mikor az öreg, tapasztalt vezérkanca beszélt erről. A helyzet teljesen
reménytelennek látszott, amikor egy hatalmas dörrenés hasított a levegőbe.
Olyannak hangzott, mint a mennydörgés, mégis valami más volt. A farkasok már
megtapasztalhatták ezt a szörnyű zajt, mert azonnal menekülőre fogták és
pillanatok alatt eltűntek a sűrűben. A bátrabbak kinyitották a szemüket, egy
lovat láttak a hátán egy másik lénnyel, akinek valamiféle füst szállt ki a
végtagjából. A ló felnyerített:
- Meneküljetek bolondok, amíg
megtehetitek. Csak azért ijesztette el fegyverével a ragadozókat, hogy Ő
ejthessen benneteket fogságba. Aztán jön a betörés és egész hátralévő
életetekben hurcolásztathatjátok a hátatokon a kétlábú. Higgyetek nekem! Én is
így jártam, valaha szabad voltam, mint a madár, de már rab vagyok!
A csapat nekilódult és egyvégtában meg
sem álltak a Védett Völgyig. Éppen akkor ért haza a ménes. Senki nem szólt
semmit a történtekről.
A vezérkanca rájuk nézett, majd
félrevonult. Elővette a mobiltelefonját és konferenciahívást kezdeményezett a
Farkastanya, a Nyugdíjas Színészlovak Otthona, és a Műkedvelő Cowboy
részvételével. Amikor mindhároman vonalban voltak, a következőt mondta:
- Köszönöm mindenkinek a közreműködést,
azt hiszem a lecke működött és alaposan meggondolják, hogy még egyszer ellógjanak…
Bagoly Ernő már megette az egere
javát. Magányosan élt, egyetlen szórakozása már csak a televízió maradt. A
látásával még nem volt problémája, de a híresen jó hallása már sajnos
megtompult, ezért állandóan teljes hangerővel bömböltette a masinát. Ernő
lakásául egy hatalmas platánfa szolgált, amely az erdei tisztás közepén
helyezkedett el. Társbérlői is akadtak: Mókus Menyus és családja, egy száműzött
királyi hollócsalád, és a fa gyökerei közt élő Vakond Bendegúz. Elsőként a
főúri hollófamília szedte a sátorfáját mivel a nagy zaj zavarta a délutáni
teázásukat. Ezután következtek Mókus Menyusék, mert a gyerekek a pszichológus
szerint az állandó zajtól lettek agresszívek és hiperaktívak. Legtovább Vakond
Bendegúz tartott ki, de egy idő után ő is beleunt, mert a hangzavar miatt
állandóan leszakadt a könyvespolca a hálószobában.
A tisztás szélén egy barlang szája
tátongott. Itt éltek Medve Edömérék, három boccsal. Már megszokták és
elviselték Ernő hangos tévézését, ám egyik nap Edönér sikertelen mézbeszerzésről
tért haza, ráadásul az orrát jól összecsipkedték a mézőrök így nagyon mérges
volt. Vacsoráig próbált szunyálni egy cseppet, de a zaj nem hagyta. Felpattant
és döngő léptekkel a platán felé vette útját. Háromszor kellett bekopognia a
maga módján, - hogy majd kidőlt a fa -, mire Ernő bozontos feje jelent meg az
ajtóban:
- Mi történt? – kérdezte riadtan.
- Az van tollas barátom, hogy a tévéd
miatt szenved az egész környék, ha nem találsz valami megoldást, nem állok jót
magamért! – kiabálta és rácsapta az ajtót a bagolyra.
Néhány napig csend lett, de aztán
kezdődött minden elölről. Edömér azonnal reagált és már indult is, hogy
lerendezze az ügyet, párja és a bocsok alig tudták visszatartani. Mikor egy
kicsit sikerült lenyugtatni Edömért, Mackómama megszólalt:
- Biztos van más megoldás is, mint az
erőszak útja…
- Talán mi is költözzünk el, mint a
többiek, hol találsz még egy ilyen jó barlangot, mint ez? – morogta Edömér.
- Drágám, aludjunk rá egyet
Másnap Mackómama felszedelőzködött és
bement az Erdei Tanácsba.
Délután Ernő ajtaján megint
dörömböltek, óvatosan nyitott ajtót. Az egész medvecsalád ácsorgott odakinn.
Medvemama megszólalt:
- Kedves Ernő! A hivatalban megtudtam,
hogy nem olyan rég volt a születésnapja. Fogadja tőlünk szeretettel ezt a
nagyszerű kvadrofon fülhallgatót, amivel élmény lesz tévéznie.
Azóta béke honol az erdőben…
Viziló Béci egyik nap gitártokkal a
kezében érkezett az iskolába. Azonnal híre ment a suliban. Béci nem tartozott a
népszerű gyerekek közé, de most varázsütésre megváltozott minden. A fiúk
irigykedve nézték, ahogy Bécit körbe zsongják a lányok. Még az iskola szépe
Pillangó Ajnácska is tiszteletét tette, sőt meg is szólította:
- Bécike, nem játszanál nekünk valami
szépet?
- Anyukám azt mondta, hogy a
nagyszünetig nem nyithatom ki a tokot. – válaszolt Béci fülig elvörösödve.
- Jó, kivárjuk. – mondta Ajnácska.
Éppen arra vitt el az útja Kelemen
énektanárúrnak. Meglátta Bécit és azt mondta:
- Szia, Béci. Nem is tudtam, hogy
gitározól. Szívesen látunk az iskolai zenekarban!
Elérkezett a várva-várt nagyszünet.
Bécit kíváncsi tömeg figyelte. Megnyikordult a tok zárja, Béci belenyúlt és
kivette a tízóraiját, amely egy két kilós kenyér volt hosszában elvágva,
telerakva minden finomsággal. Béci jóízűen falatozni kezdett, maga körül
csalódott morajjal.
Néhány nap elteltével Béci újra a
gitártokkal állított be.
- Na, mi van, anyuka megint csomagolt
a pici fiának egy kis elemózsiát… - hallotta maga mögött.
Béci elengedte a füle mellett a
megjegyzést, meg sem állt a zeneteremig. Bekopogott. Kelemen tanárúr lesett ki:
- Bújj be Béci. – nyitotta szélesre az
ajtót.
Nemsokára csodálatos gitárdallam töltötte
meg a folyósót…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése