A karácsony utáni nap

Karácsony másnapja utáni napon két lélek várakozik a mennyország kapujában. Egy ideig sétálgatnak, kerülgetik egymást, majd szóba elegyednek. Sok mindent kitárgyalnak, amikor az egyik váratlanul megkérdezi:

─Neked, hogy telt a karácsonyod?

─Tulajdonképpen, mint mindig ez is jól sikerült. Tudod, minden évben nagyon várjuk ezt az ünnepet. Nem messze tőlünk, van egy régi kastély, amelyet most könyvtárnak használ a város. Ennek az udvarában, mindig készítenek egy emberi léptékű betlehemet. Minden annyira valóságos benne: a jászol, a szent család, az állatok, az éppen betoppanó három király, a pásztorok, az angyal. Beleselkedhetsz az istálló ablakán, vagy oda mehetsz egész közel, és részese lehetsz a csodának. Mi a négy gyerekkel, minden nap szerét ejtettük, hogy elmenjünk, és lelkileg felkészüljünk a karácsonyra. Ahogy feltöltődve hazaértünk, meggyújtottuk az adventi koszorú gyertyáit és karácsonyi dalokat énekeltünk. Ajándékra nálunk nem igen telt, de nem is ez a karácsony lényege. Mindenki titkon ajándékot készített a többieknek és várta a nagy napot, amikor örömet szerezhetnek a többieknek. És el is jött ez a nap. Tudod, mi nem veszünk fenyőfát, nem cipelünk be a házunkba egy haldokló élőlényt. Szerény kis házunk előtt, évekkel ezelőtt közösen elültettünk egy fenyőt, ezt szoktuk körbeaggatni az általunk készített díszekkel. Megfogtuk egymás kezét, énekeltünk, és előkerültek a titkos ajándékok. Ezután elfogyasztottuk szerény kis vacsoránkat, és mindenki békésen nyugovóra tért, hogy közösen elmehessünk az éjféli misére. Ezt soha nem hagynánk ki, mert ez egy semmihez nem hasonlítható, csodálatos élmény. Amikor még egész kicsik voltak a gyerekek, már akkor is részesei voltak ennek a szertartásnak. Nem felejtem el azokat a nagyra nyílt, csodálkozó szemeket. Az ünnep napjai nagyszerűen teltek. Nekünk nem volt televíziónk, nem engedtük be a sok szennyet a házunkba. Nagyokat játszottunk, és elmentünk csúszkálni a szánkódombra. Nálunk így telt el a karácsony.

─És Te, hogy töltötted ezt az ünnepet?

─Nálunk, egy kicsit másképp zajlottak az események. Csak egy gyerekünk van, aki már hónapokkal ezelőtt végeláthatatlan listákat írt a kívánságairól. Az anyja persze mindent megvett neki, amit csak kívánt, nehogy csalódás érje. Már iszonyúan elegem volt az állandó bevásárlásokból. Annyi minden fel lett halmozva, hogy egy kisebb városrész jóllakhatott volna nálunk. Az adventi ráhangolódás nekünk abból állt, hogy meggyújtottuk a nejem által vásárolt flancos koszorún a gyertyákat, a gyerek gyorsan kicsomagolta az aznapra szóló csokikat, betömte, legtöbbször elkunyerálva a mienket is, majd rohant a számítógépéhez és tovább verte a billentyűket. Elérkezett a szenteste. Az asszony a lakomakészítéstől holtfáradtan állt a fa előtt, amely természetesen a mennyezetig ért. Én nem éreztem semmi ünnepélyességet, a gyerek pedig izgatottan számolta, hogy az idén hány ajándékot kapott. Az est fénypontja anyósom volt, akinek valami különös érzéke volt ahhoz, hogy valamilyen beszólásával emelje az „ünnep fényét”. A szentestei vacsora úgy zajlott, mint szokott: a gyerek mivel tele volt nasival, egy perc után távozott az asztaltól, az asszonyból sírás formájában kitört az elmúlt napok feszültsége, anyuka bárgyún vigyorgott, én pedig hősiesen küzdöttem az asztalra felhalmozott ételhegyekkel. A szeretet helyett harag költözött a szívembe, a sok kidobott pénz miatt. Nem mintha nem lett volna belőle elég, de inkább valutázhattunk volna belőle, hogy több legyen. A gyerek kibontogatta az ajándékait, hatalmas felfordulást csinálva, az asszony elmosogatott, majd lefeküdt. A ház lassan elcsendesedett. Ezt a pillanatot vártam, hogy átosonhassak a szomszédasszonyhoz, akinek a férje ilyenkorra már tökrészegen hortyog és megadjuk a testnek, ami jár neki. Amint elsompolyogtam anyósom szobája előtt, hallottam, ahogy a tévéből árad az éjféli mise közvetítésének vénasszonykórusa. Az elkövetkező két nap evéssel, tv előtti dögléssel, evéssel, lustálkodással, evéssel, gyomorrontással, evéssel telt el. Tulajdonképpen örültem, hogy vége lett ennek az őrületnek.

─És hogy kerültél ide? – jött a kérdés.

─Már akkor idekerülhettem volna, amikor anyósomra véletlen rányitottam a fürdőszobaajtót. A látványtól földbe gyökerezett a lábam és aznap este nem mertem elaludni, nehogy újra idéződjön az élmény.   De ezt még túléltem. A vesztemet a falánkságom okozta, ugyanis imádom a halászlét. Félretettem magamnak egy adagot. Kisunnyogtam a konyhába, hogy elfogyasszam, amikor egy szálka megakadt a torkomban és már nem tudtam segítséget hívni. Így történt a baj. És Te miért vagy itt?

─Lehet, hogy azt a második műszakot már nem kellett volna bevállalnom. Pedig éreztem, hogy valami gond van, de tudod négy gyerek nagyon sok kiadás. Karácsony utáni reggel már nem keltem fel többé, megállt a szívem.

Megcsikordult mögöttük a nagykapu és ott állt előttük Szent Péter.

─Elnézést, hogy megvárakoztattalak benneteket, tudjátok sok a dolgom. Hallgattam a beszélgetéseket és már az alapján is, dönthetnék, hogy ki jut be a mennyországba. De az angyalaim időközben elkészítették a kartonotokat az életetekről. Ennek alapján egyikőtök bekerülhetne hozzám.

A választ meg sem várva a négygyerekes egyet előre lépett, míg a másik megfordult és elindult a semmibe.

─Egy pillanat.- szólalt meg újra Szent Péter. Ti nem tudhatjátok, de nálunk is változások történtek, itt is győzött demokrácia. A vezetés úgy döntött, hogy megszünteti a poklot a túlzsúfoltság és az egyenlőtlen bánásmód miatt. Úgyhogy mindkettőtök előtt nyitva a mennyek kapuja.    

DaiQing Tana & Haya Band: Silent Sky

DaiQing Tana, Taijnar-ban született, törzse mongol tartományból származik. Éneke csodálatos, éteri. zenekara a Haya Band, akik tradicionális mongol hangszereket is használva hozzák létre a csodát.

A fizikai test, a tér, az idő mind eltűnnek, és a tiszta hangok birodalma lépnek a helyükbe. Ha holnap eljön a világvége és utoljára ezt a zenét hallgattam, már érdemes volt élni.
Az album 2009-ben jelent meg "Silent Sky" címmel.

Az albumon a következő számok találhatók: 1. Silent Sky

2. Snow Mountain

3. Ongmanibamai

4. Qinghai Lake

5. Passed time

6. Dancer in the darkness

7. Missing you

8. Golden bracelet

9. Reborn Az album letölthető /download/: http://data.hu/get/5965814/Silent_Sky.zip

DaiQing Tana & Haya Band: Silent Sky 

Józsi tata meséi VIII.

Józsi tata az ablaknál állt már egy jó ideje, és a függönyön át a puhán aláhulló hópelyheket figyelte. Párja elvesztése óta ez volt az első karácsonya, amelyet magányosan töltött el. Eszébe jutottak a meghitt ünnepek, amelyeket kettesben töltöttek, nyugalomban, békességben és szeretetben. De ma nem akart szomorúságot, hiszen jönnek Somáék, és együtt töltik az ünnepet. Próbálta felvidítani a gondolatait, és az elmúlt napi szerencsétlenkedéseire emlékezett. Most döbbent rá, hogy mennyire nem ért az ajándékvásárláshoz. A Mamának nagyszerű érzéke volt a megfelelő „örömszerző” kiválasztásához, mindig telibe találtak a megérzései. Még Soma karácsonyi meglepetését csak-csak ki tudta választani, mert ügyesen kipuhatolta, hogy Soma most lépett be a „dinókorszakba”, így természetes egy őslényparkra esett a választása. De ott volt még a lánya, akivel kapcsolatban teljesen határozatlan volt. Nekilendült hát az ajándékötlet túrának. A háztartási gép részlegnél kileste mi a legkelendőbb, de ezt elvetette, mivel nem nagyon volt járatos a lánya konyhájában, nem tudta mi lehetne kellemes meglepetés. Reménytelenül őgyelgett a karácsonyi vásár sátrai között és megállapította magában, hogy mennyi mindenre nincs szükségük az embereknek, mégis megveszik. Már kezdte feladni a reményt, amikor az egyik kirakatban meglátott egy szépen becsomagolt kozmetikai mindenfélét tartalmazó díszdobozt. Ezzel nagyot nem tévedhetek, hiszen a nők minden vackot magukra kennek-gondolta-, és bement az üzletbe.  Úgy határozott, hogy megcsillogtatja főzéstudományát is, és nagyszerű szentestei lakomát készített. Még sütit is sütött, a Horváth Rozi szakácsklasszikusból. Már minden készen állt: az ajándékok rejtekhelyre eldugva, szépen megterítve, csak az ünneplők hiányoztak.

Ekkor ismerős autómotor duruzsolása törte meg a kis utca csendjét. Józsi tata a kalapját fejébe csapva, kisietett. Amikor a kocsi megállt már nyitotta is a kiskaput. Soma kiugrott és máris a papi nyakában lógott.

─De jó végre újra, itt nálatok! – kiáltotta örömittasan.

─Én is nagyon örülök kicsim.

─Na, hagyj egy kis helyet nekem a papin, én is szeretném üdvözölni. – szólt közbe az anyja.     

Jó, hogy kijöttél, mert a Te ajándékod nehéz lenne eldugni, íme a család új tagja! – és felnyitotta a csomagtartót. Józsi tata, ahogy közelebb ment egy nagy dobozban, valami vidám mocorgást hallott. Ahogy belenézett, egy kicsi kutya vakkantott rá. Felemelte az apró jószágot, aki viszonzásul azonnal lepisilte.

─Na meg volt a keresztelő! – nevettek mindannyian.

Amíg befelé haladtak a csomagokkal, a lánya elmesélte az ajándék történetét. Amikor a múltkori látogatásunk után hazafelé tartottunk, Soma kibetűzött egy táblát: „KISKUTYÁK INGYEN ELVIHETŐK”. Vissza kellett fordulnom, addig nem hagyott békén. Attól tartottam, hogy vége az otthoni nyugalomnak, amikor tájékoztatott, hogy a kiskutya a papié lesz, hogy ne legyen egyedül. Vigyázz vele, mert az eddigi bűnlajstromán a következők találhatók: két pár cipő, egy lábtörlő, Soma Nyúl úrfija és a fotel egyik sarka.

Ahogy beértek a lánya megjegyezte:

─Még nincs fenyőfád, mindig itt szokott lenni az előszobában?

─De van, csak úgy gondoltam, hogy majd együtt díszítünk.

Ahogy lepakoltak, már izgatottan tolongtak is a kicsiny helységben. Előkerültek a gömbök, a csillagszórók, a gyertyák, és a mézeskalács figurák. Már csak a fenyőfa hiányzott. Ekkor Józsi tata behozott egy dobozt, és kivett belőle egy ezüst műfenyőt. Egy ideig csendben aggatták fel a rávalókat, majd a lánya csak nem bírta tovább és kibökte:

─Apuka, te soha nem szeretted a mű dolgokat, miért döntöttél most mégis úgy, hogy ilyen fenyőt választasz?

─Tudod, az ember változik, néha a praktikusság előre lép.

A szenteste meghittre sikeredett. Az ajándékok bejöttek, a kis ördögfióka szőrgombóc, miután mindent felfedezett új otthonában, a cserépkályha mellé kuporodott és összegömbölyödve elszunyókált. Eljött a lefekvés ideje. A szokásos menetrend szerint, Józsi tata és Soma elindultak a hálószoba felé. Természetesen most az új szerzemények, a dinók is ott akartak aludni, meghallgatva Józsi tata esti meséjét.

Csoda az erdőben:

Az öreg fenyőfa már sok évet megélt az erdőben. A hosszú idő során sok mindent látott és megtapasztalt. Látta, ahogy télen jöttek az emberek, élesfogúikkal derékba törtek fiatal fenyőéleteket. Látta, ahogy vadászkopók védtelen nyulakat és őzeket üldöznek, a vadászok pedig villámló botjaikkal életeket oltanak ki. Majd csend és hó borul a tájra és az erdő fellélegezhet a következő fagyos időkig. Némán tűrt, egészen eddig a pillanatig. Most hírét hozták a fagyos szelek, hogy a hű társáért jönnek a favágók, mert az a „megtiszteltetés” érte, hogy ő lehet a város főterén mindenki karácsonyfája. Évtizedek óta álltak egymás mellett, dacolva a hóval, faggyal, bújtattak vaddisznócsaládot, nyáron, árnyékot adtak az arra tévedő kirándulóknak. És most legyen mindennek vége!?

Amikor megérkeztek a favágók és a nagy autó, amivel majd elszállítják, különös dolog történt. Ahogy el akarta indítani a fűrészt az ítéletvégrehajtó, az öreg fenyő megrázta magát, majd magas, éles hangot adott ki. Olyan erős volt ez a hang, hogy az embereknek be kellett fogniuk a fülüket. Amikor a sivítás elhalkult és az emberek levették a kezüket, s miután kidugult a fülük, hangokat hallottak. Megértették a fák beszédét, és a közelben megbúvó állatok hangjait. Döbbenten álltak és nem tudták, hogy mit tegyenek. Ekkor, az öreg fenyő széttárta ágait és növekedni kezdett, ugyanakkor valami csodálatos fényt kezdett sugározni. Egyre csak növekedett, és növekedett. Eközben a városban egyszerre kihunytak a világosság adók, teljes sötétség borult a tájra. Az erdő felöl, azonban egy hívogató fény és valami meleg érzés vonzotta az embereket. Megbabonázva indultak a fény irányába. Egyre nagyobb körben állták körül az óriási fát, emberek, állatok, madarak, bogarak, és elbűvölve nézték a csodát. A nagyszívűek, meleg teát kínáltak, eleséget hoztak az állatoknak. Ismeretlen emberek szólítottak meg idegeneket, a vadászok elbeszélgettek az állatokkal, a favágók a fák emlékeit hallgatták. A gyerekek a nagy fa körül fogócskáztak, a félénkebbek az anyjuk szoknyáját szorítva, tátott szájjal bámulták a soha nem látottat. Békesség szállt a szívekre, soha nem volt érzések törtek a felszínre. Elillantak a mindennapi gondok, mindenki szépnek látta a körülötte lévőt.

Először a gyerekek pilledtek el. Apuka nyakában bóbiskolva, vagy anya kezében édesen szundikálva, az otthonuk felé vették az útjukat. Majd szép lassan mindenki hazatért. Legtovább az állatok maradtak, de nemsokára, a közelben vackot keresve, ők is álomba szenderültek. Lassan hajnalodott, véget ért a legcsodálatosabb éjszaka. Amikor az utolsó szempár is lecsukódott, az öreg fenyő körülnézett, még egyszer, utoljára. 

Másnap frissen ébredtek az emberek, az állatok és a fák. Volt, aki azon gondolkodott, hogy vajon tényleg jól emlékszik-e, ez valóság volt, vagy csak egy álom. Sokan visszatértek a csoda helyére, de az öreg fenyőt már nem találták ott.

─Ez volt a karácsony esti mesém kicsim, álmodj szépeket.

─Te is papi, jó éjt.

A karácsony gyorsan elmúlt és újra eljött a búcsú pillanata. Józsi tata ott állt az utcán és a távolodó kocsi után integetett. Ahogy bement, az ajándék azonnal felé rohant és megcibálta a papucsát. A minden lében kanál állandóan ott kotnyeleskedett körülötte.

Eltelt néhány nap, amikor megszólalt a telefon, a lánya volt:

─Soma nem hagyott békén, úgyhogy fel kellett, hogy hívjalak. Kérdezteti, hogy van a kutya és, hogy adtál-e már neki nevet?

─A nagyságos úr jól van, és hosszas vajúdás után olyan nevet adtam neki, hogyha kiállnék a kapuba és elkiáltanám magam, hogy jöjjön haza, harminc kutya biztos odarohanna, azt gondolva, hogy őt hívom. 

Buksi lett!