Levon Minassian-Armand Amar: Songs From a World Apart

Levon Minassian örmény zenész aki a duduk nevű hangszer mestere és Armand Amar zeneszerző, hangszerelő, ismert filmzene mester összefogott egy album erejéig. Valami csodálatos dolog született. Egy olyan lemez, amely egyszerre léleksímogató, és szomorú. Kitűnő relaxációra, háttérzeneként, és minden más alkalomra.

Az albumon a következő felvételek hallhatók:
1. Hovern' engan
2. Tchinares
3. Ar intch lav er
4. Nare nare
5. Im ayrogh veuchtitz
6. Yes tchem ouzoum dzeranl
7. Amen hayr sourp
8. Sareri hovin mernem
9. Araksi artassouken
10. Nusrat's allap

A lemez letölthető /download/:
http://data.hu/get/7257606/Levon_Minassian-Armand_Amar_-_Songs_From_A_World_Apart.001
http://data.hu/get/7257607/Levon_Minassian-Armand_Amar_-_Songs_From_A_World_Apart.002
http://data.hu/get/7257610/Levon_Minassian-Armand_Amar_-_Songs_From_A_World_Apart.crc

Kedvcsináló:

Minassian-Amar: Amen hayr sourp

Karácsonyi angyal

Közeledett a karácsony. Elkezdett esni a hó, először apró pelyhekben, majd egyre nagyobb, sűrűbb pihékben. Ez volt a jel, amikor alászálltak a karácsonyi angyalok. Segítettek, hogy valóra váljanak kívánságok, szeretet költözzön a testekbe és a lelkekbe. Csak az álmokat és a gondolatokat hívhatták segítségül.

De minden évben volt egy kivételes angyal. Ő bármit megtehetett, bármilyen alakban megjelenhetett, minden eszközt felhasználhatott.

Már régen várt arra, hogy Ő legyen az. Sokszor eltervezte, mit, hogyan csinál majd, de annyi minden ötlet forgott a fejében, tudta, hogy nem lesz majd rá elég idő. Ezért mindent elvetett és elhatározta, hogy hagyja magát sodródni az eseményekkel.

Ahogy fentről közeledett, madártávlatból egy ünnepi kivilágításba öltözött kisvárost pillantott meg. Ahogy leért a földre, egy koldus alakját vette fel. Leült a templomlépcsőre, maga elé tette szegényes kalapját, figyelte az embereket. Látta, ahogy átszellemült az arcuk, ahogy elbűvölte őket az alkalomhoz felöltöztetett templom varázsa. Hallotta a gondolataikat, tudta ki jött ide őszintén és ki hamisan, csak kényszerből, vagy érzés nélküli hagyománytiszteletből. Ilyenkor a templomból kijövők mindig adakozóbbak, mint máskor, sűrűn csilingeltek a pénzérmék a viseletes fejfedőben. Megfigyelte, hogy az egyszerű, tiszta szívűek, mindig szívesebben adnak.

Otthagyta az eddigi helyét és egy fényes áruház kirakati bábujába költözött át. Körülötte karácsnyi túlkínálat ajánlotta önmagát, a bukfencező medvétől, az üveggyöngyökön keresztül, a legmárkásabb kisesélyi ruháig. Az üveg túloldalán, vágyakozó tekintetek szívták magukba a csillogást. Volt közöttük, akik odáig sem jutottak, hogy bátorságot vegyenek, hogy belülről is meg merjék tekinteni az árubőség eme szentélyét. De volt olyan is, aki az egyik zsebéből megvehette volna az egész kirakati kínálatot. Elgondolkodott. Ez volna a karácsony lényege, hogy valami értékesnek vélt, felesleges holmi legyen a karácsonyfa alatt?

Tovább szállt. Nagyvárosi sikátoros részen találta magát. Jólöltözött, középkorú, fehér férfiként rótta a kietlen utcákat. Szélvédett, sötét zugban egy hajléktalanra lett figyelmes, aki éppen a másik oldalára fordult. Próbálta a takaróként használt papírdobozát magára húzni. Odament hozzá és leguggolt. A piszkos gúnyába öltözött, védekezésként maga elé tette a kezét, támadástól tartva, hiszen mit akarhat mást egy ilyen ember tőle, mint, hogy bántsa.

−Ne félj barátom –szólította meg. Mit szeretnél ezen az ünnepen?

A megszólított még mindig gyanúsan méregette, majd megszólalt:

−Én már csak azt szeretném, hogy hagyjon mindenki békén. Persze egy meleg takaró, egy kis itóka /amely elbódít egy rövid időre/ jó lenne. Ja, és egyszer jól teletömhessem a hasamat.

Álmot bocsájtott rá, kört rajzolt köré és egy dobozban otthagyott mindent, amit kért, majd tovább sétált. Váratlanul, szinte a semmiből három alak ugrott elé:

−Itt a karácsonyi ajándékunk! – rikkantotta az egyik, majd egy kést rántott elő.

Megállította az időt. Körbejárta a mozdulatlan alakokat, mindegyiküknél végignézte az eddigi életük kivetülését, miért jutottak a sorsnak ebbe a sötét bugyrába. Az egyikük a szegénységét váltotta a bandázásra, a másik kisebbségi érzését cserélte fel a vagányságra, a harmadik csak tartozni akart valahova. Törölte lelkük sötét oldalát és a sarokra érve újraindította az idő homokóráját. Az eddigiektől is sötétebb, kivilágítatlan részhez érkezett. A szemetes felöl valami mocorgást hallott. Ahogy odaért látta, hogy egy lesoványodott kiskutya próbál valami ehetőt találni a szemétkupacban. Felvette a reszkető testet. A kis jószág azonnal jobban érezte magát, gombóccá gömbölyödött. Az angyal most behunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, már a városi forgatagban volt újra és az ápolttá vált kiskutyát sétáltatta. Egy kislány jött velük szembe az édesanyjával. Azonnal odarohant a farkcsóválóhoz és megsimogatta.

−Jaj de aranyos, úgy szeretnék egy ilyent! Ugye anyu, hoz nekem a Jézuska!?

A férfi lehajolt hozzá és a fülébe súgta:

−Addig is, amíg megkapod, vigyáznál egy picit a kutyusomra?

Az igenlő válasz után egy pillanat alatt eltűnt a forgatagban. Jó érzés töltötte el, mert egy csapásra két kérést is teljesített. A kisgazdi és az apróság egymásra talált, és ezen túl elválaszthatatlan barátok lesznek majd.

A néhány nap gyorsan elszállt. Most, karácsonyeste van és Ő ott ült fent a kisváros legmagasabb pontján, a templom tornyán. Ahogy körülnézett, azt látta, hogy a máskor nyüzsgő kisváros, most békés, nyugodt arcát mutatta. Az utcák csendesen bóbiskoltak. Az ablakokon át, meleg fények kerestek utat a szállingózó hóesésben. Végiggondolta, hogy mennyi helyen járt, hány emberrel találkozott. Megkérdezte önmagától, hogy hasznos volt-e az ittléte. Biztos lehetett volna másként is, de jó érzés töltötte el, úgy érezte, hogy élt a megkapott lehetőséggel.

Ha a sok élmény közül választania kellett volna, akkor egy idős férfi jutott az eszébe. Egy kis falu utolsó házában lakott. Beteggondozó képében látogatta meg. Fűtetlen szoba fogadta. A magatehetetlen ember, egy takarókupac alatt didergett. Amikor meglátta, az arca felderült, biztos volt benne, hogy felismerte benne az angyalt. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne karácsonyra azt válaszolta:

−Nekem már nincs se kutyám, se macskám, az utam végét járom. Azt szeretném, ha a megváltó születése napján térhetnek meg, Őhozzá. Csak ennyi a kérésem.

      

Az utolsó szerelem

A férfi nem volt egy hagyományos ember. Körülötte mindig történt valami, jó is rossz is, de inkább az utóbbi. A sorsának hajója állandóan hullámhegyeken és völgyeken bucskázott. Egy idő után nem harcolt az elemekkel, csak hagyta, hogy sodródjon az árral. Rájött, hogy sokkal erősebbek az életét irányító erők, minthogy küzdjön ellenük. Olyan lett, mint aki kívülről szemléli önmagát, mintha nem is az ő léte lenne.

Egy ideig kereste a másik felét, de igazán nem találta meg. Olyan nők kerültek az útjába, akikben előbb-utóbb csalódott, csak kihasználták, összegyűrték és eldobták. Első házassága, maga volt a téboly, tele útvesztőkkel, csapdákkal, hamissággal. Amikor kilépett belőle, azt hitte, hogy végre szabad, de tévedett. Ő is beigazolta, hogy az ember mindig elköveti ugyanazt a hibát újra és újra. A második újrakezdése jónak indult, de egy idő után visszaköszöntek az előző kísértő árnyai. Megint itt állt kiüresedve, de közben elszálltak felette az évek, már nem volt ereje újrakezdeni. Életének egyetlen értelme az öregkorára született lánya lett. Ő tartotta benne a lelket, úgy érezte, hogy csak miatta viseli el a szürke hétköznapokat.

Soha nem tudta jól kifejezni a gondolatait. Ami megfogalmazódott benne odabent, mire szavakká váltak, már nem voltak ugyanazok. Ezért sokszor inkább megbénította saját nyelvét. Egy idő után inkább leírta a gondolatait. Az írás lassan szenvedélyévé vált, egy mentsvárrá, amihez mindig fordulhatott, ha belső csendre volt szüksége. Könnyebb volt elviselni mindent, ha kiírhatta magából. Gyűltek a gondolatok a titkos mappában. Könnyen írt, gördültek le a szavak a szívéről.

Időközben lett egy másik kedvence, ami mögé el lehetett bújni, és ez volt a világháló. Falta a sok információt, minden érdekelte. Talált hozzá hasonló, íráskényszerrel megáldottakat, szívesen olvasta őket. Egyszer aztán erőt vett magán és kezdte feltöltögetni az írásait. Mivel jó visszajelzést kapott, egyre jobban felbátorodott. Belépett közösségekbe, aktív taggá vált. Egy hölgy írásai különösen megragadták, mert lelki rokonságot érzett a sorai mögött. A nő profi újságíró volt, úgy érezte, hogy a lába nyomába sem léphet. De egy napon megkereste őt a soraival és az egekig magasztalta az írásait. Azonnal válaszolt. Nem tellett bele sok idő és már napi levelezésben voltak, egyenlőre csak egymás írásait elemezve. Ezután következtek a fokozatok: fényképcsere, lakcímcsere, a napi életük kis titkai, empátia, szimpátia. Észre sem vették és már a burkolt, majd nyílt szenvedélyeknél tartottak. A férfi soha sem gondolta volna magáról, hogy kis villogó szíveket fog küldözgetni, romantikus filmekről fog fecsegni, élete legintimebb titkait fogja megosztani bárkivel is. Pedig így történt, egyre elvakultabb szenvedély alakult ki közöttük. Soha nem érzett ilyet, hogy ennyire megértik, ennyire szeretik. Egyre csak az dobogott az agyában, hogy itt az utolsó esély az igaz szerelemre. Talán még nem annyira öreg, hogy ne kezdhetné újra. Jár neki is a boldogság az utolsó évekre. Naponta, már többször váltottak levelet, egymás rabjaivá váltak, lelkük egybeforrt. Már személyes találkozást terveztek, ami eddig a nagy távolság miatt akadályokba ütközött. De üzeneteikben már a közös jövőt tervezgették. Eddig minden szépen alakult, a férfi végső elhatározásra jutott, döntött és készülődött kilépni, és mindent maga mögött hagyni. De ekkor történt valami. A nő a következő levelében arról írt, hogyan képzeli el a férfit maga mellett. Legyen mindig jól ápolt, a harminc éve dédelgetett szakállát vágja le, a lófarokba kötött hajával együtt. És így tovább három oldalon keresztül sorolva a további szabályokat. Ledöbbent és egy pillanat alatt kijózanodott. Gyűlölte, ha egy kapcsolatban az egyik fél a saját igénye szerint kívánja átalakítani a másikat. Mindenkit olyannak szeretünk amilyen, a hibáival együtt. Megnyomorít egy kapcsolatot, ha valamelyik félnek alkalmazkodni kell. Körülnézett maga körül. Olyan volt ez, mint mikor az alkoholista másnap kijózanodik, vagy a narkós visszatér az életbe, még egyszer utoljára. Rádöbbent, hogy csak egy jól előkészített csapdába lépett. Annyira elvakult volt, hogy nem vette észre, hogy egy „Feketeözvegy” hálójába sétált, akinek csak arra kellett, hogy megédesítse a saját napjait, és miután végzett, halálos mérget fecskendezett volna a vérébe. Szégyellte a hiúságát, az önzését.

A lánya jött be a szobába, odaszaladt és megölelte, mintha érezte volna, hogy erre van szüksége a teljes kitisztuláshoz.

Még aznap este írt egy búcsúlevelet.

Másnap, amikor felébredt, már más szemmel nézte az őt körülvevő világot, érezte, jól döntött.

     

House Of The Rising Sun - A Felkelő Nap Háza

A dal, amelynek akkordmenetét több hangszerüzlet feketelistára tett. Nincs olyan zenész aki ne próbálta volna eljátszani valamilyen formában.
Az eredeti változata egy country-dal, melyet 1933-ban Clarence Ashley és Gwen Foster énekelte és játszotta bakelitlemezre.

Különösen nem lett népszerű és valószínű, hogy el is tűnt volna a süllyesztőben, ha egy 16 éves bányászlány Georgina Turner nem énekli fel igen dinamikusan Alan Lomax zenegyűjtő mikrofonjába 1937-ben.

Ezt követően a folk- és bluesénekesek sorra felvették a műsorukra. De igazán ismertté 1962-ben vállt, amikor Bob Dylan felvette a dalt debütáló lemezére.

De még mindig nem tartunk a világhírnév felé. Eric Burdon aki az Animals zenekar frontembere volt, nem a Dylan-féle változatra kapta fel a fejét. Egy füstös kis kocsmában hallotta a dalt John Handle nevű zenésztől. Annyira megtetszett neki, hogy felvették az 1964-ben induló, Chuck Berry-vel közös turnéjuk repertoárjába. Még ez év májusában elkészült a lemezfelvétel és ekkor indult világhódító útjára a "House Of The Rising".

Azóta számtalan változatban, és újraértelmezték. A teljesség igénye nélkül jöjjön néhány különleges feldolgozás.

Haley Reinhart /a jazz-os/

Gregory Isaacs /reggae-ben/

Anna Christine /10 éves őstehetség/

Odetta /átérezve/

Nina Simone egyéni felfogásban/

Jono-san

Grace Potter /koncerthangulatban/

The Ventures /feldolgozás 1984-ből/

Charly and Country Gentlemen /country-ban/

Jerry Lawson & Talk Of Town / The Sing-Off/

Sinead O'Connor /ahogy ezt a dalt el kell énekelni/

Esteban /gitárművészhez méltóan/

Max Grüber and Jochen Kefer /két csellóra/

White Buffalo /egy sorozat kísérőzenéjeként/

The Market Suites /utcazenészként/

Peter Vamos /zongorára/

Természetesen a hazai próbálkozások sem maradhatnak el.

Pataky Attila

Zámbó Jimmy

Nagy Feró és a Kormorán

Tűzkerék

Bizonyíték arra, hogy a dal mindenhol és mindenkor felbukkanhat, ha egy kicsit nem figyelünk oda.

Kerékteleki Dalkör

Ha még ezek után kedvet kaptál az éneklésre, otthon mikor egyedül vagy senki sem hallhatja meg, együtt elénekelheted ezt a nagyszerű dalt az Animals együttessel. Íme a karakoe változat: