A férfi, most is mint mindig, gyalog ballagott haza a
munkájából. Azzal nyugtatta magát, hogy ez egészséges, de az igazság az volt,
hogy minden kiadott fillért meg kellett gondolni. Bár csak ketten éltek az
asszonykájával, de a szerény jövedelmet nagyon be kellett osztani. Mindig
ugyanazon az útvonalon tért haza. A sétáló utcán kirakatokat nézegetett.
Hosszasan időzött egyik kedvencénél, ahol egy hatalmas akváriumban eladásra
váró halak úszkáltak. Szerette ezeket a karcsú, elegáns mozgású élőlényeket,
ahogy békésen megférnek egymással színük, formájuk, méretük mellőzésével. A
sokféle uszonyos között élt az egyik kedvence, egy kajlafarkú aranyhal. Biztos
csak bemagyarázta magának, de úgy érezte, hogy várta őt, és azonnal odaúszott
hozzá, amint meglátta. Tátogott valamit a maga halnyelvén, tett egy kört, majd
újra visszatért. Azon kapta magát, hogy ő is beszél a halhoz, megosztja vele a
legtitkosabb gondolatait. Ekkor észrevette, hogy egy kisgyerek az anyukájával
gyanúsan méregeti a hallal beszélgető „bolond bácsit”, ezért sarkon fordult és
folytatta az útját.
Az úri negyedbe érkezett. Szeretett elámulni a gombaként
kinövő új csodapaloták hihetetlen látványán. Idegenül érezte magát ebben a
közegben, tágra nyílt szemekkel bámulta, de a bőre viszketett tőle. Ekkor
különös dolog történt: nem lehet tudni, hogy miért, de a dombos utca tetejéről
elszabadult egy luxusautó. Talán a gazdája feledékenysége, vagy csak saját
kalandvágya miatt, de egyre gyorsabban közeledett. Az úttesten, háttal a
végzetnek két férfi elmélyülten beszélgetett. A másodperc tört része alatt
döntött, odaugrott és magával sodorta a majdnem áldozatokat. A nagyobbik
azonnal felpattant és rávetette magát. A kisebbik köpcös alak nehezen tért
magához a sokkból, de ahogy sikerült levegőhöz jutnia, azonnal rárivallt a
másikra:
−Szállj már le róla te benga állat! Nem látod, hogy ez az
ember most mentette meg az életünket. Ami egyébként a te dolgod lenne, hiszen
ezért fizetlek, te testőrök gyöngye!
A háromajtós szekrény engedett a szorításából, felállította
és zavarában még a ruháját is leporolta. Addigra már a „főnök” is rendbe szedte
magát és széles mosollyal közeledett felé:
−Barátom, nagyon köszönöm, megmentette az életemet!
−Szóra sem érdemes. – válaszolta szerényen az életmentő.
Már ment is volna tovább, de a túlélő nem hagyta annyiban a
dolgot és utána lépett.
−Soha nem felejtem ezt el, kérhet tőlem bármit, én
teljesíthetem!
Újra tett egy elhárító kézmozdulatot, de a másik erőszakosan
egy névjegyet gyömöszölt a zsebébe.
−Azért csak hívjon bátran, ha meggondolná magát! – érték
utol a szavak.
Folytatta útját az otthona felé. Elmaradoztak a fényűzés
szentélyei, lassan hazaért a saját világába: az álmos városszéli megszokásba.
Az este a hagyományos mederben folydogált. Élete párja vacsora közbe feltette a
szokásos kérdést:
−Milyen volt a napod?
Szépen sorba szedte az elmúlt eseményeit. Már lefeküdni
készülődtek, amikor eszébe jutott a hazafelé történt eset. A neje figyelmesen
végighallgatta, de nem fűzött hozzá semmit. Éjszaka állandó mocorgás hallatszott
az asszony felől. Már hajnalodott, amikor felkapcsolódott a villanyt és egy
hegyes könyök oldalba bökte.
−Ide figyelj! Ma szépen felhívod azt az embert és beszélsz
vele, hogy mire is gondolt akkor, amikor azt mondta, hogy bármi is legyen az!
Teljesen ledöbbent, nem ismerte a másik felének ezt az
oldalát. Már éppen el akarta mondani, hogy ez neki nagyon kellemetlen, amikor
az asszony szigorú arcát látva lenyelte az ellenérzését. Egész nap halogatta a
dolgot, de végül is a családi béke érdekében tárcsázta a számot. Hosszasan
kicsengett. Már megörült, hogy megúszta, amikor felvette a másik oldal. Nehezen
szólalt meg, de aztán csak kibökte a nej kérdését. A megmentett végighallgatta,
majd azt mondta:
−Nagyon örülök, hogy hívott, szeretem az adósságaimat
tisztába tenni. Ott lakom ahol tegnap az eset történt, jöjjön el személyesen,
megbeszélünk mindent!
Útja most is a nagy üvegkalitka mellett vitte el. Az aranyhal,
ahogy észrevette, odaúszott, játékosan ingatta a fejét, majd gyorsan leírt
néhány kört.
Ott állt a magas kerítés előtt és a kaputelefonnal
társalgott. Nyílt az elektromos zár és bebocsátást nyert az eddig kívülről
csodált világba. Valami lakájféleség kísérte át a házon a dolgozószobáig, ahol
a gazda széles mosollyal elésietett és leültette egy süppedős ülőalkalmatosságba.
Ő maga lehuppant az íróasztal mögé és bele is kezdett a feltett kérdésre
válaszolva:
−Barátom, azt kívánhat, amit csak akar: pénzt, paripát,
rangot, bármit, én teljesítem.
−Én nem akartam eljönni, de tudja az asszony…- kezdte, de az
íróasztal főnöki fele máris közbevágott:
−Ez nálunk is így megy, mondja csak nyugodtan.
−Talán egy kis pénz egyenesbe tenné az életünket… – mondta
bátortalanul.
−Rendben van, ha megadja a bankszámlájának számát, már
intézkedem is az utalásról. – jött a gyors válasz.
Még kínálta volna valamilyen számára ismeretlen nevű
itallal, de ő már csak kívül akart lenni, minél távolabb ettől a helytől. A
rossz érzés lassan oldódott fel benne, de mikorra hazaért, már jól érezte
magát. Az asszony azonnal beszámoltatta az eseményekről és úgy látszott, hogy
örömmel vette a dolgok alakulását. Különösen akkor, amikor meglátta, hogy
mennyivel gyarapodott a családi kassza. Soha nem láttak ennyi nullát a
számlájukon. Más minőségű lett az
életük, olyan dolgok is az asztalra kerültek, amiket eddig csak reklámokban
láttak a tv-ben.
Egyik reggel azonban az asszony újra eléállt és azt mondta:
−Megint elmész ahhoz emberhez, akinek te mentetted meg az
életét, és elmondod, hogy szeretnénk egy takarosabb házat, berendezve,
garázzsal, benne egy új autóval, nekem egy gardróbszekrényt tele új ruhával.
Ennyit igazán megérdemelsz, hiszen már régen alulról szagolná az ibolyát.
A férfi nehéz szívvel indult el dolgozni. Egész nap viaskodott
belső démonaival, de győzött a családi béke megtartása, így hát újra
telefonált. Ahogy ment a megbeszélésre, útja elvitte az akvárium mellett. A
halak ellátását szolgáló cső dühödt tempóban ontotta magából az
oxigénbuborékokat, a halak zavartan cikáztak a vízben. A kis aranyhal, odajött,
de a tömeg továbbsodorta. Sietősre vette a lépteit nem akart udvariatlanul
elkésni. Most a nappaliig jutott, jó félóra várakoztatás után előadta az
asszony kérését. A főnök bólintott, majd otthagyta. Gyorsan távozott, és amikor
becsukódott mögötte az ajtó megfogadta, hogy még a környéket is elkerüli. De
nem így történt. Az új ház, a számára elérhetetlennek hitt luxus maga volt a
paradicsom. Az eufória azonban nem tartott sokáig. Szép, szikrázó nyári nap
volt, amikor az utolsó divat szerint öltözött neje elépenderült és ellentmondás
nem tűrő hangon közölte vele:
−Na fiam, fogod magad és elballagsz a barátunkhoz, közlöd
vele, hogy az ő környékén akarunk lakni a luxusnegyedben, egy szemernyivel sem
rosszabb körülmények között, mint ahogy Ők. Ennyi jár neked, vissza ne gyere,
amíg ezt el nem intézed!
Kiesett számára az idő, nem tudta, hogyan, de vitték a
lábai, agyában dobogtak az imént hallott szavak. Odaért az akváriumhoz, jobban
mondva csak a hűlt helyéhez, mert valamilyen vásott kölyök bedobta a kirakatot
és egyúttal azt is ripityára törte. A szilánkok szanaszét hevertek, a kiömlött
vízben fuldokló halak agonizáltak. A kis aranyhalat nem látta sehol. Megdördült
az ég és mintha dézsából öntenék, zuhogni kezdett. Így ért harmadszor a ház
elé. Téblábolt egy ideig, de mégis becsöngetett. A megmentett hústorony jött
csak ki és annyit közölt, hogy minden rendbe lesz, csak menjen nyugodtan haza.
Odaért a ház elé, az asszony a zuhogó esőben kinn várta az
utcán. Ahogy meglátta elésietett:
−Jó, hogy jöttél. Itt járt három nagydarab fickó.
Becsöngettek és közölték, hogy egy óra múlva jönnek és elvisznek az új
otthonunkba, már nagyon izgultam, hogy ideérsz-e időben. Azt mondták, semmit ne
vigyek, ott mindenünk meg lesz.
Ebben a pillanatban megállt egy autó előttük és
betessékelték őket. Az asszony majd kibújt a bőréből annyira izgult. Nem is
figyelték, hogy merre járnak, amikor megállt az autó és udvariasan
kitessékelték őket, majd tovahajtottak. Ekkor néztek csak körül. Ott álltak a
régi, külvárosi házuk előtt. Szoborrá merevedtek, mint aki hallott egy viccet,
de nem érti a poént. Aztán szép lassan tudatosult bennük minden. Az asszony
legörbülő száját látva a férfi átfogta a vállát és ennyit mondott:
−Jó lesz ez, majd meglátod, emlékszel milyen boldogok
voltunk itt!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése