- Még nem kellett volna a lánynak
hazaérnie? -kiabált fel az emeletre nagymama.
- Majd hazaér…-jött a válasz fentről, anyától.
A falióra mutatója kegyetlenül haladt
előre, kattogása már szinte dübörgött, ahogy megtörte a várakozó csendet. Az
anya többször is kiment a kapuhoz, mert mintha kulcscsörgést hallott volna, de
csak az álmos, kihalt utca látványa fogadta. Hajnalfelé bóbiskolt el a két nő,
győzött a kimerültség. Még egy napig reménykedtek, aztán bejelentették az
eltűnést.
A keresés megindult.
Mindketten ugrottak, ha megcsörrent a
telefon, de nem jött jó hír, szerencsére rossz sem. Az idegeskedés pattanásig
feszült, egymást okolták a kialakult helyzetért. Abban megegyeztek, hogy nem
volt oka a lánynak, hogy itt hagyja őket, hiszen mindent megkapott, valami
másnak kellett történnie.
Már több mint egy hét eltelt az
eltűnés óta, amikor az anyának eszébe jutott a párja, aki a halála előtt ezt
mondta:
„Ha már én nem leszek, a lányotok itt
fog hagyni benneteket”.
Ezt a mondatot már akkor sem értette,
hiszen nincs jobb, mint az „Anyahotel”, ahol van étel, ruha, és fűtött lakás,
ha kell, egy kis zsebpénz is. Mi oka lehet, hogy itt hagyja a biztosat.
Idáig jutott a gondolatokban, amikor
meghallotta lentről az anyja károgó hangját:
- Ne aggódj, majd hazaeszi a fene, ha
az éhség győzedelmeskedik felette. Itt fog pitizni az ajtó előtt, hogy fogadjuk
vissza.
A lány mikor végső elhatározásra
jutott, először barátainál lelt menedékre. De egy idő után mindenhonnan szó
nélkül tovább állt, mert nem akart senkinek a terhére lenni. Úgy okoskodott, ha
keresni kezdik, az ismerősök lesznek, akiket elsőnek elővesznek, ezért inkább
az elhagyatott utcák rejtekét választotta. Egyre jobban a város perifériájára
szorult, végül azon vette észre magát, hogy egy távoli erdei tisztáson érte az
este. A távolban a város fényei barátságosan hívogatták, de úgy döntött a
szabad ég alatt hajtja álomra a fejét. Eddig mindig volt egy hely, ahol
bevackolhatta magát éjszakára, úgy döntött most ezt is kipróbálja. Szerencsére
a nyári éjszaka kellemes díszletet adott mindehhez. Hanyatt feküdt, a feje alá
gyömöszölte kis batyuját és a csillagokat bámulta. Azon cikáztak a gondolatai,
hogy helyesen döntött-e, amikor ezt az utat választotta. Most, hogy fogyóban
volt spórolt pénze és egyre kilátástalanabbá vált a helyzete, először
elbizonytalanodott. Eszébe jutott a berendezett szobája, puha ágya.
Váratlan villanás szelte át a csendes
éjszakát. Ijedten felült és belebámult a vaksötétbe. Egy alak körvonalait vélte
felfedezni.
Felé közeledett.
Szíve a torkában dobogott, teljesen
lezsibbadt, mozdulni sem tudott. Amikor az árny egészen közel ért a holdfény
megvilágította az arcát, saját magát látta. A jövevény megszólalt:
- Ha megengeded, leülök. Mielőtt
elájulnál, közlöm veled, hogy jól látod, olyan vagyok, mint Te, de ez csak a
látszat. Nem az ikertestvérednek születtem, bár bizonyos szempontból ez is
igaz. Én a párhuzamos világból jöttem. Tudom, hogy ti csak őrült elméletekben
hisztek a létezésében, de nálunk odaát ez természetes. Olyannyira, hogy
kifejlesztettek egy ablakot erre a világra, ahol mindenki nyomon kísérheti az
itteni életet, különös figyelemmel, az evilági énjére. Annyira össze vagyunk
kötve, hogy a másikban lejátszódó érzelmeket tökéletesen átérezzük.
Az arcodra tekintve látom, hogy nem
nagyon hiszed, amit mondok. Hát jó, néhány bizonyíték arra, hogy igazat
beszélek. Azért vagy most itt, mert elhagytad az otthonod. Tudom, hogy mindened
megvolt, de valami nagyon hiányzott: a szeretet. Ott volt az a bazi nagy ház
mindennel felszerelve, csak éppen ridegség áradt a falaiból. És ott voltak a
félelmeid, az ijesztő álmaid és a kifelé növesztett tüskéid.
Az evilági lány hallgatta a másik
szóáradatát, egyre jobban magára ismert, olyan belső, a legmélyebbre ásott
titkai köszöntek vissza rá, amelyeket még a legjobb barátnői sem tudhattak.
Fokozatosan elhagyta testét a félelem, feloldódott, pillanat alatt közelinek
érezte a másik ént, feltőrt benne valami ismeretlen érzés. Magához ölelte a
másikat. Egy ideig csend vette őket körül. aztán végre ő is megszólalt:
- Akkor azt is tudod. hogy miért
jöttem el otthonról?
- Persze, de ha jobb, hogy kibeszéld
magadból, szívesen meghallgatlak.
- Először nagyanyámról. Hozzájuk
költöztünk, mert nagyapám nagyon beteg volt már és így engem ritkán láthatott,
így szebbé tettük az utolsó napjait. Anyám is nagy betegségből épülőfélben
volt, csak itt az anyja gondoskodása révén nyerhette vissza a régi énjét. Apám
tudta ezt és szerette annyira anyát, hogy vállalta az összeköltözést.
Ezzel, hogy nagyanyám ilyen „Terézanya”
típus volt, ki is fújtak a pozitív tulajdonságai. Kezdett mindenbe
belekotyogni, mikorra észbe kaptunk már mindenhová befészkelte magát. Közben
apát baleset érte, tolószékbe kényszerült, beszűkült az élettere. A
nagyanyámnak nem kellett több, vérszemet kapott át akarta venni a nevelésem.
Tudni kell, hogy tipikus falusi, aki bekerült ugyan a városba, de maradt, ami
volt. Belőlem is kapavirtuózt akart nevelni, de minden porcikám berzenkedett
ellene. Kezdetben, tiszteletből belementem a játékba, de hamar fellázadtam.
Gyorsan átláttam a parasztfilozófián és ellenállásba vonultam. Erre ő
gyűlölettel válaszolt. Rájöttem, hogy soha nem is tudott szeretni, azt hitte,
hogy üveggyöngyökért és a kedvencedet főztem-mel mindenkit megvehet, minden
bűnét felülírhatja. De vannak olyan tettek, amelyek nem évülnek el soha, mint a
háborús bűnök. Egyre utálatosabb lett, már direkt kiprovokált konfliktusokat,
hogy belém rúghasson. Minden egyes ilyen szikra beleégett a lelkembe, ezért is
lettem sündisznó, kifelé álló hatalmas tüskékkel.
Anyámnál hiába is kerestem volna
menedéket. Ő tipikusan az a nő, akinek nem való család, pláne gyerek. Maradni
kellett volna a szingliségnél. Egy garzon, néha alkalmi partner, bejárónő, csak
az önmagával való törődés.
Nulla empátia készség jellemezte, soha
nem érezte mikor van szükségem rá.
Az egyetlen lelki támaszom apa volt,
aki mindig megértett, aki meg tudott vigasztalni, akár szavak nélkül is. Csak
átölelt nagy kezeivel és máris megnyugodtam. A baj bekövetkezte után, láttam,
hogy nap, mint nap harcol az életéért, csak azért, hogy ne veszítsem el. De az
égiek másként döntöttek, elvették tőlem.
Nem volt többé maradásom, már semmi
nem kötött oda, csak egy ház volt a sok közül, de nem az otthonom. Ezt mind
érezted?
- Igen. Sőt még olyanokat is, amiről
te nem is tudsz. Például tudtad nagyanyádról, hogy ha valaki, vagy valamit az útjába
került azt egyszerűen eltaposta. Kedvenc módszere a mérgezés volt. Emlékszel
még a nyuszidra. Neki az volt a bűne, hogy a szőnyegre bogyózott. Vagy a
kutyádra, aki állandóan ugatott, az ő helyébe én is ezt tettem volna. De
mondhatnám nagyapádat, vagy apádat is, akiket megunt már kerülgetni. Mindegyikük
módszeres, óvatos, lassú mérgezés áldozatává vált. Ki a vizébe, ki pedig a
levesébe kapta az adagját. Persze nem ez okozta a közvetlen halálukat, de
megrövidítette az életüket.
Az evilági döbbenten hallgatta a tényeket,
alig tudott a megszólalni:
- A Te világodban is ugyanígy történt
minden?
- Nem. Ez nagyon érdekes. A fő vonalak
ugyanazok. Tehát a születés után ugyanúgy alakul a vezérfonal: iskola, szerelem,
egymásra találás, otthon, gyerek, de a sorsot az egyedek személyisége és a kialakult
környezet alakítja. Mindezt, hogy saját életemmel igazoljam, elmondom, hogy én
szeretetben nőttem fel, már mondhatom, hogy egy kicsit terhes majomszeretetben.
Éppen ezért is vagyok itt. Amikor láttam a sorsod, eszembe jutott valami, ami
mindkettőnknek hasznos lehet. Te már őszintén fontolgattad, hogy feladod és
visszamész. Nem engedhetem, hogy elkövesd ezt a hibát. Felajánlom, hogy
cseréljünk világot, Te a családom része lehetnél, én pedig élném itt az életem.
Na, nem ejtettek a fejemre, hogy én is menjek hozzátok. Ők megérdemlik, hogy ne
legyen többé lányuk. Kihasználva a szökésedet belevetem magam az itteni
kalandos életbe. Mindig is éreztem, hogy nem vagyok abba világba való, számomra
túlságosan steril, kiszámítható volt. Kalandokra vágytam, váratlanra és ezt úgy
érzem, itt megkaphatom.
- Na, mit szólsz az ötletemhez?
Pillanatokon belül jött a válasz:
- Benne vagyok!
- Megnyitom neked a dimenziókaput és ég
veled. Majd figyeld a sorsom. Az első az lesz, hogy megváltoztatom a külsőm,
nehogy még rám találjon a múltad.
Megölelték egymást, majd elindultak az
új életük felé. A másvilági búcsúzóul ennyit tett hozzá:
- Még annyit szerettem volna mondani,
hogy nálunk van egy elmélet a két világ karmikus kapcsolatáról. Én most már
hiszek benne, a mi világunkban nagyanyád már régen nem él, de édesapád jó
egészségnek örvend…
