A sima üveggolyó izgatottan állt a
csoport közepén. Körülötte a színskála minden színét felsorakoztató, hasonló
méretű golyóbisok helyezkedtek el. Egyik szebb volt, mint a másik, az égszínkéktől,
a haragos zöldön keresztül a tekintélyt parancsoló püspökliláig. Még sem érezte
magát kevesebbnek, mint a többiek, mert tudta, ha átsüt rajta a Nap fénye,
akkor szivárványszínekkel teríti be a környezetét és akkor elhalványulnak
mellette a puccos díszgolyók. Érthető a felfokozott állapota, hiszen ő állt a
győzelmet jelentő középponthoz legközelebb. A nagyfiúk által játszott játéknak
ugyanis az volt a lényege, hogy akinek a játékosa legközelebb található a
kijelölt célhoz, az elrabolhatja az összes többi résztvevő golyóját. Nagy tét
forgott tehát kockán. Már csak egy gurítás maradt. Ahogy a tulajdonosa
elindította az utolsó reményét a csapat felé, mindenki lélegzet visszafojtva
figyelte útját. A sima is reménykedve lesett ki a többi golyó közól. Szíve
nagyot dobbant, mert az érkező végzet nem felé tartott. Már kezdett
reménykedni, hogy ő lesz a befutó, amikor váratlan dolog történt. A guruló
energiabomba lekoccolt egy másikat, majd elindított egy lavinát. Sorra ütköztek
a golyók. Az utolsó felé száguldott. Az össze adódott energia olyan erővel lökte
meg őt, hogy kiszáguldott a pályáról egészen egy bokros részig, és ott
beleveszett a magas fűbe. A boldog nyertes odarohant az új szerzeményeihez és
boldogan szedte őket össze.
A játékot egy kicsit messzebbről
figyelte egy fiú. Mindig is szeretett volna játszani, de soha nem tellett neki
egyetlen golyóra sem. Szemtanúja volt az eseményeknek, a kis sima ámokfutásának
is. A nyertes kitömött zsebekkel távolodott már, amikor a fiú utána szólt:
- Egy még itt maradt, begurult a fűbe.
Ahogy kimondta, meg is bánta amit mondott, de már nem lehetett visszaszíni. A
megszólított visszafordult és azt kérdezte:
- Milyen színű volt?
- Színtelen…
- Akkor én azért vissza nem megyek. –
jött a pökhendi válasz, azzal folytatta az útját. A
fiú boldogan kotorászott a magas fűben. Jó időbe telt, amíg rátalált. Csupa
csatakos és földes lett. Megtisztogatta és magához ölelte. Ettől kezdve elválaszthatatlanok
lettek. Ott lapult a zsebében, minden hova magával cipelte. Néha elővette a
rejtekhelyről, megdörzsölgette a makulátlan tisztasága ellenére. Időnként a
fény felé fordította és tátott szájjal nézte a csodát. Még lejárt a parkba
figyelni a játékosokat, de esze ágába sem jutott beszállni, nem szerette volna
kockára tenni barátját. Mert ez igazi, sírig tartó barátság lett volna, ha
közbe nem szól a szegénység, A fiú, egyetlen nadrág boldog tulajdonosaként, nem
gondolt arra, hogy az idő alattomosan munkálkodik. A golyó észrevette a közelgő
veszélyt, az egyre növekvő tátongó lyukat a zseb belsejében. Éppen a megoldáson
gondolkodott, hogyan is értesítse a társát a közelgő veszélyről, amikor a
nadrág tulajdonosának hirtelen mozdulata miatt eltűnt a sötét lyukban. A fiú
megérezte, ahogy a golyó végiggördül a lábán és szabad utat találva szélsebesen
elszáguld. A fiú ijedten utána kapott, de szerencsétlenségére az út vége egy
víznyelőbe torkollott. A golyó hatalmasat zuhant és nagyot koppant a csatorna
kövezetén. Nehezen szedte csak össze magát, a szokatlan sötét és nedves
világban. Hirtelen egy vörös szempár villant meg előtte. Az ijesztő szemek
tulajdonosa körbe szaglászta, majd fogta és bepakolta a hátizsákjába. Minden
féle rossz szagú kacat között zötykölődött egész nap. Aztán végre kinyílt a
zsák szája és érdeklődő, apró gombszemek kukucskáltak be rajta, közben
behallatszott:
- Na, milyen szerencsével jártál ma drágám!
- Na, milyen szerencsével jártál ma drágám!
- A szokásos, meg találtam egy labdát a gyerekeknek. De addigra a patkánycsalád
apraja már megtalálta az ajándékot és kíváncsian körbeállták. A golyónak mozgalmas
élete lett patkányéknál: a legkorábban kelő fiúk labdáztak vele, aztán a lányok
szerezték meg és mindenféle rongyokba öltöztették és babáztak vele, mire végre
megérkezett a pihenés ideje a legkisebb takargatta be maga mellett az ágyában.
Az önfeledt játszadozásba csak egy fiúcska nem kapcsolódott bele. Amióta ide
került, félelemtől beszűkült szemekkel figyelte minden mozdulatát. Egyik
szuszogástól hangos pihenőidőben a sunyi odasettenkedett hozzá, a szájába vette
és kisomfordált a védett helyről. Óvatosan, nesztelenül lépkedett. Anikor kellő
távolságba ért, felvette a nyúlcipőt és meg sem állt a csatorna kiömlő nyílásáig.
Ügyesen átbújt a rácsok között és tovább rohant, amíg ki nem fulladt. Keresett
egy alkalmas helyet, ásott egy gödröt, belepottyantotta gyűlölt ellenségét,
ráhányta a földet, és már ott sem volt. A golyó kényelmetlenül érezte magát, megnövekedett
a mérete és addig mozgolódott, amíg a felszínre nem küzdötte magát. Egy
erdőkerülő vette észre a szokatlan csillogást. Odament és kikaparta a földből
ezt a tüneményt. Csodálkozva fogta két kezébe a tökéletes, átlátszó gömböt.
Besüllyesztette az iszákjába a megtaláltat és hazafelé vette az útját. Otthon
megtisztogatta és a komódra helyezte az üveggömböt. Gyorsan megszokta, ha
elment mellette mindig megcsodálta a tökéletességét. Jó pár éve annak, hogy
egyedül maradt, lánya a városba költözött, imádott felesége már csak emlék.
Eddig csak a kutyával beszélte meg a dolgait, de most azon kapta magát, hogy a
gömböchöz is beszél. Egyiik
éjszaka, amikor a másik oldalára fordult és egy pillanatra kinyitotta a szemét,
a nappali felöl villódzó fényt vett észte. Dohogva felvette a papucsát és
elindult, közben a bajusza alatt azt morogta – Pedig mintha kikapcsoltam volna
a tévét.- Ahogy a tett helyszínére ért meglátta, hogy a fény forrása nem más,
mint a gömb. Képeket vetített a falta és valami ismeretlen hang is kísérte
mindezt. A jelenség váratlanul megszűnt. Visszafeküdt.Reggel
felébredve nem tudta eldönteni, hogy csak álmodott, vagy valóság volt mindez.
Egész nap foglalkoztatta a gondolat. Éjszakánként felriadt, meresztette szemeit
a sötétben, fülelt, de nem történt semmi. Hétvégén
esedékes volt, hogy meglátogassa a lányát. Azon törte a fejét, hogy mit vigyen
neki ajándékba, üres kézzel még sem állíthat be.
Becsöngetett.
Az életvidám lánya nyitotta ki az ajtót és megölelte:
-
Szia apa, már nagyon hiányoztál!
-
Te is nekem. Nézd hoztam neked valamit. – azzal elővette az üveggömböt. Tudom,
hogy szoktál jósolni, talán hasznát veszed.
Hazaérve
átrendezte a komódon lévő tárgyakat, hogy ne legyen köztük üresség. Néhány nap
múlva megcsörrent a telefon, a lánya volt az.
- Halló apa. Nagyon bejött az ajándékod. Tudom, hogy
te nem hiszel a jóslásban, pedig tényleg ki tudom vetni kártyából a jövőt. De
ez a jósgömb valami csoda, tökéletesen megmutatja a múltat, a jelent és a jövőt.
Bebizonyosodott, hogy tévedhetetlen. Csak még egyszer meg akartam köszönni.
Szia!
A
lány egyre ismertebb lett a városban, még a polgármester felesége is hozzá járt
jósoltatni. Már komolyan azt kezdte fontolgatni, hogy feladja az állását és
csak ezzel foglalkozik.
Éppen
teát akart főzni, hogy kényelmesen elszürcsölgesse a következő ügyfélig, amikor
csengettek. Egy kicsit korai- nézett az órára,- de azért kinyitotta az ajtót.
Egy tagbaszakadt férfi állt az ajtóban vérbe forgó szemekkel. Félrelökte és
berontott a lakásba. Felé fordult és azt ordította:
-
Maga az a boszorkány, aki azzal tömte tele az asszony fejét, hogy új életet fog
kezdeni. Ott is hagyott a büdös… Most kit fogok minden este eltángálni. Mivel
jósol, csak nem ezzel a vacakkal? – és a gömbre mutatott. Majd teszek róla,
hogy másnak ne tegye tönkre az életét! – azzal, hatalmas markával, játszi
könnyedséggel felkapta jósólót és elviharzott.
Amikor
hazaért még mindig remegett a dühtől. Azonnal az udvarba vette az útját. A
gömböt a fahasogató rönkre lökte és beszaladt a sufniba, a legnagyobb fejszével
tért vissza. Már lendítette is, hogy megtegye a hatalmas pörölycsapást. A fejsze foka
vészesen közelített, hogy beteljesítse végzetét. Ekkor a semmiből lecsapott
egy villám és a gömb eltűnt.
-
Vezetőm! A Szemet visszarendeltem a megfigyelt bolygóról. A megtapasztaltak
elegendőek ahhoz, hogy a Nagytanács eldöntse ennek a sárbolygónak a sorsát…
-
Rendben, továbbítsa az adatokat.
