Üveggolyó

A sima üveggolyó izgatottan állt a csoport közepén. Körülötte a színskála minden színét felsorakoztató, hasonló méretű golyóbisok helyezkedtek el. Egyik szebb volt, mint a másik, az égszínkéktől, a haragos zöldön keresztül a tekintélyt parancsoló püspökliláig. Még sem érezte magát kevesebbnek, mint a többiek, mert tudta, ha átsüt rajta a Nap fénye, akkor szivárványszínekkel teríti be a környezetét és akkor elhalványulnak mellette a puccos díszgolyók. Érthető a felfokozott állapota, hiszen ő állt a győzelmet jelentő középponthoz legközelebb. A nagyfiúk által játszott játéknak ugyanis az volt a lényege, hogy akinek a játékosa legközelebb található a kijelölt célhoz, az elrabolhatja az összes többi résztvevő golyóját. Nagy tét forgott tehát kockán. Már csak egy gurítás maradt. Ahogy a tulajdonosa elindította az utolsó reményét a csapat felé, mindenki lélegzet visszafojtva figyelte útját. A sima is reménykedve lesett ki a többi golyó közól. Szíve nagyot dobbant, mert az érkező végzet nem felé tartott. Már kezdett reménykedni, hogy ő lesz a befutó, amikor váratlan dolog történt. A guruló energiabomba lekoccolt egy másikat, majd elindított egy lavinát. Sorra ütköztek a golyók. Az utolsó felé száguldott. Az össze adódott energia olyan erővel lökte meg őt, hogy kiszáguldott a pályáról egészen egy bokros részig, és ott beleveszett a magas fűbe. A boldog nyertes odarohant az új szerzeményeihez és boldogan szedte őket össze.

A játékot egy kicsit messzebbről figyelte egy fiú. Mindig is szeretett volna játszani, de soha nem tellett neki egyetlen golyóra sem. Szemtanúja volt az eseményeknek, a kis sima ámokfutásának is. A nyertes kitömött zsebekkel távolodott már, amikor a fiú utána szólt:

- Egy még itt maradt, begurult a fűbe. Ahogy kimondta, meg is bánta amit mondott, de már nem lehetett visszaszíni. A megszólított visszafordult és azt kérdezte:

- Milyen színű volt?

- Színtelen…

- Akkor én azért vissza nem megyek. – jött a pökhendi válasz, azzal folytatta az útját. A fiú boldogan kotorászott a magas fűben. Jó időbe telt, amíg rátalált. Csupa csatakos és földes lett. Megtisztogatta és magához ölelte. Ettől kezdve elválaszthatatlanok lettek. Ott lapult a zsebében, minden hova magával cipelte. Néha elővette a rejtekhelyről, megdörzsölgette a makulátlan tisztasága ellenére. Időnként a fény felé fordította és tátott szájjal nézte a csodát. Még lejárt a parkba figyelni a játékosokat, de esze ágába sem jutott beszállni, nem szerette volna kockára tenni barátját. Mert ez igazi, sírig tartó barátság lett volna, ha közbe nem szól a szegénység, A fiú, egyetlen nadrág boldog tulajdonosaként, nem gondolt arra, hogy az idő alattomosan munkálkodik. A golyó észrevette a közelgő veszélyt, az egyre növekvő tátongó lyukat a zseb belsejében. Éppen a megoldáson gondolkodott, hogyan is értesítse a társát a közelgő veszélyről, amikor a nadrág tulajdonosának hirtelen mozdulata miatt eltűnt a sötét lyukban. A fiú megérezte, ahogy a golyó végiggördül a lábán és szabad utat találva szélsebesen elszáguld. A fiú ijedten utána kapott, de szerencsétlenségére az út vége egy víznyelőbe torkollott. A golyó hatalmasat zuhant és nagyot koppant a csatorna kövezetén. Nehezen szedte csak össze magát, a szokatlan sötét és nedves világban. Hirtelen egy vörös szempár villant meg előtte. Az ijesztő szemek tulajdonosa körbe szaglászta, majd fogta és bepakolta a hátizsákjába. Minden féle rossz szagú kacat között zötykölődött egész nap. Aztán végre kinyílt a zsák szája és érdeklődő, apró gombszemek kukucskáltak be rajta, közben behallatszott:
- Na, milyen szerencsével jártál ma drágám! 

- A szokásos, meg találtam egy labdát a gyerekeknek. De addigra a patkánycsalád apraja már megtalálta az ajándékot és kíváncsian körbeállták. A golyónak mozgalmas élete lett patkányéknál: a legkorábban kelő fiúk labdáztak vele, aztán a lányok szerezték meg és mindenféle rongyokba öltöztették és babáztak vele, mire végre megérkezett a pihenés ideje a legkisebb takargatta be maga mellett az ágyában. Az önfeledt játszadozásba csak egy fiúcska nem kapcsolódott bele. Amióta ide került, félelemtől beszűkült szemekkel figyelte minden mozdulatát. Egyik szuszogástól hangos pihenőidőben a sunyi odasettenkedett hozzá, a szájába vette és kisomfordált a védett helyről. Óvatosan, nesztelenül lépkedett. Anikor kellő távolságba ért, felvette a nyúlcipőt és meg sem állt a csatorna kiömlő nyílásáig. Ügyesen átbújt a rácsok között és tovább rohant, amíg ki nem fulladt. Keresett egy alkalmas helyet, ásott egy gödröt, belepottyantotta gyűlölt ellenségét, ráhányta a földet, és már ott sem volt. A golyó kényelmetlenül érezte magát, megnövekedett a mérete és addig mozgolódott, amíg a felszínre nem küzdötte magát. Egy erdőkerülő vette észre a szokatlan csillogást. Odament és kikaparta a földből ezt a tüneményt. Csodálkozva fogta két kezébe a tökéletes, átlátszó gömböt. Besüllyesztette az iszákjába a megtaláltat és hazafelé vette az útját. Otthon megtisztogatta és a komódra helyezte az üveggömböt. Gyorsan megszokta, ha elment mellette mindig megcsodálta a tökéletességét. Jó pár éve annak, hogy egyedül maradt, lánya a városba költözött, imádott felesége már csak emlék. Eddig csak a kutyával beszélte meg a dolgait, de most azon kapta magát, hogy a gömböchöz is beszél. Egyiik éjszaka, amikor a másik oldalára fordult és egy pillanatra kinyitotta a szemét, a nappali felöl villódzó fényt vett észte. Dohogva felvette a papucsát és elindult, közben a bajusza alatt azt morogta – Pedig mintha kikapcsoltam volna a tévét.- Ahogy a tett helyszínére ért meglátta, hogy a fény forrása nem más, mint a gömb. Képeket vetített a falta és valami ismeretlen hang is kísérte mindezt. A jelenség váratlanul megszűnt. Visszafeküdt.Reggel felébredve nem tudta eldönteni, hogy csak álmodott, vagy valóság volt mindez. Egész nap foglalkoztatta a gondolat. Éjszakánként felriadt, meresztette szemeit a sötétben, fülelt, de nem történt semmi. Hétvégén esedékes volt, hogy meglátogassa a lányát. Azon törte a fejét, hogy mit vigyen neki ajándékba, üres kézzel még sem állíthat be. 

Becsöngetett. Az életvidám lánya nyitotta ki az ajtót és megölelte:  

- Szia apa, már nagyon hiányoztál!

- Te is nekem. Nézd hoztam neked valamit. – azzal elővette az üveggömböt. Tudom, hogy szoktál jósolni, talán hasznát veszed.

Hazaérve átrendezte a komódon lévő tárgyakat, hogy ne legyen köztük üresség. Néhány nap múlva megcsörrent a telefon, a lánya volt az.

- Halló  apa. Nagyon bejött az ajándékod. Tudom, hogy te nem hiszel a jóslásban, pedig tényleg ki tudom vetni kártyából a jövőt. De ez a jósgömb valami csoda, tökéletesen megmutatja a múltat, a jelent és a jövőt. Bebizonyosodott, hogy tévedhetetlen. Csak még egyszer meg akartam köszönni. Szia!

A lány egyre ismertebb lett a városban, még a polgármester felesége is hozzá járt jósoltatni. Már komolyan azt kezdte fontolgatni, hogy feladja az állását és csak ezzel foglalkozik.

Éppen teát akart főzni, hogy kényelmesen elszürcsölgesse a következő ügyfélig, amikor csengettek. Egy kicsit korai- nézett az órára,- de azért kinyitotta az ajtót. Egy tagbaszakadt férfi állt az ajtóban vérbe forgó szemekkel. Félrelökte és berontott a lakásba. Felé fordult és azt ordította:

- Maga az a boszorkány, aki azzal tömte tele az asszony fejét, hogy új életet fog kezdeni. Ott is hagyott a büdös… Most kit fogok minden este eltángálni. Mivel jósol, csak nem ezzel a vacakkal? – és a gömbre mutatott. Majd teszek róla, hogy másnak ne tegye tönkre az életét! – azzal, hatalmas markával, játszi könnyedséggel felkapta jósólót és elviharzott.

Amikor hazaért még mindig remegett a dühtől. Azonnal az udvarba vette az útját. A gömböt a fahasogató rönkre lökte és beszaladt a sufniba, a legnagyobb fejszével tért vissza. Már lendítette is, hogy megtegye a hatalmas pörölycsapást. A fejsze foka vészesen közelített, hogy beteljesítse végzetét. Ekkor a semmiből lecsapott egy villám és a gömb eltűnt.

- Vezetőm! A Szemet visszarendeltem a megfigyelt bolygóról. A megtapasztaltak elegendőek ahhoz, hogy a Nagytanács eldöntse ennek a sárbolygónak a sorsát…

- Rendben, továbbítsa az adatokat.

---

 [JF1]