Lányunk a pécsi Mandulafa Waldorf iskola ötödikese. Ebben az évben egy fontos, országos eseményen vett részt a Waldorf Olimpián, amelyen az összes Waldorf-os iskolák ötödikesei találkoztak, azért hogy együtt legyenek és megmutassák hozzáállásukat a mozgás örömének. Görög városállamok zászlai alatt vegyes csapatonként sorakoztak fel.
Ezután a lángvivők egy közös tűzből, meggyújtották saját fáklyáikat, majd az államok körbeállták az olimpia központi részét.
Rövid kis pihenő után következett a stadionfutás.
Ezután következett a magas- és távolugrás. Soha nem az átugrott magasság, vagy a távolság számít, hanem a jó szándék a végrehajtásra.
Az ugra-bugra után következett egy kis birkózás. Leginkább a szumóra szabályaira hajazó, inkább ügyességet, mint erőt kívánó dulakodás volt ez. Az volt az érdekessége, hogy nem súlycsoportok szerint voltak beosztva.
Ezután következtek a dobószámok: mégpedig a diszkoszvetés és a gerelyhajítás. Természetesen nem a dobás távolsága, hanem az együtt sportolás volt a fő szempont.
A befejező műsorszám a nagyon látványos váltófutás volt. Minden csapat, minden tagjának egy negyed kört kellett futnia és egy váltóbotot kellett átpasszolnia a másik csapat tagjának.
És következett a fő attrakció a LAKOMA.
Közben már készültek a záróünnepségre:
Az utolsó összecsoportosuláson mindenkit név szerint kiszólítottak a városállamok vezetői és adtak egy oklevelet, egy nyakba akasztós emléket. Nem volt első, második, harmadik....utolsó.
Az olimpia közös énekléssel zárult.
Fantasztikus élmény volt a gyerekeknek, de a szurkoló felnőtteknek is. A szervezés előtt le a kalappal, ahogy mozgatták ezt a hatszáz főt: gördülékenyen, szervezetten. Elismerésem a gyerekek teljesítése előtt is, akik végigcsinálták ezt a felhő nélküli kánikulai napot.
