Most fogd
a zseblámpád és osonj fel a nyikorgó lépcsőn a pókhálós padlásra. Keresd meg az
elfelejtett játékok dobozát. Ha kinyitod, valahol az alján megtalálod majd Maci
Urat, akihez azért lettél hűtlen, mert azt hitted már felnőtt lettél.
Porold le egy kicsit és vidd be az ágyadba a régi alvóspajtásod.
Lassan
lecsukódik a szemed. Egy éjszakai erdőben jársz.
A
tücsökciripelés olyan hangos, hogy szinte fáj. Apró neszekre kapod ide-oda a
fejed, de nem félsz. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom száll rád. Hirtelen,
apró, gyorsan mozgó fénypont tűnik fel, majd kialszik. Aztán újra előbukkan,
majd egyre több felvillanás követi. A kicsiny csillagok egyre közelebb
repülnek, csendesen zsibonganak körülötted. Rájössz, hogy szentjánosbogarak.
Elkap a gyerekkori hév, kergetőzől velük. Sikerül egyet elkapnod, érzed, ahogy
a becsukott kezedben kaparássza a tenyeredet.
Lassan
kinyitod a börtön kapuját. A kicsi lámpás egy történetet elevenít meg neked a
gyermekkorodból: totyogósként menekülsz a téged üldöző nagytestvér elöl. Már
majdnem utol ér, amikor hatalmasat esel. Ahogy visszafordulsz, látod bátyád
ijedt arcát, jó mókának indult, de biztos volt benne, hogy ő fog szorulni a
következményekért. Óriási bömbölésbe torkolnak az események, anya jelenik meg az
ajtóban, felkap és magához ölel. Ahogy megérzed a szíve dobbanását megnyugszol.
Lenézel a magasból, pityegő bátyád anya lábát átkarolva keres menedéket…
A
tenyeredből kiszáll az emlékbogár.
Szeretnél
egy másik éjszakai lámpást is foglyul ejteni, de ügyesen kitérnek előled. Az
üldözés kifáraszt és egy öreg tölgy kitüremkedő gyökerére huppansz. A bogarak
lelassítanak, majd tőled tisztes távolságban landolnak, csoportba gyűlve
nyüzsögnek.
Egy
közülük kiválik, és lassan megközelít. Amikor úgy érzi, hogy ne tovább
megtorpan, majd vetíteni kezdi az ő emlékfoszlányát: szorongva ballagsz,
hátadon az iskolatáskával az okosító felé. Készültél, de mindig ott motoszkál
benned a kétség, nem bízol önmagadban. A kockaköves úton ügyesen kikerülöd a
szerencsétlenséget hozó követ. Úgy érzed, ma csak jó napod lehet. Délután a
visszafelé úton szinte repülsz a boldogságtól. Az történt, hogy odajött hozzád
az a lány, akit eddig megszólítani sem mertél. Csodálkoztál magadon, hogy
egyáltalán meg mertél mukkanni, de aztán belelendültél, sorra gördültek le
szívedről a nehéz kövek. Valami jó irányba változott meg azon a napon.
A vetítés
véget ért, kíváncsian várod a következőt, de semmi nem történik, a bogarak
tanácstalanul toporognak. Váratlanul az egyik vetíteni kezdi az emlékképet,
majd sorra becsatlakoznak a többiek is. Az erdő ezen kis része vakítóan
világossá válik.
Kapkodod
a tekinteted egyik emlékről a másikra: amikor kis híján a folyóba fulladtál,
csak azért mert vagánynak akartál látszani, az első alkoholos mámorod, és
persze az első csók.
Tapogatózásaid
az élet szövevényes ösvényein, utált munkák és munkahelyek, az első autósmozi
élményed, egy igaz barát elvesztése, a mindig vígaszt hozó zenék, magányos
évek, pánikszerű, boldogtalan házasság, az elsőszülötted kezeidbe tartása, a
szüleid halála.
A
rengeteg rád törő emléktől egyre feszültebb és idegesebb leszel. Végül felpattansz
és elkiáltod magad:
- Elég!
A csendet
megtörő érzelemkitörés felrebbenti a csapatot. Rövid időn belül az apró fénypontok
kihunynak az erdő sűrűjében.
A fák
között átdereng a hajnali ébredés pislákoló fénye…
Felébredsz,
még csak három óra húsz.
Maci Úr
már a földön hever. Felveszed, betakarod, próbálsz visszaaludni, de ma éjjel
nem jön több álom a szemeidre…
