Minden boltba benézett. Mindenhonnan csillogás, kínos rend és unott arcú eladók néztek vissza rá. Nem érzett vágyat, hogy valamelyikbe is belépjen, feszélyezte a benti légkör, nem az ő világa volt. Néha eljátszott a gondolattal, hogy odatapasztja az arcát az üvegfalra és grimaszokat vágva felrázza az akváriumban élőket, de most is csak továbbsétált. Felment a mozgólépcsőn a felső szintre és elfoglalta kedvenc helyét. Ez egy kör alakú galéria volt a Pláza mértani közepén. A korlátnak támaszkodva teljesen észrevétlenül, figyelni lehetett az alsó szinten nyüzsgőket. Sorra tűntek fel a hely jellegzetes figurái:
A lógósok:
Fiatalok, akiknek ezen a hétköznapi délelőttön talán az iskolapadot kellene koptatniuk. Van belőlük csoportos és magányos változat. Most egy lány jön be a képbe, leül a padra, előveszi a telefonját. A készülék kijelzője akkora, mint a két tenyere, láthatóan legutolsó modell. Fontos sms-eket bonyolít, időnként körbenéz, talán ismerőst remélve. Mellette egy fiú a laptopja monitorát bámulja üveges szemekkel. Tudomást sem vesznek egymásról, pedig innen messziről összeillő párnak látszanak. A lány lassan feláll, vállára veszi súlyos szütyőjét és elandalog. Három fiú közeledik. Harsányak és modortalanok. Rutinosan bevágják a táskájukat a csomagmegőrzőbe és a mozi felé veszi az útjukat.
Biztonsági őrök:
Lassú léptekkel időnként áthaladnak a téren. Földöntúli magabiztosság árad belőlük, különösen a női változatokból. Soha nem bírja ki mosoly nélkül, ha megpillant egy egyenruhába bújtatott, komoly arcot magára erőltető őr nénit. Mindig egy jelenet jut az eszébe, amelyben egy százharminc kilós betörő éppen pakolja ki az üzletet, és akkor megjelenik a negyven kilós őrhölgy és határozott mozdulattal össze-vissza bilincseli a galád bűnözőt.
Babakocsis kismamák:
Bármely pillanatban megjelenhetnek, attól függően mikor ért véget az otthoni etetés-büfizés. Felbukkannak a tömegben futurisztikus babakocsijukkal, összekötve a sétáltatást egy kis plázázással. Időnként megnyugtatják bömbiző csemetéjüket, leülnek a padra, teáztatják a kicsit, vagy éppen sorstársaikkal egyeztetik a legújabb bébi táp receptjeiket. Soha nem sietnek, mindenre felkészülve gurítják babaerődjüket.
A héják:
A Plázák legjellegzetesebb figurái. Villogó szemekkel figyelik a potenciális áldozatot. Mindenütt ott vannak. Ott ülnek a padokon, ott állnak a sorban, utaznak a mozgólépcsőn, ülnek a presszók szélső székein. Gyorsak, ügyesek és észrevétlenek. Csak akkor szembesülsz a létükkel, ha nem találod a pénztálcádat, a telefonodat, de akkor már késő.
Plázacicák:
Miattuk van ennek az egész rendszernek létjogosultsága- Különös ismertetőjelük, hogy a minimális létszám legalább két fő. Általában barátnői minőségben jönnek shoppingolni. Tökéletes kinézetűek, a köröm kifestésétől kezdve, a frizurán át, a divatos elegancián túl, az utolsó kiegészítőkig. Csacsogva libbennek be az üzletekbe, és egyre több kis csomagocskát magukra aggatva távoznak onnan.
A takarító:
Mindent tudó járművét maga után vonszoló takarítónő érkezik. Mozdulatain látszik, hogy még hosszú a munkaidő. A lényeg, hogy mindig mozgásban legyen. Most előveszi sepregetőjét és a padon ücsörgők lábai mellett láthatatlan szemetet söpör, majd visszamegy a lapátért. Kínosan lassú mozdulattal, valamit a lapátra kotor és eltünteti a tartalmát a mindenevő szemetesében. Visszarakja a szerszámokat a járgányra és szemétportyára indul. A padok kört formálnak, magukba fogadva egy nagy bokros növényt. Takarítónk már tudja, hogy a levelek közt mindig talál bedugdosott szemetet. Most sem kellett csalódnia. Szerzeményét bedobja a feneketlen bendőjűbe és továbbáll, új, reménybeli szemetek felé.
Üldögélők:
A pihenésre szánt padok gyakran váltogatják vendégeiket. De vannak olyanok is, akik semmibe révedő tekintettel fél napokat is elücsörögnek rajtuk. Jó lenne belelátni a fejekbe, ki miért választja az idő elmúlatásának ezt a módját. Talán a magány, talán csak hogy történjek körülöttük valami mozgás, vagy esetleg itt még mindig jobb, mint bárhol máshol, vagy csak várják a megváltó véget? Kortalan, arctalan emberek ők, meghatározhatatlan gondolatokkal.
Lassan véget ér a nap. A szomorú szemű eladók lehúzták a rácsokat, egy napra véget ért a csillogás, bezártak a divatmajomházak. Kifelé menet odaintett a hajléktalannak, aki még kihasználta a zárás előtti utolsó pillanatokat. Ahogy hazafelé ballagott, betért az utolsó boltba, amit a tulajdonos „Sarki bót” –nak nevezett el, és vett egy fél kiló kenyeret. Hazáig csak úgy magába elcsipkedte az „életkét” –ahogy nagyanyja nevezte valamikor.
Megállt az otthona előtt és elhúzta mágneskártyáját. Az ajtó kinyílt, beengedte gazdáját. Belépett a gardróbba, levetette szegényes ruháit és belebújt egy köntösbe. Ahogy közeledett a nappali felé, a ház életre kelt: bekapcsolódott a falnagyságú tv, felgyulladt a hangulatlámpa fénye. Felült a bárpultnál egy székre és engedett magának egy korsó Heineken-t. Leült a tv elé, valami huszadrangú sztárocska nyérvákolt. Ekkor kellemes női komputerhang szólította meg:
−Kész a fürdő!
Ledobta a köntöst, beült a kádba. Simogató pezsgés ölelte körül. Becsukta a szemét és átadta magát az élvezetnek. Fürdés után már nem volt semmihez kedve, elterült a hatalmas franciaágyon.
−Lepihenek – mondta halkan.
A ház elcsendesedett.
Mielőtt elaludt volna, eszébe jutott még valami:
−Komputer, milyen nap van ma?
−Február 13.
−Isten éltessen vén bolond, ma voltál 59 éves… – mondta, csak úgy magának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése