Józsi tata meséi IX.

Józsa tata és a karácsonyi ajándék, azaz Buksi kutya nagyon gyorsan összemelegedett. Rövid időn belül, már félszavakból is megértették egymást. Az öreg újra élni kezdett most, hogy gondoskodnia kellett újra valakiről, és volt végre, akihez szólhatott. Sokszor kapta magát azon, hogy a gondjait a kutyussal osztja meg, aki okos, hálás tekintettel nézett vissza rá. Biztos volt benne, hogy ez a jószág szinte minden szavát megérti. Somáék következő esedékes látogatásakor, az ajándék jól meg lett dögönyözve. Aztán Soma javaslatára elvitték sétálni a „nagyságos urat”. Józsi tata mosolyogva figyelte, ahogy a két kölyök bolondozva ugrándozik körülötte. Egy idő után Buksi elszaladt egy megfelelő fát kiválasztani, ahol a természet törvénye működésbe léphet. Ez alatt Soma csatlakozott a papihoz és beszédbe elegyedtek:

–Mi a helyzet az iskolával?

–Jó. – jött a gyors válasz.

Az öreg elgondolkodott, mi lehet a rövid, tömör összefoglalás mögött:

1. Tényleg jól mennek a dolgok, és csak ennyivel elintézi a választ.
2. Gondok vannak, nem szeretne róla beszélni.
3. Csak ezzel a kívánja jelezni, hogy másról szeretne társalogni.

Úgy döntött inkább mást kérdez:

–Van-e barátod az osztályban?

–Igen a Renátó. – mondta rövid gondolkodás után Soma. Majd mesélni kezdett erről a barátságról. Kiderült, hogy nem régen került az osztályba, és senki nem akart vele barátkozni. Soma megsajnálta és az egyik szünetben odament hozzá. Kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonlóak, és ezután már sülve-főve együtt ütötték el az időt. E miatt az együttlétek miatt az osztálytársai kezdtek vele is ellenségesek lenni.

–Mi bajuk van a többieknek Renátó barátoddal? – kérdezett közbe az öreg.

–Tudod papi ő cigány. Pedig semmi baj vele, nagyon rendes, szorgalmasan tanul és irtó jópofa! 

Idő közben Buksi dolgavégezetten visszaért és erről úgy adott tanúbizonyságot, hogy megcibálta a nadrágszárukat, majd elszaladt „kutyaújságot” olvasni, ami abból állt, hogy szagok alapján próbálta beazonosítani, milyen kutyatárs járt erre előtte. Ahogy hazafelé ballagtak Soma megkérte a papit, hogy közben meséljen valamit, így Józsi tata bele is fogott:

Botrány a veteményeskertben:

Végre beköszöntött a tavasz és eljött az ültetés ideje. Szép egyenes sorokba kerültek a vetemények. A kellemes idő és a bőséges csapadék hatására, gyorsan kibújtak a növények a földből. Úgy alakult, hogy a sárgarépa sor mellé, egy zöldségsor került. Ez nem volt túl szerencsés, mert a két család között ősi ellenségeskedés folyt. Nappal még, valamennyire türtőztették magukat, csak kisebb átkiabálásokkal idegesítették a másik tábort. De éjszaka elszabadult a pokol: lövészárkokat ástak, lóbogarakat dobáltak át az ellenséges területre, küldöttségek keresték fel a közelben állomásozó vakondcsaládot, hogy maguk mellé állítsák őket a harcban. Hajnalra mindig elült a harci kedv, mindenki visszahúzódott a helyére. A gazda jött a kis kapájával és visszaállította az eredeti állapotot, miközben az orra alatt dünnyögve szidta az élősdieket a felfordulásért. Így ment ez egy jó ideig.

Időközben a gazda gondoskodásának meg lett az eredménye, szép, egészséges zöldségek fejlődtek az apró magvakból. A sárgarépasor legvégén egy daliás ifjú cseperedett fel. Vele szemben a zöldségsor végén pedig egy karcsúderekú, sudártermetű zöldségleány. A sárgarépa gyakran csodálta a zöldséglányt. Ne szépítsük, szerelmes lett. Nem tudta levenni a tekintetét a szépségről, reménytelenül epekedett utána. Egyik nap úgy látta, minta a lány sem lenne közömbös iránta, mert ahogy ránézett, egy kicsit elpirult. A répafiú egyik este a harcok után, bátorságot merített és átosont a zöldségsorba. Már mindenki aludt, csak a lány volt még ébren. Félénken megölelték egymást. Csak rövid idejük volt a napfelkeltéig, és újra búcsúzniuk kellett. Így zajlott ez minden nap, amikor egyik alkalommal úgy határoztak, hogy összekötik az életüket. A karalábé volt mindkettőjük jó barátja és a titkuk tudója. Szerzett egy mezei pocokfuvart és a következő napon a fiatal pár elszökött a szomszéd veteményesébe, új életet kezdeni. Mindkét család nagyon felháborodott az eseten, még háborúskodni is elfelejtettek. A sárgarépaszülők nem ilyen partit szántak a fiuknak és a zöldséges szülők is előkelőbb kérőre számítottak. De a szülői szeretet mindent megbocsát, mert mindannyijuknak hiányoztak szeretett gyermekeik. Titokban, mindketten megbízták a futóbabot, hogy derítse ki, hogy merre lehet az ifjú pár. A harcról időközben teljesen megfeledkeztek. A fiatalok örömmel vették az otthoni híreket, majd visszatértek. Ünnepélyes keretek között hatalmas lakodalmat csaptak. A püspök úr, a lila hagyma adta össze a fiatalokat, a kis petrezselyemkék voltak a koszorúslányok, és a tanúk az előkelő spárgacsalád. A sütőtök volt a vőfély, égen-földön folyt a tánc, jól fogyott a finom szöcskeláb pörkölt, és az erjesztett lótej.

Azóta teljes békességben él egymás mellett a két család. Soha nem lett többé zavaros a gazda húslevese, mint eddig, amikor még az utolsó erejükkel is harcoltak egymás ellen a kondérban.

Soma jót mosolygott a papi meséjén. Ahogy kinyitotta a kiskaput, Buksi elsőként nyomult az ismerős illatok felé. Amikor Soma beengedte a nagyapját és becsukta mögötte a kaput, megszólalt:

–Tudod mit papi! Jó lenne, ha mindig ilyen vidámak lennének a meséid.

–Majd megpróbálom. - fogta át a vállát egyszem unokájának.