Aranylövés

Nem volt ereje kinyitni a szemét. Néhány perces, zaklatott, lidérces álmok, teljesen összetörték a lelkét. Az elvonás legnehezebb napjához érkezett, a negyedik naphoz. Kimondhatatlan fájdalmak gyötörték, a kín az agyáig hatolt, kitört belőle egy velőtrázó kiáltás. Csecsemőpózba görnyedt, hogy enyhítsen az egész testét átjáró izomgörcsökön. Folyamatosan libabőrős testét hideg rázta, izzadságban fürdött, kisebesedett, vérvörös orrán keresztül nehezen vette a levegőt. Szíve össze-vissza vert, rémképek villództak körülötte, démonaival viaskodott. Amikor egy kicsit enyhült a roham, kivánszorgott a fürdőszobába, beindította a zuhanyt és összegörnyedve hagyta, hogy a vízcseppek végigkopogtassanak a hátán. Egy idő után elviselhetetlenné vált ez a felerősödött monoton dobogás. Elzárta a csapot  és úgy csuromvizesen odaállt a tükör elé. Beesett arcú, kelésekkel teli, sárga bőrű, lesoványodott élőhalott nézett vele szembe, tönkrevágott vénákkal. Undorodva fordult el a gyűlölt képtől, magára terített egy lepedőt és a szobába támolygott. Alig ért el az ágyhoz, már érezte, hogy jön a következő. Rázuhant az összegyűrt takaróra és várta a kivédhetetlent. Az elviselhetetlen, belemart a testébe és a lelkébe.

Ez volt a negyedik elvonása. Amikor először elhatározta, hogy véget kell vetnie a rombolásnak, orvosi segítséget kért. Beutalták rehabra, végigcsinálta. Másfél hónapig sikerült visszanyernie a tisztaságot, aztán visszaesett. Másodszor a barátnője küszködte végig vele a két hetet. A harmadik alkalommal kényszerelvonóra küldték. És most itt a negyedik, amikor már nincs mellette senki sem, így egyedül kell végigküzdeni magát a stációkon. Végigszenvedte az ötödik és a hatodik napot is. Kezdtek enyhülni a fájdalmak, voltak már tiszta gondolatai is. Az ágy szélén ült összegörnyedve, maga elé dünnyögte: −Miért nem hittem azoknak a soroknak, amikor olvastam?

„Az emberek azt hiszik, hogy a heroin nagyszerű – csakhogy mindent elveszítesz: az állásod, a szüleid, a barátaid, az önbizalmad, az otthonod. Szokásoddá válik a hazudozás és a lopás. Többé nem tisztelsz senkit és semmit.”

Visszaemlékezett, hogyan is kezdődött húsz évvel ezelőtt. A barátok dumálták rá először egy Ecstasy tablettára. Az a sör, amivel megitta fokozta a hatást. Ismeretlen világba került. Egészen más érzés kerítette hatalmába, nem olyan, mint a bódult, alkoholos estéken. Észre sem vette és már ki is alakult függőség, mindig kellett a következő, hogy újra élje azt az első boldog pillanatot. De ez egy különös világ, mert a szervezet hozzászokik a napi betevőjéhez és követeli a nagyobb dózist. Ha itt nem sikerül kiszállni, már csak nagy áldozat árán lehet. Jönnek az erősebbek, a szintetikus drogok. Felszippantva az orrba, gyorsan hatnak. Majd következnek a kokain származékok, a gyilkos fehér por, vagy a Crack elfüstölése. Eljutsz a hallucinogénekig: az LSD-hez az angyalporhoz. Következhet a marihuána, a hasis. És az utolsó lépés a heroin, az ópium és annak is a leggyorsabban felszívódó változata, a vénába beadott adag. Így hat legjobban, mert azonnal felszívódik és megérkezik a „Rush” a semmihez nem hasonlítható érzés. Legfeljebb egy perc az egész, de utolérhetetlen pillanat. Utána következik az „On The Rush”, amely egy éber álomszerű állapot. A test ilyenkor kellemesen elnehezül, olyan mintha az embert puha pamuttakaróba csavarnák. Távoliak lesznek a környezet eseményei, a koordinációs és koncentrációs képesség eltompul. A beszéd lelassul, elmosódottá válik. A problémák és stresszhelyzetek távolinak tűnnek, erős, jó közérzet. extrém belső nyugalom, mély elégedettség lépnek a helyébe. De ennek a pillanatnyi örömnek nagy ára van.  A szervezet leépül, olyan függőség alakul ki, amelynek során állandóan emelni kell az adagot, hogy elérhető legyen a kívánt eufória. Ördögi kör, kiszállni, szinte lehetetlen.

A nyolcadik napon, amikor kinyitotta a szemét, úgy érezte, hogy az elméje teljesen tiszta. Döntött. Megmásíthatatlanul, visszafordíthatatlanul. Mozdulatai gépiesen, rutinszerűen következtek, egymás után. A fecskendőbe szívta a szokásosnál kétszer nagyobb adagot, semmit nem bízva a véletlenre. Ahogy a szer keveredett a vérével, az eddigiektől eltérően olyan érzése támadt, mintha egy magas ház tetejéről leugorva, zuhanna a mélybe, valami ismeretlen felé. Kavargott körülötte minden, mint egy tornádó belsejében. Képek villantak fel előtte:

Az utolsó barátnő, aki sokáig kitartott mellette, de érzékeny lelke nem tudta elviselni a felé áramló negatív energiát.

A rokonok közül az, aki mindent megtett érte, de ő mégis meglopta őt.

Az útkeresés, és a válaszutak kusza pillanatai.

Az első bódulat.

Azok a pillanatok, amikor kihasználták jóhiszeműségét, meleg szívét.

A szeretett apa arca, aki elhagyta őket egy ködös hajnalon.

A széthulló család utolsó közös vacsorája.

A boldognak hitt gyermekkor felvillanó képei.

Az első anyai mosoly.

A születés kínja.

Majd sötétség. 

Légzése sípolóvá vált, szívének egyre lassuló dobbanásai felerősödtek, mennydörgésszerű robajjá alakultak, majd hirtelen csend lett. Sötét, légüres térben lebegett. Egy hangot hallott:

−Nehéz utat választottál. Itt kell maradnod, amíg meg nem tisztulsz. Addig nem születhetsz újjá semmilyen formában!

Temetés helyett, hamvait az „anyja” szétszórta a szélben.

Albert Hoffman első LSD-s utazása