− Halló, itt a lelki
segély szolgálat, miben segíthetek?
Hosszú, kínos csend
után jön csak a válasz:
− Barbara vagyok…
− Asrael a nevem, mi
a problémája?
Újabb hosszú
hallgatás után, előbb csak szófoszlányok, - majd miután átszakadt valamilyen
gát-, folyamatosan ömlött a keserűség a vonal túloldaláról.
− Érdekes a neve… Azt
hiszem ez a telefon az utolsó reményem… Tudja, összecsaptak a fejem fölött a
hullámok, de annyira, hogy ebből nincs már kiút. A gyerekkoromat úgy éltem le,
hogy nem kaptam egy csöppnyi szeretet sem. Ahogy lehetett ott hagytam a szülői
házat és elkezdtem az önálló életem. Azt hittem, minden jobb lesz majd, de
tévedtem: jöttek a hamis barátok, az érdekszerelmek, a nem nekem való munkák,
csalódások, csalódások hátán. Amikor már azt, hittem, hogy nekem ilyen sors
rendeltetett, megtalált az igaz szerelem. Egyszerűen nem találtam benne hibát,
annyira tökéletes volt. Már a közös
jövőnket tervezgettük, amikor baleset érte és meghalt…
A kártyavár
összeomlott, összehoztam magamnak egy csomó betegséget, és mindezt megspékeltem
egy súlyos depresszióval… Most itt vagyok 35 évesen, egy emberi roncs, nem
látom értelmét a további életemnek…
− Kedves, Barbara!
Tudja, régóta dolgozom már itt, megismertem súlyos terheket cipelő embereket,
de hiszek benne, hogy mindenkinek van esélye újraépíteni önmagát. Valahol
mindenkire vár egy fordulat, csak figyelni kell az apró jeleket, és ha
útelágazáshoz érkezik, akkor már biztos lehet abban, hogy melyik a számára
kedvezőbb ösvény, amelyre érdemes letérni. Tudom, hogy most minden sötét, de
higgyen nekem, hogy magára is várnak még napsütéses napok.
− Tudja, már
iszonyúan közel voltam az öngyilkosság gondolatához, de most úgy érzem a szavai
megnyugtattak… Valami békesség szállt rám… Igaza van, túllépek a démonaimon és
újra megpróbálom. Ha egy kis továbblökés kell, ugye megtalálom?
− Engem, minden
hétvégén megtalál, örülök, ha segíthetek…
− Halló, itt lelki
segély szolgálat, miben segíthetek?
− Halló, nem mondom
meg az igazi nevem, legyek mondjuk Dömdödöm.
− Rendben Dömdödöm,
az én igazi nevem Asrael, miért hívott?
− Tudja, mindig is
foglalkoztatott, hogy milyen is lehet ez lelkizős vonal. Vajon az én gondjaimat
is el tudná űzni? Aztán úgy döntöttem, hogy felhívom, mit veszíthetek?
Most voltam
tizennyolc és még nem voltam lánnyal. Nemrég ballagtam, véget ért egy korszak
az életemben. Az osztályban, iszonyúan szerelmes voltam egy gyönyörű lányba, de
odáig sem jutottam vele, hogy beszédbe elegyedjünk. Sajna, ilyen béna vagyok!
Eddig legalább nap, mint nap láthattam, de most már ez a kis boldogság sem
adatik meg. Úgy érzem, nem fogom nélküle kibírni, semmi értelme tovább élnem.
Összeszedtem a fürdőszobából anya gyógyszereit, gondolom elég lesz, hogy a
boldog vadászmezőkre távozzak. Egy kicsit félek, hogy fájni fog, vagy csak
olyan lesz, mint egy soha véget nem érő álom?
Ne is próbáljon ledumálni, úgyis megteszem, piszkosul elszántam
magam!...
−Értem, nem próbállak
lebeszélni, mindenki maga dönt a sorsa felett. Csak szeretnék elmesélni egy
történetet:
Hasonló cipőben járt
egy sorstársad. Ő is eltökélt volt a halálra, úgy érezte nincs más kiút. Miután
beszélgettünk, úgy döntött, hogy elodázza az öngyilkolást. Rá, két napra az
utcán „véletlenül” összefutott a lánnyal, aztán boldogan felhívott, hogy
egymásra találtak. Folyamatosan hívogatott és beszámolt a fejleményekről. Végül
a kapcsolat megszakadt, de akkor már túl volt egy csöppnyi boldogságon,
megedződött. Ma már boldog házasságban él egy másik lánnyal, gyerekei
születtek, kiegyensúlyozott életet él. Még mostanában is felhív, ha valami
történik vele, vagy csak azért, hogy eldumáljunk egy kicsit.
− …a francba,… most
hogy találom ki, hogy melyik gyógyszer, melyik dobozban volt…
- majd egy kattanás
jelezte, hogy a vonal túlsó vége befejezte a beszélgetést.
Lassan véget ér a
vasárnapi műszak, jön a váltás. Asrael átadja a helyét a következő ügyeletnek,
kinyújtóztatja az üléstől elgémberedett tagjait. Elköszön a többiektől és
csendben hazaindul. Amikor becsukódik mögötte az ajtó a csoport vezetője
megjegyzi:
„Nagyszerű munkaerő,
erre született, kár, hogy csak a hétvégeken van velünk”.
Asrael hazaérve
végigfekszik az ágyon, végiggondolja a nap eseményeit.
„Már megint véget ért
a szabadnapom”- dünnyögte az orra alá. Mintha csak válaszképp érkezne,
meglibbent a levélbedobó füle és egy boríték pottyant a padozatra. Asrael
feláll, odamegy és felveszi.
−Na, nézzük, kik a holnapiak, - és lassan olvasni kezd:
1. 8 óra 32 perc.
Farkas András, 65 éves, Somorja, Galagonya utca 2. – szívroham.
2. 8 óra 40 perc.
Fábián Istvánné, 36 éves, 54-es főút 33. km – baleset.
3. 8 óra 50
perc. Névtelen, 0 éves, SZOTE-klinika
szülészet – rátekeredett köldökzsinór.
4. 9 óra 10 perc.
Zsebő István, 82 éves, Kisszállás, Béke u. 122. – végelgyengülés.
5….