A luftballon árus fáradtan tért meg
kicsiny otthonába. Sikeres napot tudhatott magáénak, üres kézzel érkezett.
Rutinos, mindennapos mozdulatokkal
megkent egy zsíros kenyeret, hagymát biggyesztett mellé és gépies mozdulatokkal
enni kezdett. Evés után jól esett volna azonnal lefeküdni, de a napi
beidegződései nem engedték. Ilyenkor elővette a színes gömböket és feltöltötte
őket felemelő gázzal. Amikor elkészült, a színkavalkádot odakötötte a szék
karfájához, lemosta a nap porát, és nyugovóra tért.
Az éjszaka sötétjében, enyhe huzat
meg-meg lengette a lufitömeget. Egymáshoz dörzsölődtek, egyeseknek ez igen jól
esett. De volt közöttük egyetlen fekete léggömb is. Ő mellé senki nem szeretett
volna kerülni. Szidták, csúfolták, lökdösték, egészen addig, amíg a perifériára
nem szorult.
Reggel a gazda frissen ébredt,
kifestette magát, felvette bohóc jelmezét, felkapta a napi eladandó rakományt
és útnak eredt. Szabadnap volt és kellemes idő, sok embert vonzott a kinn lét.
Jól fogytak a színes gömbök. Különösen a pirosak, valahogy ehhez vonzódnak
legjobban az újdonsült lufitulajdonosok.
A nap végére már csak egy maradt, a
fekete. Ez minden nap így alakult. Talán egyetlen alkalomra emlékezett, amikor
egy szomorú szemű, emo lány megvette tőle. De ma sem jött érte az a lány, ezért
útjára eresztette.
Lassan, belekapott a szél és egyre
feljebb emelte.
A csőgörény szorgalmasan dolgozott.
Övé volt a világ legmocskosabb munkája, mégsem panaszkodott soha sem. Nem
ismert lehetetlent, áttörhetetlennek látszó dugulásokat szüntetett meg játszi
könnyedséggel. Munka után, hosszú ideig csutakolta magát, amíg újra szalonképes
lett, de megérte. Izgatott volt, mert ma este találkozni fog valakivel.
Internetes, társkereső oldalon
ismerték meg egymást. A levelezgetésből, kölcsönös szimpátia, majd személyes
találkozásra való igény alakult ki. Ma van a nagy nap. A csőgörény kicsit
izgult, mert nem a saját képét töltötte fel, hanem kártyapartnere, a sármos
Görény Vendelét. Abban reménykedett, hogy lehengerlő, udvarias dumájával, majd
megmenti a helyzetet, de nem jutott el odáig, hogy megszólalhasson. Ugyanis
mikor megérkezett álmai hölgye, Görény Gizella a legnagyobb görény család sarja
a találkozóra, le sem ült, csak végigmérte, visszafordult, és kiviharzott a
helységből…
A marionett bábús, most is megszokott
helyén, a lovas szobor mellett, szórakoztatta a nagyérdeműt. Sok, gyerekes
család, direkt erre ejtette meg napi sétáját, csak azért, hogy láthassák mindig
megújuló előadásait. Legnagyobb kedvenc, a csupaszőr pulikutya, mindig
felderítette a szomorú gyermekarcokat. A fiatal szerelmespár, a diplomatatáskás
úr, a matrózinges kocsmatöltelék, és a feslett nőszemély, a felnőtteket
szórakoztatta, hol romantikus, hol mókás, hol pedig keserédes jeleneteivel.
Besötétedett. A bábos, összecsomagolt,
megszámolta a napi bevételt. Hazafelé beugrott a boltba, vett kenyeret és
tejet. Otthon rendbe szedte társait és lepihent. Éjszaka Vilma, a feslett nőszemély
megszólalt:
- Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de
nekem elegem van abból, hogy madzagon rángassanak. Saját életre vágyom.
Rájöttem, hogy önállóan is képes vagyok mozogni, csak gyakorolni kell.
A többiek felvillanyozódtak az
ötlettől. Ezután, villanyoltást követően, mindenki az önállóság felé vezető út
lépéseit gyakorolta.
Eljött a szökés éjszakája. A fiatal
pár férfitagja, a feslett nővel távozott, a magára maradt lány, a kocsmabútorral,
ellenkező irányba menekült el. A diplomata táskás egyedül indult az éjszakának.
A puli idegesen toporgott, nem tudta mit tegyen.
Másnap reggel, a marionettes döbbenten
nézte bábújai hűlt helyét. Nem tudta mihez kezdjen, kezébe temette arcát. Ekkor
a sarokból előkecmergett egy szőrgombolyag, odabújt hozzá és nyalogatni kezdte.
A gazda felnézett:
- Te, itt maradtál? Ezt az önálló
mozgást hol tanultad?
A puli, szép sorjában mindent
elmesélt.
Közösen kidolgoztak egy számot,
amelyben a puli láthatatlan szálakkal mozog, ugrál, bukfencezik a bábos mímelt
mozgatására…
Vili, a kalóz, amikor hébe-hóba a
szárazföldre tette a lábát, az uzsorásnál bérelt szobát, a kikötőben. Ritkán
élvezte a szoba melegét, mert leginkább a sarki kocsmában tengette idejét, csak
horpasztani tért meg ide. Vilinek ellőtték a jobb lábát, ezért ezt faláb
helyettesítette. Nem szerette, ezt a pótalkatrészt, szegény gyakran, csak a
sarokban kuksolt nagy magányában. Igazán csak a tengeri csatákban vette ki a
részét, mert ilyenkor a kaszaboláshoz gazdájának mindkét kezére szüksége volt.
Békeidőkben Vili szívesebben féllábazott mankó segédlettel. Ma este is
kocsmajárat volt esedékes, így a faláb magára maradt a szobában. Unatkozott,
próbált szóba elegyedni a környező tárgyakkal, de mindenki elfordult tőle.
Fogta magát, a fal felé fordult és elaludt. Női csacsogásra ébredt, kitörölte
az álmot szeméből. A pár, vizespohárba rumot töltött, és amíg az üvegbe egy
csepp is volt, ezt sűrűn ismételgette. A hangulat fokozódott, Vili a lényegre
tért, de még előtte összeakadó nyelvvel megkérdezte:
- Téged nem zavar, hogy féllábű
vagyok..?
- Miért zavarna, nézz csak ide…- jött
a válasz.
A sarokba kucorgó jobb láb mellett egy
gyönyörű, női bal láb landolt. A faláb megkukult a gyönyörűségtől, ilyet még
álmaiban sem látott. Lassan azért összeszedte a bátorságát és szóba elegyedett
a jövevénnyel. Kiderült, hogy női sorstársa is mellőzött, szeretetre éhes lény.
Reggel a vendég ébredt hamarabb,
lezuhanyozott és öltözni kezdett. Vili ekkor ébredt, kótyagos fejjel bámult a
semmibe.
- Nem láttad a lábam? – kérdezte a hölgyemény.
- Este oda tettem az enyém mellé. –
válaszolt Vili.
Mindketten oda fordultak, de csak az
üres sarok ásítozott feléjük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése