Morzsám...

 

A gyertya sok-sok társával együtt a templomban teljesített szolgálatot. Igaz, hogy hosszú életűnek számták, mert vaskos volt és magas, de szinte örökké éget, hogy vezesse a sötétségben a hívőket a tisztánlátáshoz vagy a betévedt turistákat, hogy végre kitaláljanak, és ne zavarják tovább a templom meghitt áhitatát. Rövid élete alatt sok mindent megtapasztalt. Látott szomorú szemeket az imbolygó fényben, égetett meg óvatlan gyermektenyeret, simogatott öreg, ráncos arcokat. Szerette a templom kongó csendjét, a mindig friss virágot hozó arctalan fejkendősöket, és ha nagyritkán megszólaltatták, az orgona mély regisztereit. Figyelte, ahogy társai sorban örökre kihunynak. Önmagát is szemmel tartotta, egyre aggodalmaskodóbb lett, amint fogyatkozott. Egy nap már csak egy kis csonk volt az olvadt viasz közepén. Tudta, hogy eljött a búcsú pillanata, ma végleg sötétség borul rá. Pislákolni kezdett, gyorsan még egyszer körülnézett, majd minden elsötétült.

Hirtelen egy szál gyufa fénye villant fel előtte, majd egy reszkető kéz meggyújtotta a kanócát. Végignézett magén, újra egész szál gyertya volt. Ahogy körbetekintett, látta, hogy egy szegényes otthon egyetlen fényhozója lett…