Gondolataiba mélyedve, hazafelé tartott a munkából. Jó volt gyalog megtenni ezt a félórás utat, mert szabadjára engedhette a nap közben összegyűlt feszültséget. Nem szerette a munkahelyét, de neki legalább volt, nem úgy mint annak a koldusnak aki minden nap ott kuporgott szennyes kis ruhájában az utcasarkon. Most is ott ült, üveges tekintettel bámult a semmibe, kezét kérőn előrenyújtva. Mindig volt a zsebében egy kis apró. Mint minden nap, most is belemarkolt és beleszórta a nyitott tenyérbe. Megtisztult ettől a mozdulattól, könnyebbek lettek a léptei.
Sötét, megélhetési gondok felhői úsztak el a szeme előtt. Egyre nehezebb az életünk, – gondolta – valamit tennem kellene, hogy jobb legyen. Ahogy sorba vetette el magában a képtelenebbnél-képtelenebb ötleteit, megakadt a szeme egy apró kirakatban szépen cizellált betűkkel vésett hirdetésen:
„Nyereményjáték! Próbálja ki, személyre szabott nyereményekkel!”
A kíváncsiság hajtotta, vagy valami más nem tudta, de belépett a kicsiny üzletbe. Lágy csengettyűhang jelezte beléptét a helységbe. Valamiféle különös hangulatú antikvárium fogadta az ide betévedőt. A félhomályos bolt mennyezetig tele volt régi könyvekkel, szépen sorba rendezve. Elbátortalanodott. Már éppen megfordult volna, hogy elmenjen, amikor egy ősz, hajlott hátú, kedves mosolyú férfi lépett ki az egyik könyvespolc mögül. Még mielőtt magyarázkodni kezdett volna, az öregember megelőzte:
–Ugye a játékunk miatt jött?
–Igen, azt hiszem.-mondta bizonytalanul.
–Tudja, sokan furcsának találják, hogy ilyen helyen is lehet játszani, de talán éppen ezért érdekes. Na jöjjön velem! - és egy hátsó sarokba vezette a kíváncsiságtól egyre jobban felbátorodót. Megálltak egy megvilágított üveggömb előtt, amiben félig megtöltve, kis, szalaggal átkötött csomagocskák voltak. A férfit leginkább a kínai szerencsesütikre emlékeztették.
–Válasszon magának egyet!-jött a felszólítás.
Alaposan, mélyen belenyúlt és hosszas válogatás után kiválasztott egyet közülük.
–Kibonthatja itt is, de ha gondolja hazaviheti és megnézheti otthon, hogy nyert-e! - mondta a kisöreg és elmosolyodott.
Az utóbbit választotta és a zsebébe süllyesztette a kincset, majd megkérdezte mivel tartozik.
–Semmivel, Ön ezt már kifizette. - jött a válasz.
Legszívesebben már az utcán feltépte volna a csomagot, de aztán csak kibírta hazáig. Otthon még nem volt senki sem. Gyorsan levetkőzött, a kis-asztalra tette szerzeményét és nézegette, forgatta, majd szertartásos lassúsággal kibontotta és széthajtotta. Egy becsomagolt, szalaggal átkötött kis batyut és egy névjegynagyságú írást talált benne. Elolvasta a kis kártyát:
„Gratulálunk, nyert! Képviselőnktől időben megtudja a nyereményét. Bontsa ki a kis csomagot és amit benne talál azt tartsa mindig magánál!”
Óvatosan kinyitotta, egy fekete kő koppant az asztalon. Különleges darab volt, szép fényes fekete, néhol betüremkedésekkel, szürke és barna beszűrődésekkel. Egy ideig csodálta, forgatta, majd a zsebébe süllyesztette. Többször elolvasta a kapott, mellékelt szöveget és egyre jobban nem értette. Végül is feladta a megfejtést és bosszúsan dohogott magában: ez is csak egy átverés!
Megnézte az órát, még volt egy órácskája, hogy a neje és a lány hazaérjen. Fáradtnak érezte magát, úgy határozott, hogy szunyókál egy kicsit. Amikor felébredt, hallotta, hogy éppen hazaért a család. Leült a galéria felső lépcsőjére és mint mindig, várta, hogy feljöjjenek a többiek. A lánya rohant fel elsőként, de most mintha észre sem vette volna elszaladt mellette, berohant a szobába és bekapcsolta a tv-t. A nejével ugyanígy járt, a szokásos ölelés helyett csak átnézett rajta. Döbbenten állt egy pillanatig, nem értette mi történhetett. Utánuk szaladt, de mintha nem látták volna. Berohant a hálószobába és ott látta magát az ágyon.
Még napokig eszelősen bolyongott a lakásban. Minden nap elkísérte a lányát és a nejét, ahogy elindulnak a hétköznapok felé, és ott a lépcsőn várta őket amikor hazaérkeztek. Egyik reggel amikor az elmenő busz a sarkon eltűnt a szeme elől és elindult hazafelé, eszébe jutott a kő. Megnézte, hogy a zsebében van-e még? Ott volt, kivette és a markába szorította. Hirtelen megváltozott körülötte a világ. Elmosódtak a kontúrok, elvesztek a színek, szürke lett minden, soha nem hallott hangok áramlottak felé, teste érzéketlenné vált. Egyre sötétebb lett, végül már csak koromfekete láthatatlan falak szorították egyre jobban a kibírhatatlanságig. Ujjait belemélyesztett a szűkülő börtön oldalába és kaparni kezdett. Úgy érezte, ha nem jut ki hamarosan megfullad. Ekkor egy hang szólalt meg:
–Tiszta szívből gratulálunk a nyereményéhez!
Ebben a pillanatban sikerült áttörni a körülötte lévőt. Egy ideig bántotta a sötéthez szokott szemeit a beáramló fény, de lassan hozzászokott és körülnézett. Gyönyörű, virágos mezőt látott maga előtt. Bódító illatfelhő szállt felé és a hatalmába kerítette. Úgy érezte repülnie kell és kitárta kezeit. Félt, hogy lezuhan, de nem bírt ellenállni a kísértésnek. Behunyta a szemeit és aláhullt. Várta, hogy valami szörnyű történik, de úgy érezte, könnyedén földet ért. Óvatosan kinyitotta a szemét. Lassan csordogáló patak partján állt. Belenézett a víztükörbe és egy csodálatos, színes pillangó nézett vissza rá.
