Élt a rengeteg mélyén egy magányos mackó, aki már sok
telet megért. Megvolt mindene, amit egy magafajta csak kívánhatott: jó meleg
barlang, egy közeli málnás, örökös szerződés egy méhcsaláddal mézügyileg.
Feleséget nem nagyon szeretett volna, mert nem szívesen osztozott volna a földi
javakban, és egyébként is senki sem viselte volna el a házsártos természetét.
Egy ideig nem zavarta, hogy nem szólhatott senkihez, de mikor többször is
rajtakapta magát, hogy csak önmagával társalog, elhatározta, hogy szerez
magának egy jóbarátot akivel megdumálhatja az erdő dolgait. Korán reggel indult
barátszerzőbe és úgy tervezte, hogy estére már meg is oldja ezt a problémát,
hiszen ki ne akarna egy ilyen szeretetreméltó társat, mint ő. A dolog elég
rosszul indult, ugyanis figyelmetlensége miatt rálépett egy sünre és akkorát
ugrott, mint egy álmából felriasztott kenguru. A sün dühösen ráfújt ás az őt
ért stresszből felocsúdva tovagördült. A medve egy ideig nyaldosta a talpát,
majd új erőre kapva továbbcammogott. A barátkozásra való törekvés nem haladt
valami jól, ugyanis amikor megjelent a félelmetes árnyéka, mindenki
hanyatt-homlok menekült. Az első nap így hát eredménytelenül zárult. Este,
ahogy üldögélt a barlangja előtti kispadon, nagyon neki volt keseredve. Nem
értette, hogy ilyen szeretetre méltó lény, mint ő miért nem talál magának
dumapartnert. Elhatározta, hogy taktikát változtat és kevésbé lesz feltűnő.
Másnap úgy is tett. Egy méretes bokornak álcázva magát nekiindult. Édes szóval
próbálta odacsalni az állatokat az álcához, de nagyrészüknek sikerült átlátni a
szitán, elkerülni a havercsapdát. Egyedül a naiv nyúl került a közelébe, de
mikor látta, hogy miről van szó, alkalmas pillanatban elinalt. A macinak így is
sikerült egy pillanatra megérintenie és este jólesően gondolt erre a puha,
bársonyos simire. Egész éjjel forgolódott, a folytatáson gondolkozva. Végül
reggelre megszületett a döntés: meglátogatja a kétes hírű erdei kocsmát a
„Hörpintőt”, hátha ott szerencsével jár. Amint megjelent az ominózus helyen,
abban a pillanatban kiürült a becsületsüllyesztő. Csak a gödény maradt, de ő is
csak azért, mert bár még csak reggel volt, már popsirészegre itta magát. Őt
azért még se, – gondolta magában - megivott egy laza fröccsöt és hazacammogott.
Napokig ki sem dugta az orrát lakhelyéről, magába roskadt. Harmadnap nála járt
szarkapostás. Máskor mindig csak messziről ledobta a levelet és már ment is
tovább. De most valahogy gyanús volt a csend a maciház körül. Ezért bátorságot
vett magán és bekopogtatott az ajtón. A medve odabenn meglepődött, mert
utoljára ilyen esemény öt téllel ezelőtt történt, amikor rossz helyen parkolt a
mézszállítójával és emiatt felkereste az erdőőrségtől bírságokat kézbesítő
lajhár. Széles mosollyal nyitott ajtót és gyorsan betuszkolta a meglepett
szárnyast. Leültette, kávét főzött neki és közben be nem állt a szája, végre
valakivel megoszthatta a gondjait. A szarka először szorongva hallgatta, majd
egyre jobban feloldódott. A végén megjegyezte magában – egész jó arc ez a medve
-. Beugrott, hogy mivel segíthetne a rászorulón: fel kellene adni egy
apróhirdetést a helyi újságban barátkeresés céljából. A medve azonnal kapott az
alkalmon és kitöltött egy hirdetési blankettát, majd rábízta a postásra.
Napokig izgalommal rohant a bagoly újságosbódéjához, hogy mikor jelenik meg már
végre, de hiába, az erdei malmok is lassan őrölnek. Aztán megjött a várva-várt
nap és ezután állandóan a telefon közelében botorkált, hogy el ne mulasszon
egyetlen hívást sem. De nem akart megcsörrenni a hőnáhított. Már feladta a
reményt, amikor avargyűjtés közben meghallotta a csörrenést. Lélekszakadva
rohant, de még sem ért oda. Éjjel bóbiskolva ült a masina mellett, amikor újra
megszólalt, gyorsan felkapta. A vonal másik végén egy ideig csend volt, majd
megszólalt egy vékonyka hang:
- Holnap találkozzunk az erdei tornapálya hatodik
állomásán, fél tízkor.
A medve agya egyfolytában azon járt, hogy ki a motosz
lehetett az, de nem jutott eredményre. Másnap a jelzett idő előtt fél órával már
idegesen ott toporgott a megbeszélt helyen. Pontban fél tízkor megzörrent az
avar és egy süni gurult elő a közeli bokorból. A medve arcára ráfagyott a
mosoly, másra számított, valami puhán selymesre, akit meg lehet dögönyözni. De
jól nevelt mackó révén nem mutatta ki igazén a csalódottságát. Leültek egymás
mellé a tornapálya pihenőjében és beszédbe elegyedtek. Kiderült, hogy a süni
legalább annyira magányos, mint mackópajtásunk. Ő, a szúróssága miatt
népszerűtlen. Ahogy telt az idő egyre közelebb kerültek a másikhoz, a végén már
úgy érezték, mintha évek óta haverok lennének. Ez a beszélgetés lett egy hosszú
barátság kezdete. Ma már együtt élnek a medve barlangjában és éppen téli álomra
készülődnek. És hogyan oldódott meg a medve barátsimogató vágya? Egyik kukázása
alkalmával talált egy kidobott konyhai fogókesztyűt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése