A békaporontyok közül Salamon volt a
legcsibészebb. Mindig járt az agya, valami turpisságon. Egyszer rekkenő nyári
napra ébredt a békasereglet. Máskor, ilyen esetben elugráltak az erdei
pocsolyához és egész nap strandoltak. Fogták hát a csíkos törölközőiket és
irány a fürdőzés. Amikor odaértek, óriási csalódás érte őket, ugyanis a hőség
kiszárította kedvenc szórakozásuk színhelyét. Szomorúan ücsörögtek a sivár
parton. Salamonon látszott, hogy megint kattognak a fogaskerekek koponyájában. Egyszer
csak felpattant és elviharzott. Kisvártatva Elefánt Fanni társaságában tért
vissza.
- Azt ígérted játszani fogunk, mi lesz
az, olyan izgatott vagyok? – mondta Fanni.
Először labdáztak, majd fogócskáztak
egy nagyot, aztán pihentetésképpen, körbe ülték a kiszáradt medret.
Történeteket meséltek, régmúlt időkről, különös állatoktól. Amikor Salamonhoz
ért a mesélés sora, egy szomorú történetbe fogott bele. Szem nem maradt
szárazon. Fanni egy ideig csak hüppögött, aztán kitört belőle a zokogás. A
békák lapogatták a hátát, vigasztalták, de Fanni csak sírt és sírt. Végül
elszégyellte magát azon, hogy ilyen állapotba került, felpattant és elszaladt.
A békák szomorúan néztek utána, de annál vidámabbak lettek mikor
visszafordultak, mert azt látták, hogy Fanni könnyei feltöltötték a medencét,
kezdődhetett a fürdés…
Az erdei koboldok közül Boldizsárnak
jutott a feladat, hogy elrejtse a töménytelen kincset, amit az évezredek során
összehordott a nemzetség. Nagyon jó volt benne, soha nem találta meg senki a
rejtett értékeket. Egy nap, kétlábú érkezett egy furcsa bottal a kezében.
Boldizsár figyelte a tevékenységét. Egyszer csak megállt benne az ütő, mert az
egyik rejtekhelynél lecövekelt a keresgélő, majd ásni kezdett. Azonnal
telefonált az ijesztő manónak, aki éppen időben érkezett, már nem sok
hiányzott, hogy előkerüljön a féltett vagyon. A kétlábú iszonyatosan megijedt,
mindent hátrahagyva elmenekült. Boldizsár biztos helyre menekítette az aranyat
és tanulmányozni kezdte az idegen által hátrahagyott szerkezetet. Az interneten
kiderítette, hogy ez egy fémdetektor és kimutat mindenféle fémes anyagot. Rövid
gondolkodás után körvonalazódott fejében a megoldás.
Néhány nap után, újra kimerészkedett
az erdőbe a kutatgató. Boldizsár figyelte az eseményeket. Először a nagyi
leharcolt bilije került elő, utána a halál használt kaszája, végül egy még
működőképes második világháborús taposóakna.
Soha többé nem láttál arra bóklászni a
kétlábút…
Ödönke, a legkisebb nyuszi, Duracell
nyulat kapott karácsonyra. Nagyon szerette, mindenhova magával cipelte. Nappal
vele játszott, éjjel ő volt a hálótársa. Egy nap, vadászkopók kiszimatolták a
nyúlüreget. Ásni kezdtek és csak idő kérdése volt, hogy eljutnak hozzájuk. A
családfő éppen azon gondolkodott, hogy kiugrik a veremből és magára vonja a
figyelmet, ezzel megmenti a többieket. Ekkor megjelent Ödönke, félretolt
mindenkit és kiengedte kedvenc játszópajtását. A műnyúl iszonyatos tempóban
elviharzott, a kopók utána. A kutyacsaholás egyre messzebbről hallatszott, majd
csend lett. Másnap kimerészkedtek, úgy nézett ki, hogy megúszták a kalandot.
Ödönke, három napig kereste a társát. Egy bokros részen akadt rá, alig ismert
rá, szétmarcangolták a vérebek. Nyúl mama nagy gonddal összefércelgette, a
legügyesebb nyúlfi pedig megjavította a mechanikus részét, végül nyúlpapa új
elemet hozott bele. Ödönke, újra indította. Egy kicsit sántított, de egyébként
olyan volt, mint régen…
Az évszaktestvérek mindig szakítottak
időt arra, hogy egy kicsit együtt legyenek. Ilyenkor, mint mindig a Tél vitte a
szót, hiszen vele kezdődött és fejeződött be az esztendő. Egyébként is
erőszakos, ellenmondást nem tűrő természete volt. A többiek egy ideig
hallgatták dicsekvését, de aztán beleuntak.
- Ugyan már, kedves bátyám mi szép van
a Télben, csak fagy, jég, és didergés. – szólalt meg Tavasz.
- De ott van a hógolyózás, a
szánkázás, a hóember építés, meg a sok-sok varázslatos ünnep. – védte meg
testvérét a Nyár.
- Ne vitatkozzatok, mindenkinek jutnak
jó pillanatok. Tavasznak a kikelet, meg a nyuszi ünnep, Nyárnak az önfeledt
vakációzó gyermekarcok. De rólam mindenkinek csak az elmúlás jut eszébe. Persze,
hogy a halottaikra is nálam emlékeznek. – szólalt meg szomorkásan az Ősz.
- Ne kezd megint a depressziós
ömlengésedet, Öcsi, senki nem tudja olyan sokszínűvé varázsolni a világot, mint
Te. –vigasztalta a Tél. Inkább beszélgessünk arról, hogy ki mivel töltötte a
háromnegyed éves szabadságát. Kezdem én: tavasszal a családdal a
Húsvét-szigeteken töltöttük az ünnepeket. Nyáron az Antarktiszon üdültünk,
ősszel pedig az Északi-sarkra utaztunk jégtábla szörfözésre.
- Mi, nyáron a Zöld-foki szigeteket
látogattuk meg, ősszel Hollandiában jártunk a tulipán fesztiválon, télen pedig,
sorba látogattuk Európa legnagyobb üvegházi arborétumait. – csatlakozott a
beszámolókhoz Tavasz.
Nyár következett:
- Ősszel, Afrikában nyaraltunk, télen
Ausztráliában karácsonyoztunk, fürdőruhás partin, tavasszal nem hagyhattuk ki
Haitit.
Végül az Ősz is beszámolt a
többieknek:
- Mi télen megnéztük Kínát, tavasszal
festőiskolában voltam Párizsban, nyáron elvittük a srácokat, egy hamisítatlan
spanyol narancsszüretre.
A testvérek, késő estig tartó
élménybeszámolókat tartottak, fényképeket mutogattak egymásnak az útjaikról.
Aztán elbúcsúztak, ment mindenki a saját dolgára. Mivel most az Ősz volt soron
folytatta ott ahol abbahagyta, avarszőnyeggel borította be a tájat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése