2018. január 9., kedd

Mini mesék XV,


A Polar Színházi Társulat büféjében iszogat a jegesmedve és a pingvin. Az ötödik feles után, elkeseredetten szólal meg a pingvin:
- A rendező megint kiszúrt velem a szereposztáskor, hogy ismeri meg a világ hallatlan tehetségemet?
- Lásd be, hogy ezzel az alkattal nem lehetsz hősszerelmes – verte hátba barátját a jegesmedve. Mi is leszel most?
- Fehérgalléros bűnöző…

Hamelnek a védőangyalnak, egyik pártfogoltjával: Horgas Somával, igen sok dolga akadt. Gumibugyis kora óta egy rakás csődtömeg volt. Esett- kelt, mindig érte valami, Hamel állandó készültségbe állt mellette.
Azért, valahogy felcseperedett, bár felnőtt korára sem lett talpraesettebb. Sokáig „anyahotelesként” élt, de aztán, nagy nehezen, rászánta magát az önálló életre. Zacskósleveses, tévénézős élte lett, semmi extrával. Még most is utol érték a kisebb-nagyobb balesetek, az ujj elvágástól a sarokcsont törésig minden, de ezek mind apróságok voltak, ahhoz képest, amitől a védőangyala megóvta őt.
Egyszer, váratlan dolog történt, Soma összemelegedett egyik kolléganőjével. A hölgy, anyáskodó természetű, gyakorlatias, határozott jellemű lévén, jól passzolt Somához. Amikor együtt voltak, Hamel dolga könnyebbé vált, ezért úgy érezte, hogy kivehet egy kis szabadságot, és meglátogatja régen nem látott anyját. Amikor visszaért, szörnyű hír fogadta: a fiatalok lesodródtak autójukkal az útról, és egy fának csapódtak.
A lány vezetett.
Hamel összetörten lerogyott, úgy érezte hiábavalóvá vált eddigi küzdelme. Eszébe jutott az egyik legfontosabb a tanulmányaiból:
„Az ördög soha nem alszik…”

Az erdei tisztáson, a szokásos péntek, tizenharmadikai összejövetelt tartották. Ilyenkor, mindem valamire való banya, felvette az ünnepi vasorrát, az utolsó divat szerinti banyaruciját, felpattant a legújabb modell szerinti seprűjére és már ott is volt. Eleinte a jó és rossz boszik külön bandáztak, de aztán oldódott a hangulat és keveredtek egymással. Az elfogyasztott pezsgőtől már igen jó volt a hangulat, amikor a főboszi emelkedett szóra:
Tisztelt egybegyűltek!
A Legfelső Tanács döntése alapján a következő új szabályok lépnek életbe:
1.     Ezentúl nincs jó és rossz boszi, mindenki foglalkozik mindkettővel.
2.     Vizsgaköteles lesz a jóslás, a megrontás, szemmel verés, és a woodoo babázás.
3.     Ördögökkel nem barátkozunk, mert tegnap óta hadban állunk velük, kölcsönös sértegetések miatt.
4.     Sebességkorlátozás lép életbe a seprűhasználatra, valamint büntetendő lesz az ittas vezetés.
5.     Ezentúl fekete macska helyett, fehér kutyát kell használni.
6.     A békák szakszervezete pert nyert ellenünk a Legfelső Bíróságon. Ezért tilos varangyos békát használni a bűbájhoz.
7.     És végül, takarékossági okokból, ezentúl évente csak egy összejövetelt tartunk Halloweenkor.
Döbbent csönd követte a bejelentést.
Másnaptól drasztikusan csökkent a banyalétszám. Többen átigazoltak a Független Tündérekhez, a Bányarémek Szövetségéhez, vagy a Lúdtalpas Ijesztgető Manókhoz, mert ott sokkal lazábbak voltak a szabályok…

A két kőoroszlán, már emberemlékezet óta őrizték, a parkban elhelyezkedő múzeum bejáratát. Egyszerűen, csak Jobboldali és Baloldali néven nevezték őket. Egyikük mindig ébren vigyázott. amíg a másik pihent. Az évek hosszú sora óta sok mindent láttak: a pucéran, önfeledten rohangáló női egyedtől, az andalgó szerelmespárokon át, az utolsó lépéseit megtevő, majd összeeső öreg bácsikáig. Elviselték az időjárás viszontagságait és a hátukon lovagló, fényképezkedő turistákat.
Egyik nap Jobboldali nagy elhatározásra jutott, elhagyja őrhelyét. Kalandozása során, együtt vadászott a szavannai oroszlánokkal, járt cirkuszban, megnézni a mutatványos társait, és váltott jegyet a világ legnagyobb állatkertjébe, hogy megvigasztalja a raboskodókat.
Egy tavaszi délután, a fiatal anyuka szokásos sétáját tette meg az eleven ötévessel. A gyerek fel-le száguldozott. Egyszer csak lelkendezve rohant az anyjához:
- Képzeld, Anya! Újra a helyén van a kedvenc kőoroszlánom!
- Biztos felújították. – tippelt az anya.
- Szerintem, meg világot látott…- válaszolt a gyerek.

Tündéréknél nagy lakodalmat tartottak. A koszorúslányoknak eljött a nagy pillanata, mert a menyasszony maga mögé hajította a csokrát. Nagy volt a tülekedés, mert aki elkapja annak lesz legközelebb esküvője. Szerénke nem tolakodott, mégis az ő kezébe hullott a hőn áhított. Furcsa fintor futott végig az arcán, hiszen talán ő volt az egyetlen, akit még nem csapott meg a szerelem heve. Telt-múlt az idő, minden ébredés után gyengéden végig futtatta ujjait a szebb napokat látott csokron, de az élete éppen olyan egyhangú volt, mint eddig. Egyre türelmetlenebb lett.
Elhatározta, hogy elmegy tündérkeresztanyjához, és kikéri a tanácsát. Ő türelmesen végighallgatta, kedvenc keresztlányát, majd elmosolyodott:
- Hány éves vagy lányom?
- 426. – jött a válasz.

- És, még hiszel a tündérmesékben? A szerelem majd rád köszön, ha itt az ideje, nem befolyásolja semmilyen buta babona…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése