Barabás, gyermekkorában imádta az
indiánkönyveket. Ha megkérdezték tőle, hogy milyen ajándékot szeretne a jeles
ünnepekre, azonnal rávágta:
- Karl May-t!
Komoly gyűjteményre tett szert,
rongyosra olvasta valamennyit. Nagy tudora lett az indiánok mindennapjainak, népszerű
volt a hasomló érdeklődésű társai körében. Egy szűk csoport kezdett indiánosan
élni. Először indián neveket választottak maguknak, így lett ő a Nagy Barna
Medve. Ezután megválasztották törzsfőnöküket és kiosztották a törzsön belüli
feladatokat: vadász-harcos, nyílkészítő, sámán, vízhordó-sátorállító.
Az osztályban ahová jártak, volt egy
rivális társaság, akik állandóan szerettek borsot törni az orruk alá. A két
banda megalakította a maga indián törzsét. Barabásék lettek a Sziák /modernizálva
a sziú nép nevét/, a másik csapat pedig az Ipi-apacs törzs lett, az apacsok
után szabadon. A két törzs állandó háborúba állt egymással. A nyári szünetben,
egy hétre bevetették magukat a környék lankás dombjai közé, felállították saját
táborukat, felfestették a harci színeket és kezdetét vette a küzdelem. A dolog
már annyira fejletté vált, hogy már FÜSTjelekkel zrikálták egymást, gerjesztve
a harci tüzet. Egyik este Nagy Barna Medve és Kicsi Sánta Tatu, azt a feladatot
kapták, hogy fürkésszék ki az ellen táborát.
A dolog jól indult, megfelelő helyet
találtak a kémkedésre. Eleinte semmi lényeges nem történt, aztán Barabás
felfedezte, hogy az ellentáborhoz lányok is csatlakoztak. Egy barna hosszú
hajún megakadt a szeme, és ezután már más nem érdekelte.
Miután visszatértek és leadták
jelentésüket a törzsfőnüknek, nyugovóra tértek. Nagy Barna Medve egész éjjel
csak forgolódott, nem tudta kiverni fejéből a lányt. Reggel korán ébredt, úgy
határozott, hogy ő bizony szerelmes, és ezt a világ tudtára kell adnia.
Felszította a tüzet és elküldte a történelem első FÜSTjelekből álló szerelmes
üzenetét. Az ellentáborban valószínűleg vették az adást, mert a hajnali
csendben áthallatszott amint kitört a törvénytelen röhögés.
Nagy Barna Medve megsemmisülve elkullogott
a táborból és örökre felhagyott az indiánosdival.
Barabás, másik fiatalkori kedvence a
vonatozás volt. Imádta a FÜSTokádó mozdonyokat, ha tehette megsimogatta a
csühöst, menet közben lehúzta az ablakot, beletette arcát a kormos levegőbe nem
törődve a pernyével.
Környezete egyáltalán nem csodálkozott,
amikor a mozdonyvezetők hívatását választotta. Kevés ember létezik, aki azt
csinálhatja, amit szeret. Mindig izgatottan indult munkába, várta a találkozást
imádott 424-esével. Mindent leellenőrzött, bedurrantották a kazánt, amikor
megfelelő lett a gőznyomás, éleset füttyentettek és lassan lendületbe kezdett a
hatalmas fémtömeg. Anikor elérte sebességét, lendületesen, könnyedén,
megállíthatatlanul zakatoltak a kijelölt síneken. Boldogan sípolt még néhányat
csak úgy, mert mindketten élvezték a közös munkát.
Barabás, becsületes munkájával szépen
haladt előre, megtakarított pénzén kicsi házat vett, szép lassan berendezte,
majd asszony is került a házhoz. Jó ideig felhőtlen boldogság honolt az apró
otthonban.
Egyszer, amikor hazaért, az asszonya
kiborította azt a bizonyos éjjeli edényt. A szemére hányta, hogy állandóan
koszosan ér haza, kevés időt töltenek együtt és különben is állandóan fáradt,
pedig ő több gyengédségre vágyik. Minden naposak lettek a panaszáradatok,
Barabás nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak lehajtott fejjel tűrt.
Aztán eljött az a nap is, amikor csak
a kihűlt, üres lakás várta. A neje elFÜSTölt, magával vitte gyerekkori maciját,
hátrahagyott egy „Ne keress!” búcsúüzenetet, és otthagyta a meg nem valósuló
álmok emlékét.
Barabás céltalanul ténfergett a kihűlt
otthonban, majd olyanra szánta el magát, amivel az átlagférfiak a hasonló
problémákat kezelni szokták. A pohár fenekén kereste azt a kedves arcot, az
elveszített álmokat. Állandó alkoholmámorba került, kilátástalan végcéllal. Már
a munkáját is elhanyagolta, kiégett.
Egy szürke pénteki napon hazafelé
ballagott, amikor meglátott egy plakátot, azt hirdette, hogy „Megtalálhatja
általunk a lelki békéjét”. Fogalma sem volt róla mi lehet ez, de úgy gondolta
mit veszíthet, így hát tiszteségesen kiöltözött és megjelent a jelzett
időpontban. Mint kiderült egy buddhista közösségbe keveredett. Ösztönszerűen
menekült volna, de kedvesen beinvitálták, leültették. A félhomályos helységben
különös illatok élesztették fel elrenyhült érzékeit, melegség, nyugalom,
szeretet áradt felé. Egyre oldottabb lett, és a végén megkönnyebbülve távozott.
Ezután mindem rendezvényre elment, úgy
érezte, hogy megtalálta az útját. Az alkohol már a múlt homályába veszett.
Megtanult meditálni, kiegyensúlyozottá vált, otthonába visszatért a melegség. Munkájában
újra örömet lelt, sínre került az élete.
Ahogy hazaért mindig meggyújtott egy
illatgyertyát és néhány szál FÜSTölőt, leült foteljébe, lehunyta szemeit és
ismeretlen tájakra repült. Talán elaludhatott, mert iszonyú FÜSTre ébredt. Az
utolsó pillanatban ért ki a házból, mert a következő másodpercben a kicsiny ház
összeomlott, maga alá temetve mindenét. A tűzoltóság megállapítása szerint a
tűz okozója egy felborult gyertya, vagy FÜFTölő lehulló parazsa lehetett.
Aznap éjszakát a szomszédban töltötte.
Másnap elkeseredetten kotorászott az üszkös romok között, de semmi használhatót
nem talált. Szerencsére a polgármester szerzett neki fedelet, a feje fölé egy
faluszéli, komfort nélküli, elhagyott, megroggyant házban.
Egyhangúan teltek a napjai. A
munkahelyén a szeretett 424-eseket felváltották a diesel mozdonyok, oda lett a
varázs. Otthagyta a munkáját, segélyekből élt, egyre lejjebb süllyedt.
Két régi iszákos támasztotta a pultot
a kocsmában. Az ötödik nagyfröccsnél tartottak, amikor megszólal az egyik:
- Hallottad mi történt a
szomszédommal?
- Melyikkel?
- Hát a Barabással. Tudod mennyit
veszekedtünk vele, hogy mindem vackot elégetett a kályhájában, és állandóan
nekünk kellett a bűzt szaglászni. A gyereknek feltűnt, hogy napok óta tiszta a
levegő, átment, hogy megnézze, mi van vele. Ott találta az ágyában beöltözve az
összes ruhájába, három takaróval betakarva, mégis megfagyott szegény. Nagyon
bánt, hogy nem figyeltünk rá egy kicsit jobban, rendes ember volt.
Észre kellett volna venni, hogy nem
FÜSTöl a kéménye…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése