A konyhatündér, úgy döntött, hogy a mai
ebéd palacsinta lesz. Gyorsan neki is állt kikeverni a tésztáját. Addig-addig
kavargatta az összetevők arányait, amíg tekintélyes adag palacsinta volt
várható. Gyorsan neki is állt a sütésnek, hogy időben elkészüljön. Sorra
kerültek egymás tetejére a kisült kerek csodák. Anikor az utolsó is elkészült,
a gondos készítő betakarta őket, hogy ne hűljenek ki idő előtt. A palacsinták
izgatottan várakoztak, mert most dőlt el, hogy milyen töltelék kerül a
közepükbe. A dolog azért volt fontos, mert ennek alapján kapták meg a
rangjukat. A népszerűségi lista alapján az elithez tartozott a
Gundel-palacsinta, főúri rangba emelkedett a pudingos töltelékű, a középréteget
a kakaós, a cimetes, és a túrós képviselte, és a legalacsonyabba tartozó a
lekváros volt. Feltárult a rejtekhelyük és megkezdődött a töltés. A más-más
kaszthoz tartozók azonnal elkülönültek egymástól, szóba sem álltak az
alacsonyabb rangúval. Már majdnem mindenki megkapta a maga beosztását csak egy
árválkodott a helyén, neki nem jutott semmi. A már betöltöttek piszkálni
kezdték:
- Nézzétek milyen szánalmas, ahogy ott
fetreng, pucéran! – szólalt meg egy főrangú.
- Pont olyan, mint egy meztelen csiga! –
tromfolt rá egy középosztálybeli.
- Talán oda kellene adni a kutyának. –
javasolta egy lekváros.
A konyhatündér egy ideig hallgatta, majd
halkan megjegyezte:
- Alig egy órája, még ti is ilyenek
voltatok, nagyon gyorsan elfelejtettétek, hogy honnan is jöttetek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése