Ha bárkit megkérdeztek a Kelemen
családról, mindenki csak jót mondhatott róluk. A családfő, Kálmán példás apa és
férj hírében állt. A gyermekei megszületése előtt a tenyerén hordozta asszonyát,
soha nem járt el kocsmába, a fizetését az utolsó fillérig hazaadta. Minden
erejével azon dolgozott, hogy megteremtse a biztonságos létet, mert úgy
nevelődött, hogy ez a férfi kötelessége. Tetteit mindig jó szándék vezérelte,
mindenkivel jól kijött, nem vezérelte rosszindulat vagy irigység. Feleségét
Hajnalkát imádta, mindent megtett érte. Alsó iskoláik óta ismerték egymást,
gyermekszerelemként indult, örök közös élet lett belőle. Hajnalka el sem tudta
volna képzelni, hogy más legyen a férje. Nagyon szerette Kálmánt, imádattal
nézett rá, mindent megtett érte. Jó háziasszonynak bizonyult, vigyázta az
otthon melegét. Ugyanakkor nagyon ügyesen kezelte az egyre gyarapodó
kenyérre valót.
Amikor elérkezettnek látták az időt
megszületett első gyermekük, Kelemen. A névadásnál mókásnak tűnt a Kelemen
Kelemen név, de ez később sok bosszúságot okozott. A fiú megszületése után egy
évre rá, ahogy kell, következett a lány Emese. A két gyerek együtt cseperedett
ebben a puha légkörben.
Jó nevelésüknek köszönhetően nagyszerűen
illeszkedtek a „tökéletes” családba. Belül harmónia, szeretet, egymás
tisztelete jellemezte ezt a kis egységet, kifelé pozitív kisugárzás áradt
belőlük a külső világ felé.
Minden kikezdhetetlennek, rózsaszínűnek,
megtámadhatatlannak látszott. Ebben a mámorban telt el hét év.
Hajnalka egyik reggel zaklatottan
ébredt. Nem tudta az okát, de érezte, hogy biztos köze van hozzá furcsa
álmának, amelyben egy döngicsélő méhként repdesett. Virágról virágra szállt,
szorgalmasan gyűjtögette a nektárt. Ekkor megpillantott egy fűben heverésző
gyerekcsapatot. Valami furcsa érzéstől vezérelve megtámadta és minden áron meg
akarta csípni őket. A gyereksereglet visítva menekült előle. Leizzadva
felébredt.
Csak estefelé jött rá, hogy mi
zavarja: hiányzott a házból a gyerekgőgicsélés, a friss babapúder illata.
A nap végeztével összeült a családi
tanács. Mint minden kardinális kérdésben közösen döntöttek, ahol mindenkinek
azonos értékű szavazata volt. A felvetett ötlet négy igen szavazattal
elfogadásra került.
Majdnem pont egy évvel később
megszületett Elek.
imádták, ajnározták, bár fura kisember
volt. Soha nem mosolygott, akár mivel próbálták felvidítani, csak bámult a nagy
szemeivel, olyan tekintettel, mintha azt mondta volna: Jesszus én meg hová
kerültem?
Amikor beindult a négykézlábazó
korszaka, mindig valami csendes, sötét helyre menekült és onnan leselkedett.
Később sem volt hajlandó testvéreivel játszani. Ami játékot kapott azonnal
szétszedte és így jártak Emese féltve őrzött babái és Kelemen Lego csodaépítményei
is. Igazán türelmesen állt hozzá az egész család, próbálták a jó útra terelni,
de minden hiábavalónak bizonyult, egy elv vezérelte: csak azért se úgy.
Mindamellett kiváló manipulátornak
forrta ki magát. A családon belül képes volt ellentéteket szítani. Soha nem
volt érzéseket generált testvéreiben és szüleiben.
Ő lett a család fekete báránya, akivel
nem lehetett elindulni sehova sem, mert biztos, hogy viselkedésével leégette a
családot. Az égetés szó szerint is igaz volt rá, ugyanis mániákusan gyújtogatott,
valami hihetetlen vonzódást érzett a lángokhoz.
Egy ilyen esetben majdnem a tűz
martalékává vált a család otthona. Csak a vakszerencsének köszönhették, hogy a
szomszéd hazatérőben észrevette a gomolygó füstöt és azonnal intézkedett.
Aznap mikor ez történt, este összeült
a családi tanács…
Két régi ismerős összefutott az utcán.
Valamikor szomszédok voltak, de egyikük elköltözött. Ez már régen történt így
volt miről nosztalgiázni. Jöttek a közös élmények, az ismerősök. Az elköltözött
váratlanul megkérdezi:
- A Kelemenék ott laknak még? Nagyon
bírtam őket, annyira jóakaratú emberek voltak!
- Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e,
bár nem hallottam a környéken másik hasonló nevűről.
Ez a család arról hírhedt, hogy beadta
a kölkét a lelencbe…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése