Zsigmond, kiskorában rengeteget bújta
a könyveket, nem nagyon érdekelte, hogy emiatt „kockának” tartották. Egyszer olvasott
Churchill-röl egy anekdotát, amely szerint megkérdezték az öregedő politikust,
hogy szerinte mi a hosszú élet titka. Az öreg egyik kezében egy viszkis
üveggel, a másikban füstölgő szivarjával így válaszolt: „No Sport!” Ehhez a
filozófiához tartotta magát, őt soha nem találta meg a lenyugvó Nap a
játszótéren bőrgolyót rugdosva. Helyette otthon gubbasztott és hasznosabban
töltötte el a szabad idejét.
Bejött a számítógép korszak,
belevetette magát ebbe az új világba. Annyira lekötötte ez az újdonság, hogy
már aludni sem nagyon akart, csak a képernyőt bámúlta. Apja egy ideig
próbálkozott kizökkenteni ebből az őrületből, de minden hiába való volt,
falakba ütközött. Végül feladta és elhagyta a családot. Anyjával maradtak
kettesben, aki mindenben kiszolgálta kicsi fiacskáját. Egy ideig apró
szívességeket kért cserébe, de fia ezeket vagy elengedte a füle mellett, vagy
megígérte, hogy mindjárt, de aztán nem lett belőle semmi. Anyja néha
próbálkozott, hogy kimozdítsa a lakásból, de hiába mondta jóindulatúan
- Zsiga fiam menj már ki a szabadba,
olyan sápatag vagy mint csipkerózsika a százéves szunyálás után. A megszólított
nem mutatott hajlandóságot a felszólításra, továbbra is a billentyűzetet verte.
Az anya szerette a fiát, így nem szekálta tovább, néha megjelent egy tányér
kajával vagy frissítővel és csendesen távozott. Zsigmond egy idő után beleunt a
számítógépes világba, helyette tv függő lett. Közben egyre jobban
elhatalmasodott rajta a lustaság, a renyheség, amelynek következményeként
elterebélyesedett. Anyja továbbra is partner volt, mindenben kiszolgálta őt.
Egyszer a villogó dobozban látott egy
kövér emberekről szóló filmet, bepánikolt. Kilépett a külső világba és
kipróbált mindent, csak hogy normális súlyú legyen. Ez többé-kevésbé sikerült,
de a lustaság ekkor már annyira beleette magát a zsigereibe, hogy minden
megcsinált ugyan, de energiatakaros üzemmódban.
Ekkor már külön élt anyjától, de a
jóságos anyuka sűrűn megjelent, rendbe rakta lakását, kimosta ruháit, és
meglepte kedvenc ételeivel.
Bármilyen lehetetlennek látszik, de az
ilyen emberek is megtalálják a másik felüket. Terézia lett a szerencsés
kiválasztott, aki átlagos kinézetű, de mosolygós, kedves és szorgos volt.
A házaságkötés után azonnal
kiosztódtak a szerepek: apa keresi a kenyérre valót, anyáé a többi apróság.
Zsiga, ha hazaért, egy szalmaszálat
sem tett keresztbe, bezárkózott a maga kis lustaságtól övezett kis világába és
jól érezte magát. Terézia mindenben kiszolgálta, mert ő ilyen nevelésben nőtt
fel. Este holtfáradtan tért nyugovóra.
A helyzet csak rosszabbodott, amikor
megszületett egy szem lányuk, mert természetesen Zsiga a gyermeknevelést is
„asszonymunkának” tartotta. A cseperedő gyerek sokszor próbálkozott apjánál,
egy kis szeretetmorzsát felcsippenteni, de nem járt sikerrel, ezért anyjánál lelt
vigaszra.
Így forgott velük az idő kereke.
A kislány, Ibolya úgy tizennégy
lehetett, amikor sikerült a két nőnek Zsigát rábeszélni, hogy kiránduljanak
egyet. A férfi morogva, hogy ki kell mozdulnia a komfortzónájából, de
teljesítette a kérést. A lehúzott autóablakon beáramlott a friss tavaszi
levegő, és ettől mindenki jó kedvre derült. Nem is emlékeztek rá, hogy mikor
szállt rájuk ilyen érzés.
Hosszú, egyenes útszakaszon haladtak,
amikor váratlanul egy nagy durranás, utána a kocsi irányíthatatlanná vált, és
önállósítva magát az út menti, frissen felszántott terület felé száguldott,
majd hármat pördülve az oldalén állt meg. Hirtelen néma csend lett. Zsiga
kikapcsolta a gyújtást és hátra fordult:
- Ibolya, jól vagy? – a lány reszketve
bólintott. Most Teréztől kérdezte volna ugyanezt, de csak a hűlt helyét
találta. Iszonyatosan megijedt. Nagy vesződséggel kiszabadította magát és a lányát
és eszelősen szaladgált a kocsi körül. Ekkor nyöszörgést hallott a kocsi alól,
meglátta Terézia egyik kezét.
Ezután olyan történt, amit ha ma
bárkinek elmesélek, kétkedés ül a szemekbe, sőt magam sem hittem el, de a
lányom, aki reszketett a sokktól, de mindent látott, el nem mondta a
történteket. Állítólag odaléptem az oldalára fordult kocsihoz, hátamat
nekifeszítettem a tetőnek, kezeimmel belekapaszkodtam az ablakkávákba és egy
iszonyú ordítás szakadt ki belőlem, majd egyre magasabbra emeltem a
fémszörnyeteget, és a talpára löktem. Honnan szállt bele ennyi erő petyhüdt
izmaimba azt nem tudom, de azt igen, hogy szóról-szóra így esett meg. Letérdeltem
Terihez és fogtam a kezét, csak azt hajtogattam: Ne halj meg! Ne halj meg!
Közben hallottam az útról segítőkész
autósok kiáltozását, majd a közeledő mentőt.
- Ma három hónapja, hogy mindez
történt és végre meggyógyultál, hazaengednek… -mondta Zsiga.
- Hála az én hősömnek. válaszolt
Terike. Tudod a doki mondta, hogy nagy szerencsém volt, hogy a puha talaj
megmentett attól, hogy az autó azonnal agyonnyomjon. De így is megfulladhattam
volna, ha nem veszed le rólam azt az iszonyú terhet.
- Apropó, hogy ki is a hős kettönk
közül. Az ápolásoddal a nyakamba szakadt minden. Képzeld még azt sem tudtam hol
van a lány iskolája, nem hogy hogyan szokott odajutni. Otthon közben
eluralkodott a káosz, mindenütt mosatlanok, szennyesek, felfordulás. Szegény
anyám, ha élne, biztos ott termett volna és kisegített volna. Így csak
odafentről, fejét fogva figyelhette amint esetlenkedem. Szerencsére a lányod,
mint egy mini felnőtt átvette az irányítást és mindenre megtanított. Mára már
tudok mosni, beprogramozni a mosogatót, sőt már vasaltam is. Borzalmas mennyi
munka van egy háztartás fenntartásával, fogalmam sincs, hogy voltál képes
minderre. Egy biztos ezentúl számíthatsz a segítségemre!
- Te jó ég, ki maga és mit csinált a
férjemmel! – mosolyodott el Teréz és átölelte Zsigmond nyakát…
Utóirat:
Ezzel a résszel befejeződött a hét
főbűnt feldolgozó sorozat. A történetek főszereplői valamilyen okból egyik
főbűn áldozatai.
Egy váratlanul megjelenő személy, vagy
egy katartikus élmény azonban a rossz szokásának elhagyására sarkalja. A
vallásos emberek isteni beavatkozást, az ateisták szerencsés véletlent
vélhetnek mögötte, én ebben szándékosan nem foglalok állást.
Mindegyik történet pozitív kicsengésű
és arra utal, hogy minden negatívum legyőzhető, mert mindenki megkapja rá az
esélyt, csak figyelni kell a jeleket…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése