Harkány már kisfiú korában is jószívű teremtés
volt. Mindig talált magának valakit, akit ajnározhatott. Az oviban Bendegúz lett
a kenyeres pajtása. Bendegúz nagyon csóró cigány család hatodik gyerekeként
sokat nélkülözött. Tiszta, de viseletes ruhákban járt, sokszor éhesen,
kiközösítve, magányosan játszott. Harkány kiszúrta a helyzetét és szárnyai alá
vette a kis verebet. Önfeledten együtt játszottak és Harkány mindig megosztotta
vele az uzsonnáját. Mindezt az otthonról hozott nevelésnek köszönhette, mert
galamblelkületű édesanyja mindig arra tanította, hogy segítse az elesetteket.
Ezt a Teréz-anya szindrómát, későbbi
életében is tovább cipelte. Általános iskolában a kis szemüveges Weiss, a „zseb
Woody Alan-nek” csúfolt szerencsétlenség volt az „áldozata”. Kamaszkorában a
pufi kislány, Barbara élvezte a szeretetteljes védelmét.
Más tekintetben is adakozó természete
miatt népszerű volt társai körében. Ha megunt egy játékát azonnal odaadta
olyanoknak, akik soha nem juthattak volna, még hasonlóhoz sem.
Amikor beköszöntött nála a zsebpénzes
korszak, azt is szívesen elosztogatta, nem volt a pénznek hatalma fölötte.
Mégsem folyt ki kezei közül a sűrű fillér, ügyesen forgatta a megkeresettett,
jó üzleti érzékkel áldotta meg a sors. Felnőtt korára mindent megteremtett,
amit csak szeretett volna. Közben továbbra is tevékenykedett benne a jótékonykodás
szelleme: jelentős összegeket adományozott karitatív szervezeteknek, a
segélyakciókat soha nem hagyta ki, bárki, aki bajba került rá számíthatott.
Az első pofont akkor kapta, amikor
olvasta, hogy az általa komoly pénzzel támogatott segélyt, gané emberek
lenyúlták és így az nem jutott el a rászorultakig, pedig ezek az emberek komoly
katasztrófát éltek át, mindenük odaveszett, csak a csupasz életük maradt nekik.
Ezután sorra jöttek olyan események,
amik a hitét egyre jobban megtépázták.
A világ nagyot fordult, csalók,
ingyenélők, utolsó gazemberek vették körül akármerre próbálkozott, pedig
szeretett volna jónak megmaradni. Édesanyja emléke és bölcs tanításai még
kitartottak, de nagyon sokat halványultak, fekete-fehérré váltak.
Egy nyári hosszú hétvégén úgy döntött,
hogy kiengedi a fáradt gőzt és pihen egy kicsit. Máshól járhattak a gondolatai,
mert nem kapcsolta be házának riasztóját, amikor elindult. Ennek meg is lett a
következménye, amikor hazatért a teljesen kipucolt, félelemtől reszkető otthona
várta. Leült az üres szoba közepére, és magába roskadt. Elszomorító, üres falak
bámultak rá. Volt már padlón élete során, de még mindig talpra állt. Most
valahogy nem érzett elég erőt magában. Reggel, zsibbadtan, a kemény padlón alvástól,
sajgó tagokkal ébredt. Elment a biztosítóhoz, valamicske visszatérítést kapott
a kárából, annyira minden esetre elég volt, hogy elkezdje belőle újra felépíteni
az életét.
Lassan a vonat újra sínre került, a
mozdony pöfékelve nekilódult, megfeszült, forogni kezdtek a kerekek, a vontatmány
megmozdult. Egyik kora reggel kopogtattak, jól öltözött férfi állt az ajtóban.
- Jó napot kívánok! –mondta, majd
folytatta: Weiss Emil nyomozó vagyok. Úgy néz ki, hogy elkaptuk a bandát, aki
önt is kirabolta, részletes vallomást tettek. A rossz hír az, hogy mindent elkótyavetyéltek
és nem tudom, ha a bíróság kártérítést ítél, valaha is megtérül majd a kára.
Sajnálom. Kérem, jöjjön be holnap aláírni a jegyzőkönyvet és megismerkedhet az
elkövetők vezérével.
Azzal megfordult és elindult, de aztán
hirtelen megfordult:
- Engedjen meg egy személyes dolgot. A
neve alapján, aztán most a személyes találkozáskor megbizonyosodtam, hogy maga
az. Én vagyok a kicsi Weiss, akit istápólt az általánosban. Talán valamit most
visszaadhattam, hogy elkaptam ezt a bandát…
Másnap Harkány ott ücsörgött a jelzett
időpontban a rossz fiúk rémálmában. Egyszer csak a folyosó végén befordult egy
csinos tünemény. Mint minden férfiemberé, az ő szeme is kocsányon lógott a
látványtól. Ahogy elé ért, ránézett és elmosolyodott. Harkány a szemlegeltetés
lebukása miatt félrekapta a tekintetét. A nő azonban odalépett és kedvesen
megkérdezte:
- Leülhetek ide melléd?
- Persze – habogta zavartan.
A lány továbbra is mosolygott rá, majd
megszólalt:
- Ugye nem ismersz meg? Barbara
vagyok, nem éppen így maradhattam meg az emlékeidben, hiszen kamaszkoromban
dugő voltam, de Te mindig mellettem álltál, kedves Harkány.
A férfi feloldódott, kötetlen beszélgetés
indult el közöttük. Kiderült, hogy Barbarát, fényes nappal az utcán megtámadta
egy banda, kicsavarták kezéből a táskáját és elrohantak. Szerencsére a köztéri
kamerák segítségével azonosították, majd elkapták őket. Most szembesítésre
jött.
Ekkor kinyílt a szemközti ajtó és a
nyomozó feje jelent meg
- Látom, mindketten itt vannak, ugyanaz
az elkövető, ki jön először?
Harkány udvariasan előre engedte
Barbarát.
Amikor ő került sorra és belépett a szűk
helyiségbe egy magába roskadt alakot vett észre egy széken, megbilincselt
kézzel. Ahogy összenéztek, azonnal ismerősnek tűntek azok a riadt, de mégis
dacos szemek. Bendegúz, az ovis pajtás volt az.
Ebben a pillanatban végleg elpattant
benne valami, összetört az anyja halvány arcát megőrző tükörkép…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése