A kakukkos óra

Néha mikor úgy érezte, hogy sok a világból, ide a padlásra menekült. Szeretett itt a régi emlékek között megbújni. A tetőcserepek között átszűrődő fény különös hangulatot varázsolt a helynek. A férfi befészkelődött a régi, öreg lába-vesztett fotel ölelő karjaiba, és régi fényképeket nézegetett. A képek boldog gyerekkorát idézték, mindig melegség öntötte el, ha közöttük lehetett. Azután néhány megsárgult könyvbe lapozott bele, csak úgy véletlenszerűen. Érezte a régi könyvek illatát, és ahogy halkan suttogták a gondolataikat. Amikor belefáradt az olvasásba, egy kicsit hátradőlt és szemeivel végigsimogatta a körülötte lévő tárgyakat. Egy díszes faláda mögött felfedezett valamit amit nem tudott beazonosítani, ezért odament és megnézte közelebbről. Jobb időket megélt vén kakukkos óra volt. Leporolta és fotelhoz vitte, az ölébe ültette és az óra azonnal mesélni kezdte a történetét:
Az órát ő vásárolta valamilyen ünnepi alkalomra a szüleinek. Nagy szeretettel fogadták az új jövevényt, a kakukk megkezdte áldásos tevékenységét, óránként jelezve az elmúlást. Egy idő után azonban kezdett terhes lenni az éjszakai hangos ketyegésével és a mindig szorgos kakukk rikácsolásával, ezért apa átváltoztatta dísztárgyá, leakasztva a mechanikát működtető súlyokat. A kakukk csendben élte meg amikor az apa egy borongós őszi napon örökre elment. Az egyedül maradó anya nehezen viselte a szeretett lény hiányát. A fiú ha ideje engedte meglátogatta és próbált lelket önteni belé. Egy ilyen látogatás alkalmával vette észre, hogy az óra újra jár.
‒Tudod, nem érzem olyan egyedül magam.- indokolta döntését az anya.
Jó pár év eltelt, amikor a fiú hivatalos volt az édesanyjához születésnapi ebédre. Reggel csak egy pár falatot kapott be, mert sejtette, hogy anyja ma is kitesz magáért és a kedvencét főzi majd: göngyölt marhafelsált, savanyú káposztával és kenyérgombóccal. Korán érkezett, a főzés még javában zajlott. Egy ideig elbeszélgettek, majd az anya bezavarta a szobába, mert nem szerette volna, ha megtudja mi lesz az ebéd főmeglepetése. Bambán tévézgetett és töltögetett magának a kikészített italarzenálból. Ritkán ivott, ezért az alkohol gyorsan a fejébe szállt. Valami hiányérzete támadt, így hát körülnézett. Jó időbe telt amíg rájött, hogy nem jár az óra.
‒Mi van a kakukkal? – kiabált ki a konyhába.
‒Fogalmam sincs, egyszer csak nem jött ki! – jött a válasz.
Leemelte a falról az órát és belenézett, úgy tűnt neki, hogy nem túl bonyolult szerkezet, így hát neki állt megjavítani. Amikor elkészült, annyira biztos volt a szerelés végeredményében, hogy ki sem próbálta, csak felakasztotta a falra. Időközben a konyhából bejövő illatok azt sejtették, hogy nemsokára kész az ebéd. Ünnepi alkalomkor a szobában fogyasztották el a lakomát, így volt ez most is. Anya befordult a levesestállal és megkezdődött a kulináris élvezet. Ebéd közben fel-felsandított az órára mert közeledett a kakukk jelenési ideje. Amikor elérkezett az idő felpattant és az órára mutatva kiáltotta:
‒Meglepetés!
Az anya a jelzett irányba fordította a fejét és várt. Egy ideig semmi nem történt, majd váratlanul kicsapódott a kakukk ajtaja, a kakukk azonban sehol. Már közelebb lépett volna, hogy miért lustálkodik ez a jószág pont akkor amikor a legtöbbet kellene neki kakukkolni, amikor csigalassúsággal kivánszorgott a madár az odújából és elindult előre. Mielőtt kiért volna a végére hirtelen begyorsított és a végponton rántott egyet kakukk uraságon. Ettől a kakukk orra esett és lógva maradt a kifutó végén, miközben legjobban a hasfájós macska hangját utánozva úgy maradt.
Egy pillanatig döbbent csend következett, majd kibuggyant belőlük a nevetés. Soha nem látta még az édesanyját ilyen jóízűen nevetni, még a könnye is kicsordult. Az ebéd többszöri nevetésroham közepette telt el. Egyszerűen nem lehetett kibírni a látványt nevetés nélkül, ahogy ott lógott a kakukk szárnyaszegetten. Az ebéd végén megígérte, hogy majd valamelyik nap eljön és tiszta fejjel megjavítja. A körülmények azonban úgy alakultak, hogy egy jó ideig nem tudott menni. Amikor legközelebb meglátogatta az édesanyját, látta, hogy a kakukk újra működik.
‒Nem győztelek kisfiam kivárni így elvittem egy óráshoz. – indokolta döntését az anyja. Azt látnod kellett volna, ahogy kínlódtam amíg nagy nehezen visszatuszkoltam a madarat a házába, miközben eszembe jutott a „nagyjelenete” amit nem lehet kuncogás nélkül felidézni. Ahogy átadtam az órásnak, gyorsan menekültem volna ki az üzletből, de a kíváncsi ember belenézett és utánam szólt:
‒Látom „szakember” javította!
Amikor mentem az óráért már előre rettegtem, hogy mit fog szólni, de aránylag rendes volt, csak neked üzent valamit.
‒És mi volt az? – kérdezte a férfi.
‒Cipész maradjon a kaptafánál!