Nyüzüge

A sors vékonyka alkatot, mókás, szemüveges ábrázatot és kóchajat mért ki rá. A szülei szerint egy rossz pillanatban fogant félreértés, a gyerekévei alatt girnyó és abortuszvakarék, majd a lányok szemében egyszerűen csak Woody Allen volt. Ráadásul irtózatos ügyetlenségéről és szerencsétlenkedéseiről legendák keringtek. Azért valahogy felnőtté érett és a „szerencse” élete első nőélményét a házasság révébe vezette. A nej, ahogy az lenni szokott ilyen esetekben, egy tenyeres-talpas „tünemény” volt, aki a „boldogító Igen” kimondása után fantasztikus tehetséget mutatott a női elsárkányosodás művészetében. Először is a lakodalomkor letaposta szegény barátunk lábát úgy, hogy két hétig sántított. Majd magához ragadta a családi kasszát és azt többé nem adta ki a kezéből. Ezután pedig rászokott arra, hogy mindenért a „kicsi” férjét ugráltassa. Egyetlen dolog amit adott a férjének az a Nyüzüge becenév, amely az alkati sajátosságok gúnyos megnyilvánulása volt. Nyüzüge természetéből adódóan és az egyre növekvő testsúlykülönbség miatt minden kívánságot teljesített és csendes belenyugvással viselte sorsát. Eleinte az esti „hancúrozások” egy kis színt vittek az életébe, de miután az asszony „közben” többször elaludt és horkolni kezdett erről is leszokott. Munkahelyét sem szerette, mert itt is állandó céltábla volt. Egyszerűen „bontott csirkének” nevezték, egy akkor futó reklám alapján, amelyben a vékonyka férj hazatérve a bevásárlásból a nagydarab asszonyától sűrű orrpöckölést kénytelen elviselni, a következő rikácsolás közepette: „Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál, bontott csirkét, bontott csirkét..!” Nyüzügénk az olvasásba menekült, és csodálatosan kifejlesztette az olvasás közbeni fejbiccentés technikáját, mintegy reflexiót az asszony állandó szóáradatára. Történt, hogy egyik nap reggelén Nyüzügének parancskihirdetés volt: „Fiam elmész a gázosokhoz és elintézed ezt a bekötési engedélyt!” Ezután következett még egy egész délelőttre szóló egyéb utasítás, de ezt érezte a legsúlyosabbnak, mivel ez hivatali ügyintézés volt. Valahogy mindig félt ezektől, mert mindig lekezelően bántak vele, vagy egyszerűen semmibe sem vették, mintha levegő lenne. Úgy döntött hát, hogy legelőször ezen túlesik, aztán jöhet a többi. Összeszorult gyomorral lépett be a gázosok főhadiszállására. Egy aránylag nagy helyiségbe került, ahol egy íves pult mögött egy hölgy ügyintéző ült, egy kicsit távolabb egy szemüveges férfi az íróasztalon lezseren ülve újságot olvasott. A helyiség sarkában egy elkerített részen egy pénztár volt található, a hozzá tartozó ásítozó pénztárossal. Ügyfélként csak egy anyuka volt a kisfiával a küzdőtéren, aki a pultnál valami nyomtatvány kitöltésével bíbelődött. Na ezen legalább gyorsan átesek – gondolta Nyüzüge és a pulthoz csörtetett. Az ügyintéző természetesen fel sem nézett. Nyüzüge először diszkréten köhécselt, majd vagy háromszor köszönt, mire a hölgy nagy kegyesen ránézett és bájosan megkérdezte:
- Mit akar?
Nyüzüge el kezdte mondani a mondókáját, hogy ő egy bekötési engedély ügyében érkezett a messzi távolból, de a hölgy közbevágott:
- Géza ügyfél!
Géza természetesen az újságolvasós barátunk volt. Ahogy felnézett az újság mögül, már nem sok jóval kecsegtetett az ügyintézés kimenetelét illetően. Nagy kegyesen odavonaglott a pulthoz és két újjal átvette az iratokat. Valami hihetetlen undorral elkezdte lapozgatni a papírokat és már sorolta is: ez is hiányzik, az is hiányzik, itt meg majd bele fogok firkálni mert nekem ez így nem tetszik. Ami ezután történt, az mindenki számára emlékezetes maradt, aki akkor ott tartózkodott. Nyüzüge egy laza mozdulattal átugrott a pulton, megragadta a nála kb. harminc kilóval nehezebb Gejza grabancát és egyszerűen áthajította a pult felett, majd visszaugorva nyugodt léptekkel az ajtóhoz ment és távozóban bevágta az ajtót. Képzeljük azt, hogy ez a jelenet egy filmben játszódott és a rendezőnek az az elképzelése, hogy minden szemszögből megmutatja a kamera a jelenetet. Nézzük tehát, hogy ki hogyan látta a történéseket:
1.   Az ügyintéző hölgy: mivel bele volt bújva a papírjaiba csak a dobbanásra kapta fel a fejét amellyel az ügyfél átért a pult felett. Aztán látta a szép-ívű dobást, amelyet a régi cselgáncsozó múltjára tekintettel ipponnak minősített, majd a tompa puffanást a pult túlsó felén és az ügyfél laza távozását. Hirtelen lemeredve a látványtól ennél többet nem tudott tenni.
2.   Az anyuka ügyfél: még mindig az űrlapokat töltögetve, csak a jelenet végére kapta fel a fejét, amikor az ügyintéző a földbe fúródott. Még arra sem volt ideje, hogy a gyerekét félrerántsa, pedig az esemény a kisöreg feje felett zajlott.
3.   A kisgyerek mint ügyféltartozék: látta, hogy egy bácsi ugrik egy nagyot, majd egy másik szinte a feje felett elrepül, majd az első bácsi megint kiugrik mellé és úgy becsapja az ajtót, ahogy apa szokta amikor mérges. Később az óvodában sokszor mesélte, hogy látta repülni a Batmant.
4.   Az ásítozó pénztáros: neki volt legjobb rálátása az eseményekre. Látta ahogy bánt az ügyféllel Gézus, majd látta amint az ügyfél fülei egyre pirosabbak a méregtől, majd a beugrást, a gyönyörű repülést és az ügyfél távozását. Le kellett buknia valami elveszett tárgy keresése ürügyén, mert kitört belőle a nevetés. Tulajdonképpen utálta Gézust mert olyan nagyképű volt, és azt hitte, hogy az összes nőt azért találták ki, hogy körülötte zsongjanak. Valahogy elégtételt érzett azért, hogy egyszer kihasználva a lehetőséget Gézus megfogdosta. Később, ha kérdezték, hogy mit látott azt mondta, hogy sajnos semmit, mert éppen mással volt elfoglalva. Megtartotta a jelenetet önmagának, ha valami szomorú eseményt el akart felejteni, felidézte és máris vidámabb lett.
5.   Géza a szenvedő fél: nagyon bosszús volt, hogy kedvenc újságjának olvasását egy ügyfél meg merte zavarni. Már eleve úgy ment oda, hogy valamibe úgy is beleköt. Még igazán bele sem jött a kötözködésbe, amikor előtte termett az a kis ember. El nem tudta képzelni, hogy mi a fenét akarhat. Álmában sem gondolta, hogy az a kis ember ilyen teljesítményre képes, így hát arcán valami csodálkozó kifejezéssel elkezdte leírni a röppályáját. Még mindig csodálkozva elfelejtette a kezét maga elé tenni fékezve az esés következményeit, és így tökéletesen pofára érkezett. Az utolsó pillanatban, védve a szemüvegét a fejét kicsit még megemelte, és így legalább a szemüveg megúszta apróbb karcolásokkal. A megérkezés után gyorsan felpattant, zavartan körülnézett látva a döbbent arcokat, megsemmisülve visszasompolygott a véd-állása mögé és nyalogatta a főleg önérzetén esett sebeket.
Nyüzüge miután bevágta az ajtót és elindult további elintéznivalói után, valami hihetetlen megnyugvást érzett. Nem gondolta volna, hogy ilyesmire képes, és nem tudta önmagának sem megmagyarázni, hogy miért tette, de jól esett. Hazaérve az asszony beszámoltatta az eseményekről, de azt a részletet valahogy nem említette. A nej azon kérdésére, hogy az engedély rendbe lesz-e, valami olyasmit hebegett, hogy majd postán küldik, bár ebben ő maga is igencsak kételkedett. Éjszaka többször felriadt, mintha csöngettek volna és már látta amint bilincsbe verve szigorú arcú emberek elviszik.
Alig telt el néhány nap, olvasását az asszony csörtetése és fújtatása zavarta meg. Rosszat sejtve kukucskált ki a könyv mögül, de most az egyszer nem letolás következett:
- Na ezt sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan el tudsz intézni valamit, megjött az engedély…!