A padon

A férfi munka után ráérősen sétált hazafelé. Tulajdonképpen kellemes napja volt, semmi nem zökkentette ki a megszokott kerékvágásból. Kiürítette a gondolatait, kirakatokat nézegetett, bámulta a város zsibongását, ösztönösen kerülgette a szembe jövő arctalan embereket. Meglátott egy parkot, arra vette az útját. Hirtelen körülölelte a természet kis szigete, távolabbi lett a zaj és felváltotta a madárcsicsergős nyugalom. Nagyot szippantott a levegőbe.
Ekkor hirtelen egy pillanatra elsötétült előtte a világ, levegő után kapkodott, megszédült. Érezte, ahogy a lábaiból elszáll az erő, kezeivel ösztönösen kapaszkodót keresett. A szeme sarkából felfedezett egy padot, nagy nehezen megtette az oda vezető pár lépést, és lehuppant. A mellkasa szorított, a kezei zsibbadtak, úgy érezte megfullad. Utolsó erejéből nagy levegőt vett, mint egy fuldokló és várta a legrosszabbat. De a rosszullét amilyen váratlanul lecsapott, olyan gyorsan el is tűnt. A vadul verdeső szíve fokozatosan visszaállt a régi, jól megszokott ritmusába. Nagyon beijedt, még soha nem érzett hasonlót, sőt igazából még beteg sem volt soha, kórházba is csak látogatni járt.
Idegesen cikáztak a gondolatai: - Igen, talán ez volt az első figyelmeztetés. De hát mit akarsz vén bolond, hiszen már hatvan éves vagy, te sem élsz örökké, minden nap ajándék-.
Lassan megnyugodott, elhatározta, hogy energiatakarékos üzemmódra áll át. Megfontolt lesz, nem végez felesleges mozdulatot csak amennyi szükséges. Ezek a gondolatok végleg visszaállították a belső békéjét.
Lágy szellő érintette meg az arcát, a levelek között a napsugár incselkedett vele. Csend volt, nyugalom és békesség. Ekkor vette észre a fiatal lányt a szemközti padon. Gyönyörű volt, olyan mint azok a lányok akiket „véletlen” kalandozása során az adult oldalakon látott. De csak ennyi volt, tovább már nem érdekelte, újra saját gondolatai foglalkoztatták. Egy idő után azonban lopva odasandított és látta, hogy a lány egyre feltűnőbben őt figyeli. Még azért körülnézett, hátha valaki más is van a környéken, de csak ketten voltak. Ismerte ezt a nézést, az éhes vadmacska tekintet volt ez, sokszor átélte már. Eszébe jutott a boldog ifjúkora, amikor annyi kalandra lett volna lehetősége. De valahogy soha nem jutott el a megvalósításig, mert akkor már foglalt volt a szíve. Soha nem okozott volna csalódást a szeretett lénynek, nem tudott volna többé belenézni azokba a boldog, rajongó szemekbe. Persze férfitársai akik kalandjaikkal dicsekedtek, lenézték és kigúnyolták ezért, de ez egyáltalán nem zavarta. Jó volt minden úgy ahogy volt, szeretett és szerették.
Talán hiúságból nem viseli a szemüvegét ez a lány, mert hogy nem jól lát az biztos. Egy kicsit jobban megnézne észrevenné, hogy már nem vagyok lepedőakrobata korban, vagy ennyire mindegy. - mosolyodott el a gondolatain. Ha tudná azt amit én, hogy a fogaim közül már csak minden második-harmadik van meg, az sem szembe egymással, úgy hogy lassan belépek a második bébipapis gyerekkorba. Azt, hogy a bő ing tulajdonképpen egy kishordónyi pocakot takar, hogy már régóta a „tükörtojás” egylet tagja vagyok. Azt sem tudhatja, hogy a párommal való utolsó együttlét, -ami már nem most volt-, eredménytelenségbe, majd a végén kabaréba illő harsány nevetésbe torkollott. Azóta is az önfeledt, boldog ölelés a legnagyobb élményünk ameddig eljuthatunk, de jól van ez így. Eszébe jutott egyik kollégája, aki miután észrevette, hogy feledékenységből nem húzta fel a cipzárját, figyelmeztette őt. Mire ő korrigálva a hibát, megköszönte és halkan odasúgta:
‒Tudod a döglött disznóra sem csukják rá az ólajtót!
Ezt valószínű nem kellett volna mondania, mert ezután a munkatársai más szemmel néztek rá. A helyzet ennyire nem volt tragikus, csak már oda volt a régi virgoncság, lecsitultak a szenvedélyek.
Idáig jutott a gondolkodásban, amikor észrevette, hogy a lány lassan feláll és andalgó léptekkel elindul felé.
Megállt benne az ütő. Olvasott ilyent az interneten, hogy manapság már a lányok kezdeményeznek, de nem gondolta, hogy ez tényleg így is van. Az ő világa még az udvarlásról, a randevúkról, a lopott csókokról, a házibulik forró hangulatáról szólt, ahol azért a fiú volt az irányító, a kezdeményező. Volt benne valami izgalom, ahogy a kapcsolat haladt egyre előbbre, az első ügyetlen kézfogástól kezdve, a végkifejlet felé. És most itt jön vele szembe egy gyönyörű nő és ha nem vigyáz még be is vonszolja a legközelebbi bokorba.
Felpattant a padról és olyan gyorsan távozott a helyszínről ahogy csak tudott, félretéve az energiatakarékos életmódról tett ígéretét, majd elvegyült a biztonságot nyújtó, szürke emberáradatban.