Ezen a hétvégén Józsi
tatáék utaztak a lányáékhoz, mert hivatalosak voltak Soma születésnapjára. A
két öreg már nehezen mozdult ki a saját kis meleg kuckójából, de a szeretett
unoka kedvéért vállalták a vonatozás nyűgjét. Ahogy lassult a vonat a
célállomásnál, Józsi tata lehúzta az ablakot és kileselkedett. Egyből kiszúrta
a tömegből a fészkelődő ünnepeltet. Ahogy öregesen lekászálódtak a
vaskerekűről, már ott is csimpaszkodott a nyakukba a boldog, majdnem nyolcéves.
Izgatottan mesélte az azóta történteket, senki nem jutott szóhoz mellette, de
igazán nem is akartak, csak itták a szavait.
A szülinap nagyon jól
sikerült, tele csillogással, örömteli gyerekkacajjal és mosolygós felnőttekkel.
Szerencsére az öregek ajándéka is bejött, bár elég sokat tipródtak a
játékboltban, amíg kiválasztották. Végül is egy hatalmas állatkert mellett
döntöttek, tele élethű állatsereglettel. Soma egész délután rendezgette a saját
kis szafariparkját, sok volt a dolog, hiszen mindenkinek nevet kellett adni,
valamint fontos volt az elrendezés is, nehogy a ragadozók közel kerüljenek a
védtelenekhez. Amíg a lányok elmosogatták az ünnepség romjait, Józsi tata
besegített a rendezgetésbe. Ha jó a játék, gyorsan repül az idő, lassan
beesteledett. Amikor a lányok előkerültek a gőzök és illatok otthonából, Somán
már a fáradság jelei mutatkoztak. A csutakolás alatt Józsi tata összeszedte a
gondolatait, mert tudta, hogy úgyis ő lesz a soros mesemondó. Amikor a
jóéjtpuszi osztás folyt a szülinapos anyukája megszólalt:
–Azért szívesen
beülnék hozzád apu egy mesehallgatásra, mert az én meséim már nem kötik le az
úr figyelmét, de Soma határozottan megtiltotta, hogy hallgatózzak, azzal az
indokkal, hogy ez férfidolog! Na jó menjetek tovább titkolódzni, ti férfiak, jó
éjt kicsim!
A két úr kézen fogva
a hálószoba felé vette az útját. Józsi tata gondosan betakargatta egy szem
unokáját, kényelmesen elhelyezkedett a mesefotelban, majd megkérdezte:
– Jó napod volt ma?
– Igen nagyon! – jött
a gyors válasz.
– Tudod a mi
életünkben sok ilyen jó nap adódik, de van akinek csak egyetlen ilyen van. Most
erről fogok mesélni neked.
Egy boldog nap:
Az életem akkor kezdődött,
amikor édesanyám peteként a víz felszínére lerakott és elsüllyedtem az
életetadóban. Ahogy megérkeztem a meder aljára megkapaszkodtam egy vízinövény
szárában és vártam az első átalakulásomat. Amikor ez megtörtént és kibújtam az
ideiglenes lakásomból, már sokkal erősebbnek éreztem magam. A rákrokonhoz
hasonló erős kezeim nőttek és a bőrömön keresztül lélegeztem. Az iszapba
járatokat készítettem, ez lett az új otthonom. Sokat ettem, hogy megerősödjek
és képes legyek a többi átváltozásra. Mert a mi életünkben bizony sokszor
válunk másokká. Közel három évet élünk itt lenn, miközben húsz alkalommal
váltunk ruhát és életet. Megtanulunk kopoltyúval lélegezni. Bár valamikor az
őseink ragadozok voltak, mi főleg már vegák vagyunk, növényeket rágcsálunk,
azért néha lecsúszik egy kis légylárva is. A vízi életünk utolsó napjaiban
egyre kevesebbet eszük, szájszervünk visszafejlődik. Ahogy egyszer a hajnali
napsugár áthatol a vízen, érezzük, hogy elérkezett a nagy nap. Légzőnyílásainkon
keresztül a testünk megtelik levegővel és felemelkedünk a víz felszínére. Elkezdünk
ficánkolni, hogy levethessük az utolsó előtti bábunkat. Amikor ez sikerül,
megérezzük, hogy a hátunkon két kis szárny simul a testünkhöz, és két hosszú
farkinca segít majd a kormányzásban. Gyorsan kell cselekedni, mert a nagy nyüzsgés
odavonzza ősi ellenségünket a nagyszájú víz alattiakat, akiknek az éhes
gyomrában végezhetjük. Nekem szerencsém volt, megrezegtettem szárnyaimat és egy
közeli nagy levelet céloztam meg. Sikeresen landoltam és gyorsan elbújtam a
biztonságot nyújtó, árnyékadó rejtekében. Éreztem, ahogy a bőr megfeszült a
hátamon és lassan sikerült kibújnom az utolsó „nadrágomból”. A friss szellő
gyorsan megszárítja a testem, elértem a végső állapotom: szemeim hatalmasak,
egyre jobban látok velük. Jó itt az árnyékban, mert a tűző napon most
megvakulnék. Izgalommal várom, hogy elérkezzen a pillanat, amiért megszülettünk.
Lassan alkonyodik és elkezdődik: mi fiúk egyre nagyobb csoportokat alkotva
keringünk a víz fellett, amíg egyszer csak feltűnnek a lányok. Ők fenn a
magasban alkotnak egy lánycsapatot és sajnos sokkal kevesebben vannak mint mi.
Most kell az ügyesség, és a vakszerencse egy boldog pillanatért. Ahogy
közelítünk az ellenkező nemhez, elkezdődik a harc. Egyetlen rossz mozdulat, egy
óvatlan manőver és máris a mélybe hull, aki nem elég ügyes. Én szerencsére a
tömeg szélén repülök és minden idegszálammal egy gyönyörű lányt követek.
Szerencsére ő is egy kicsit lemarad a többiektől, így könnyedén utolérem. Egy
pillanatig tart az ölelés, és kezdünk együtt zuhanni lefelé. Az utolsó
pillanatban elengedem, én a vízbe hullok, ő pedig egy elegáns mozdulattal
tovasiklik a víz felett a vízfolyás irányába, a következő nemzedék bölcsője
felé. Még boldogan verdesek néhányat a szárnyaimmal, aztán szép csendesen
minden elsötétül.
Ennyi egy kérész
élete.
A mese végén csend telepedik
a kis szobára, majd halkan Soma szólal meg:
– Ez igazán szép mese
volt papi. Azt hiszem, ezután egy kicsit
még jobban fogok örülni minden boldog pillanatnak. Neked azért megsúgom, hogy
apa azért hiányozni szokott, amikor nem vagy itt, és olyankor egy kicsit
elszomorodom. De hát ezt anyával nem
tudom megbeszélni, csak veled. Jó, hogy itt vagy nekem! Jó éjt papi!
– Jó éjt kicsim.
