2011. december 20., kedd

Az utolsó karácsony

Egy hajlott hátú öreg nénike a botjára támaszkodva lassan haladt a jeges, fagyos úton. Minden lépését megfontolta, ebben a korban egy rossz mozdulat, és máris  megvan a baj. Könnyen törnek a csontok, és nehezen forrnak össze. A megváltó születésének napja volt, kora délután. A közeli piac felé tartott. A fenyőárusok ilyenkor már feladják a reményt, és hazafelé tartanak tömött pénztárcájukkal, hogy ők is együtt töltsék a szent estét szeretteikkel. De hátrahagyják nyomaikat, egy-két el nem kelt göthös kis fenyőt, és letöredezett ágakat. Jól számított, most is kergetett a hideg, metsző szél néhány fenyőágat. Nehézkesen lehajolt és összeszedett az elárvult, szomorú tűlevelűekből egy csokorra valót. Hazafelé menet, útja egy papírbolt mellett vezetett el. Betért, és vett egy kis üvegcse aranyfestéket és egy pár apró gyertyát. Ahogy kilépett az üzletből az eladó már húzta is le a redőnyt és sietős léptekkel elindult a saját karácsonyának melege felé. A néni lassan, nehézkesen haladt, elmaradoztak mögötte az ünnepi kivilágítás fényei. Hazaért a város széli piciny házba.  Lepakolta terhét és egy kicsit kipihente magát, erőt gyűjtött, mert még volt egy dolga. Kimenni a kertbe és a szomszéd diófájáról áthullott diót összeszedegetni.  Ahogy beért maga köré gyűjtögetett mindent, ami szükséges volt és leült kedvenc, öreg fotelébe. A diókat ollóval, kettéválasztotta, óvatosan kipiszkálta a bennük lakókat. Ezután egy cérnára gombot erősített, ez lett a diódísz akasztója, majd a két fél diót összeragasztotta és lefestette arany festékkel. Vázába tette a fenyőágakat és feldíszítette a diófüggőkkel. A legnagyobb dió került fel csúcsdísznek. A megtisztított dióbelet egy tányérba tette, és körbeállította gyertyákkal. Közben beesteledett és mikor elérkezettnek látta az időt meggyújtotta a meleg fényt-adókat. Az imbolygó gyertyák fényében megcsillantak az arany diók. Visszaült kedvenc helyére és magára terítette az összes takaróját. Fűtésre már régen nem tellett, de belül úgy érezte, hogy melegség önti el, nyugalom és békesség ereszkedik a kicsi konyhára. Karácsonyi dalt dúdolt, csendben inkább csak magának.
Lassan elbóbiskolt. Álmában kicsi lány volt újra, aki csillogó szemekkel áll a hatalmas fenyő előtt, teli izgalommal, örömmel és szeretettel. Érezte a fenyő illatával keveredő fahéjillatot, a mézeskalács és a szaloncukor mennyei ízét.
Hirtelen nőni kezdett, fiatal, széplánnyá serdült. Kilesett az ablakon. Odakint hatalmas hóban a kiválasztott, a ház előtt álló fenyőt díszítgette, határtalan ügyetlenséggel. Amikor erre a látványra kitört belőle a nevetés, a lebukott, hanyatt-homlok menekülőre fogja a dolgot és a jeges úton még többször elvágódva, visszavonult.
Most arcvonásai megváltoztak, egy érett, boldog asszony nézett vissza rá a tükörből.  A karácsonyfa a szoba sarkában állt tele díszekkel, fényfüzérekkel, csillagszórókkal. Kipirult arccal fogták a kezét, az egyik oldalon egy boldognak látszó férj, a másik oldalán a legnagyobb gyerek, majd a két kicsi: két fiú és meg egy lány. Ezután családi öleléskört alkottak és boldogan egymást túlharsogva énekelték a „Mennyből az angyal”-t.
Hirtelen ráncok barázdálták a szép arcot, élete legnehezebb karácsonyához érkezett.  A gyerekek már kirepültek a saját karácsonyukat ünnepelték. A szeretett férj egy hónapja, hogy örökre itt hagyta. Nem volt ereje ünnepelni, csak járkált a lakásban, nem találta a helyét. Egyetlen szál nagy gyertya pislákolt utalva az ünnepre, fenyő, díszek és karácsonyi zene nélkül.
A képek most felgyorsultak. Látta, ahogy a teste összeaszalódik, ahogy a lakása egyre szegényesebb, és elhanyagoltabb lesz. Már nem tellett semmire sem a kevéske pénzéből, szinte mindenről lemondott már.
Ekkor váratlanul megcsörrent a telefon, felriasztva szendergéséből. Nehézkesen kikecmergett a takarókupac alól és elindult a telefon felé. Lassan haladt, teljesen elzsibbadtak a végtagjai. Amíg oda ért arra gondolt, hogy milyen jó, hogy a telefonszámlát mindig elsőre fizeti ki, inkább másról mond le, hiszen ez a köldökzsinór a világgal. 
–Most, biztos, hogy a gyerekek hívnak, olyan régen hallottam már a hangjukat-gondolta. 
Már azt hitte soha nem ér oda, attól félt, hogy a vonal másik vége megunja a várakozást és leteszi a telefont, de szerencsére az utolsó csörrenésnél  felvette a kagylót és boldogsággal a szívében szólt bele:
− Te vagy az drágám?
− Nem, nem, elnézést a zavarásért, de egy szilveszteri ajánlattal szeretném megörvendeztetni…-hadarta egy idegen a betanult, rádumálós mondókáját.
Egy ideig hallgatta, majd csendben visszatette a kagylót. Visszaült a helyére és újra beburkolózott. -Mi a fenének vette a lányom ezt a masinát, ha soha nem hív rajta. Mennyi időmbe telt, amíg megtanultam a kezelését- dohogott magában.  
Ekkor hirtelen fény töltötte be a kicsi konyhát. Nem akart hinni a szemének egy igazi angyal állt előtte, félrefordította a fejét és rámosolygott. Nem tudta, hogy valóság, vagy csak a képzelet játszik vele. Ebben a pillanatban újra megszólalt a telefon. 
-Na nézd már, néha évekig meg sem szólal, most meg kétszer is- villant át a gondolat az agyán. 
Fel akart állni, de nem engedelmeskedtek a tagjai. A telefon kitartóan csörgött, majd átváltott üzenetrögzítőre és megszólalt:
− Drága anyuka, nem vetted fel biztos megint elszunyókáltál. Karácsony van a Lajos megint tökre itta magát és csak veszekedés lett a nagy ünneplésből. Annyira útálom már, hogy azt ki nem tudom mondani. Eszembe jutottál. Te mindig meg tudtál vigasztalni mikor kicsi voltam. Kár, hogy nem tudtunk beszélni, puszi, lányod!


2011. december 4., vasárnap

Levél a Mikulásnak


Jól figyelj öreg, mert csak eccer mondom el! Jó lenne, ha odafigyelnél, mert nem szeretnék úgy járni mint tavaly, ugyanis az egyik kért ajándék nem érkezett meg. Úgy, hogy rajta vagy a fekete listámon, jól lesz ha meghúzod magad és még eccer nem bosszantassz fel!
Na írjad, diktálom:




1. Kéne egy gyorsabb internet, mert ez már rohadt lassú. Ne ám valami ócska madzagost, hanem pörgőset. Tudom, hogy nem sokat vakerászol belőle, de lassan mondom, hogy megércsd: legalább 10 mega, hogy tuggyak a haverokkal jáccani.
2. Jöhet egy jobb hangkártya, nem valami ócska koreai utángyártás, egy új egér mer a másik mán döglődik /érted döglődik, jó mi?/. Meg akkor meg dukál mán hozzá egy novi új billentyű is tudod az a menő ergoistennyilás, mer a Gyulusnak is olyan van.
3. Nem volna baj, ha hozzám vágnál valami menőbb cuccot, mert ez a mostani elég gagyi és jó vóna virítani, ha megyek a csajjal a mekibe.  Persze, sejtheted, hogy nem a turira gondoltam, mert ebben is csak a minőségiben utazom.
4. Ami még nagyon fontos, megdobhatsz két okos telcsivel, egyik neköm a másik a jánynak, hogy nyomhassuk a dumát napestig. Természetesen legyen feltöltve, hogy egyből hasznáhassuk.
5. Jó vóna a szobámat is fődobni valami újjj cuccal. Mondjuk bejönne egy nagyobb hencsergő, mer ha hancúrozunk köll a hely.  Valami jó kis rejtött lámpa is gyűhet a hangulat javításáhó.
6. Ha mindönáron akarsz csokit is hozni, akkó csak a lila tehenes jöhet szóba, mert azt szerettyük.
7. Jó vóna, ha a hűtő is föltöltödne, mög a kamrába a csipszespolcom, meg a sarokba az energiadobozos rekeszem, mer mán erősen fogyóba van.
8. Ha el tudod intézni, kéne egy kis plussz szünet a lekemnek, mert a mútkor is egy maratóni játékot köllött a hülye iskola miatt félbeszakítanom.
9. A gépnél elfelejtettem, hogy valami jobb ülőke is jó vóna, mer ezen kockásra ülöm a hátsóm egy-egy kétnapos beülés után.
10.Küdhetné valami takarító angyalt is aki időnként kiganézza szobámat, mer anyám nem töheti ide be a lábát ez neki tiltott zóna. Ja és emekedhetne a zsebpéz, mondok duplázzunk, mer iflácjó van vagy mia fene.
Na most látom pont tíz pont jött össze, remélem most nem fog kimaradni semmi.
Az öreg repedésnek /anyámnak/ is hozzá valami apróságot, mert megint legörbül a szája, hogy nem kapott semmit. Még el is pityerödött az árvám, tavaj vagy tavajelőtt, mán nem tudom mikó is pontosan.. Bár nem tudom, mennyire érdemli mög, mert szerintem miatta ivott az apám és mikor mán nem bírta tovább, itt hagyott a francba bennünket. Pedig bírtam az öreget, ő tudta mi a rend: ha valami nem úgy vót ahogy neki teccöt, egyből betakarta az öreglányt. Én még nem bántottam, de ha továbbra is este jár haza, azzal a kifogással, hogy melóznia kell, én mög gyűvök és nincs meleg kaja, tüllem is könnyen mögkaphatja. Legjobb vóna, ha egy söprűt hozná neki és mingyá fölühetne rá és töhetne egy kőrt a ház körül/haha/.
Na ennyi, ha este möggyün anyám, mondom neki, hogy pucójja ki a nagy bakancsom, oszt tögye ki az ablakba. Aztán, ha rögge föriadok ott lögyön ám minden.
Nyalom bélyeg, nyalom boríték, nyalom a fagyit és a csajom.
Pá, öreg csibész, húzd meg magad, jövőre hosszabb listát kapsz.
Üdv: lajoska

U.i.: Ha összefutsz az öregemmel, dobd meg egy kis pijával, biztos összenyalja a képedet érte.
Mondd mög neki, hogy neki vót igaza, éjje az életét.

2011. december 2., péntek

Labirintus


A nagy kéz puhán letett valahova, majd elengedett. Lassan kinyitottam a szemem, az erős fény még bántott, de fokozatosan kirajzolódtak a körvonalak. Egy mennyezet nélküli fehér, szűk kis szobában voltam. A helyiség egyetlen tárgya egy falba süllyesztett számlálószerkezet volt. Felálltam, elindultam körbe-körbe keresve a továbbjutás lehetőségét. Hátam mögött, váratlanul kinyílt egy ajtó és ebben a pillanatban elindult a számláló 12:00-ról, visszafelé pörgetve a számokat. Óvatosan beléptem az ajtón, amelyik azonnal becsukódott mögöttem.  Egy folyóson találtam magam. Itt már egy kicsit színesebb volt a világ. A fal kék színre volt festve, balra egy virágokkal díszített, jobbra geometrikus ábrákkal felvértezett ajtó várt rám. Rövid gondolkodás után a virágosat választottam és beléptem rajta.  Kíváncsian körbenéztem, közben az ajtó a falba olvadt. Szépen berendezett gyerekszobában találtam magam, kisággyal, játékokkal, csillogó, forgó fénypontokkal. Biztonságot éreztem, meleget és szeretetet. Az óra most egy nagy plüssmaci hasán számolta az időt. Amikor 11:00 lett újabb ajtó nyílt ki. Egy ideig gondolkodtam, hogy inkább maradok a biztonságot nyújtóban, amikor a falak kezdtek egymáshoz közeledni, nem hagytak választási lehetőséget, menni kellett tovább. A folyosó most zöld színben pompázott. Most is két ajtó közül választhattam. Az egyiken iszonyatos tempóban képek váltogatták egymást, a másikon lágy dallam kíséretében, színes képek úsztak át egymásba. Az utóbbin léptem be. Már meg sem lepődtem, amikor az ajtó egyszeriben eltűnt, elveszítve a visszajutás lehetőségét. A falakon képek váltották egymást. A helység közepén egy forgószék állt.  Beleültem, és arra fordultam, amelyik képsorozat a legjobban megragadott. Éreztem, ahogy a képek megérintenek, szépen sorban elrendeződnek bennem. Egy idő után sötét lett és már én vetítettem a képeket a falra a saját érzéseim szerint. Jó volt valami újat létrehozni, alkotni. Lehet, hogy ha utánam valaki itt jár, már az én képeimet fogja nézni és alakítja a saját képére? – kérdeztem magamtól.
Az óra mindenütt ott volt akármerre fordultam. Mintha egy kicsit gyorsabban peregett volna az idő rajta. Amikor a számok 9:00 mutattak, a fény kigyulladt és a képek eltűntek. A forgószék a padlóba süllyedt, és nyílt a következő ajtó. Már nem vártam meg, hogy kiüldöztessem, mentem tovább az utamon.  Egy nagy terembe értem, amely tele volt további választási lehetőséggel. Volt itt minden fajta bejárat a következő szintre. Az egyik ajtón egy magányos hintaszék, a másikon egy mikroszkóp, a harmadikon szemeteskonténer, a negyediken egy ijesztő arc volt látható. De a következőt választottam, amelyen egy gyümölcsöktől roskadozó terebélyes fa pompázott. Bent a falakon mindenütt hangszórók meredeztek. Ahogy becsukódott a visszajutás kapuja, szinte egyszerre megszólaltak a hangok. Volt közte, gyereksírás, munkagép zaja, egy női sikoly, kacagás, tengerzúgás, félelmetes szélvihar robaja, szívdobogás, veszekedés artikulátlan hangkavalkádja. A hangok időnként az elviselhetetlenségig felerősödtek, máskor tücsökciripelésé halkultak. Néha úgy éreztem, itt kell maradnom, néha pedig menekültem volna. Az idő itt, alattam a padlón számolt vissza, óriásszámokkal, nagyon felgyorsulva. Amikor elérte az 5:00-át a hangszórók visszahúzódtak a falakba, kigyulladtak a fények. A szembe lévő falon három ajtó jelent meg.  Az elsőn egy átszellemült arcú ember ült joga ülésben, körülötte csillagok. A középsőn egy a Holdra vonító magányos farkas volt festve. A harmadikon egy békésen legelésző birkanyáj.
Az elsőt választottam. Ahogy beléptem, nyugalmas éteri zene fogadott. Leültem a középen elhelyezett párnára és átadtam magam a gyönyörű zene varázsának. Körülöttem kék fénnyel csillagok úsztak át a helységen. Belső nyugalmat, békességet éreztem magamban. Behunytam a szemeimet és úgy éreztem túljutottam téren és időn. A zene azonban szép lassan elhallgatott és világos lett. Felálltam, kerestem az órát. A párnán találtam meg 1:00-át mutatott. A párna váratlanul eltűnt és megjelent két ajtó, egymás mellett. Teljesen egyformák voltak, jeltelen fehérek. Egy kicsit sétáltam előttük nem tudtam dönteni, végül a másodikat választottam. Tökéletes sötétség fogadott. Hirtelen felgyúltak a fények, egy keskeny kis szegélyen találtam magam, előttem feneketlen mélység. Moccanni sem tudtam, csak meredtem a semmibe. A félelem lett úrrá rajtam. Kerestem az órát. Ahogy felnéztem megtaláltam, a semmibe íródott ki. Úgy éreztem, lelassul az idő, vánszorognak az egyre fogyó számok. Szorult helyzetemben már csak arra vágytam, hogy leperegjenek a reménytelenség másodpercei. 00:10, 00:09, 00:08, 00:07, 00:06, 00:05, 00:04, 00:03, 00:02, 00:01, 00:00.
Megérkezett a nagy kéz és felemelt. Ahogy emelkedtem felfelé és visszanéztem, láttam, hogy egy labirintusban botorkáltam és nagyon közel voltam egy helyhez a labirintus közepén, ahol kék volt az ég, a tengerparton föveny várta a mezítlábas csámborgót, és ahol az idő végtelen.
Ez volt az utolsó kép, amit láttam. Még hallottam, ahogy a kéz gazdája megszólal:
‒ Most azért jobban teljesített, mint a múltkor.
‒ Mi legyen vele, újra megpróbálhatja – kérdezte egy másik hang.
‒ Nem, most egy kicsit pihentetjük, és visszatérhet, mint fehér egér. Most pedig töröljétek a memóriáját. 

2011. november 30., szerda

A világ egy majdnem nyolcéves szemével

A lányunk időnként megszerezte a fényképezőképünket és képeket készített a maga szemszögéből. Eleinte féltettük tőle a gépet, hogy kárt tesz benne, de amikor megnéztük a képeit rájöttünk bűn volna megtiltani az önkifejezésnek ezt a formáját. Az általa készített több száz képből készült ez az összeállítás.

2011. november 26., szombat

John Mayall - Bluesbreakers With Eric Clapton

John Mayall 78 éves blues zenész a brit blues atyja. Mayall-nak nagy szerepe van abban, hogy Angliában népszerűvé vállt a blues-zene. Zenekarában kiváló gitárosok szerepeltek. Ez a lemeze 1966-ban jelent meg. A lemezen Eric Clapton gitáros közreműködik.

A lemezen a következő felvételek találhatók:






2011. november 23., szerda

Kényszermikulás



Egy kicsit még ücsörgött az ágy szélén, aztán belebújt a piros orrú, szarvasos mamuszába /amelyet őrült barátjától kapott/, és félig csukott szemekkel elindult nagyjából az ajtó irányába. Néhány koppanás a lakás különböző tárgyaiba, végleg kiverte a szeméből az álmot. Felvette a levélbedobó előtt heverő újságot és kedvenc foteljébe telepedett. Egyenesen a hátsó oldalra lapozott, mindjárt az álláshirdetéseket vette szemügyre. Már hónapok óta nem volt munkája és kezdte felélni a tartalékait, sürgősen munkát kell szereznie. De megint nem talált semmi magának valót. Morogva elindult kávét készíteni, hátha kitisztult fejjel valamilyen okos gondolata támad. Ahogy visszaért, egy nagyméretű, kiemelt hirdetést pillantott meg az asztalon heverő újságban. Ösztönszerűen a kis egyenhirdetéseket olvasta csak el, ez elkerülte a figyelmét:
„Multinacionális cég, idényjelleggel mikulást keres egy hónapos időtartamra”. Elmosolyodott. Megrögzött agglegény volt, mindig is utálta ezeket a vad, lármás, rosszindulatú, kis csipiszeket. Ha tehette kerülte a társaságukat, bár ez igaz volt a felnőttekre is, emberkerülő, magányos remete volt. Egyedül egy gyerekkori barátját tűrt meg néha a közelében, de azt is ritkán.
Egész nap kerülgette az újságot, végül az éhenhalás gondolatába beleborzongva, erőt vett magán és felhívta a megadott telefonszámot. Másnapra beszélték meg a találkozót. Felvette a szerinte legalkalmasabb ruhát és arcot, majd nekiindult. A beszélgetés gyors volt és lényegre törő, és természetesen a végén a szokásos mondattal: „Köszönjük, majd értesítjük.” Az esélytelenek nyugalmával távozott, azzal, hogy ő megpróbálta. Másnap csengett a telefon. Felvette, majd mikor letette boldog vigyor ült ki az arcára, az övé volt a munka.
A munkakezdés napján, már egy fél órával előbb ott topogott az áruház előtt. A biztonsági őr odavezette a főnöki üvegkalitkához. Barátságosan üdvözölte a közvetlen főnöke, egy még csitri korban lévő leányzó:
‒ Igaza volt a személyzetisnek, maga kiköpött Mikulás ezzel a termetes alkattal, az őszülő hajával és a szakállával. Nem is lesz szükség műszakállra, csak egy kis púder, meg a mikulásgúnya és kész is van. A cégünk ebben az évben nagy hangsúlyt fektet a gyerekekre, mint célközönségre. Ugye szereti a gyerekeket?  És megy-e a Ho-ho-ho-hóó?
Szemlesütve bólintott és elment beöltözni. Óvatos léptekkel közelítette meg a munkahelyét. Egy barátságos sarkot alakítottak ki a Mikulás számára, műhóval, műfenyővel, műhóemberrel, műrénszarvassal, műszánnal. A díszlet közepén egy nagy trónus várta a Mikulást, hogy megérkezzen. Megpillantotta a zsibongó gyereksereget, akiket két csinos krampuszlány próbált kordába tartani. Már úgy volt, hogy elmenekül, ez mégse neki való, amikor a tömeg szélén ácsorgó kislány észrevette. Odaszaladt, megfogta a kezét és így szólt hozzá:
‒ Gyere Mikulás bácsi, tudom, hogy messziről jöttél hozzánk, biztos nagyon elfáradtál, segítek, hogy leülhess.
A sok gyerek elhallgatott, ahogy megpillantották, áhítattal figyelték, ahogy öregesen elfoglalta a helyét. A kislány visszaszaladt a helyére az anyukájához, aki büszkén tekintett le jól nevelt lányára. Az egyik gyerek el kezdte énekelni a „Hull a pelyhes fehér hó” című slágert, a többi gyerek is bekapcsolódott, a krampuszok is észbe kaptak és vezényelték az egymás után következő énekeket. Mikor kifogytak a nótázásból, újra csend lett. Úgy érezte, hogy neki is kellene mondania egy pár szó, így hát belekezdett:
‒ Kedves gyerekek! Nagyon köszönöm, hogy énekkel köszöntöttetek, nagyon jól esett. Messziről érkeztem hozzátok, nagyon elfáradtam, de örülök, hogy köztetek lehetek.
És így tovább, csak gördültek le a szavak a szívéről. Jó volt belenézni azokba a csillogó szemekbe, ahogy a kis törpék és a szüleik szájtátva figyelték a varázslatot.
Amikor a beszéd végére ért, a krampuszok sorba állították a gyerekeket és következett az, amitől legjobban tartott, a testi kontaktustól. Ugyanis a munkakörébe tartozott, hogy az ölébe ülteti a gyerekeket és meghallgatja a kívánságaikat. De ahogy az első gyerek félszegen az ölébe kászálódott minden ellenérzése elszállt, kezdte élvezni az egészet. Amitől tartott, hogy csibész gyerekek utálatosok lesznek vele, nem következett be, mintha a világ csupa jó gyereket hordozna a hátán. A Mikulás ölében, még a legvagányabb csemete is meghúzta magát. A legbátrabb a kis négyéves Józsika volt, aki megkérdezte, hogy meghúzhatja-e a Mikulás szakállát, ugyanis a Petya azt mondta, hogy nem igazi, és fogadtak. Miután engedélyt kapott a ráncigálásra, olyan boldog volt, hogy neki lett igaza, madarat lehetett volna vele fogatni. Egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a gyerekeket, ahogy a legbensőségesebb titkaikat is megosztották vele, a Mikulással. Néha már úgy érezte, valóban ő a nagyszakállú, megszállta valami belső nyugalom és jóság. Legemlékezetesebb volt számára a kis Annabella. Bátran felült a térdére, egy idő után a fülébe súgta:
‒ Tudod Miki, hogy én mit szeretnék?
‒ Mit kicsim? – kérdezte a kis titkolódzót.
‒ Én nem szeretnék semmilyen játékot sem, csak azt az egyet intézd el, hogy apa újra hazajöjjön.
‒ Nem tudom, hogy ezt el tudom-e intézni neked. – mondta és nyelt egy nagyot
‒ Azért, ugye megpróbálod?
Egy lassú bólintás volt a válasz.
Gyorsan teltek a napok, minden nap új élménnyel gazdagodott. Észre sem vette, hogy elszaladt az egy hónap. Mikor az utolsó gyerek is elment, és az ajtóból még visszaintegetett, valami üresség költözött a szívébe. Kihunytak a Mikulássarok fényei, lassan elballagott az öltözőjébe. Amikor összepakolta jelmezét és kimosta szakállából a púdert, széles mosollyal a kisfőnök lépett be:
‒ Nagyon jó visszhangja volt a Mikulás-projektnek. Szeretnénk jövőre újra körünkben látni, vállalja?
‒Természetesen. – jött a válasz.
  

2011. november 18., péntek

Lovak - Horses

Bakonysárkányban laktam. Mikor reggel elindultam a munkába, mindig ez a megnyugtató képsor fogadott. Azóta már máshova sodort az élet. A filmesek szerint a ló szabadságszimbólum. Én gyakran álmodom lovakkal.

2011. november 17., csütörtök

Apa és lánya - Father and his girl

Egy kis személyes: a sors három fiúval ajándékozott meg, bár titkon mindig szerettem volna egy lányt is. 52 éves koromig kellett erre a boldog pillanatra várni, de megérte. Remélem sok időt tölthetünk még el ebben a dimenzióban.

Őszvégi kirándulás - Final autumnal day

Az utolsó, szép őszi napon kihasználva a szép időt, egy kirándulást tettünk a Mecsek égervölgyi részén. Erről készültek a fotók. Reméljük az aláfestő zenével sikerült visszaadni a hangulatát.

Márton nap a Waldorf-iskolában - St. Martin's day

A Márton nap a Waldorf-iskola kiemelt eseménye. A gyerekek saját maguk által készített lampionnal készültnek az ünnepre. Dalokat tanultak, megismerték a Márton nap történetét, a hozzá fűződő szokásokat. Este gyülekeztek, majd meggyújtották a lámpások fényeit. Ezután az osztályok különböző ösvényeken elindultak az éjszakai erdőben, egy nagy közös tábortűz irányába. Közösen kört alakítottak ki a tűz körül, majd együtt énekeltek a gyerekekkel, a családdal. Ezután a harmadikosok egy drámajátékot adtak elő. Közben a családok saját sütésű kaláccsal kínáltál a többieket. A végén egy nagy kört alakítva ki a tűz körül, egymás kezét fogva búcsúztak ettől a meghitt ünneptől.

A szalmabálák tánca - The dance of the straw bales

Mindig is érdekelt, mint fotótéma a szalmabálák látványa. Nehéz volt olyan helyszínt találni ami az elképzeléseimnek megfelelt volna: vagy a környezet, a háttér, vagy a bálák elhelyezkedése nem volt megfelelő. Aztán egy szép nap rám mosolygott a szerencse és megtaláltam.

2011. november 16., szerda

A gólyához - To the stork

Mindig is tetszett Tompa Mihály A gólyához című verse. Amikor később meghallottam Deák Bill bátyó előadásában, úgy éreztem, hogy valamit létre kellene hozni belőle. Íme az eredmény.
Ez a Tompa Misi tudott valamit, mert a verse még ma is aktuális.

2011. november 15., kedd

Az órásmester


Valahol a világ végén, szűk, sikátoros kis utcában állt egy kis órásműhely.  Ha beléptél az ajtaján megszólalt egy kis csengő. A félhomályos kicsiny helység sarkában mindig égő piciny lámpa fénye hívogatta a betérőt. Itt dolgozott egy üvegasztalkánál, görnyedt háttal az órák doktora. Az egyik falon büszkén sorakoztak azok, akiket már meggyógyított a mester, egymást túlketyegve versengtek az idő kegyeiért. A másik oldalt a betegek vártak türelmesen a sorukra. Ki hinné, hogy ebben a mai világban, még meg lehet élni ebből, de szerencsére még sokan ragaszkodnak régi megszokott tárgyaikhoz. A sarokban elégedetten duruzsolt egy vaskályha. Szeretett itt, mert tudta, hogy mindig szükség van rá, és a gondos gazda soha nem hagyja, hogy kialudjon a tűz. Az öreg órás most lekapcsolta a villanyt: - Mára ennyi elég lesz. -dünnyögte az orra alá. Kinyújtóztatta a hátát és lassan az ajtóhoz csoszogott. Megfordította a táblát és bezárta az ajtót. A kis kirakathoz fordult, leellenőrizte az ott lévő órákat, majd a kályha melletti hintaszékbe telepedett. Ahogy gyengén meglökte a görbetalpút, melegség járta át a testét. Szeretett itt ücsörögni, kibámulva a gyér világítású utcára, ahol néha egy-egy imbolygó árnyék suhant át az ajtó előtt, küszködve a mindig szembefúvó széllel. A gondolatai most otthon jártak. Abban a kis faluban ahonnan nagyon hosszú, viszontagságos út után itt kötött ki a világ végén ahol már kihajolni is veszélyes. Döntést hozott, ma sem tudja, hogy jót-e, de akkor úgy érezte, máshol kell keresni a boldogság kék madarát. Megtalálta-e? Talán. Vagy mégse. Voltak jó és rossz pillanatok, szenvedés és öröm. Hálát adott az égnek, hogy édesapjától kitanulta a mesterséget, mert ez mentette meg, hiszen jó szakemberre mindenhol szükség van. Az időt pedig mindenhol számon tartják, mintha nem volna mindegy, hogy hány óra, hány perc, hány másodperc, ahol éppen áll a mutató. Eszébe jutott, hogy egyszer egy óratulajdonos elütve a várakozás perceit, úgy érezte, hogy mindenáron beszélnie kell, /pedig nem kellett volna/ ezt mondta:
‒ De jó magának mindig pontosan tudja, hogy mennyi az idő!
‒ Nem kedves barátom, az órás az egyetlen, aki nem tudja a pontos időt, mert nincs két teljesen egyformán járó óra. Melyiknek higgyek?
Lassan felállt és a keskeny lépcsőn felment a lakásba. Készített egy egyszerű vacsorát, majd felöltözködött. Ahogy kilépett a bolt ajtaján, bebújt a kabátja alá a hideg, metsző szél. Időtlen idők óta élt már itt, és még sem tudta megszokni soha ezt a barátságtalan vidéket. Az útja a sarki kocsmába vezetett. Azóta szokott ide amióta elveszítette párját, a kedvest, aki vele volt jóban és rosszban. Szüksége volt arra, hogy az alkoholtól felszabadult lelkek között másnak érezze magát. A hely nagyon hangulatos volt. Egy csigalépcsőn lehetett lejutni az alkoholmámor bugyrába, a több százéves pincébe, ahol hasonló korú berendezés és az ugyanennyi idős törzsközönség várta a betérőt. Leült a kedvenc helyére, már kérés nélkül hozták a sörét. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg valamelyest elfogadták a jelenlétét. Még ma is érzi, hogy igazán befogadni soha sem fogják, mindig jött-ment marad. Ahhoz, hogy valaki egy kocsmában teljes értékű tag legyen, ahhoz itt kell megszületnie. Ettől függetlenül kialakult egy törzsasztal, ahol az öregek kibeszélték a világ dolgait. Lassan elszopogatta a sörét, majd elbúcsúzott a többiektől. Nem tartóztatták, mert tudták róla, hogyha kiürül az az egy korsó sör, hazaballag. Csak ő tudta, hogy azért, mert már hiányoztak az órái a kéthangú ketyegésükkel /tik-tak-tik-tak/.
‒ Itt vagyok gyerekek. – lépett be a műhelybe, és nézett körbe szeretettel.
Régen ilyenkor még késő éjszakáig dolgozott, de most már egyre több pihenésre volt szüksége, hogy a holnapot is végigdolgozhassa. Felment a lakásba, felhúzta a kedvenc óráját, ami a hálószobája falán lógott az ágyával szemben. Ezt az órát még az óhazából hozta magával és igen nagy becsben tartotta. Régi, díszes kakukkos óra volt, gyönyörű faragásokkal, míves súlyokkal. Nagy szeretettel törölgette le róla a port, javítgatta, csinosítgatta. Amióta egyedül maradt, vele beszélte meg a mindennapjait.
Ezután csendesen lefeküdt és álomba merült. Volt egy visszatérő álma, most is ezt álmodta: egy szál glottgatyában szalad a réten mezítláb, beveti magát a virágok közé, és a felhőket bámulja. Hirtelen besötétül az ég, és vihar kerekedik, menekülne, de a szél olyan erős, hogy mindig a magas fűbe dönti. Érzi a félelmet, minden porcikájában remeg, úgy érzi, hogy itt a vég, nem menekülhet. Ekkor megjelenik egy gyönyörű fiatal nő, és a kezét nyújtja felé.
Itt megszakad az álom, soha nem tudja meg, hogy megmenekül-e vagy sem.
Egy pillanatra felriadt álmából, majd megfordult és újra mély álomba merült.
Már lassan hajnalodott, amikor egy adott pillanatban az összes óra megállt, majd egyszerre újraindult. Az öreg kályhában kihuny az utolsó parázs is.
‒ Drágám leugrok az ingaóráért az óráshoz, már biztos kész van! – kiabált vissza az ajtóból a férj. Jólesően gondolt arra a sörre, amit még előtte a kocsmában a gallér alá önt. Sietős léptekkel ér az óráshoz, ahol meglepődve látja a táblát, hogy még zárva. Zörget, rázza a kilincset, de semmi válasz nem érkezik. Beles az ajtóüvegen, de csak az órák néznek vissza rá szomorúan.

2011. október 28., péntek

Elveszve


Kora reggel a felesége elment dolgozni, majd nemsokára a gyerekek is elrohantak az iskolába. Csend lett a házban. Mint munkanélküli az övé volt a háztartás nyűgje. De most nem sok kedve volt hozzá. Kinézett az ablakon, a késő őszi napsugár bágyadtan tükröződött az utca közepén elterülő tócsában. Visszafordult, végignézett a szoba álmos bútorain, de valami nyugtalanító érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, megfullad itt, el kell mennie egy kicsit levegőzni. Pár pillanat múlva már kinn is volt, és a közeli erdő felé vette az útját. Egy olyan keskeny ösvényt választott, amelyen még nem járt. Üres gondolatokkal a fejében vitte a lába egyre beljebb és beljebb. Elbűvölte az őszi erdő látványa: a párás levegőben a fák között átszűrődő fény, a szállingózó falevelek, a megrezzenő bokrok, a tobzódó színek kavalkádja. A madarak halk csiviteléssel adták tudtára, hogy az erdő befogadta őt. Céltalanul bolyongott, jól érezte magát, nagyokat harapott a tiszta levegőből, próbált feltöltődni. Leült egy fa tövébe, kezeit maga mellé ejtve, teljesen átengedte magát az őszi erdő varázsának. Aztán belehempergett az avarba, majd, mint egy megtermett rozmár addig lapátolta magára a rozsdás leveleket, amíg teljesen el nem tűnt alatta. Egy külső szemlélő most csak egy jól megtermett lombkupacnak látta volna. Jó volt magába szívni a levelek kesernyés illatát.
De egyszer csak beléhasított a kötelességtudat, felpattant és szapora léptekkel elindult vissza a mindennapok rutinja felé. De annyira lekötötte az őszi erdő, a csodáival, hogy nem figyelte meg az ösvények szövevényét. Ismeretlen helyre vetődött, egyre biztosabb volt benne, hogy nem ez a kivezető út. Már jó ideje kóborolt, amikor a köd ereszkedni kezdett, egyre reménytelenebbé téve a kijutás esélyét. Próbált az érzékszerveire hagyatkozni, de nem sok sikerrel. Lassan sötétedett és pánik kezdett úrrá lenni rajta. Odáig jutott, hogy segítség után kiabált, de csak az öreg fák visszhangozták a kiáltásait. Próbált megnyugodni, arra gondolt, hogy ennél még Jancsinak és Juliskának is több esze volt, hiszen jeleket hagytak maguk után, hogy hazataláljanak, igaz, hogy végül a banyánál kötöttek ki.
Nekitámaszkodott egy fának, próbálta rendszerezni a gondolatait. Mi elöl menekült az erdőbe: a város soha nem pihenő nyüzsgésétől, a már-már olaszos stílusú, mindig hangos családjától, vagy csak kiereszteni a gőzt, hogy újra kibírjon egy kis időt a következő szelepnyitásig? Lehet, hogy egy teljesen másik életre vágyik?
Nem kapott választ, az időközben felerősödő szélben hajladozó fáktól. Összébb húzta magán a kabátját, korgó gyomra figyelmeztette, hogy legalább valami harapnivalót hozhatott volna. Ennél nagyobb baj volt, hogy innivalót sem hozott, szája egyre jobban kiszáradt, úgy érezte, hogy a nyelve egyre nagyobb lesz és olyan kemény, mint egy darab kő. Egy pár korty vizet szeretnék! – fogalmazódott meg benne a kérés. Mintha távolról furulyaszót hozott volna felé a szél. Elindult a csodálatos dallam irányába. Édesanyja jutott eszébe, aki sokszor altatta el őket a furulya hangjaival. Gyönyörű dallamokat tudott kicsalni ebből az egyszerű kis hangszerből. Mi gyerekek tátott szájjal hallgattuk. Számunkra szent volt ez a hangszer, csak anya szája érinthette. Korán itt hagyott bennünket, mert rövid életet szánt neki a sors, de esténként még sokszor hallani véltük azt a szomorú dallamot, amit annyira szerettünk.
A furulya most hirtelen elhallgatott. Körülnézett, egy kis tisztásra vezetett az ösvény.  Megállt, valami hang ütötte meg a fülét. Meggyorsította lépteit. Ahogy a tisztás túloldalára ért és széthajtotta az ágakat, egy csörgedező patakot látott maga előtt. Lehasalt és mohón nyelni kezdte az életmentő nedűt. Teleitta magát, mint a sivatagi teve az oázisnál. Leült egy patakparti nagy kőre, egy kicsit megnyugodott, majd megfogalmazódott benne a következő kérés: Haza kell jutnom!
Még be sem fejezte a gondolatot, amikor újra hallani vélte a furulyát. Feltápászkodott és követte a dallamot. Ahogy vitték a lábai, azon gondolkodott, hogy miért van az, hogy állandóan egyenlő hangerővel szól a zene, soha nem jut hozzá közelebb. Bárcsak megláthatná azt, aki ilyen szívből szólaltatja meg a hangszerét. Beesteledett, csak ment rendületlenül. Hirtelen egy fénycsóva suhant át a fák között, majd elnyelte a sötét. A furulya ismét elhallgatott. Arra botorkált amerre a fényt látta. Egyszer csak véget ért az erdő és kint áll az országút szélén, a távolban meglátta a város fényeit. Ahogy lassan elindult a „világosság” felé azon töprengett, hogy valóban furulyaszót hallott, vagy csak a szél játszott vele. 

2011. október 21., péntek

A három ember esete a kismajommal


Történt egyszer, hogy három ember sétált a parkban, amikor egyszer csak meglátták, hogy egy kismajom szalad feléjük. Az első ember, aki szerette a majmokat, kicsi, aranyos szőrgombócnak látta őt, és magához csalogatta. Megsimogatta a buksiját, elővett egy banánt és megkínálta vele. A majom hálás tekintettel nézett fel rá, felkapaszkodott és egy kicsit összeborzolta a haját. Láthatóan jól érezték magukat egymás társaságában. Ekkor egy gyors mozdulattal átugrott a második emberre. Az ijedten söpörte le magáról, és védekező pozíciót vett fel. Mindig is félt a majmoktól, ezt is egy kis agresszív, meredező szőrű, szemtelennek látta. A kismajom nem tudta, hogy mit tegyen, egy kicsit hátrébb húzódott, bizalmatlanul méregette a harmadik embert. Az csak közömbösen figyelt és arra gondolt, hogy ez is csak isten teremtménye, de azért nem fogom a keblemre ölelni. Mondjuk az is igaz, hogy félni sem félek tőle. Maradjon csak ott ahol van.
Idő közben a két első ember vitába szállt a saját igazáért, a harmadik csak az események szemlélője maradt. Az arra járok mind becsatlakoztak a vitába, és felsorakoztak ki-ki a megfelelő csoport mögé. Mindenki a saját csapatának az igazát védte. A tömeg egyre gyűlt, a hangulat egyre feszültebb és feszültebb lett. A majomszeretők szerint ez egy ártatlan kis lélek, aki szeretni való, szelíd jószág.
‒ Nézzétek, milyen jópofa kerek fülecskéi vannak, és az a csillogó ártatlan szempár. Hát, hogy lehet őt nem szeretni, olyan cuki!
Ezekre a szavakra a második csoport teljesen beindult, és egyre durvább bekiabálásokkal adtak hangot a véleményüknek. Teljesen elszabadultak az indulatok.
‒ Mi az, hogy cuki!  Ez itt! Ez egy förmedvény, miért hord a Föld a hátán egy ilyen torz szüleményt!
A tömeg hátsó soraiból, az arctalan emberektől jöttek a legdurvább bekiabálások:
‒ Mit makog ez itt össze-vissza minden baromságot! Nem való más élőlények közé az ilyen!  Hogy képzeli, hogy piros a hátsója! Ketrecet az ilyen vadállatnak! Az is lehet, hogy veszett, üssük agyon!
A harmadik ember mögé felsorakozottak nem szerettek volna beleszólni a vitába. Meg volt a saját véleményük, de megtartották maguknak.
A kismajom ijedten figyelte a fejleményeket és egyre hátrébb húzódott, majd egy hirtelen mozdulattal megfordult és iszonyatos tempóval az erdő felé vette az útját. Az emberek a piros popsijának villanását látták utoljára. Soha többé nem merészkedett elő.
Ahogy beért a biztonságot nyújtó erdőbe, csak rohant tovább, hátra sem nézett. Az egyre kevésbé hallható zsibongást, felváltották az erdő megszokott hangjai.  Kifulladva az anyja ölelő karjaiban lelt nyugalomra.
‒ Miért volt ez a nagy rohanás? – kérdezte megszeppent kicsinyét a majommama.
A kismajom sorra elmesélte a történteket. Majommama figyelmesen végighallgatta, majd kisvártatva azt mondta:
‒ Tudod kicsim a kétlábú, farkatlan különleges állatfaj.  Azt képzeli magáról, hogy ő a főemlős, minden állat felett áll. Érzelmei által vezérelve ítéletet mond, kinyilatkoztat, a saját igazát szajkózza. Ami nagyobb baj, hogy el is hiszi, hogy ez az egyetlen, a megdönthetetlen igazság. Amikor odafutottál ezekhez, csak egyedül voltál, ők pedig három különböző majmot láttak. Pedig Te csak egy példány vagy, egyedi és megismételhetetlen.  Lehet, hogy nem vagy tökéletes: az egyik füled egy kicsit kajla, a farkad is lehetne egy kicsit hosszabb, hogy jobban kapaszkodhass, de ilyennek szeretlek. Nem tudok rajtad változtatni a tökéletesség érdekében, de nem is akarom, hogy másmilyen légy. Én szültelek erre a világra, nekem mindig megmaradsz annak a szeretetreméltó gyermekemnek, akit először megláttam, tudod akkor, amikor első alkalommal ölelhettelek magamhoz.       
A kismajom lassan megnyugodott és elszenderedett anyja biztonságot nyújtó ölében.         

2011. október 20., csütörtök

Fülöp-szigeti rabok tánca Michael Jackson zenére

A Fülöp-szigeti börtönben újfajta testgyakorlatot vezettek be. A raboknak az együtt táncolást kell gyakorolniuk. Úgy tűnik ez a nevelési módszer elnyerte az itteni foglyok szimpátiáját, élvezettel és átéléssel csinálják.

2011. október 19., szerda

Susan Tedeschi: Better Days

Íme egy másik nagy női blues-gitáros énekes. 41 éves Bostonban született. Férje Derek Truck szintén zenész, évek óta együtt zenélnek a közös zenekarukban. A lemez 1998-ban jelent meg.

 Közreműködtek:


* Susan Tedeschi – guitar, rhythm guitar, vocals
* Adrienne Hayes – guitar, rhythm guitar, slide guitar
* Jim Lamond – bass
* Annie Raines – harmonica




A lemezen a következő felvételek hallhatók:


1. "It's up to You" (Lamond, Tedeschi) – 4:19
2. "Gonna Write Him a Letter" (Tedeschi) – 3:05
3. "Love Never Treats Me Right" (Tedeschi) – 2:11    
4. "It Hurts Me Too" (James) – 5:04
5. "Locomotive" (Tedeschi) – 4:28
6. "You're on My Hair" [instrumental] (Tedeschi) – 4:12
7. "Better Days" (Hayes) – 6:40
8. "Hound Dog" (Jerry Leiber, Mike Stoller) – 4:03   
9. "I Don't Want Nobody" (Robey) – 2:58
10. "Ain't Nobody's Business" (Grainger, Robbins) – 7:33


letölthető - download

Ana Popovic: The Quinn Of Blues Guitar

Ana Popovic 35 éves blues-gitáros énekes. Szerb származású, édesapja oltotta bele a blues szeretetét. Hollandiában tanulta meg a szakma csínját-bínját. Ma már az egyik legjobb női blues-gitárosnak tartják. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Ez az album 2007-ben jelent meg.



Az albumon a következő felvételek hallhatók:

01. Love Fever 04:34
02. Game Of Love 04:23
03. Comfort To The Soul 03:30
04. Downtown 04:28
05. Neighbour, Neighbour 05:14
06. Mended 04:27
07. Sittin' On Top Of The World 03:50
08. Girl Of Many Words 03:57
09. The Hustle Is On 02:47
10. Don't Bear Down On Me (I'm Here To Steal The Show) 03:57
11. Walk Away 03:27
12. Recall The Days 03:47
13. New-York City 04:36
14. How Lonely Can A Woman Get 04:03
15. Love Me Again 05:12
16. Statesboro Blues 03:52
17. Change My Mind 04:30





letölthető - download

2011. október 17., hétfő

Interjú egy hajléktalannal


Ahogy kijött a főszerkesztő szobájából, nem látott a pipától. Még ott csengtek a főnök szavai a fülében: „Nagyon jó kis témát találtam neked. Tudod, jön a hideg, kezdenek hullani a hajléktalanok, ilyenkor mindenki piszkosul elkezdi, sajnálja őket, ez most hálás téma, írj róluk egy cikket”. Nem tudta hogy miért, de viszolygott ezektől, az emberektől. Talán, azért mert ott ahol lakott, volt egy törzskukázó, aki hős várvédőként védelmezte a konténereit, még azoktól is, akik a szemetüket szerették volna kiüríteni. Ki kellett figyelni a megfelelő pillanatot, amikor nem tartózkodik „otthon” és gyorsan végezni a folyamattal. Torzonborz, piszkos, büdös kis emberke volt iszonyatos agresszivitással, mindenkiben totális ellenséget látott, aki neki csak rosszat akarhat. Kiabált, fenyegetően támadott, ha valaki meg akarta közelíteni az illatból következtetve, általa már valószínűleg körbejelölt territóriumot.
Leült az íróasztalához, nem tudta, hogy kezdjen hozzá. Egy pillanatra az a gondolata támadt, hogy itt, kisujjból ír egy cikket és ki van pipálva az egész. De tudta, hogy a jószemű „Boss” egyből kiszúrná és letolná a sárga földig, hogy még egy ilyen piti témából sem tud, kihozna valami nyomdaképeset. Nagy levegőt vett tehát és elindult, hiszen a téma az utcán hever. Ez a szó szoros értelemben igaz volt, mert sok szerencsétlent látott a földön papírdobozokkal betakarva a csípős, ködös reggelen. Ledöbbent, hogy ennyi ember él a periférián, úgy látszik eddig kívül estek a látószögén, vagy csak egyszerűen levegőnek tekintette őket. Az aluljáróban már ébredezett néhány sanyarúsorsú, próbált velük szóba elegyedni, de elküldték melegebb éghajlatra. Ekkor eszébe jutott, hogy a parkban biztos talál valakit, akitől érdeklődhet. Ahogy ott őgyelgett egy kis alacsony ember szólította meg:
‒ Nagyember, van egy cigid?
‒ Sajnos nem dohányzom.
‒ És egy kis rávalód? – jött a következő kérdés.
Értelmet sugároztak a csillogó szemek így hát megpróbálta:
‒ Kisember, tudod mit, kössünk üzletet. Kapsz tőlem pénzt, ha egy kicsit elbeszélgethetek veled.
‒ Nagyember, áll a bolt, foglalj helyet az irodámban – mutatott a fűre - mire vagy kíváncsi?
‒ A hajléktalan életedre.
Kényelmesen elhelyezkedtek a fűben és a kisemberből kérdések nélkül is dőlni kezdett a szó.
Elmesélte, hogyan zajlik egy napja: van egy komája, akivel találtak egy nagyon tuti kis alvóhelyet. Reggel, mivel közel van a folyópart, vagyis a fürdőszoba, megtisztulnak, és kétfelé válnak. Mindkettőjüknek meg vannak a maga bevételi forrásai. Ő a pékség felé veszi az útját, ahol egy jólelkű pék minden reggel juttat egy kis harapnivalót. Aztán üvegezik egy kicsit. Sorra járja azokat a helyeket, ahol automata üvegvisszaváltó van. Az automaták gyakran meghibásodnak, vagy ha tele vannak, nem fogadnak több üveget. A türelmetlen ember, még egyszer nem akarja lecipelni otthonról az üvegeket, ezért valahol a közelben megszabadul tőlük. Ezeket csak be kell gyűjteni, és elvinni egy olyan helyre, ahol még élő beváltás van. Még nem volt olyan nap, hogy ebből néhány fillér ne jöjjön össze. Ez alatt, a kolléga az éttermi ismerőseit keresi meg. Olyan húsokhoz jut itt, amit az étteremben már nem tudnak felhasználni, mert már határesetek. Ezután összefutnak a közös „lakásban”. Reggeli, majd felkerekednek a szokásos konténerjáratra. Időben kell odaérni, hogy a konkurencia ne fölözze le a hasznot. Tudni kell, hova lehet menni, mert vannak kemény csaták némelyik elitebb környékbeli szemetesekért. Hihetetlen dolgokat dobálnak ki az emberek.  Már teljesen berendezhették volna a hajlékukat, de nekik elég az, ami van, két matrac meg takarók. Na és az a rengeteg könyv, amit összegyűjtöttek, meg nem válnának tőlük semmi pénzért sem. Ebben a modern világban kitelt a könyvek becsülete, már csak elektronikusan hajlandók olvasni. Ha nem jön össze a napi bevételük, lejmolnak egy kicsit. Soha nem erőszakosan, csak udvariasan, Mindig akad valaki, aki megszánja őket, különösen adakozók az öregek, meg a fiatal, gyermeküket tologató anyukák. A napi megszerzett kis aprót, természetesen egy kis olcsó itókára költik, mire másra. Ha jó idő van, kiülnek a folyópartra, tüzet gyújtanak, nagyokat beszélgetnek, iszogatnak, majd álomra hajtják a fejüket.
‒ Hogyan lehet ezt az életmódot egyáltalán túlélni? – vetette közbe a kérdést.
‒ Nagyon egyszerű, a jó oldalát kell észrevenni! – jött a válasz.
Felsorolom:
  1. Nincs olyan ember, aki ilyen közel élne a természethez.
  2. Nem kell aggódnom, hogy elhagyom a lakáskulcsom, mert nincs lakásom.
  3. Ha este későn érek haza, nem dönget el az asszony a sodrófával, mert nincs nejem.
  4. Nem kell kikérdeznem a gyerektől a leckét, mert ők már régen megtagadtak, szerintem már rám sem ismernének, vagy ha mégis, szégyenkezve fordítanák el a fejüket.
  5. Ha mákos tésztát eszek nyugodtan mosolyoghatok, mert már nincsenek fogaim.
  6. Nem gyűrűzik be a gazdasági váltság, és kuncogok a markodba, mert nem fizetek adót.
  7. Itt csak a mának élsz, örülsz, hogy kaptál még egy napot a sorstól, de azt becsüld meg.
Vékony, magas ember közelített feléjük. Amikor odaért, emberünk felkászálódott és elbúcsúzott:
‒ Itt az idő menni kell a napi betevőért.
Az újságíró kezet nyújtott, megköszönte és egy soknullás bankjegyet csúsztatott a gyűrött kabátzsebbe. A két, ellentétes alkatú ember lassan távolodott az aranyló, őszi napsugárban. Ő is elindult az ellenkező irányban. Gondolatai már otthon jártak: a nevelhetetlen, Chips-en és Colán felnevelődött Tv-őrült gyerekeinél, a sorozatokon és internet rendeléseken kívül mással nem foglalkozó asszonyán, a szeretetét csak pénzben mérő anyósán, és a rengeteg kidobott ételen felhízott kutyáin.

2011. október 16., vasárnap

Memphis Slim: U.S.A.

Memphis Slim-et tartják az egyik legkiemelkedőbb blues-zongoristának, mindamellett kitűnő énekes is volt. Teljesen egyéni stílust alakított ki Big Bill Broonzy tanácsára és ez repítette a világhírnév felé.



Az albumon a következő felvételek találhatók:

1. Memphis Slim U.S.A.
2. Sassy Mae
3. Little Piece Of Mind
4. Got To Find My Baby
5. Banana Oil
6. Blue And Lonesome
7. Two Of A Kind
8. She's Allright
9. Blues All Around My Head
10. Wish Me Well
11. Four Years Of Torment
12. Got To Find My Baby
13. Slim Was Just Kiddin'
14. Jive Time Bounce
15. Backbone Boogie
16. Memphis Slim U.S.A. (Alternate)
17. She's Allright (Alternate)
18. Blues All Around My Head (Alternate)
19. Blue And Lonesome (Alternate)





Howlin' Wolf: The Very Best Of Howlin' Wolf

Howlin' Wolf /Üvöltő Farkas/ 1976-ban elhunyt blueslegenda. Dalainak nagy részét Willie Dixon szerezte. Zenéje olyan zenekarokra volt hatással, mint a Doors, Led Zeppelin, Yarbirds, Rolling Stones. Ez az album 1994-ben jelent meg Wolf legjobb felvételeivel.

A lemezen a következő felvételek találhatók:

01. Moanin' at Midnight (1951)
02. How Many More Years (1951)
03. All Night Boogie (1953)
04. Baby How Long (1954)
05. Evil (1954)
06. Forty Four (1954)
07. Smokestack Lightnin' (1956)
08. Moanin' for My Baby (1958)
09. I'm Leavin' You (1958)
10. Spoonful (1960)
11. I Ain't Superstitious (1961)
12. Goin' Down Slow (1961)
13. Killing Floor (1964)
14. Poor Boy (1970)





letölthető - download

2011. október 14., péntek

Jeff Healey: Hell To Pay

Jeff Healey a bluesgitárosok közül kiemelkedik egyéni hangszerkezelésével. Fiatalon egy súlyos betegség következtében elveszítette a látását. A gitárt ezért egész különös módon kezeli, ülve és mintha citera lenne. Technikája egyszerűen lenyűgöző. Sajnos ez a betegség elég fiatalon az életét követelte, sok szép dallam maradt a gitárjában.

Az albumon a következő felvételek hallhatók:

1. Full Circle
2. I Think I Love You Too Much
3. I Can't Get My Hands On You
4. How Long Can A Man Be Strong
5. Let It All Go
6. Hell To Pay
7. While My Guitar Gently Weeps
8. Something To Hold On To
9. How Much
10. Highway Of Dreams
11. Life Beyond The Sky 




Jeff Healey: While My Guitar Gently Weeps
letölthető - download:
http://data.hu/get/8578327/Jeff_Healey_-_Hell_To_Pay.zip

Johnny Winter: I'm A Bluesman

Johnny Winter 1944-ben született iszonyatosan sovány, albinó blues gitáros. Kétszeres Grammy-díjas kitűnő zenész. Ez az albuma 2004-ben jelent meg.

Az albumon a következő felvételek hallhatók:

01 I'm A Bluesman
02 Cheatin' Blues
03 I Smell Smoke
04 Lone Wolf
05 So Much Love06 The Monkey Song
07 Shake Down
08 Sweet Little Baby
09 Pack Your Bags
10 Last Night
11 That Wouldn't Satisfy
12 Sugar Coated Love
13 Let's Start All Over Again







letölthető - download

2011. október 11., kedd

Sonny Terry & Brownie McGhee: Backwater Blues

Sonny Terry szájharmonikás és Brownie McGhee gitáros klasszikus blues-duó-t alkottak. Amolyan kutya-macska barátság volt az övék, nem bírták ki egymás mellett, de egymás nélkül sem. 1939-ben ismerkedtek meg és több mint negyven éven keresztül együtt zenéltek Terry 1986-os haláláig.

A lemezen a következő felvételek találhatók:
1. Climbin' on Top of the Hill 3:00
2. Louise 4:14
3. My Father's Words 4:22
4. Backwater Blues 4:29
5. Wine Headed Woman 5:52
6. Careless Love 4:13
7. Playing with the Blues 4:25
8. I Can't Sleep at Night 4:42
9. My Baby's Leavin' 5:04
10. Lose Your Money 3:22
11. Jet Plane Blues 3:44
12. Rainy Day 4:05
13. I'm a Stranger 4:53
14. Women on My String 3:42
15. One Scotch, One Bourbon, One Beer 2:00
16. Key to the Highway 5:14
17. You'd Better Mind 3:45
18. Walk On 2:52 





letölthető - download


Sonny Boy Williamson: Down And Out Blues

Sonny Boy Williamson a valaha élt egyik legnagyobb blues-szájharmonikás. Már a harmincas-negyvenes években is készített felvételeket olyan legendákkal, mint Robert Johnson. Az igazi hírnév 1955 után kapta szárnyra, amikor a Chess lemezcég felfedezte magának. Olyan zeneszámokat alkotott amelyek örökbecsűk a blues palettáján. Ez az albuma eredetileg 1959-ben készült, de ez a remastered változat japán kiadású és 6 bónuszfelvételt is tartalmaz.
Az albumon a következő felvételek találhatók:


  01. Don't Start Me To Talkin
  02. I Don't Know
  03. All My Love In Vain
  04. Key
  05. Keep It To Yourself
  06. Dissatisfied
  07. Fattening Frogs For Snakes
  08. Wake Up Baby
  09. Your Funeral & My Trial
  10. 99 - (studio)
  11. Cross My Heart
  12. Let Me Explain
  13. I Don't Know (bonus track)
  14. Fattening Frogs For Snakes (Outtake) (bonus track)
  15. Your Imagination (bonus track)
  16. Let Your Consciousness Be Your Guide (bonus track)
  17. Trust Me Baby (bonus track)
  18. Bye Bye Bird (bonus track)

2011. október 8., szombat

Péntek esti Blues


Reggel egy dallamfoszlány fészkelte be magát a fülébe: „ma blues a kedvem, de senki sem hangolt rá”. Nem hagyta békén, egész nap újra és újra előbújt és rávette, hogy beledúdolja a péntekbe. Újra itt volt egy hétvége és most sem tudott mit kezdeni magával. Megnézte a moziműsort, de nem talált magának valót. Egyébként is egyre ritkábban járt moziba, mert úgy érezte oda van a filmnézés meghittsége. Ezek a mai multiplex filmszínházak a dübörgő hangtechnikájukkal, a colázós, pattogatott kukoricás, bekiabálós közönségükkel már nem az ő világa volt. Otthon lődörgött egy ideig, bekapcsolta a világító dobozt, de nem sokáig volt türelme hozzá. Egy kicsit olvasott, de most fárasztották a szemét a betűk egymásutánisága.  Úgy döntött, hogy kihasználja a vénasszonyok nyarának utolsó csábítását és sétál egy nagyot. Ahogy kilépett az utcára, teleszívta magát az ősz illatával. Elbűvölte, ahogy ez az évszak a színpaletta összes színével megfesti a világot. Mint minden őszi sétájánál, most is a ligetnél kötött ki. Imádott itt az évszázados platánfák társaságában. Elhagyta a kijelölt utat, térdig gázolt az avarban. Felszabadult volt, gyermeki, és egy pillanatra boldog. Szerette az óriás fák hosszú árnyékát, amikor átlépett rajtuk, egy kicsit elfelejtette, hogy ebben a világban él.
Lassan beesteledett, már a külváros sikátoros utcáit rótta.  A lábai már tudták hová viszik, de ő még nem. Egyre közeledő lágy, andalító zene zökkentette vissza a gondolataiból. Ott állt a régi, kedvenc blues-kocsmája előtt.  Belépett az ajtón és elindult lefelé, a szűk, kacskaringós félhomályos lejáraton. A mélyből egy szívbemarkoló blues-ballada húzta magával. Halk zsibongás fogadta a dohányfüstös, boltozatos helyiségben. Odament a pulthoz, kért egy literes sört és egy kis rágicsát. Örömmel vette észre, hogy a kedvenc helye a legtávolabbi zugban szabad. Lehuppant a székre, hátát a falnak vetette és átadta magát a bluesnak. Szeretett itt ülni, innen be lehetett látni az egész teret. Ahogy körülnézett, úgy érezte, hogy itt megállt az idő. Ugyanazok a fehér falak, rajta régen volt blues-zenészek szénrajzaival, ugyanazok a kényelmetlen, támla nélküli, láblógatós bárszékek, előttük hosszú, keskeny asztalokkal, ugyanazok a gyűrött arcú emberek. Az aranysárga nedű megnyitotta az emlékezetét. Egy ismerőse csalta le ide először és azonnal magával ragadta a hely varázsa. Zenei mindenevő volt, de a bluest igazán itt engedte közel magához. Ennek az egyszerű, de mégis különleges zenének belül, nagyon mélyen vannak a gyökerei. Nehéz ráérezni, de ha egyszer elkap, soha többé nem enged el.
Akkoriban milyen sokszor lejárt ide. Volt itt agyonzsúfolt péntek esti élőkoncerten. Ilyenkor időben kellett érkezni, mert a későn jövők már kiszorultak. A szokásosnál sokkal több ember szorongott egymáshoz préselődve, söröskorsóval a kezében, de nem számított, mert egy közös cél, a blues szeretete hozta őket össze. Az empátiával rendelkezők kézről kézre adva a korsókat kint a járdán ülőknek is juttattak a keserű nedűből. Még itt az utcán is érezhető volt a blues-hangulat.  
Gyakran lejött a barátaival is egy kis délutáni dumapartira, kibeszélni a nőügyeket, vagy az éppen aktuális sporteseményeket. Ilyenkor csak háttérzeneként szólt a blues.
Eszébe jutott, hogy egy hétköznap délelőtt ide beszélt meg találkozót rég nem látott felnőtt fiával. Hamarább érkezett, leült és átengedte magát a diszkréten, háttérből szóló blues hatásának. Amikor fia megérkezett, a pultos ismerősként üdvözölte. Kiderült, hogy tőle teljesen függetlenül talált rá a helyre, és ő is a blues rabja lett, azóta ez a törzshelye. A blues feloldotta a régi feszültségeket, újra egymásra találtak.
Azután egyre kevesebbet jött el ide, szép lassan elmaradozott, kényelmes lett, többre becsülte az otthon melegét. Ha olyan hangulata volt feltett egy lemezt, de sohasem érintette meg olyan mélyen a blues, mint itt. Most értette meg, hogy ehhez a zenéhez szükség van a hely semmihez nem hasonlító atmoszférájának. Aki ezt a kocsmát megnyitotta, érzéke volt a blueshoz, mindenre kiterjedt a figyelme. A rejtett világítások különös félhomályt kölcsönöznek a helynek. A zene a falakból árad, mindenhol egyformán élvezhető, pont olyan hangerővel, amennyivel szükséges. A bluest nem lehet teljes hangerővel hallgatni, mint a rockot. Bensőségesnek kell lennie, mert csak így érinti meg a lelket. A csapos is a helyhez illő, szakállas, torzonborz figura kicsi, gombszemekkel, csak annyit szól amennyi szükséges. A vendégek is beleillenek a környezetbe, nem harsányak, csendben beszélgetnek, vagy csak egyszerűen zenét hallgatnak, átszellemülten.
Bekapta az utolsó sörkorcsolyát, megitta a maradék sörét és lassan elindult a kijárat felé. Ahogy kilépett az éjszakába megcsapta arcát az időközben leereszkedő köd.
Ez volt az utolsó szép őszi napunk – gondolta magában és felhajtotta a gallérját. Ahogy eltűnt távolodó alakja a sikátorban, a zene is elcsendesedett.



2011. október 7., péntek

Laughs - nevetés

Amennyiben nevetéssel indítjuk a napunkat, talán másképp állunk a bennünket ért benyomásokhoz. Ebben az összeállításban a nevetés összes válfaja megtalálható: a bébi kacarászástól, a kuncogásokon keresztül a hahotáig, a földön fetrengésig. Ahogyan most oly divatos mondattal éljek: legyen jó napod!

2011. október 4., kedd

Weather Report: Mysterious Traveller

A Weather Report egy kitűnő jazz-rock együttes J. Zawinul billentyűs vezetésével. Egymás előzgették a zenei listákon a Chick Corea nevével fémjelzett Return To Forever nevű zenekarral.
A lemezen közreműködtek:

Josef Zawinul: Electric and acoustic piano, synthesizer, guitar, kalimba, organ, tamboura, clay drum, tac piano, melodica
Wayne Shorter: Soprano and tenor sax, tac piano
Alphonso Johnson: Bass
Miroslav Vitous: Bass (track 2 & 7)
Ishmael Wilburn: Drums
Skip Hadden: Drums (tracks 1 and 4 only)
Don Um Romao: Percussion, drums
Ray Barretto: Percussion (track 3 only)
Meruga: Percussion (track 1 only)
Steve Little: Timpani (track 6 only)
Don Ashworth: Ocarinas and woodwinds (track 7 only)
Isacoff: Tabla, finger cymbals (track 7 only)
Edna Wright: Vocalists (track 1 only)
Marti McCall: Vocalists (track 1 only)
Jessica Smith: Vocalists (track 1 only)
James Gilstrad: Vocalists (track 1 only)
Billie Barnum: Vocalists (track 1 only)

A lemezen a következő felvételek találhatók:



1. Nubian Sundance (Zawinul)   10:40
2. American Tango (Zawinul, Vitous)   3:40
3. Cucumber Slumber (Zawinul, Johnson)   8:22
4. Mysterious Traveller (Shorter)   7:21
5. Blackthron Rose (Shorter)   5:01
6. Scarlet Woman (Johnson, Shorter, Zawinul)   5:45
7. Jungle Book (Zawinul)   7:24
+ extra:
8. Miroslav's Tune (Vitous)   5:25


Chick Corea: Mad Hatter


Chick Corea világhírű jazz billentyűs. Ez a lemeze 1978-ban jelent meg, személyesen az egyik kedvencem, a benne hallható csodálatos basszus-szólónak köszönhetően / a Dear Alice c. számban/

A lemezen közreműködnek:
A következő felvételek hallhatók az albumon:


  1. "The Woods" – 4:26
  2. "Tweedle Dee" – 1:08
  3. "The Trial" – 1:40
  4. "Humpty Dumpty" – 6:30
  5. "Prelude to Falling Alice" – 1:19
  6. "Falling Alice" (Gayle Moran) – 8:18
  7. "Tweedle Dum" – 2:51
  8. "Dear Alice" (Gayle Moran) – 13:07
  9. "The Mad Hatter Rhapsody" – 10:44


letölthető - download