2018. április 29., vasárnap

Alma a fájától...12.


Folytatjuk a kutakodást a zenész világban, még pedig olyan ismert zenészek nyomában, akinek a gyermekét is hasonló tehetséggel áldott meg a sors. Ma Peter Gabriel és lánya Melanie Gabriel kerül sorra.

Peter Gabriel
Peter Gabriel 1950-ben szüetett, angol zenész és zeneszerző. Leginkább a progresszív rockot játszó Genesis zenekar énekeseként, fuvolistájaként és ütő hangszereseként ismerjük. De a zenekarból való kiválása után szólókarrierje is nagyon sikeres lett. Négyszeres Grammy-díjas zenész, korunk meghatározó figurája, aki jelentőset alkotott amihez csak hozzányúlt.
Peter Gabriel - In Your Eyes



 Melanie Gabriel
Melanie Gabriel 1976-ban született angol énekesnő, dalszerző, Peter Gabriel lánya. Tanulmányait Amerikában végezte, ahol festészetet és fotózást tanult. Zenei pályája a kilencvenes évek végén indult be, saját szerzeményeivel. A kétezres évek elején apjával koncertezett, miközben különleges hangzású felvételeket készített. Szívesen használt fel különböző népzenei elemeket. 2012-ig 7 albummal jelentkezett.
Melanie Gabriel - Mother Of Violence

Apa és lánya együtt
Melanie és Peter Gabriel - Darkness


2018. április 27., péntek

Blueskocsma - Taste-I'll Remember 4.CD


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. Folytatva a Taste emlékező albumának bemutatásával.

Taste

Emlékeztetőül: a Taste 1966-ban alakult ír blues-rock banda. A háromtagú csapat vezéregyénisége Rory Gallagher multi-instrumentális zenész, zeneszerző volt.
2015-ben kiadtak egy 4 CD-t tartalmazó albumot. A most bemutatandó 4. CD, ritkán hallott felvételeket, demókat, élő felvételeket tartalmaz.

A következő felvételeket hallhatjuk:

1 Wee Wee Baby (Demo) 02:45
2 How Many More Years (Demo) 03:24
3 Take It Easy Baby (Demo) 07:08
4 Pardon Me Mister (Demo) 02:44
5 You’ve Got To Pay (Demo) 03:55
6 Norman Invasion (Demo) 03:01
7 Worried Man (Demo) 02:30
8 Blister On The Moon (“Major Minor” Single Version) 03:25
9 Born On The Wrong Side Of Time (“Major Minor” Single Version) 03:15
10 Summertime (Live At Woburn Abbey Festival, UK / 1968) 01:31
11 Blister On The Moon (Live At Woburn Abbey Festival, UK / 1968) 03:36
12 I Got My Brand On You (Live At Woburn Abbey Festival, UK / 1968) 07:23
13 Medley: Rock Me Baby / Bye Bye Bird / Baby Please Don’t Go / You Shook Me Baby (Live At Woburn Abbey Festival, UK / 1968) 10:59
Letölthető /download/
Kedvcsináló:
Taste - On The Boards

2018. április 24., kedd

Hét főbűn VI. (invidia) irigység:


Lukrécia csak ide-oda tologatta tányérján a reggelijét. Éjszaka keveset aludt, csak forgolódott az ágyában és egyfolytában zakatoltak a gondolatai. Pedig élete legszebb napjára virradt, ma kötik be a fejét.
A tegnapi leánybúcsún azonban történt valami, ami nem hagyta nyugodni. Már nagyon emelkedett volt a hangulat, amikor egy pillanat alatt minden lelassult körülötte. Először az elfogyasztott alkohol hatására gondolt, de a látomás tovább folytatódott. Kiemelkedett fizikai testéből és sorba belépett barátnői testébe meghallva azok gondolatait. Rádöbbent, hogy csupa üresfejű libával vette körül magát. Mindegyikükben volt egy közös nevező, egyikük sem örült szívből, őszintén a házasságának. Legszívesebben megfojtották volna egy kanál vízben, hogy a helyébe léphessenek. Amikor az utolsó barátnőt is „kihallgatta” föléjük repült és egyenként belenézett a szemükbe. Mindegyikben azt a hamis csillogást vélte felfedezni, az irigységét. A bulit rosszullétre hivatkozva rövidre zárta.
Az éjszaka forgolódásnak jó oka volt, hiszen egész eddigi élete erről a rossz szokásról szólt.
Nagyon szép kislánynak született. Lehetett volna mindenki kedvence, de nem így alakult, mert utálatos természettel áldotta meg a sors, eluralkodott rajta az irigység. Ha a szomszéd kislánynak eggyel több babája volt, már kitőrt a botrány és következett a napokig tartó hiszti, amíg ki nem harcolta magának a hiányzó darabot. Akkor meg a másik szomszédban aranyos kiscica született, és a sárga irigység újra felütötte a fejét. Ugyanakkor, ha neki akadt valamilyen új szerzeménye, azzal azonnal el kellett dicsekedni és természetesen más nem érinthette a becses darabot. Gyermekkori játszópajtások gyorsan kiismerték és kikoptak mellőle.
Magára maradt. Szülei sem kezelték jól a helyzetet, inkább minden vágyát teljesítették, számukra ez látszott legkönnyebb megoldásnak, pedig lehet, hogy okos neveléssel még menthető lett volna a menthetetlen. Lukrécia egy ideig elviselte a magányt, de gyorsan beleunt az egyszemélyes társasjátékozásba. Kitalálta, hogy neki bizony egy testvér kell, ezentúl ezzel a kéréssel nyúzta a szüleit. Az anyja azonban elzárkózott az ötlet elöl, így egy idő után feladta.
Az iskolában is folytatta ámokfutását. A legújabb, dizájnos kabátban díszelegtek a tankönyvei, az utolsó divat szerinti tolltartó mellett. Természetesen mindez az állandóan újra cserélt iskolatáskában kuksolt. Ha társainál meglátott valami újdonságot azonnal elirigyelte. Irigyelte az elöl ülőket, mert jobban látták a táblát, amikor meg oda került, a hátsó padokat favorizálta, mert ott jobban lehetett puskázni.
Amikor elérkezett a „fiúzós” időszak, mindig a másé volt a jobb, ő csak az idétleneket vonzotta, mint a légypapír az áldozatait.
Felnőtt. Botladozott az élet göröngyös útú labirintusában. Nem tudta, hol rontotta el, de szívósan kereste a kijáratot.

Ferdinánd, a legszegényebb rétegből küzdötte fel magát. Bármihez nyúlt arannyá változott, így fiatalon jelentős vagyonra tett szert. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik soha nem felejtették el honnan jöttek, és hová jutottak el, közben milyen pofonokat osztott ki neki az élet.
Nem szerette a partykat, ahol műmosolyú, kikent ribik és pókerarcú üzletemberek iszogatnak és bájcsevegnek, de része volt a mindennapi munkájának. Lezavarta a hivatalos ügyeit és magányosan pezsgőzött, közben figyelte a társaságot. Megakadt a szeme egy hosszúcombú, fekete, göndör hajú tökéletességen, aki szintén magányosan iszogatott. Ferdinánd nem tudta levenni a szemét róla, majd bátorságot merített és odament hozzá.
- Látom, maga sem érzi otthonosnak ezt a légkört. - szólította meg a lányt.
- Ennyire látszik? Tudja a főnök cipelt el, hogy reprezentáljon velem. Még egyszer nem fog rádumálni, úgy érzem magam, mint az elefánt a porcelánboltban.
A férfi elmosolyodott, majd azt mondta:
- Ne haragudjon, milyen neveletlen vagyok, még be sem mutatkoztam. Ferdinánd vagyok
- Lukrécia. – és a kezét nyújtotta.
Ez a gyengéd kézfogás olyan volt, mint egy villámcsapás, örökre megpecsételte mindkettőjük sorsát.
Egyre sűrűbben találkoztak, és mindinkább érezték, hogy megtalálták az életreszólót. Így megtörtént a lánykérés, és ma kimondják a boldogító igent.
Lukrécia a tegnapi lánybúcsún, mintha csipkerózsika álomból ébredt volna. Elhatározta, hogy szakít eddigi felszínes gondolkodásával és a hozzá tartozó „barátnőkkel”. Mivel az ifjú „leendő” férj nem ismeri az sötét, irigy oldalát, azt örökre a múlt homályába temeti.
Az elhatározás óta teljesen megváltozott: szeretetre méltó és segítőkész, és ha még észreveszi egy szempárban az irigység felcsillanását, segít felülemelkedni a problémán…


2018. április 22., vasárnap

Alma a fájától...11.


Folytatjuk a böngészést a zenei világban, ismert zenészek között, hogy vajon az utód követte-e a szülőt a zenei pályán. Ma Roger Waters és fia Harry Waters kerül sorra.

Roger Waters

Roger Waters 1943-ban született angol basszusgitáros, énekes és zeneszerző.  Az 1965-ben megalakuló Pink Floyd alapító tagja, majd később fő dalszerzője lett 1985-ös kiválásáig. Utána sikeres szólókarrierbe kezdett, amelynek fő sikere az 1990-es The Wall album, a mely a berlini fal lebontásához kapcsolódó koncerttel lett világhírű. Állandóan koncertkörutakra járt, többször fellépett a Pink Floyddal is. Szerzeményei a zene minden perifériáját érintik, még operát is írt. A Fal lemez világ körüli turnéjával a harmadik legmagasabb bevételt érte el.

Roger Waters - Time


Harry Waters

Harry Waters 1976-ban született brit zongorista, Hammond-orgona játékos, legfőképp a jazz és a progresszív rock a tevékenységi területe. Apja Roger Waters neves zenész. A 2000-es évek elején alakított saját zenekart, ahol jazz zenét játszott. Közben többször turnézott együtt apjával is. Más zenekarokkal is szívesen fellép, miközben filmzenéket is szerez.

Harry Waters Band - Live


Roger Waters  gyermekei


2018. április 20., péntek

Blueskocsma - Taste-I'll Remember CD 3.


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. Folytatjuk a Taste emlékalbumának bemutatását.


Emlékeztetőül: A Taste 1966-ban alakult az ír Corkban. Háromtagú blues-rock banda volt amelynek frontembere Rory Gallagher multi-instrumentális zenész. Az együttes ebben a felállásban 1970-ig létezett. Később más összetételben ujjá alakult. 2015-ben kiadtak egy megemlékező albumot, ennek a harmadik CD-jét hallgatjuk ma meg. amelyik legendás koncertfelvételeket tartalmaz.

A következő felvételeket hallhatjuk:

1 What’s Going On (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 06:14
2 Sugar Mama (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 06:48
3 Gamblin’ Blues (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 06:41
4 Sinner Boy (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 06:23
5 At The Bottom (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 03:19
6 She’s Nineteen Years Old (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 03:57
7 Morning Sun (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 04:18
8 Catfish (Live In Konserthuset Stockholm, Sweden / 1970) 06:33
9 I’ll Remember (BBC Live In Concert / Paris Theatre, London / 1970) 06:14
10 Railway And Gun (BBC Live In Concert / Paris Theatre, London / 1970) 04:58
11 Sugar Mama (BBC Live In Concert / Paris Theatre, London / 1970) 07:19
12 Eat My Words (BBC Live In Concert / Paris Theatre, London / 1970) 09:21
13 Catfish (BBC Live In Concert / Paris Theatre, London / 1970) 05:27

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/11173869/Taste_-_Ill_Remember_CD_3.001 https://data.hu/get/11173870/Taste_-_Ill_Remember_CD_3.002 https://data.hu/get/11173876/Taste_-_Ill_Remember_CD_3.003 https://data.hu/get/11173877/Taste_-_Ill_Remember_CD_3.crc
Kedvcsináló:
Taste - Live At The Isle Wight 1970

2018. április 17., kedd

Hét főbűn V. (superbia) kevélység:


Brigittának, talán csak megszületnie volt nehéz. mert azonnal jó sínre került az élete. Jómódú családban nőtt fel, annak minden előnyével. Természetesen csupa rózsaszín gyerekszobájában minden játék rendelkezésére állt, a Barbie összes változatától és várkastélyától, a Ken udvarlók garmadáján át, az éjszakai égboltot szimuláló vetítőig.
Nem járt játszótérre a pórnép közé, mert villájuk udvarán várt rá a külön homokozó és csúzda, amit senkivel nem kellet megosztania, és nem akadályozta hosszú sor, hogy csúszkálhasson. Ha éppen kedve szottyant megmártózott a feszített víztükrű, fűtött medencében, elkerülve a népmedencék minden hátrányát.
Az iskoláiban hasonszörű elitgyerekekkel járt együtt, ahol a minél nagyobb rongyrázás határozta meg az életüket. Brigitta még itt is felsőbb rangúnak érezte magát, gyakorlatilag mindenkit lenézett, mintha egy láthatatlan burok venné körül.
Ahogy kezdett nővé érni, látszott, hogy ebben is a sors kegyeltje. Köszönhető az állandó fitnessnek, a kozmetikába és szoliba járásnak igazi bombázóvá vált. Bármilyen férfit megkaphatta volna, de ebben is finnyásan válogatott, míg végül a legsportosabb milliárdost lett a befutó.
Folytatódott luxus élete, mindent megkapott, csak mondania kellet és máris az ölébe hullott.
Brigitta, amikor felébredt azon gondolkodott, hogy mivel üsse el az időt. Shoppingolni most nem volt kedve, a meztelen napozás csábította, de ma nagyon erősen sütött a Nap, féltette hamvas bőrét. Végül úgy döntött, hogy kipróbálja a vadonatúj kocsiját. Gondtalanul száguldozott a városban, majd kiment az autópályára, hogy tesztelje a járgány sebességét. Sorra hagyta maga mögött a többi benzinfaló őrültet.
Lassan besötétedett, úgy gondolta ideje lenne visszafordulni, ezért letért a pályáról. Sötét, sivár ismeretlen helyre vetődött. Az autó fénycsóvája bevilágította a sikátoros, néptelen utcát. Valamilyen állat átfutott előtte, Nem akarta tudni mi volt az, csak az járt a fejében: el innen minél hamarabb.
Ekkor váratlanul a kocsi elektronikája kilehelte a lelkét. Csend és sötétség telepedett rá. Óvatosan kinyitotta az autócsoda ajtaját és kiszállt. Idegesen kotorászott a táskájában a telefonja után. Hirtelen zajt hallott maga mögött. Gyorsan megfordult. Több közeledő alak sziluettjét látta a félhomályban, megbénult a félelemtől. Az egyik megszólalt:
- Ide a ritikült, cicus!
Brigitta engedelmesen átadta, remélve, hogy ezzel megússza a kalandot. A banda azonban nem elégedett meg ennyivel, bekerítve vészesen közelítettek. A nő izmai megfeszültek, lassan kilépett cipőjéből és a menekülési lehetőséget kereste. Mielőtt a kör teljesen összezárt volna, az egyetlen gyenge pontot választva megiramodott a sötét utcán. Erejét megfeszítve rohant, ösztönszerűen követve megérzését az ismeretlenben, közben elkeseredetten kiabált segítségért. Maga mögött hallotta a lihegő, nyálcsorgató fenevadak lihegését, egyikük utána kiáltott:
- Itt aztán kiabálhatsz, senki sem fog rajtad segíteni, csak mi, ha végre utolérünk és leteperünk. Áporodott röhögés követte a beszólást.
A rendszeres testedzésnek meg lett az eredménye, mert egy kis előnyre tett szert.
Beugrott egy sötét kapualjba.
Szíve a torkában dobogott, az üldözők elviharzottak a kapu előtt, majd egyre távolabbról hallatszott bosszús üvöltözésük. Az udvar felől ajtónyikordulás hallatszott, majd megszólalt egy vékonyka hang:
- Jöjjön, siessen ide!
Brigitta egy pillanatig habozott, majd elindult és besurrant az ajtón. A hang gazdája gyorsan becsukta a csikorgóst, és csendre intette. Együtt füleltek. A banda hangfoszlányai újra közelebbről hallatszottak:
- Hova a francba tűnhetett, nem nyelhette el a föld?
- Ott láttam valami mozgást, biztos ő az! –kiáltotta egy másik hang. A csapat üvöltve a jelzett irányba eldübörgött, majd csend lett.
- Ne féljen, most már biztonságban van…
- Köszönöm…-préselte ki élete első háláját Brigitta.
Szeme lassan megszokta a félhonályt, körülnézett. Megmentője egy megviselt ruhájú, sápadt arcú nő volt, az otthona mindössze egyetlen kicsi szerényen berendezett szobából állt. Váratlanul megszólalt a nő:
- Mit keresett ezen az istenháta mögötti helyen egy ilyen finom úrihölgy? Brigitta elmesélte a kálváriáját.
- Tudja, hogy mit úszott meg?
- Megerőszakoltak volna? – válaszolt bizonytalanul Brigitta.
- Ez annál sokkal rosszabb környék. Az erőszak csak egy dolog, utána pucéran végig lökdösték volna az utcán, mintegy győzelmi trófeát, aztán egyik bandától a másikig hurcolják, ahol mindenki kénye-kedve szerint gyalázta volna meg. Amikor megunták, és abban reménykedik, hogy elengedik, nagyot téved, mert az következik, hogy eladják jópénzért szexrabszolgának vagy szervkereskedőknek. Soha nem került volna elő.
Brigitta döbbenten hallgatta a mondottakat.
Ekkor váratlanul megcsörrent kezében a teljesen elfelejtett, még mindig szorongatott telefonja. Az aggódó párja volt az, meghallva mi történt, azonnali segítséget igért.
Újra megnyikordult az ajtó, egy férfi lépett be rajta. Brigitta idegesen odakapta a tekintetét. A nő azonnal megnyugtatta:
- Ne aggódjon, ő csak a párom, a környék egyetlen rendes pasija és én kifogtam magamnak.
- Látom, megint hazahoztál egy kóbor kutyát, ráadásul pedigrést. -mondta mosolyogva a férfi.
- És még humora is van. – tette hozzá Brigitta.
Hellyel kínálták, óvatosan ült le a kétes tisztaságú ülőalkalmatosságra. Beszédbe elegyedtek, sok mindent megtudott az itteni életről.
Autóajtó csapódás hallatszott be az utcáról.
- Azt hiszem megjött a felmentő sereg. – szólalt meg a nő.
Brigitta elindult, az ajtóból visszafordult:
- Még egyszer nagyon köszönök mindent. Itt hagyom a telefonom, szeretném felhívni.
Brigitta élete teljesen megváltozott a sokkoló élmény után, elpárolgott az őt körül ölelő védőburok. Segített megmentőjének új otthont találni egy nyugodt kertvárosi környezetben, munkát szerzett mindkettőjüknek, anyagilag támogatta őket, hogy egyenesbe kerüljenek.

A két nő sokszor összeül egy kis beszélgetésre…

2018. április 15., vasárnap

Alma a fájától ...10.


Folytatva a sorozatot a zenészek világában kutakodunk, tehetséges utódok után. Ma Maurice Jarre és Jean Michael Jarre kerül sorra.

Maurice Jarre

Maurice Jarre 1924-ben született Franciaországban Lyonban. Eredetileg mérnöknek készült, de félbehagyta a zenei pálya kedvéért. Kezdetben színházi előadások kísérő zenéit szerezte, innen tért át a filmzenékre. Az első hollywoodi filmzenéje, amelyet az Arábiai Lawrence című filmhez készített azonnal Oscar-díjat ért. Ettől kezdve keresett filmzene író lett, számtalan nagy rendezővel dolgozhatott együtt. Művészete még két Oscart eredményezett. 2009-ben Kaliforniában érte utol a halál.

Maurice Jarre - Greatest Hits

Jean Michael Jarre

Jean Michael Jarre 1948-ban született Franciaországban, zenész, zeneszerző a popzene legkreatívabb alkotója. Apja Maurice Jarre Oscar-díjas zeneszerző. Egyértelmű lett volna, hogy Jarre követi apját a zenei pályán, de nem így alakult, mert Jarre ötéves korában a szülei elváltak, apja Amerikába költözött. A zene azonban rátalált, már ötévesen zongorázni tanult. A klasszikus zene után a jazz felé fordult, majd a rockzene következett, 1969-ben egy zenei kutatócsoport tagja lett, ahol elektronikus-akusztikus zenéket tanulmányoztak. Innen ered az elektronikus zene iránti szeretete. Több nem túl sikeres próbálkozás után otthoni studiójában megszületett az Oxygene című anyaga, amely azonnal a világhírűvé tette. Ezután sorra jelentette meg hasonló stílusú zenéit, sikert sikerre halmozva, számtalan díjat és elismerést hozva szerzőjének. Volt olyan koncertje, amelyet a tv-közvetítés által több mint 100 millióan láttak.

Jean Micheal Jarre - Oxygene 4.

Meg kell jegyezni, hogy Jean fia David is nagyon tehetséges. Ő egy nagyon neves mágus, de nem ügyetlen a zenében sem, igaz nyomába sem ér a nagyszülő ás apja sikereinek.

A három nemzedék:

Maurice, Jean Michael és David Jarre

Az ő példájuk bizonyítja, hogy az apai géneket örökölve legalább olyan csúcsokra érhet el az utód is, ha nem magasabbra, vagy nem.

2018. április 13., péntek

Blueskocsma - Taste-I'll Remember 2. CD


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. Folytatódik a Taste, 4 lemezt tartalmazó albumának bemutatása.


Emlékeztető: A Taste 1966-ban alakult ír rock-blues 3 tagú szupercsapat. A banda esze és frontembere Rory Gallagher multifunkcionális zenész. 2015-ben kiadtak egy négy cd-ből álló visszaemlékező lemezt. Ennek a második albumának bemutatásához érkeztünk, amely az 1970-ben kiadott "Follow Up On Boards" cínű lemez újrakevert változata.

A következő felvételeket hallhatjuk:

1 What’s Going On 02:44
2 Railway And Gun 03:33
3 It’s Happened Before, It’ll Happen Again 06:32
4 If The Day Was Any Longer 02:07
5 Morning Sun 02:38
6 Eat My Words 03:45
7 On The Boards 06:01
8 If I Don’t Sing I’ll Cry 02:38
9 See Here 03:04
10 I’ll Remember 03:01
11 Railway And Gun (Off The Boards Mix) 04:26
12 See Here (Alternate Version) 03:13
13 It’s Happened Before, It’ll Hapen Again (Beat Club TV Audio / Take 2) 10:52
14 If The Day Was Any Longer (Beat Club TV Audio) 02:35
15 Morning Sun (Beat Club TV Audio) 03:31
16 It’s Happened Before, It’ll Happen Again (Beat Club TV Audio) 09:48

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Taste - Morning Sun

2018. április 10., kedd

Hét főbűn IV. (ira) harag:


1952. szeptember 17.-e borongós őszi napra ébredt. József a szülészet folyósóján járkált idegesen. Néha odapislantott a Szülészet feliratú ajtóra. Odabenn a felesége vajúdott. Az ajtó azonban csendben várakozott. Egyik kezéből a másikba adogatta az asszonynak és az új jövevénynek szánt virágcsokrot. Közben azon morfondírozott, hogy milyen apa is lesz belőle. Előre eltervezte a dolgokat: a fiával megtanulnak majd focizni, együtt járnak majd a meccsekre, és ha elérkezik az ideje bevezeti a csajozás rejtelmeibe. Itt tartott, amikor kivágódott az ajtó és egy alacsony, gömbölyded, fürge járású, köpenyes nőszemély viharzott ki rajta.
- Maga a boldog apuka? Választ sem várva folytatta:
Gratulálok, gyönyörű kislánya született, három kiló húsz, mindketten egészségesek! – azzal férfiasan kezet fogott az újdonsült szülővel. Megfordult, és hasonló tempóval, ahogy jött, közelített az ajtó felé. József lassan felocsúdott, és utána szólt a hír hozójának_
- Lányt mondott, biztos, hogy nem fiú?
A megszólított megpenderült és kicsit arrogánsan válaszolt:
- Biztos. Tudja 36 éve vagyok bába, bizonyos külső jegyekből meg tudom állapítani egy újszülött nemét!
József próbálta menteni a helyzetet és gyorsan azt találta mondani:
- Esetleg elcserélhették…
Erre csak egy becsapódó ajtó jött válaszként. József utána gondolt, talán ezt nem kellet volna mondani, de annyira váratlanul, felkészületlenül érte a hír. Agyát lassan elöntötte a pulykaméreg, becsapottnak érezte magát. Pont neki született lánya, mindenki ki fogja röhögni, hogy csak egy lányt tudott összehozni. A mérge egyre magasabbra szökött, a folyósó szemetesébe hajította a virágot és dúlva-fúlva otthagyta a szülészetet.
Betért az első kocsmába és pocsolyarészegre itta magát. Amikor kijózanodott, haragja tovább is mérgezte a lelkét. Amíg haza nem engedték nejét és a kicsit, tüntetőleg távol maradt a látogatástól. Aztán elérkezett a nap és gyerekzsivaj töltötte meg a házat. József kerülte őket, mintha leprások lennének, pedig tündéri csemetével áldotta meg a sors. Mindig jókedélyű, mosolygós kicsi lélek, ártatlan nagy szemekkel, ez volt a lánya. Felesége, egyszerűen nem értette férje viselkedését, szomorúság töltötte el, hogy az általa annyira vágyott boldog család csak csalóka ábránd maradt.
József öntelt haragjában már azt fontolgatta, hogy elhagyja a családot, de nem érzett ehhez magában elég barátságot. Haragját magába ásta, a maga esetlen módján alkalmazkodott a körülményekhez. Ímmel-ámmal részt vett a gyereknevelésben, de úgy mintha fia lenne: labdarugdosás, indiánosdi, autószerelés apával.
A kislány valahogy felnőtt, bár út közben valahol elveszítette gyermeki báját és azok a nagy szemek is csak szomorúságot tükröztek. Elmaradozott otthonról, elkeseredetten kereste a meg nem kapott szeretetet. Még fiatalon megtalálta a másik felét és végleg elhagyta a szülői házat.
József megkönnyebbülést érzett, újra közelebb került feleségéhez. Az asszony még neheztelt férjére, de jól esett neki a kényeztetés, amibe férje részesítette.
Teltek az évek, Józsefet továbbra sem érdekelte lánya sorsának alakulása. Az asszony rendszeresen tartotta kapcsolatot lányával, segítette, amiben csak tudta. Eleinte mindenről beszámolt férjének, de mikor látta, hogy süket fülekre talál, feladta ezt a szokását.
Egyik este, amikor hazaért a lányától az anya, csendesen sertepertélt a lakásban, tette a dolgát. József az újság takarásában alibizett. Az asszony váratlanul megszólalt:
- A lányod megajándékozott egy fiú unokával…
József kezéből kiesett az újság.
Hajnalka éppen a babát tette tisztába, amikor csöngettek.
- Drága kinyitnád az ajtót!
- Lihegek…-szólt vissza az ifjú apa – majd ahogy szélesre tárta a bejáratit, visszakiabált:
Anyukád, azaz szeretett anyósom az!
- Gyere anya, liberózok!
Ketten folytatták a félbemaradt folyamatot, miközben örömteli mosollyal figyelték a törpe minden mozdulatát. Az anya váratlanul megszólalt:
- Apád is itt van, csak lenn maradt a kocsiban, nem mert feljönni…
- Anya, befejeznéd? –szólt Hajnalka és elrohant. Kisvártatva, az apjába belekarolva érkezett meg, és hellyel kínálta őt. Az öreg láthatóan zavarba volt.
Időközben a popsi friss pelenkát kapott és a tiszta érzés mosolyra fakasztotta a kicsit.
Hajni az apja kezébe adta az unokáját, aki nem bírt magával és bármennyire szégyellte is eleredtek a könnyei.
Ezentúl, szinte mindennapos vendég lett a lányáéknál.
Egyik alkalommal, amikor kettesben maradt apa és lánya, József kiöntötte a lelkét:
- Tudod, hogy mikor először jöttem hozzátok, nem tudtam visszafojtani a könnyeimet, az csak részben szólt annak a boldogságnak, amit az unokával okoztál nekem. Inkább egy nagyfokú szégyenérzet szakadt fel bennem, mégpedig azért, ahogy veled viselkedtem. Nem tudtam megbocsájtani, hogy nem fiúnak születtél, pedig nem te tehettél erről. Mégis úgy fogadtál, mint egy lány, aki büszke az apjára, pedig nem érdemeltem meg.

- Apa. Hazudnék, ha azt mondanám gyerekkoromban nem hiányoztak a cicás odabújások, ahogy egy normális családban apa és lánya között természetes, de megértettem, hogy te fiút szerettél volna. Sajnos bárhogy igyekeztem, béna voltam a fiús dolgokban és ezért csak önmagam okoltam. Én szerettelek, nem tudtam rád haragudni soha sem. Örülök. hogy a fiam kellett ahhoz, hogy egymásra találjunk. Bár az elveszett éveket nem pótólhatjuk, azért a kárba veszett időt újra élheted az unokáddal…

2018. április 8., vasárnap

Alma a fájától...9.


Folytatjuk a sorozatot, kutakodva az ismert zenészek világában, tehetséges utódokat keresve. Ma John Bonham és fia Jason Bonham kerül sorra.

John Bonham

John Bonham 1948-ban született, a legendás hard-rock csapat a Led Zeppelin dobosa volt. A szakma szerint ennek a zenei stílusnak a legkiemelkedőbb egyénisége, felnövő dobos nemzedékek példaképe volt. Már ötéves korában püfölte az otthoni konyhai felszerelésekből álló dobszerkóját. 14 éves korában már alkalmi beugró volt különböző zenekaroknál. 1964-ben állandó zenekarhoz csatlakozott ahonnan több ugródeszka után a Led Zeppelinnél kötött ki, ahol kiteljesedhetett tehetsége. A basszusgitáros Joh Paul Jones-szal a létező legjobb ritmusszekciót  alkották. 1980-ban. mindössze 32 évesen vesztette el a zenészvilág. Halálával a Led Zeppelin is feloszlott.

Led Zeppelin - Moby Dick

Jason Bonham

Jason Bonham 1966-ban született brit, hard-rock, blues, heavy-metál zenész és színész. A legendás dobos John Bonham gyereke. Négyéves korában kezdett el dobolni, 17 évesen alakította első bandáját Airrace néven. Ezer szállal kötődött a Led Zeppelinhez ls annak megszűnése után tagjaihoz. Számtalan nagynevű zenekarnál megfordult, időközben színészi karrierje is felfelé ívelt. 2010-ben megalakította a Jason Bonham's Led Peppelin Experience nevű együttest mellyel apja emléke előtt tisztelgett. 2013-ban a California Breed nevű csapattal ért el kimagasló sikert, majd 2014.ben a Circle nevű csapathoz igazolt.

Jason Bonham - Moby Dick /apa után szabadon/

Virtuálisan együtt apa és fia



A tehetséget valószínű örökölte Jason, de a hajkoronázatot  azt nem.

2018. április 6., péntek

Blueskocsma - Taste-I'll Remember 1. CD


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. 2015-ben megjelent egy 4 CD-ből álló visszaemlékezés album a Taste együttes munkásságából. Ebben a hónapban ezt fogjuk meghallgatni.  


A Taste 1966-ban alakult ír zenekar. A három alapító Rory Gallagher- multi-instrumentális zenész, Eric Kittengham - basszus és Norman Damery - dobok. Ez a felállás később többször módosult, de a meghatározó Gallagher maradt. Zenei stílusuk a rock, a blues-rock és a rhytm and blues körül pörög. 1970-ben a banda feloszlott, 2000-ben újraalakult ás ma is működik. Visszatérve a kiadott négyes albumhoz, ma az első CD-t hallgatjuk meg, amely a Taste 1969-ben megjelent debütáló lemezének újrakevert változata.

A következő felvételeket hallhatjuk:

1 Blister On The Moon 03:26
2 Leavin’ Blues 04:15
3 Sugar Mama 07:14
4 Hail 02:35
5 Born On The Wrong Side Of Time 04:00
6 Dual Carriageway Pain 03:13
7 Same Old Story 03:32
8 Catfish 08:04
9 I’m Moving On 02:29
10 Blister On The Moon (Alternate Version) 03:21
11 Leavin’ Blues (Alternate Version) 04:31
12 Hail (Alternate Version) 02:35
13 Dual Carriageway Pain (Alternate Version / No Vocals) 03:13
14 Same Old Story (Alternate Version) 03:26
15 Catfish (Alternate Version) 06:55

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/11154173/Taste_-_Ill_Remember_CD_1.001 https://data.hu/get/11154174/Taste_-_Ill_Remember_CD_1.002 https://data.hu/get/11154176/Taste_-_Ill_Remember_CD_1.003 https://data.hu/get/11154175/Taste_-_Ill_Remember_CD_1.crc

Kedvcsináló:


Taste - Bister On The Moon & Sugar Mama

2018. április 3., kedd

Hét főbűn III. (luxuria) bujaság:


Bársony nem abban a korban nőtt fel, amikor párnacsata volt a szexuális előjáték. Ő inkább abba a világba született, amikor a lányok körében sport volt az ártatlanság elvesztése, lehetőleg minél korábban. Bársonyban vegyes érzések kavarogtak, egyrészről nem szeretett volna kilógni a sorból és a kicsúfolt aggszűzek csoportjához tartozni, másfelől egy kicsit félt is ettől a túlmisztifikált dologtól. Az esemény váratlanul, alkalomszerűen zajlott le. Szerencséjére kellemes élményként maradt meg benne és egyre jobban vágyott a folytatásra. Még fel sem ocsúdott, máris belesodródott a szexualitás örvényébe, amely egyre lejjebb és lejjebb húzta. Kezdetben még válogatott a partnerek között, de egy idő után már mindegy volt, csak meglegyen a mindennapi betevője. Kétes helyekre járkált, alkalmi szexre vadászva. Egyre jobban belesüppedt a pornó bugyraiba, szinte nem létezett olyan eltévelyedés, amit ki ne próbált volna. Már a húszas évei végén járt, de szexuális étvágya nem csökkent. Kezdett magától megijedni, de aztán utána nézett és megnyugtatta magát, hogy nincs egyedül, ilyen ez a világ. Elvégre egyenjogúság van, miért ne lehetne, hogy egy nőnek is mindig azon járjon az esze.
Egyszer azonban megváltozott valami, ugyanis kifogta az aranyhalat egy férfi személyében. Annyira összeillettek minden vágyuk kielégítésében, hogy csak egymással foglalkoztak, nem vágytak váltott partnerekre. Bársony boldognak érezte magát. Az eufória tartósnak és tartalmasnak látszott, amikor egyik reggel émelygésre, rosszullétre ébredt. Biztos volt benne, hogy nem lehet baj, de a biztonság kedvéért elment orvoshoz. A vizsgálatok után a doki vigyorogva mondta:
- Hölgyem gratulálok, Ön anya lesz!
Bársony teljesen összeomlott, az sem tudta, hogy keveredett haza. Kavarogtak a gondolatai:
-Mi lesz ezzel a jól működő eddigi életemmel, ebbe egyáltalán nem fér bele egy gyerek.-
-Nem hiszem, hogy erre én fel vagyok készülve.-
-Ha ezt a pasi megtudja, azonnal lelép, így szokták a férfiak!-
Nem sokat mérlegelt, nem szólt senkinek, csak késlekedés nélkül bejelentkezett abortuszra.
Elérkezett a kitűzött időpont, egy napra bevonult a klinikára.
Morcos arcú nővér, szavak nélkül, rutinosan felkészítette a műtétre. Sápadt, vékonydongájú betegtologató a tetthelyre szállította. Benn a műtőben a végső előkészítésekhez fogtak, egy pillanatra meglátta a kikészített műszereket, nyelt egy nagyot.
Ekkor váratlan dolog történt. Kivágódott a műtő ajtaja és egy sürgős esetet hoztak. Bársonyt betakarták és a folyósóra tolták.
Minden kihalt volt, csak egy magányos nő várt odakinn, idegesen járkált fel és alá. Jó idő eltelt már, amikor Bársony megkérdezte őt, hogy miért van itt. A nő azonnal ráborította a keserűségét:
- Tudod, most próbálkozunk hatodszor, és ha most sem jön össze nem fogunk többször. Velem van gond, csak mesterséges beültetéssel eshetem teherbe. Sajna eddig, nem jött össze, most a doki hívott, hogy közölje, hogy sikeres volt-e a beültetés.
- És Te, miért vagy itt?
- Csak egy rutinműtét.-válaszolta Bársony.
Megnyikordúlt az ajtó, a lányt behívták. Mielőtt belépett volna egy pillanatra még visszafordult és könyörögve mondta:
- Kérlek, szoríts nekem!
Bársony magára maradt, a folyósó csendjében.
Odabenn, az életmentő műtét sikeresen befejeződött.
- Hozzák az abortuszost, essünk túl rajta!- mordult oda az orvos a nővérnek. A megszólított rövid idő után visszatért, majd azt mondta:
- Nincs senki odakinn…
Amikor elérkezett az idő, minden nagyon gyorsan zajlott. A már összekészített táskát lóbálva támogatta a férfi, a mindenórást. Óvatosan besegítette a kocsiba és már viharzottak is a korházba. A férfi talán még jobban izgult, mint a nő, mert bevállalta az apás szülést, pedig ha tehette kerülte a korházaknak még a környékét is. Esetlenül öltözött be a kötelező göncökbe. A szülés alatt hősiesen kitartott, bár kétszer az ájulás kerülgette.

Aztán felsírt a csöppség, mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére. A még maszatos újszülöttet az anyjára helyezték. Bársony meggyötörten, fáradtan lenézett a kicsire, aki ott pihegett a mellein. Ebben a pillanatban megértette, hogy a teste -a semmihez nem hasonlítható- anyaság megtapasztalására született…

2018. április 1., vasárnap

Alma a fájától...8.


Folytatjuk a tehetséges utódok felkutatását a zenész világban. Ma Tim Buckley és fia Jeff Buckley kerül sorra.

Tim Buckley

Tim Buckley 1947-ben született, amerikai zenész, énekes dalszerző. Zenei pályája a hatvanas évek elején kezdődött, mint country-zenész. A népi ihletés
 zenét elhagyva, fokozatosan kialakította sajátos stílusát, amely magába foglalta a jazz, a soul, a psychedelia, at avangard, és a funk elemeit. Sorra jelentek meg albumai, egyedi hangvétele miatt nagy népszerűségre tett szert. Pályája zenitjén 1975-ben kábítószer túladagolás miatt életét vesztette. Mindössze 28 évet élt.

Tim Buckley - Gypsy Woman

Jeff Buckley

Jeff Buckley 1966-ban született, amerikai gitáros, énekes, dalszerző. Apja, Tim Buckley, születése után nem sokkal elhagyta a családot. Zenei környezetben nevelkedett, anyja képzett zongorista és csellista volt. Jeff ötéves korában kezdett gitározni. Kemény rockzenén nőtt fel, elhatározta, hogy maga is zenész lesz. Megkapta első elektromos gitárját és éjjel-nappal gyakorolt, legföképpen jazzt, rockot, reggaet, heavy-metált. Több nagy zenésszel lépett fel, többek között apja emlékkoncertjén is. 1994-ben jelent meg önálló albuma, amely a csúcsra repítette. 1997-ben magával ragadta az értelmetlen halál, vítbe fulladt. Mindössze 30 éves volt, 2 évvel élt többet, mint az apja.

Jeff Buckley - Grace

Van úgy, hogy egy fiú a zenei tehetségen kívül apja végzetét is örökli.


Apa és fia

Tim & Jeff Buckley