2013. április 29., hétfő

A második esély


A férfi a negyvenes évei végét taposta. Mindent elért az életben, amit csak akart, igazi jég hátán megélő típus volt. Soha nem válogatott a módszerekben. Ha egy cél lebegett a szeme előtt, minden áron megszerezte, nem kímélve senkit és semmit. Feleségét lépten-nyomon megalázta, hiszen ő hozta a pénzt a házhoz, ő hát a ház ura és parancsolója. Az asszony a shoppingolás és a tévésorozatok rabsága mögé menekült. Megadta magát a sorsnak, elfelejtett mosolyogni. A gyerekek egy ideig vágytak az apai szeretetre, de egy idő után feladták és a hozzájuk hasonló vagyonos, elkényeztetett társaikhoz csapódtak. Élték üres, semmitmondó, korán kiégett életüket.     
Egy vasárnap hajnalán, a ház korlátlan ura megérkezett szokásos pókerpartis, iszogatós éjszakája után. Rossz lapjárása lehetett, mert csapkodva az ajtókat, -nem kímélve senkit- közlekedett a házban. De aztán, végre elterült az ágyon és azonnal mély hortyogásba kezdett. Az asszony, aki soha nem tudott elaludni, amíg a férje haza nem ért, lassan álomba sírta magát. Már régen nem mert szólni egy szót sem, mert gyorsan megkapta a magáét, ha ellenkezni merészelt. Pedig vágyott a férfi ölelésére, de hát ő már régen máshol kereste az örömöket.
A ház asszonya ébredt fel először. Úszott egyet a medencében, majd ebédet rendelt, kínait. Amikor megjött a kiszállító, szétdobálta az asztalon a papírdobozokat. Leült a tv elé a sajátjával és valami brazil sorozat sokadik epizódjába süppedt. A fia, majd a lánya ébredt ezután, mindketten a tegnapi buli nyomait viselve az arcukon. Zombiként tettek néhány üres kört, majd mindkettőjüket elnyelte a szobájuk, a maguk kedvenc kínaijuk társaságában. A közös vasárnapi ebéd meghittsége, már rég a távoli múltba veszett. Késő délután volt, amikor nyílt a hálószobaajtó és megjelent a teremtés koronája. Morcos képpel megszerezte a maga dobozát és a medence melletti napozóágyra vetette magát. Evett néhány falatot, majd elnyúlt és sütette magát a Nappal. Ahogy ott feküdt és becsukott szemhéján keresztül játszott vele a napsugár, képek villantak be tisztán, élesen. Először a fiatal önmagát látta, aki élete első üzleteként farmerokat és hanglemezeket csempészett át Jugoszláviából. Aztán az a pillanat következett, amikor elérte az első millióját. Eszébe ötlött a mondás: „Soha ne kérdezd, honnan szereztem az első milliómat, a többivel szívesen elszámolok”. Jöttek sorba a nagy átverések, lopások, kis és nagy svindlik. Elmosolyodott, egyáltalán nem érzett lelkiismeret furdalást az elbocsátott, átvert emberekért, eltaposott életekért. Beugrottak kedvenc mondatai: „Van, aki meglovagolja a hullámokat, van, akit pedig betakar”.
„Mindenkinek adott a lehetőség, csak élni kell vele”.
„Az élet márpedig akkor is egy nagy habostorta, csak legyen nálad mindig villa, hogy vehess belőle”.
Ekkor mintha, a Napot egy felhő árnyékolta volna, hirtelen sötét lett. Csak a szívdobbanásait hallotta, egyre erősebben. Már a dobhártyáján dübörögtek a hangok, amikor egyszer csak megszűnt minden. Úgy érezte, hogy légüres térben lebeg.  Súlyos csend vette körül. Néha, mintha valaki beszélne hozzá, távolról szófoszlányokat vélt hallani, de nem tudta eldönteni, hogy ez a valóság vagy csak illúzió.
Mérhetetlenül fáradtnak érezte magát, de lassan kinyitotta a szemét. Homályos volt minden, csak lassan tisztult ki a kép. A feleségét és a gyerekeit látta meg, nem is emlékszik arra, hogy mikor voltak így együtt. Próbálta fordítani a fejét, de nem mozdult. Ahogy körbejártatta a tekintetét, döbbenten fedezte fel, hogy egy kórházi ágyban fekszik, mindenféle csövek lógnak ki belőle. Próbált mondani valamit, de nem jött ki hang a torkán. A felesége szólalt meg:
–Szívrohamod volt, két hétig kómában voltál, most szóltak, hogy reagálsz, azonnal idejöttünk. –A legjobb szívspecialistát fogadtuk fel, aki őszintén elmondta, hogy csak szívátültetés segíthet rajtad, de kell a beleegyezésed. –Csak jelezd a szemeddel, hogy igen és én mindent elintézek.
Lassan becsukta a szemét, majd újra kinyitotta. A feleség megértette és azonnal elrohant. A két gyerek zavartan ácsorgott még az ágy végben egy darabig, majd suta mozdulattal búcsút intettek és kiosontak a kórteremből.
Elérkezett a nagy nap. Iszonyatos félelem uralkodott el rajta. Ahogy tolták végig a folyósón a műtőbe, a világító lámpatesteket számolta magában: …huszonhat, huszonhét, huszonnyolc. Becsukta a szemét és elbúcsúzott, úgy érezte, ezt nem fogja túlélni.
A szemhéján újra játszani kezdett a fény. Megkönnyebbült, hiszen ez az egész csak egy rossz álom volt! Biztos itt fekszem a medenceparton, csak napszúrást kaptam és képzeltem az egészet. Lassan résnyire kinyitotta a szemét, majd hirtelen, bátran, véglegesen. Körülnézett. A fény az ablakon keresztül hatolt be a kicsiny helységbe. Szépen berendezett magánklinikai szoba volt, minden kényelemmel felszerelve. –Hát mégis megtörtént, miért pont velem!
A steril környezetből lassan kikerült, a rehabilitáció szépen haladt előre a végleges gyógyulás felé. Nyolc hónap esett ki az életéből a betegség miatt. Amikor végleg hazamehetett, már nem voltak „üzlettársai”. Hiába ez egy olyan világ, ha nem vagy jelen, gyorsan elfelejtenek. Szerencsére azért voltak anyagi tartalékok. Sokat gondolkodott, hogy mihez kezdjen, hogy újra egyenesbe kerüljön. Érezte, hogy azt, amit eddig csinált nem folytathatja. Életében először viszolyogva gondolt vissza az eddigi életére. Mindent más színben látott: kékebb volt az ég, csilingelőbben folydogált a patak, szebben daloltak a madarak. Ahogy ott ült az íróasztalánál és a nyitott ablakon át kinézett a tavaszi kertre, hirtelen döntésre jutott. Ekkor beszólt a szobába a felesége:
–Drágám, gyere kész az ebéd!
Az étkezőben szépen megterítve, az asztal közepén virággal ott várta a családot a vasárnapi ebéd. Leültek a kerek asztalhoz, mint régen és az ebéd előtt megfogták egymás kezét. Mindenki magában elmondott egy pár szót, hogy ráhangolódjanak az étkezésre. Majd csendesen kanalazni kezdték a levest. A férfi végignézett a családon. A felesége mosolygott, arcvonásai kisimultak, szebb volt, mint valaha. A fia megemberesedve arra koncentrált, hogy betaláljon a szájába a kanállal, és ettől valahogy groteszké váltak a mozdulatai. És a lánya, egyszerűen gyönyörű volt, ahogy az ellenfényben a sziluettje körvonalazódott. Boldognak érezte magát.
A desszertnél tartottak, amikor a férfi megszólalt:
–Szeretném, ha elmondanátok a véleményeteket. –Arra gondoltam, hogy nyitok egy vállalkozást, ahol sérült embereket foglalkoztatnák. –Lehet, hogy nem úgy, mint eddig, de meg fogunk belőle élni.
A beszélgetés fonalát lassan mindenki felvette. A hosszú évek alatt elnyelt mondatok a felszínre törtek. Utána, úgy határoztak, hogy egy nagy sétát tesznek közösen, hiszen, az új szívnek szüksége van terhelésre, hogy véglegesen beépüljön az új gazdatestébe.    

2013. április 11., csütörtök

Blues Guitar Masters CD 2.

Az album második lemeze Gary Moore-tól Tommy Castro-ig, kiváló blues mesterekkel.

A lemezen a következő felvételek hallhatók:
Blues Guitar Masters-1997-Cd 2
01 - Gary Moore - Too Tired.mp3 4 Mb
02 - Albert Collins - Frosty.mp3 3 Mb
03 - Albert Collins & Johnny Copeland - T-Bone Shuffle.mp3 4 Mb
04 - Johnny Copeland - Catch Up With The Blues.mp3 5 Mb
05 - Johnny Guitar Watson - Gangster Of Love.mp3 3 Mb
06 - Johnny Winter - Johnny Guitar.mp3 3 Mb
07 - Lonie Mack - Double Whammy.mp3 3 Mb
08 - Stevie Ray Vaughan - Say What.mp3 5 Mb
09 - Vaughan Brothers - White Boots.mp3 4 Mb
10 - ZZ Top - La Grange.mp3 4 Mb
11 - Kenny Wayne Shepherd - One Foot On The Pass.mp3 3 Mb
12 - John Lee Hooker & C. Santana - The Healer.mp3 5 Mb
13 - Roy Rodgers - Vida's Place.mp3 4 Mb
14 - Ben Harper - Ground On Down.mp3 4 Mb
15 - Coco Montoya - Talkin' Woman Blues.mp3 4 Mb
16 - Tommy Castro - This Soul Is Mine.mp3 3 Mb

Az album letölthető /download/:
http://data.hu/get/6420965/Blues_Guitar_Masters-1997-Cd_2.zip

Kedvcsinálóként:

                                                         Gary Moore: Too Tired

Blues Guitar Masters CD.1.

Egy dupla cd-t szeretnék ajánlani a blues gitár mestereitől. Az összeállítás 1997-ben került kiadásra.


Az első Cd-n a következő felvételek találhatók:
Blues Guitar Masters-1997-Cd 1
01 - Hot Dog Taylor - Ain't Got Nobody.mp3 3 Mb
02 - John Lee Hooker - Boogie At Russian Hill.mp3 4 Mb
03 - B.B. King & Robert Cray - Playin' With My Friends.mp3 5 Mb
04 - Albert King - Born Under A Bad Sign.mp3 3 Mb
05 - Freddie King - Hide Away.mp3 4 Mb
06 - Buddy Guy - Damn Right, I've Got The Blues.mp3 4 Mb
07 - Luther Allison - Bad Love.mp3 6 Mb
08 - Jimmy Johnson - Jockey.mp3 5 Mb
09 - Melvin Taylor - Depression Blues.mp3 4 Mb
10 - Duke Robillard - Tell Me Why.mp3 3 Mb
11 - Jimmy Thackery - Trouble Man.mp3 4 Mb
12 - Lucky Peterson - Compared To What.mp3 5 Mb
13 - Mike Welch - These Blues Are Mine Monster.mp3 3 Mb
14 - Bill Perry - Down.mp3 5 Mb
15 - Popa Chubby - Palace Of The King.mp3 3 Mb
16 - Michael Hill's Blues Mob - Lost In The Sauce.mp3 3 Mb
17 - Eric Clayton - Draggin' My Tail.mp3 3 Mb
18 - Rory Gallagher - Loanshark Blues.mp3 4 Mb

Az album letölthető /download/:

A szokásos kedvcsináló video a lemezről:


Albert King - Stevie Ray Vaughan: Born Under A Bad Sign

2013. április 1., hétfő

A lehetőség


Vaknak született. Az apja nem sokáig tudta elviselni, hogy nem egészséges a gyermeke, elmenekült, otthagyta a családot. Az anyja, talán őt okolta, hogy így történt, egyre jobban ellene fordult, majd rövid úton megszabadulva tőle, állami gondozásba adta. A „Vakok Intézetébe” vezetett az útja. Szerencséjére egy jólelkű gondozónő óvó szárnyai alá került. Bözsi mama, -, ahogy itt nevezték- bőkezűen osztotta a szeretetet, jutott belőle mindenkinek, de különösen neki, aki a legkisebb volt. Annyira dallamosan tudta kiejteni a nevét /Annabella/, hogy mindig beleborzongott, amikor meghallotta. A termetes asszonyság gyakran magához ölelte és mély, búgó hangjával ringatta álomba. A többi sorstársának is kedvence lett a „kicsi”, mindenhova magukkal cipelték.
Különleges a vakok világa. A szervezet úgy védekezik a szem elvesztésére, hogy a többi érzékszerv érzékenységét felerősíti. Legfontosabb számukra a tapintás. Ahogy mindent aprólékosan végigtapogatnak, mozaikokból összerakják a teljes képet. Ehhez társul még az orr finom észlelése, amely hozzájárul ennek a képnek a teljessé tételéhez. A kis Bella hamar megszokta a környezetet, egyre otthonosabban mozgott ebben a közegben. A természet kárpótolta, mert észbeli képességével, messze felülmúlta társait. Nagyon gyorsan tanult, sok minden érdekelte. Ahogy magáévá tette a Braille-írást, szinte falta a könyveket. Széles látókörű, mindenhez hozzászólni tudó, okos lánnyá cseperedett. Egy akkoriban divatos terápia során került közelebbi kapcsolatba a lovakkal. A vakok egyensúlyérzékét próbálták fejleszteni azzal, hogy elvitték őket lovagolni. Amikor először felültették a lóra, rögtön megérezte, hogy az a hatalmas jószág mennyire óvatosan lépked alatta, vigyáz rá. Egyre biztonságosabban érezte magát, és amikor lekerült, azonnal végigtapogatta a természetnek ezt a csodálatos teremtményét. A ló békésen tűrte mindezt és mikor a fejéhez ért, barátságosan a kislány arcához nyomta az orrát. A lány érezte a nyugodt, meleg leheletet és boldogan magához ölelte. A lovat „Kedvesnek” hívták és ettől a naptól kezdve örök barátok lettek. Amikor csak lehetett elment hozzá. Ahogy Kedves meglátta, már futott is oda a karám széléhez, és üdvözölte a maga lónyelvén.
Telt az idő, Annabella széplánnyá serdült. A sors fintora, hogy csak mások elismerése által hitte el, hogy szép és formás, önmagát sohasem nézhette meg a tükörben. De Bözsi-mama bizony nem szórta csak úgy a dicséretét a vakvilágba, neki el kellett hinnie.
Történt, hogy egy nap új fiú került az intézetbe. Egy meggondolatlan szerencsétlenség által vesztette el a szeme világát. Egy balesetet az emberek sokféleképpen dolgozhatnak fel. Van, aki beletörődik a megváltozhatatlanba, de olyan is akad, aki lázad, a világot hibáztatja és ez által senkit, nem enged a maga közelébe. Ő az utóbbi csoporthoz tartozott. Minden jó szándékú közeledésre kiabálással, szitkozódással válaszolt. A gondozók ismerték ezt a típust, békén hagyták, várták, hogy lenyugodjon. Szép lassan elültek az agresszív magatartás hullámai, mély hallgatásba és letargiába fordultak át. Ebben az állapotában próbálták a többiek megközelíteni, de semmire és senkire nem reagált, így hát tudomásul vették, és úgy kerülgették, mint egy odakerült bútordarabot. Annabella érzékelte a jelenlétét, de érzékeny lelkét elriasztották a durva szavak és az erőszakos magatartás.
Egy tavaszi délelőtt az intézet parkjában sétált, magába szívta a virágok illatát. Hirtelen beleütközött valamibe.
–Ki az? – hallotta meg az érdes hangot. Egy pillanatra visszalépett, majd csendesen megszólalt:
–Annabella vagyok. –Ne haragudj, nem akartalak zavarni, csak a tavasz figyelmetlenné tett.
–Semmi baj, csak itt felejtettek ebben a tolókocsiban, azt hiszem pont az út közepén. –Egyébként Vajk a nevem, tudod István király pogány neve. –A szüleim, úgy látszik nacionalista hangulatban voltak, amikor nevet választottak nekem.
A lány leült a közeli padra. Lassan indult meg a beszélgetés fonala, de fokozatosan belemelegedtek. Észre sem vették, hogy cseperegni kezdett az eső. Egy gondozó érkezett sietős léptekkel, betolta a kerekes székes lábadozót. A elkövetkező időt sűrűn töltötték egymás társaságában. Vajk felépült sérüléseiből, „csak” a látását vesztette el örökre. Nagyon jól kiegészítették egymás tudását. A fiú próbálta elmesélni, hogy milyen a világ a látók szemével. Milyenek a színek, a kék ég, a nyüzsgő emberforgatag látványa, a napfelkelte, az illatozó mezei virágok sokszínűsége. A lány pedig a vakok különleges érzékvilágába vezette be a fiút. Neki volt nehezebb dolga, mert a fiú nagyon esetlenül mozgott ebben az új közegben. Ez a „bevezetés” gyakran járt személyes kontaktussal. Annabella egyszer úgy érezte, mintha az áram rázta volna meg. Bizsergető, de mégis jó érzés kerítette hatalmába. Soha nem érzett még hasonlót. Bözsi-mama széles vigyorral nézett rájuk, ha szerét ejthette egy kis leselkedésnek, a sok dolga közben.
Egyik nap Annabellát behívták az intézetvezetői irodába. Nagyon ritkán járt itt. A vezetőnő kedvesen fogadta és odavezette egy székhez, majd izgatottan belefogott a mondandójába:
–Kedves Annabella! –Itt van velem egy neves szemészprofesszor. –Átnézte a kartonjaitokat és kettőtöket kiválasztott, hogy egy teljesen új eljárás keretében, műtét segítségével visszanyerhetitek a látásotokat. –Egyenlőre, csak egy műtétre van pénz, mert nagyon költséges a kezelés. –A másik, aki szóba jöhet Zolika, de csak a vizsgálatok után, derül ki, hogy melyikkőtöknél látnak nagyobb esélyt a gyógyulásra. –Egy pár nap gondolkodási időt kaptok mindketten, és majd megbeszéljük, hogy vállaljátok-e.
Izgatottam ment le és azonnal a fiút kereste, neki akarta elmondani először a nagy hírt. A fiú figyelmesen végighallgatta, és tiszta szívéből vele örült a váratlan lehetőségnek.
Mint kiderült, mindketten örömmel vállalták a műtétet és a vizsgálatok is teljesen egyenlő esélyt, adtak nekik. Az intézményvezető úgy döntött, hogy sorsolással döntik el a kérdést. Ő lett a kedvezményezett. Az utolsó nap éjszakáján, izgatottan forgolódott az ágyában. Képek villantak be arról, ahogy elképzelte a színeket, Kedvesről, a lóról, hogy végre megláthatja a Napfelkeltét, és Vajk arcvonásait is. A műtét előtt egy órával már ott ült a professzor úr ajtaja előtti széken. Amikor az orvos megérkezett, barátságosan üdvözölte:
–Eljött a nagy nap, csak semmi pánik, minden rendbe lesz! –Egy hónap múlva már simán elolvassa a túloldali reklám feliratát. –Hajrá kislány! – veregette meg Annabella vállát.
Becsukta maga mögött az ajtót, átvette köpenyét és az elmaradt adminisztrációját próbálta bepótolni. Az óra kegyetlenül ketyegett a feje fölött. Az asszisztens szavára nézett csak fel:
–Itt az idő professzor úr!
–Rendben, készítsék elő a „kislányt”.
Az asszisztens kiment, de váratlanul, gyorsan vissza is tért:
–Professzor úr, senki nincs a folyóson…