2019. október 27., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkbőé - The Yardbirds-Ultimate


Folytatva a megkezdett sorozatot, a mai választás a Yardbirds nevű zenekar albumára esett. A hatvanas évek egyik legmeghatározóbb és a későbbi zenei élet kindulópontjai voltak. Az angol rockegyüttes 1963-ban alakult. Azért jelentős, mert három nagyszerű gitárost adott a világnak, akik mind itt kezdték a pályafutásukat. A kezdeti években Eric Clapton volt a szólógitáros, elég hamar elhagyta a zenekart. Őt követte Jeff Beck aki kísérletező lévén egyéni arculatot adott a csapatnak. A hatvanas évek második felében csapodott a zenekarhoz Jimmy Page, aki kezdetben basszusgitározott, majd Jeff mellé fellépett szólógitárosként, végül egyedül vette a hátára az együttest. A sok kísérletezésnek, amely megadta a zenekar arculatát, köszönhette az elkövetkező generáció olyan technikákat, mint a fuzz tone, a visszacsatolás, a torzítás, vagy a javított erősítés.


A Yardbyrs egyik felállása

Azért választottam egy válogatás albumot, mert szerettem volna megmutatni a három különböző művész korszakát és jelentőségét. Az elkövetkező hetekben tovább kísérjük a szólógitárosok sorsát, mivel a kedvemcek között több is rajta van a listán.

A következő felvételeket hallgathatjuk meg:
1.CD

01. "Boom Boom" John Lee Hooker 10 December 1963 2:26
02. "Honey in Your Hips"  Keith Relf 10 December 1963 2:20
03. "A Certain Girl"  Allen Toussaint March 1964 2:19
04. "I Wish You Would" William Arnold March 1964 2:20
05. "Too Much Monkey Business" Chuck Berry March–April 1964 3:53
06. "Got Love If You Want It"  James Moore March–April 1964 2:40
07. "Smokestack Lightning"  Chester Burnett March–April 1964 5:42
08. "Here 'Tis" Ellas McDaniel March–April 1964 5:15
09. "Good Morning Little Schoolgirl"  Sonny Boy Williamson August–September 1964 2:46
10. "Got to Hurry"  Giorgio Gomelsky 6 August 1964 2:29
11. "I Ain't Got You" Calvin Carter 19 September 1964 2:01
12. "For Your Love"  Graham Gouldman 1 February 1965 2:31
13. "I'm Not Talking"  Mose Allison 13 April 1965 2:35
14. "Steeled Blues"  Jeff Beck, Relf 15 March 1965 2:40
15. "Heart Full of Soul"  Gouldman 20 April 1965 2:30
16. "I Ain't Done Wrong"  Relf 15 March 1965 3:42
17. "You're a Better Man Than I"  Michael Hugg, Brian Hugg  September 1965  3:59
18. "Shapes of Things" Paul Samwell-Smith, Relf, Jim McCarty December 1965 – January 1966 2:27
19. "The Train Kept A-Rollin'" Tiny Bradshaw, Sydney Nathan, Howie Kay September 1965 3:26
20. "New York City Blues"  Relf, Chris Dreja 21–22 September 1965 4:21
21. "Evil Hearted You" Gouldman  23 August 1965  2:26
22. "I'm A Man" McDaniel September 1965 2:39
23. "Still I'm Sad" Samwell-Smith, McCarty August–September 1965 3:04
24. "Questa Volta"  Roberto Satti, Gianni Marchetti, Giulio Rapetti  January 1966  2:35
25. "Pafff...Bum"  Gianfranco Reverberi, Sergio Bardotti, Samwell-Smith January 1966 2:38

2.CD:

01. "Lost Woman"  Dreja, McCarty, Beck, Relf, Samwell-Smith May–June 1966 3:14
02. "Over Under Sideways Down" Dreja, McCarty, Beck, Relf, Samwell-Smith  April 1966 2:24
03. "The Nazz Are Blue" Beck May–June 1966 3:03
04. "I Can't Make Your Way"  Dreja, McCarty, Relf, Samwell-Smith  June 1966 2:27
05. "Rack My Mind"  Dreja, McCarty, Beck, Relf, Samwell-Smith May–June 1966 3:14
06. "Hot House of Omagararshid" Dreja, McCarty, Beck, Relf, Samwell-Smith  May–June 1966 2:44
07. "Jeff's Boogie"  Beck  April 1966 2:25
08. "He's Always There" McCarty, Samwell-Smith May–June 1966 2:29
09. "Turn into Earth" Samwell-Smith, Rosemary Simon May–June 1966 3:12
10. "What Do You Want" Dreja, McCarty, Beck, Relf, Samwell-Smith May–June 1966 3:22
11. "Happenings Ten Years Time Ago" Relf, Beck, Jimmy Page, McCarty July, September–October 1966 2:57
12. "Psycho Daisies"  Dreja, McCarty, Beck, Relf, Page September–October 1966 1:50
13. "Stroll On" Relf, Page, Beck, Dreja, McCarty 3–5 October 1966 2:46
14. "Little Games"  Phil Wainman, Harold Spiro 5 March 1967 2:25
15. "Puzzles" Dreja, Page, McCarty, Relf 5 March 1967 2:03
16. "White Summer"  Page  28–29 April 1967  3:51
17. "Tinker, Tailor, Soldier, Sailor" Page, McCarty 28–29 April 1967  2:54
18. "No Excess Baggage" Roger Atkins, Carl D'Errico  28–29 April 1967 2:39
19. "Drinking Muddy Water"  Dreja, Page, McCarty, Relf 28–29 April 1967  2:54
20. "Only the Black Rose"  Relf 1 May 1967  2:52
21. "Ten Little Indians"  Harry Nilsson 25 September 1967  2:17
22. "Ha Ha Said the Clown" Tony Hazzard 13–19 June 1967 2:29
23. "Goodnight Sweet Josephine" Hazzard March 1968  2:46
24. "Think About It" Relf, McCarty, Page January 1968 3:50
25. "Knowing" Relf 16 April 1966 1:55
26. "Mr. Zero" Bob Lind 16 April 1966 2:47
27. "Shapes in My Mind"  August–September 1966 2:19

Letölthetők /downloads/:
https://data.hu/get/12107650/Yardbirds_-_Ultimate_2001_CD_1.zip
https://data.hu/get/12107637/Yardbirds_-_Ultimate_2001_CD_2.zip

Kedvcsinálók:


Yardbirds with Eric Clapton

Yardbirds with Jeff Beck

Yardbirds with Jimmy Page

2019. október 25., péntek

Blueskocsma - Various Artista.Pure...Blues 3. CD


Itt a hétvége nyit a blueskocsma. Mivel elérkeztünk a hónap utolsó hétvégéjéhez, hagyományainknak megfelelően ismét különböző előadőké a főszerep. A 4 CD-t tartalmazó Pure...Blues Box harmadik lemezéhez érkeztünk.



A következő felvételeket hallhatjuk:

  01. Vaughan Brothers - Hard to Be
  02. Top Topham - Sawbuk
  03. Eddie Cleanhead Vinson - Cleanhead Blues
  04. Etta James - Hold Me (Just a Little Longer Tonight)
  05. Johnny Shines - Baby Don't You Think I Know
  06. Joe Williams - Everyday I Have the Blues
  07. Big Maceo Merriweather - Broke and Hungry Blues
  08. Robert Lee McCoy - Prowling Night Hawk
  09. Sonny Boy Williamson - Deep Down in the Ground
  10. Blind Boy Fuller - Rag Mama Rag
  11. Tommy McClennan - I Love My Baby
  12. Arthur Big Boy Crudup - Mean Old Frisco Blues
  13. Robert Johnson - Sweet Home Chicago
  14. Joe Turner - Careless Love
  15. Big Bill Broonzy - Friendless Blues
  16. Washboard Sam - She's Makin' a Fool Out of Me
  17. Billie Holiday - Billie's Blues (I Love My Man)

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/12012631/VA_-_Pure..._Blues_2010_CD_3_mp3.zip

Kedvcsinálók:



Etta James - Hold Me (Just a Little Longer Tonight)

Big Maceo Merriweather - Broke and Hungry Blues

Sonny Boy Williamson - Deep Down in the Ground

Robert Johnson - Sweet Home Chicago

Billie Holiday - Billie's Blues (I Love My Man)

2019. október 20., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből... - Colosseum-Live!



A minap rendezgettem a régi albumaimat. Sokba belehallgattam, de volt egy jó pár amit muszáj volt teljes egészében végighallgatnom, nem lehetett abbahagyni. Nagyon sokféle zenét szeretek, majdnemhogy zenei mindenevő vagyok. A kedvenceim nagy része boldog fiatalságom éveire tehető, azokra a szépséges hatvanas hetvenes évekre. Ahogy hallgattam ezeket a réges-régen elfeledetteket, megfogalmazódott bennem egy gondolat. Talán örömet szerezhetek hasonszörú társaimnak ezeknek a lemezeknek a felidésével. De nem titkolt célom, hogy olyanoknak is bemutassam ezt a zenei világot, akik ekkor még meg sem születtek, ilyen zenéken nőttek fel az őseik. A válogatásom során elhatároztam, hogy nem követek zenei stílusokat, időrendi sorrendet, a kiválasztás teljesen véletlenszerű lesz. Mivel iszonyú mennyiségű anyagről beszélónk, úgy döntöttem, hogy minden előadó egyszer szerepel a számomra legmeghatározóbb albummal. Tudom, hogy ez nagyon szubjektív, de egy kicsit beleláthatsz a lelkembe...

Mindjárt az elsőnél komoly dilemmám akadt. A nagy kedvenc Colossemnak két esélyes albuma volt. Mindenki más talán a Live! című albumuk mellett döntött volna, én is ezt tettem. Először is, ez a zenekar igazán az élő koncerteken teljesedett ki. Egyébként is ezen az albumon ismerhetjük meg külön-külön a nagyszerű tudásról tanúskodó zenekari tagokat, mint a nagyszerű énekest Chris Farlowe-ot, a szaxik gyönygyét Dick Heckstall-Smith-et, akinek dupla tüdeje lehetett, mert képes volt egyszerre két szaxofont is megszóéaétatni, vagy a nagyszerű gitárost, Dave "Clemp" Clempson.t, és a zenekart alapító dobost, Jon Hiseman.t és a többieket.

Colosseum

A Colosseum 1968-ban alakult brit együttes. Zenei stílust tekintve progresszív rockot és a jazz rockot ötvözték nagyszerűen. Elcő korszakuk 1971-ig tartott. 1994-ben újry alakultak Colosseum II. néven, amely 2015-g tevékenykedett. A kiválasztott album a ' Colosseum Live" 1971-ben jelen meg .

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. "Rope Ladder to the Moon" (Pete Brown, Jack Bruce) – 9:48
02. "Walking in the Park" (Graham Bond) – 8:24
03. "Skelington" (Dave Clempson, Jon Hiseman) – 14:59
04. "I Can't Live Without You" (James Litherland) – 7:28  [Bonus Track on later edition CD]  7:52
05. "Tanglewood '63" (Mike Gibbs) – 10:16
06. "Encore... "Stormy Monday Blues"" (T-Bone Walker) – 7:32
07. "Lost Angeles" (Dave Greenslade, Dick Heckstall-Smith, Chris Farlowe) – 15:49

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/12101203/Colosseum_-_Live_1971.zip

Kedvcsináló:




                                          Colosseum - Skellington...Live in Brighton 1971

2019. október 18., péntek

Blueskocsma - Bad Mama's Blues Band


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk a Bad Mama"s Blues Band.

Bad Mama's Blues Band

Bad Mama's Bkues Band egy öttagú amerikai bluesbanda. A tradicionális blues alapokat sajátos hangszerelésben, egyéni megoldásokkal tarkízva játszák, remek énekessel. Igazi bár blueszene. Kedveltek a fesztiválok színpadán. Ma este az ezévi, friss, ropogós lemezükbe fülelhetünk bele, amelynek címe "Steppin on Broken Glass".

A következő felvételeket hallhatjuk:

1. The Lord's Dirty Work  2:41
2. Modern Girl  3:26
3. My House  3:14
4. Virginia  3:02
5. Sweet Queen Penny  2:24
6. The Devil's Tango  3:41
7. When I’m Gone  2:31
8. All Alone Again  5:19
9. The Drinkin’ Song  3:19

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/12097135/Bad_Mamas_Blues_Band_-_Steppin_on_Broken_Glass_2019.zip

Kedvcsináló:


Bad Mama"s Blues Band - Hoochie Coochi Man

2019. október 15., kedd

Mini mesék 2.0 XI.





A ház kívülről olyan volt, mint a többi: vidám színek, rendezett kert, vendégváró kapu. Benne, szerencsére a szeretet és a tisztelet lakott, igazi otthonná téve azt. Az együtt lakó több generáció minden tagjának jutott egy meghitt kis zug, ahová félre vonulhatott, ha éppen arra volt szüksége. Egy valamiben mégis különlegesnek számított. A tetőtérben volt egy kicsiny szobája. Ha belépett az oda tévedő és kinyitotta az ajtót, egy fülkényi helységbe léphetett. Mindössze egy hintaszék, egy könyvespolc néhány könyvvel és egy állólámpa ácsorgott álmosan. A különlegesség a bejárati ajtóval szembeni másik ajtó mögött rejtőzött. A nap folyamán a ház minden lakója meglátogatta ezt a rejtekhelyet.
Miután a ház asszonya útjára bocsájtotta a családot, elsőként nyomta le az ajtó kilincsét. Virágos rét tárult a szeme elé. Felpezsdült a vére, önfeledten gyűjtötte csokorba a virágokat. Újra az a boldog kislány lehetett, akit még nem zaklatnak a hétköznapok. Amikor feltöltődött visszatért a napi rutinhoz.
Az iskolából a kislány ért haza először. Első útja a tetőtérbe vezetett. Kinyitva az ajtót, egy hatalmas fa ágáról lelógó hinta várta. Beleült és hajtani kezdte. Egyre magasabbra és magasabbra jutott. Súlytalannak érezte a testét, lehunyta a szemét és mosolygott.
A padlásszoba következő látogatója a nagyfiú határozottan lépett be és nyitotta ki az ajtót. Odabenn sötét félhomály fogadta. Másnak talán nyomasztó lehetne ez a világ, de ő biztos léptekkel haladt benne, mint aki ismeri a hely minden porcikáját és tudja, hogy mi vár rá.
Estefelé apa osont fel a lépcsőn. Neki egy hangulatos, szűk utcácskára nyílt az ajtó. Ahogy léptei koppantak a macskaköveken, a szemerkélő esőben szembe egy alak közeledett. Amikor elment mellette, az utcai lámpa fényében meglátta az arcát. Az első szerelme volt ő.
Már késő este lett, amikor lassú léptek közeledtek. Remegő kéz nyitott ajtót. Feltárult egy kis tanya. Az öregember odacsoszogott az udvar közepén álló öreg diófához és leült a farönkből készült göcsörtös padra. Lehunyta szemét és magába szívta a diófalevelek kesernyés illatát…

A gyertya sok-sok társával együtt a templomban teljesített szolgálatot. Igaz, hogy hosszú életűnek számták, mert vaskos volt és magas, de szinte örökké éget, hogy vezesse a sötétségben a hívőket a tisztánlátáshoz vagy a betévedt turistákat, hogy végre kitaláljanak, és ne zavarják tovább a templom meghitt áhitatát. Rövid élete alatt sok mindent megtapasztalt. Látott szomorú szemeket az imbolygó fényben, égetett meg óvatlan gyermektenyeret, simogatott öreg, ráncos arcokat. Szerette a templom kongó csendjét, a mindig friss virágot hozó arctalan fejkendősöket, és ha nagyritkán megszólaltatták, az orgona mély regisztereit. Figyelte, ahogy társai sorban örökre kihunynak. Önmagát is szemmel tartotta, egyre aggodalmaskodóbb lett, amint fogyatkozott. Egy nap már csak egy kis csonk volt az olvadt viasz közepén. Tudta, hogy eljött a búcsú pillanata, ma végleg sötétség borul rá. Pislákolni kezdett, gyorsan még egyszer körülnézett, majd minden elsötétült.
Hirtelen egy szál gyufa fénye villant fel előtte, majd egy reszkető kéz meggyújtotta a kanócát. Végignézett magén, újra egész szál gyertya volt. Ahogy körbetekintett, látta, hogy egy szegényes otthon egyetlen fényhozója lett…

Óvatosan kinyílt a fürdőszoba ajtaja. Egy felmosófej jelent meg a résnyire nyitott ajtóban. Körülnézett, majd gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Felkapcsolta a villyanyt, majd boldog vigyorral az arcán elkiáltotta magát:
- Tiszta a terep, lefeküdtek!
A fürdőszobában megelevenedett az élet. A polcon mozdulatlanságra ítélt tárgyak kinyújtóztatták tagjaikat, és azonnal elkezdődött a traccsparti. Mint mindig, most is a hajlakk volt a szóvivő. A mai témája a sorsának alakulása volt:
- Nem hiszem, hogy közületeknek olyan szomorú lenne a végzete, mint nekem. Kifújkálnak, és ha már kifogytam, egyszerűen kidobnak a szemétre. A szappan közbeszólt:
- Na és velem mi a helyzet? Addig használnak, amíg egy napon végleg el nem fogyok…
Sorba egymásután mindenki beleszólt a témába, mert mindenki a saját végzetét érezte a legkegyetlenebbnek. Egy idő után csend lett. Ekkor a sarokban megszólalt valaki. Mindenki odafordult, mert az illető soha nem szokott belefolyni a vitákba.
- Ti panaszkodtok? Képzeljétek bele magatokat az én helyzetembe…
A tárgyak csendben magukba fordultak, a rózsaszín szappan még bele is vörösödött. Az utolsó hozzászóló nem volt más, mint a WC papír…


2019. október 11., péntek

Blueskocsma - Altered Five Blues Band


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk az Altered Five Blues Band.


Altered Five Blues Band

Altered Five Blues Band 2002-ben alakult bluesbanda.. Hangzásukat fesztiválokon és klubfellépéseken csiszolták tökéletesre. Az erőteljes blues-rock világában érzik igazán otthon magukat. Az együttes frontembere Jeff Taylor aki erőteljes énekével, valamint a gitáros Jeff Schroedl nagyszerű gitárjátékával teszi kimagaslóvá a zenekart. Lemezeik sorra jelennek meg, egyre nagyobb sikerrel, 2018-ban Blues Music Award jelöltek voltak. Ma este a legfrisseb lemezükbe fülelhetünk bele, amelynek címe "Ten Thousand Watts".

A következó felvételeket hallhatjuk.

1. Right On, Right On
2. Too Mad to Make Up
3. Ten Thousand Watts
4. Mischief Man
5. Great Minds Drink Alike
6. Don't Rock My Blues
7. Sweet Marie
8. Dollars & Demons
9. I Hate to Leave You (With a 6-Pack in the Fridge)
10. Let Me Do the Wrong Thing
11. Half of Nothing
​12. Let Me Be Gone

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/12084866/Altered_Five_Blues_Band_-_Ten_Thousand_Watts_2019_MP3_320_kbps_www.MusicalWorld.co.zip

Kedvcsináló:


Altered Fiive Blues Band - Ten Thousand Watts

2019. október 4., péntek

Blueskocsma - Samantha Fish


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk Samantha Fish.

Samantha Fish

Samantha Fish 1989-ben született, amerikai blues énekesnő, dalaszező, gitáros. Először dobolni tanult, de 15 éves koréban átváltott a gitárra. Egyre gyakrabban látogatta a turnézó blueszenészek turnéjait és a blues rabja lett. 2009-ben felvette debütáló lemezét, amely felkeltette a szakma érdeklődését, egyre népszerűbb lett. Művészetét elismerve egy csomó díjat bezsebelt már pályafutása során. Ma este a 2017-ben megjelent "Belle of the West" című albumába fülelhetünk bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

1 American Dream 3:20
2 Blood In The Water 4:01
3 Need You More 4:01
4 Cowtown 5:08
5 Daughters 4:36
6 Don't Say You Love Me 5:27
7 Belle Of The West 3:33
8 Poor Black Mattie 4:54
9 No Angels 3:30
10 Nearing Home 4:15
11 Gone For Good 3:57

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Samantha Fish - Cowtown