2011. október 21., péntek

A három ember esete a kismajommal


Történt egyszer, hogy három ember sétált a parkban, amikor egyszer csak meglátták, hogy egy kismajom szalad feléjük. Az első ember, aki szerette a majmokat, kicsi, aranyos szőrgombócnak látta őt, és magához csalogatta. Megsimogatta a buksiját, elővett egy banánt és megkínálta vele. A majom hálás tekintettel nézett fel rá, felkapaszkodott és egy kicsit összeborzolta a haját. Láthatóan jól érezték magukat egymás társaságában. Ekkor egy gyors mozdulattal átugrott a második emberre. Az ijedten söpörte le magáról, és védekező pozíciót vett fel. Mindig is félt a majmoktól, ezt is egy kis agresszív, meredező szőrű, szemtelennek látta. A kismajom nem tudta, hogy mit tegyen, egy kicsit hátrébb húzódott, bizalmatlanul méregette a harmadik embert. Az csak közömbösen figyelt és arra gondolt, hogy ez is csak isten teremtménye, de azért nem fogom a keblemre ölelni. Mondjuk az is igaz, hogy félni sem félek tőle. Maradjon csak ott ahol van.
Idő közben a két első ember vitába szállt a saját igazáért, a harmadik csak az események szemlélője maradt. Az arra járok mind becsatlakoztak a vitába, és felsorakoztak ki-ki a megfelelő csoport mögé. Mindenki a saját csapatának az igazát védte. A tömeg egyre gyűlt, a hangulat egyre feszültebb és feszültebb lett. A majomszeretők szerint ez egy ártatlan kis lélek, aki szeretni való, szelíd jószág.
‒ Nézzétek, milyen jópofa kerek fülecskéi vannak, és az a csillogó ártatlan szempár. Hát, hogy lehet őt nem szeretni, olyan cuki!
Ezekre a szavakra a második csoport teljesen beindult, és egyre durvább bekiabálásokkal adtak hangot a véleményüknek. Teljesen elszabadultak az indulatok.
‒ Mi az, hogy cuki!  Ez itt! Ez egy förmedvény, miért hord a Föld a hátán egy ilyen torz szüleményt!
A tömeg hátsó soraiból, az arctalan emberektől jöttek a legdurvább bekiabálások:
‒ Mit makog ez itt össze-vissza minden baromságot! Nem való más élőlények közé az ilyen!  Hogy képzeli, hogy piros a hátsója! Ketrecet az ilyen vadállatnak! Az is lehet, hogy veszett, üssük agyon!
A harmadik ember mögé felsorakozottak nem szerettek volna beleszólni a vitába. Meg volt a saját véleményük, de megtartották maguknak.
A kismajom ijedten figyelte a fejleményeket és egyre hátrébb húzódott, majd egy hirtelen mozdulattal megfordult és iszonyatos tempóval az erdő felé vette az útját. Az emberek a piros popsijának villanását látták utoljára. Soha többé nem merészkedett elő.
Ahogy beért a biztonságot nyújtó erdőbe, csak rohant tovább, hátra sem nézett. Az egyre kevésbé hallható zsibongást, felváltották az erdő megszokott hangjai.  Kifulladva az anyja ölelő karjaiban lelt nyugalomra.
‒ Miért volt ez a nagy rohanás? – kérdezte megszeppent kicsinyét a majommama.
A kismajom sorra elmesélte a történteket. Majommama figyelmesen végighallgatta, majd kisvártatva azt mondta:
‒ Tudod kicsim a kétlábú, farkatlan különleges állatfaj.  Azt képzeli magáról, hogy ő a főemlős, minden állat felett áll. Érzelmei által vezérelve ítéletet mond, kinyilatkoztat, a saját igazát szajkózza. Ami nagyobb baj, hogy el is hiszi, hogy ez az egyetlen, a megdönthetetlen igazság. Amikor odafutottál ezekhez, csak egyedül voltál, ők pedig három különböző majmot láttak. Pedig Te csak egy példány vagy, egyedi és megismételhetetlen.  Lehet, hogy nem vagy tökéletes: az egyik füled egy kicsit kajla, a farkad is lehetne egy kicsit hosszabb, hogy jobban kapaszkodhass, de ilyennek szeretlek. Nem tudok rajtad változtatni a tökéletesség érdekében, de nem is akarom, hogy másmilyen légy. Én szültelek erre a világra, nekem mindig megmaradsz annak a szeretetreméltó gyermekemnek, akit először megláttam, tudod akkor, amikor első alkalommal ölelhettelek magamhoz.       
A kismajom lassan megnyugodott és elszenderedett anyja biztonságot nyújtó ölében.         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése