Nagyon szerencsésnek érezte magát, mert olyan helyre
született, ahol a zenét nagy becsben tartották. Ez a furcsa valami már a
biztonságot adóban is felkeltette a figyelmét. A test, amelyben lakott néha
különös rezgésbe kezdett, amely nyugtató hatással volt rá. Miután kikerült a
fénybe, a sok ismeretlentől való rettegést, oldotta az álomba szenderítő
dallam. Aztán amikor a szülők úgy vélték, hogy megszokta ezt a számára új
létformát, fokozatosan visszatértek kedvenc elfoglaltságukhoz a rádió
hallgatáshoz. Az ötvenes éveket élték, a családos szórakozás egyetlen elérhető
formája volt ez. Egymást váltva jöttek a mélabús és ropogós dallamfoszlányok a
varázsdobozból. A kis jövevény gyorsan rákapott az ízére, csak a félelmetes
csend késztette bömbizésre. A szülők gyorsan rájöttek a titokra, így
éjjel-nappal szólt a zeneteremtő. Sokszor leültek a gyerekágy mellé és mosolygósan
figyelték, hogy a szemük fénye kézzel-lábbal követi a zene ritmusát. Ahogy
cseperedett egyre nagyobb lett a muzsika iránti szeretete. Kívülről fújta a
divatos slágereket. Aztán jöttek azok a lázadó hatvanas évek. Először a
beatkorszak, a mindenre vevő, vájt fülű gyorsan ráérzett. De még bele sem élte
magát, amikor itt volt a rock a maga vad, magával ragadó stílusával. Az akkori
államformának túl sok volt ez a tempó, próbálta korlátozni. De az éter
hullámait nem lehet megállítani. Zavarva, hullámzóan, de befogta a Szabad Európa
rádiót. Nem a mellékelt propaganda hírek érdekelték, csak a ZENE. Szülinapjára
kikunyervált egy nyérvogós magnót és rögzítette az adásokat. Soha nem hallott
csodákra ámult rá, új stílusokat ismert meg, zeneszeretete egyre mélyebb és
szerteágazóbb lett. A klasszikus zenét például úgy szerette meg, hogy nagyon
ügyes emberek kitalálták a klasszikusok pop ritmusban egyveleget. Kíváncsi lett
az eredeti művekre, megszerette és így a klasszikust is felvette a hallgatandók
listájára. A jazz, a jazz-rock stíluson keresztül került képbe. A blues, pedig
e rétegzene ismerőinek házibuliján lopta be magát a szívébe. Következett az
instrumentális, a new age, a new wave és még ki tudja hány irányzat. A lényeg,
hogy zenei mindenevő lett. Észrevette, hogy a különböző stílusok más-más
reakciót váltanak ki belőle. Ezt megfordítva, egy idő után már tudta, hogy bizonyos
lelki állapotban milyen zenére van szüksége, hogy helyreálljon a lelki
egyensúlya. A következő lépés az volt, hogy első fizetéséből vett egy gitárt. Megtanult néhány akkordot, de nem volt benne elég kitartás, ahhoz, hogy zenész lehessen, így zenehallgató lett belőle. Ebben a minőségében, zenei stílustól függetlenül felállított magának négy kategóriát:
Az elsőbe tartoztak a mosogatás közbeni zenék: ide
sorolható bármilyen zene amely dallamosságával nem vonja el a figyelmet ezen
fontos tevékenységről. /Bizony volt ilyen korszak, amikor még nem mosogatógép
végezte ezt a munkát/.
A következő kategória a Hoppá! zene. Olyan zene
sorolható ide, amely hallgatása alatt egyszer csak felkapjuk a buksit: Emberek itt történik valami!
A harmadik csoport a gatyalobogtató zenék. Nevüket
onnan kapták, hogy amikor még koncertekre járt, olyan közel férkőzött a
hangfalakhoz. hogy lobogott rajta a farmergatyó. Itt már csak a zene a fontos,
minden külső tényező /fény, szülők, lányok/ kizárva. Magány kell hozzá /esetleg
hasonló ívású és ivású haverok/ és általában brutális hangerő.
Az utolsó kategória a 46-os lábnyomos. Olyan zenék
ezek, amelyek hallatán a hátunkon futkos a hideg a gyönyörűségtől, esetünkben
46-os lábmérettel. Kellő minőségű alkohol és diszkrét félhomály szükségeltetik
hozzá, a hangerőt a zene jellege alapján változtathatjuk.
A harmincas éveiben aztán még egy kategóriát
odabiggyesztett. Ez volt az egyszer hallott. Ide tulajdonképpen egyetlen,
semmihez nem hasonlítható zene tartozott. Történt, hogy valami rutinműtétre
befeküdt a kórházba. De nem úgy történtek a dolgok, ahogy elképzelték. Elhagyta
a testét és felülről látta, ahogy riadtan nyüzsögnek körülötte a műtőasztalnál.
Aztán hirtelen egy fényalagútba került, majd egy sosem látott ligetes
környezetbe. Boldog, nyugodt emberek vették körül. Ekkor hallotta meg ezt a
zenét. Beazonosíthatatlan hangszeren szóló csoda volt.
Minőségi, igényes zenegyűjteményének száma
fokozatosan nőtt, egyre komolyabb lehallgató egységre tett szert. Ironikus,
hogy mikorra megszerezte a tökéletes Hi-Fi-jét, addigra elkezdett romlani a
hallása.
Korának előrehaladtával kikoptak egyes hangos zenei
stílusok. Már felzaklatták, egyre jobban vágyott a csendes letisztult
harmóniákra. Amikor megöregedett, azért, hogy kondícióban tartsa magát, gyakran
sétált az erdőben. Felfedezte a természet zeneiségét: a patak ritmusos
csobogását, a pillangók szárnyainak halk zizzenését, a madarak lágy
trillázását.
Megvénült, hallása tovább romlott, egyre többre
értékelte a csendet. Néha eszébe jutott egy-két feledésbe merült dallam,
eldúdolta, csak magában, önmagának. Letisztította az életét, megbékélt a
sorsával, és már csak arra az egyszer hallott dallamra vágyott…
