Csússzmássz és Nyálkatalp, a két csiga egymás szomszédságában
laktak egy öreg lapulevél árnyékadó rejtekében. Érdekes volt a kapcsolatuk,
mert több is lehetett volna köztük, mint barátság, de mivel hímnősök voltak,
nem tudtak megegyezni, hogy ki a fiú, és ki a lány. Nyálkatalp szerint
természetesen ő a férfi, mert szerinte neki menőbb a háza. Csússzmássz ezt
vitatta, mivel ő sokkal sportosabb alkatú, ezért neki kellene viselni a nadrágot.
A napokig tartó vita, végül is, közös megegyezéssel zárult: maradtak örök
barátok, vagy barátnők attól függően, hogy páros vagy páratlan nap volt.
Ma különleges, lányos napra virradtak. Tegnap
elhatározták, hogy ma korán kelnek, mert salátabár nyílik az erdőben, és a tíz
órai nyitásra mindenféleképpen oda akartak érni. Mivel csak Nyálkatalp
birtokolt ébresztőórát, az ő felelőssége volt a hajnali ötórás ébresztés.
Amikor megszólalt a vekker, Csússzmássz már ott toporgott az ajtóban, mert az
izgalomtól, órák óta nem tudott aludni. Nem is sokat vesztegették az időt,
nekiindultak. Az erdőben, amerre mentek mindenhol óriásfeliratok hirdették az
újdonságot:
„Ma nyit Pocok Vendel világraszóló salátabárja!”
„Csak bio zöldség, egyenesen Nyúl Béla termelőtől!”
Természetesen ínycsiklandó rajzok is kiegészítették a
plakátokat, amely látványtól a két csiga szájában összefutott a nyál. Már
kopogott a szemük az éhségtől, amikor ráfordultak a célegyenesre. Ahogy
közelebb értek, látták, hogy Vendel, kedvenc rajzfilmfiguráját Gombóc Artúrt
választotta reklámarcának, sőt még egy esetlen szlogent is fabrikált:
„Nem lesz Önből dagadt madár, ha a kedvence a
salátabár!”
A két csiga ezen még túltette volna magát, de azon
már nem, hogy tíz percet késtek a nyitásról. Hiába volt a korai kelés, a
reggeli erdei, forgalmi csúcs lelassította őket. Összeszorult gyomorral
csúsztak be a friss, festékszagú helységbe. Félelmük nem volt alaptalan. A
pulton ott virított a tábla: „Minden elfogyott”. Teljes letargiában csusszantak
a sarki asztalhoz. Körülnéztek. A helység közepén összetoltak néhány asztalt,
ahol Káposztalepke Elemér, valamint üzlettársai, teli szájjal habzsolták a
finomságokat. Harsányak, és gyűlöletesek voltak a két hoppon maradt szemében. Annyira
lefoglalta őket a látvány, hogy észre sem vették, amint Vendel odasomfordált az
asztalukhoz:
- Helló, srácok!
Nagyon sajnálom, hogy lemaradtatok a salikról. Ha tegnap ideszóltok
telefonon, tettem volna nektek félre, a közös iskolaélményekre való tekintettel.
- Na, de mindjárt kárpótollak benneteket - mondta, és
amilyen gyorsan megjelent, úgy el is tűnt.
Kisvártatva újra ott volt, egy hatalmas tállal,
amelyen egy piros gömb alakú valami tartózkodott, a közepéből kiállt egy zöld
tartozék és a végén egy levél. A két csiga megrökönyödve nézte a soha nem
látottat, majd szinte egyszerre kérdezték:
- Ez meg mi a csuda..?
- Cseresznyének hívják, külföldi. – mondta bizalmasan
Vendel. Nem régen kóstoltam meg én is, azóta rabja vagyok. Egyétek meg gyorsan,
mert illegális.
Azzal Vendel ment a dolgára, a két éhenkórász ott
maradt az újdonsággal. Körbenézték, megszaglászgatták, végül a tetején
biggyeszkedő levelet osztották meg testvériesen. Már éppen a zöld szárat rágcsálták,
amikor visszatért Vendel.
- Elfelejtettem mondani, hogy a piros gömböc az, amit
meg kell enni, a többi igazán csak díszítés.
Felkapta a tányéron lévő kést, két nagy szeletet
kanyarintott a csemegéből és a csigák elé tolta. Nyálkatalp, elsőként
beleharapott, mivel látta, hogy nem kámpicsorodott el az arca, a másik is
felbátorodott. Vendel a jó gazda örömével figyelte az eseményeket. Nem telt
bele sok idő, már csak a kemény mag árválkodott a tányéron. A két pákosztos,
elnehezülten ücsörgött az asztalnál, széles vigyorral az arcán. Vendel
elégedetten dörzsölte a mellső lábait. Amikor leszedte az asztalt Csússzmássz
megjegyezte:
- Drága Vendelem, ez valami fenomenális volt!
- Igazán örülök. Szerencsések voltatok, hogy olyant
fogtatok ki, amelyben hibernált kukaccsalád is volt, így az igazi!
A két csiga állandó törzsvendég lett a salátabárban, és
ma már csak cseresznyét esznek, beépített kukacokkal. Hiába, ha valaki ráérez a
hús ízére, azt többé nem felejti…
