2021. január 31., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - The Moody Blues- Anthology

 


Ha már a régi idők lemezboltjában válogatunk, biztos, hogy előbb-utóbb a éezünkbe kerül egy Moody Blues album. A brit csapat 1964-ben alakult Mike Pinder billentyűs vezérletével. A zenekar a kezdetekben rhytm and blues-t játszott, de tagcserékkel fokozatosan a progresszív rock írányába tértek át, art-rock beütéssel. Népszerűségük csúcsmagasságokat ért el, köszönhetően a rengeteg túrnénak és a röbb mint 70 millió eladott albumnak Pályájuk csúcsaként bekerültek a Rock and Roll Hirességek Csarnokába. A banda 1974-ben feloszlott, másodvirágzása 1977-ről 1990-ig tartott. 

The Moody Blues

A zenekar debütáló albuma 1965-ben jelent meg. A második lemez után alakult ki egyéni stílusuk, szimfonikus jelenléttel, koncepcióalbumokkal. Nagyon sok örökzöldet adtak a zenei világnak, így nehéz döntés az albumok közül választani. Ilyen esetben legjobb döntés az antológia. 1998-ban jelentkeztek egy ilyen jellegű dupla albummal, amelyen áttekintést kaphatunk a munkájukról. Ma ebbe a két lemezbe fülelhetünk bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

CD. 1.:

01. "Go Now" (Larry Banks, Milton Bennett) – 3:12
02. "Tuesday Afternoon (Forever Afternoon)" – 4:49
03. "The Night: Nights in White Satin/Late Lament" (Hayward, Graeme Edge, Peter Knight) – 7:40
04. "Ride My See-Saw" (John Lodge) – 3:44
05. "Legend of a Mind" (Ray Thomas) – 6:39
06. "Voices in the Sky" – 3:30
07. "Lovely to See You" – 2:39
08. "Never Comes the Day" – 4:42
09. "Gypsy (Of a Strange and Distant Time)" – 3:34
10. "Candle of Life" (Lodge) – 4:14
11. "Watching and Waiting" (Hayward, Thomas) – 4:16
12. "Question" – 5:48
13. "Melancholy Man" (Mike Pinder) – 5:46
14. "The Story in Your Eyes" – 3:06
15. "Lost in a Lost World" (Pinder) – 4:43
16. "Isn't Life Strange" (Lodge) – 6:10
17. "I'm Just a Singer (In a Rock and Roll Band)" (Lodge) – 4:17

CD.2.:

01. "Remember Me (My Friend)" (by Justin Hayward & John Lodge) (Hayward, Lodge) – 5:26
02. "Blue Guitar" (by Justin Hayward & John Lodge with 10cc (though Lodge doesn't perform on the track)) – 3:38
03. "Steppin' in a Slide Zone" (Edited version) (Lodge) – 5:07
04. "Driftwood" (Edited version) – 4:26
05. "Forever Autumn" (Edited version) (by Justin Hayward and Richard Burton) (Jeff Wayne, Paul Vigrass, Gary Osborne) – 4:31
06. "The Voice" – 5:14
07. "Talking Out of Turn" (Single edit) (Lodge) – 4:57
08. "Gemini Dream" (Hayward, Lodge) – 4:06
09. "Blue World" – 5:10
10. "Sitting at the Wheel" (Lodge) – 5:36
11. "Your Wildest Dreams" – 4:51
12. "The Other Side of Life" – 6:51
13. "I Know You're Out There Somewhere" – 6:38
14. "Say It with Love" – 3:57
15. "Bless the Wings (That Bring You Back)" – 4:02
16."Highway" (Hayward, Lodge) — 4:35

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:


The Moody Blues - The Night: Nights in White Satin/Late Lament



2021. január 29., péntek

Blueskocsma - The Story Of The Blues (1927-2017) IV.


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. Mivel elérkeztünk január hónap utolsó hétvégéjéhez, szokásunkhoz híven különböző előadóké a főszerep. Elérkeztünk a The Story Of The Blues (1927-2017) IV. részéhez.


A következő felvételeket hallhatjuk:

76. War is Starting Again - Lightnin' Hopkins
77. Teachin' The Blues - John Lee Hooker
78. Look On Yonder Wall - Elmore James
79. Blues is A Feeling - Lightnin' Hopkins
80. Boom Boom - John Lee Hooker
81. I've Made Nights by Myself - Albert King
82. My Home is in The Delta - Muddy Waters
83. Good Morning Little School Girl - Muddy Waters
84. You Can't Lose What You Ain't Never Had - Muddy Waters
85. I Asked The Bossman - Lightnin' Hopkins
86 Black Ghost Blues - Lightnin' Hopkins
87. The Same Thing - Muddy Waters
88. Short Dress Woman - Muddy Waters
89. Every Day I Have The Blues - Muddy Waters
90. Sweet Little Angel - B.B. King
91. It's My Own Fault - B.B. King
92. You Upset Me Baby - B.B. King
93. Woke Up This Mornin' - B.B. King
94. You Done Lost Your Good Thing Now - B.B. King
95. Help The Poor - B.B. King
96. I Put a Spell on You - Nina Simone
97. Shaggy Dad - Lightnin' Hopkins
98. Found My Baby Crying - Lightnin' Hopkins
99. Back Door Friend - Lightnin' Hopkins
100. Morning Blues - Lightnin' Hopkins

Letölthető /download/::

Kedvcsinálók:

Teachin' The Blues - John Lee Hooker

My Home is in The Delta - Muddy Waters

Black Ghost Blues - Lightnin' Hopkins

 Sweet Little Angel - B.B. King




. I Put a Spell on You - Nina Simone




 

2021. január 24., vasárnap

Kedvemc albumaim a régi szép időkből - Muddy Waters-Elektric Mud

 


Annyit érdemes tudni rólam, hogy zenei (majdnem) mindenevő vagyok, de ami igazán közel áll a szívemhez az a blues, a maga tisztaságával, mélységével. Blogomban heti rendszerességgel foglalkozom a műfajjal, így csak érintőlegesen teszek említést a kedvenc albumaim sorozatban. Annyira sok jó előadó és album közül nehéz választani, de akit az egyik legnagyobbnak tartok az Muddy Waters. Hogy miért? Azér,t mert ezer körül is azpnnal felismerhető egyéni hangzású felfogása bluesról. Muddy 1913-ban született. A zene hamar rátalált, a kezdetekben herfli formájában, majd igazi hangszere az akusztikus gitár lett. 1943-ban Chicagoba költözött rokonaihoz és átváltott elektromos gitárra, munka mellett bárokban zenélt társaivan együtt. Az ötvenes évek elején már tucatnyi dala szerepelt nemzetközi listákon. Népszerűsége és ismertsége egyre fokozódott, köszönhetően annak, hogy leszerződött a Chess Recordhoz. 1975-ben Johnny Winter lett a producere, ezután kiadott négy lemezéből három Gtammy-díjas lett. 1983-ban vesztette el a blues világa a mestert.

Muddy Waters

Debütáló lemeze 1960-ban jelent meg, melyet több mint félszáz stúdióalbum, koncertfelvétel, válogatáslemez követett. Személyes kedvenc az 1968-ban kiadott "Electric Mud". Ez egy érdekes különlegesség, mert Muddy közelítve más stílusokhoz, a pszihedellikus hangzással próbálkozott. Ma ebbe a lemezbe fülelhetünk bele.

A következő felvételekkel találkozhatunk_

01. "I Just Want to Make Love to You" Willie Dixon 4:19
02. "I'm Your Hoochie Coochie Man" Dixon 4:52
03. "Let's Spend the Night Together" Mick Jagger, Keith Richards 3:10
04. "She's All Right" McKinley Morganfield a.k.a. Muddy Waters 6:32
05. "I'm a Man (Mannish Boy)" Morganfield 3:49
06. "Herbert Harper's Free Press News" Sidney Barnes, Robert Thurston 4:37
07. "Tom Cat" Charles Williams 3:38
08. "Same Thing" Dixon 5:43

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Muddy Waters
 Electric Mud




2021. január 22., péntek

Blueskocsma - Billylee Janey

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk Billylee Janey.

Billylee Janey

Billylee Janey 1953-ban született gitáros. Nagy tehetségként indult pályafutása, 13 éves korában már túl volt az első koncertjén. Ebben az időben példaképei: Eric Clapton, B.B.King, Paul Butterfield, Freddie King, John Mayall és Albert King. 1972-ben jelentkezett első felvétellel, majd 1975-ben triójával kiadta első albumát. Billylee számos zenekar tagjaként is szerepelt, valamint nagy zenészegyéniségekkel játszott együtt. Munkássága alapján bekerült a Rock 'n' Roll Associacion's Hall of Fame-be. Ma ennek a kiváló művésznek 2020-ban megjelent albumába fülelünk bele, amelynek címe "20 Dollar Tip".

A következő felvételeket hallhatjuk:

[04:47] 1. - 20 Dollar Tip

[05:15] 2. - Way Down in a Mississippi Town

[04:24] 3. - Good Time Woman

[04:21] 4. - Love's Gonna Stop the Train

[05:10] 5. - Let's Get the Party Jumpin'

[04:56] 6. - Steppin' out with the Blues

[04:51] 7. - Little Bird

[05:08] 8. - This Place on Fire

[04:41] 9. - Shake My Soul

Letölthető /download/:

https://data.hu/get/12765444/Billylee_Janey_-_20_Dollar_Tip_2020.zip

Kedvcsináló:

Billylee Janey - 20 Dollar Tip



2021. január 17., vasárnap

Kedvenc albumaum a régi szép időkből - Jeff Wayne-The War Of The Worlds

 


Jeff Wayne zeneszerző gondolt egy nagyot és elhatározta, hogy H.G. Wells: Világok háborúja című regényéből készít egy musicalt. Ezt a művet rengetegen feldolgozták, készült belőle rádiójáték, amely óriási panikot váltott ki, de számtalan filmváltozatot is megért . A törtlnet a marslakók inváziójáról szól külónböző szereplők megélése alapján. Az alkotás 1978-ban jelent meg. Óriási sikert söpört be, a 32. legtöbb eladott példány tulajdonosa, készült belőle valós idejű játék, koncertturnéja világsiker lett.
Koncepciós album és rockopera, anelynek mozgatói a progresstív rock és a vonoszenekar harmónizácója.

Jeff Wayne

Elsőként ebbe az eredeti lemezbe fülelhetünk bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

CD. 1.:

01. The Eve Of The War 9:06
02. Horsell Common And The Heat Ray 11:36
03. The Artilleryman And The Fighting Machine 10:36
04. Forever Autumn 7:43
05. Thunder Child 6:08
Duration : 45:10

CD. 2.:

01. The Red Weed (Part 1) 5:56
02. The Spirit Of The Man 11:41
03. The Red Weed (Part 2) 6:51
04. Brave New World 12:13
05. Dead London 8:37
06. Epilogue (Part 1) 2:45
07. Epilogue (Part 2) 1:50
Duration : 49:53

Letölthető /download/:





2008-ban, a mű kiadásának 30. évfordulójára számos eseménnyel ünnepeltek. Új szereposztásban és felfogásban megjelent egy dupla album, valamint új turné is indult. Másodikként ezt hallgatjuk meg.

A következő felvételeket hallhatjuk:

CD. 1.:

01. The Eve Of The War 9:07
02. Horsell Common And The Heat Ray 11:36
03. The Artilleryman And The Fighting Machine 10:36
04. Forever Autumn 7:42
05. Thunder Child 6:07
Duration : 45:08

CD. 2.:

01. The Red Weed (Part 1) 5:53
02. The Spirit Of Man 11:38
03. The Red Weed (Part 2) 5:25
04. The Artilleryman Returns 1:27
05. Brave New World 12:15
06. Dead London 8:35
07. Epilogue (Part 1) 2:31
08. Epilogue (Part 2) NASA 1:50
09. The Spirit Of Man 2009 (Bonus Track) 4:17
10. The Eve Of The War & Forever Autumn Medley (Bonus Track) 5:01
Duration : 58:53

Letölthető /download/:




Hány bőrt lehet lehúzni egy rókáról? Minden esetre Wayne bejelentette, hogy 2012-ben megjelenik a musical új változata: The War Of The Worlds-The New Generation címmel. Harmadikként ebbe fülelünk bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

CD.1.:

01. "The Eve of the War" Liam Neeson and Gary Barlow  10:13
02. "Horsell Common and The Heat Ray" Liam Neeson  12:14
03. "The Artilleryman and The Fighting Machine" Liam Neeson and Ricky Wilson 12:05
04. "Forever Autumn" (Lyrics by Gary Osborne and Paul Vigrass) Liam Neeson and Gary Barlow 7:54
05. "Thunder Child" (Lyrics by Gary Osborne) Liam Neeson and Alex Clare 6:13

CD.2.:

01. "The Red Weed (Part 1)" Liam Neeson 6:57
02. "The Spirit of Man" (Lyrics by Gary Osborne)  Liam Neeson, Maverick Sabre, and Joss Stone 12:06
03. "The Red Weed (Part 2)"  Liam Neeson and Maverick Sabre  5:19
04. "The Artilleryman Returns" Liam Neeson and Ricky Wilson  3:20
05. "Brave New World" (Lyrics by Gary Osborne) Liam Neeson and Ricky Wilson  12:14
06. "Dead London (Part 1)"  Liam Neeson 5:26
07. "Dead London (Part 2)"  Liam Neeson 3:47
08. "Epilogue (Part 1)" Liam Neeson  3:21
09. "Epilogue (Part 2) (NASA)" Jerry Wayne and Lewis MacLeod 1:57

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:


Az eredeti 1978-as alapmű 2014-ben készült animációs változata


2021. január 15., péntek

Blueskocsma - Waterstreet Blues Band

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma- E heti vendégünk a Waterstreet Blues Band.

Waterstreet Blues Band

A Waterstreet Blues Band középpontjában három jóbarát áll, akik imádják eljátsuani az egyre növekvő eredeti dalok könyvét, és az általuk kedvelt művészek dallamainak friss verzióit szolgálják fel, ideértve a bluest, a swinget, a blues-rockot és a Louisana Spice-ot. Rob Deyman, Paul Sapounzi és Silvia Dee kiegészülve egy herflissel és dobossal hozza el a bluest fesztiválokra, éjszakai klubokba, mindih megfelelő magas energiákú blues élnényt nyújtva, Ma a banda 2020-as albumába fülelhetünk bele, amelynek címe "Talkin' About".

A következő felvételeket hallhatjzk:

01. Talkin' About 03:26
02. Miles To Go 03:31
03. Vodka Drinkin Woman 04:40
04. Riverside Child 04:48
05. Walked Away 04:40
06. Laugh To Keep From Cryin 04:31
07. Mean Vicious Woman 04:06
08. Don't Stop 03:25
09. Temptation 05:22

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Waterstreet Blues Band
 Festival  video clips




2021. január 10., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Grease -

 


Barangolásunk során nem mehetünk el az egyik legkorábbi és legsikeresebb musical mellett, amelynek címe Grease. Mimt általában akkoriban a történet a Broadway világában kezdődött. 1963-ban ismerkedett össze Jim Jacobs gitáros, énekes, aki egy társulatban színészkedett,  és Warren Casey hasonszőrű társával.. A Grease alapötlete 1970-ben jutott eszükbe, amikor egy színházi bemutató után egy szórakozóhelyen az ötvenes évek hangulatát idéző zene szólt. Mindketten átélték ezt a korszakot, ezt az olajozott hajú, bőrdzsekit viselő, rock 'n' rollt kedvelő Greaser fiúk és barátnőik világát. Elhatározták, hogy megidézik ezt a világot egy darabbal. A mű 1971-ben került bemutatásra, akkor még csak szöveges változatban, amatőr szinészekkel. A darabot felfedezte két producer, akik bevitték a Broadway körforgásába, azzal a feltétellel, hogy musical formába írják át. Az új változat 1972-ben debütált és indult el világhódító útjára. A mai napig sikerrel játszák a világ minden táján. Az idők során sokat finomodott, az eredetileg szókimondő, szabadszájú szöveg, de a korízlés ezt kívánta meg. 

Grease a Broadway-on

1978-ban Randal Kleiser rendezésében film készült a musicalből. Az eredeti műhöz képest, a filmben megváltozott a történet, néhány szerepéő jelleme megváltozott, több betétdal kimaradt, helyette újak kerültek be. A filmet egynyári sikerként várták, de mégis hatalmas sikert könyvelhettek el, a mai napig töretlen a népszerűsége. A főszeerepeket, hosszas válogatás után John Travolta és Olivia Newton-John kapták. Ma ebbe a filmzenébe fülelhetünk bele, mégpedi egy 30éves évfordulóra megjelenő dupla lemezről, bónusz felvételekkel.

A következő felvételeket hallhatjuk:

1-1 –Frankie Valli Grease 3:25
1-2 –John Travolta & Olivia Newton-John Summer Nights 3:36
1-3 –Olivia Newton-John Hopelessly Devoted To You 3:05
1-4 –John Travolta & Olivia Newton-John You're The One That I Want 2:49
1-5 –John Travolta Sandy 2:35
1-6 –Frankie Avalon Beauty School Dropout 3:59
1-7 –Stockard Channing Look At Me, I'm Sandra Dee 1:40
1-8 –John Travolta Greased Lightnin' 3:14
1-9 –Cindy Bullens It's Raining On Prom Night 2:52
1-10 –Unknown Artist Alone At The Drive-In-Movie (Instrumental) 2:23
1-11 –Sha-Na-Na* Blue Moon 2:25
1-12 –Sha-Na-Na* Rock 'N' Roll Is Here To Stay 2:02
1.13 –Sha-Na-Na* Those Magic Changes 2:18
1-14 –Sha-Na-Na* Hound Dog 1:25
1-15 –Sha-Na-Na* Born To Hand Jive 4:39
1-16 –Sha-Na-Na* Tears On My Pillow 2:03
1-17 –Louis St. Louis & Cindy Bullens Mooning 2:15
1-18 –Cindy Bullens Freddy My Love 2:48
1-19 –Louis St. Louis Rock 'N' Roll Party Queen 2:11
1-20 –Stockard Channing There Are Worse Things I Could Do 2:23
1-21 –Olivia Newton-John Look At Me, I'm Sandra Dee (Reprise) 1:30
1-22 –John Travolta, Olivia Newton-John & Cast* We Go Together (Interpolating: A) Which Doctor (Bagdasarian), B) Who Put The Bomp (In The Bomp, Bomp, Bomp, Bomp)) 2:59
1-23 –Unknown Artist Love Is A Many Splendored Thing (Instrumental) 1:23
1-24 –Frankie Valli Grease (Reprise) 3:24
Grease Bonus Disc
2-1 –Unknown Artist Grease (Instrumental)
Featuring, Saxophone – Gary Brown (2)
3:23
2-2 –Unknown Artist Summer Nights (Sing-A-Long Version) 3:34
2-3 –Unknown Artist Hopelessly Devoted To You (Sing-A-Long Version) 3:03
2-4 –Unknown Artist You're The One That I Want (Sing-A-Long Version) 2:32
2-5 –Unknown Artist Sandy (Sing-A-Long Version) 2:30
2-6 –John Travolta Greased Lightnin' (Single Version) 3:20
2-7 –Unknown Artist Rydell Fight Song (Previously Unreleased Instrumental) 0:20
2-8 –Unknown Artist Greased Up And Ready To Go (Previously Unreleased Instrumental) 4:49
2-9 –Olivia Newton-John & John Travolta Grease Megamix 4:48
2-10 –Olivia Newton-John & John Travolta Grease Dream Mix 3:45
2-11 –John Travolta & Olivia Newton-John Summer Nights (Martian Remix) 3:37
2-12 –John Travolta & Olivia Newton-John You're The One That I Want (Martian Remix) 3:25

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Grease





2021. január 8., péntek

Blueskocsma - The Alan Greene Band

 


Itt a hétvége, nyit a blieskocsma. E heti vendégünk Az Alan Greene Band.  

The Alan Greene Band

Az Alan Greene Band tapasztalt zenéazekből álló csapat. A zenekar frontembere: Alan Greene a clevelandi zenei élet veteránja, többszörösen díjazott gitáros. Tagok: TC Odegatd ének, harmonika, Rob Luoma dobos és Justin Butcher basszus és ének. A zene amit játszanak erős ritmusszekción alapuló elektronikus blues. Ma a 2020-ban megjelent albumukba fülelhetünk bele, amelynek címe: "Shawnee Session".

A következő felvételeket hallhatjuk:

[3:14] 01. - Baby's Mine
[3:38] 02. - Big Boss Man
[4:09] 03. - Can't Get Next to You
[2:11] 04. - Fist Boogie
[3:31] 05. - I Can't Stand the Rain
[5:42] 06. - Last Night
[2:07] 07. - Marked Deck
[4:02] 08. - Slippin' Out Slidin' In
[2:56] 09. - Talkin' Woman Blues (Honey Hush)
[2:52] 10. - Tex Britman
[2:12] 11. - Tobacco Road
[2:58] 12. - Tubesnake Boogie

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

The Alan Greene Band - Last Night

2021. január 3., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Jesus Christ Superstar

 


1970-ben megszületett az első rockopera, Andrew Lloyd Webber zeneszerző és Tim Rice szövegíró munkájaként. Előszór ,mint lemez jelent meg, majd 1971-től a Broadway is bejelentkezett érte. A nyolcvanas évekre már világhírű lett. A történet Jézus utolsó hetét dolgozza fel, meglehetősen modern felfogásban, szlengszöveggel az akkori korra való átkötésekkel. A műben jelentős szerepet kapnak a biblia által mellőzött társszereplők is. A mű a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend, köszönhetően dallamos zenéjémek és örökre aktuális, elgondolkoztató szövegeinek. Az első dupla  lemezen az 1970-ben kiadott albumba fülelhetünk bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

CD 1.:
01. Overture 3:59
02. Heaven On Their Minds 4:22
03. What's The Buzz/Strange Thing Mystifying 4:14
04. Everything's Alright 5:15
05. This Jesus Must Die 3:35
06. Hosanna 2:09
07. Simon Zealotes/Poor Jerusalem 4:48
08. Pilate's Dream 1:29
09. The Temple 4:44
10. Everything's Alright 0:29
11. I Don't Know How To Love Him 3:41
12. Damned For All Time/Blood Money 5:10

Duration : 43:54


CD 2.:
01. The Last Supper 7:08
02. Gethsemane (I Only Want To Say) 5:34
03. The Arrest 3:21
04. Peter's Denial 1:28
05. Pilate And Christ 2:44
06. King Herod's Song (Try It And See) 3:03
07. Judas' Death 4:15
08. Trial Before Pilate (Including The 39 Lashes) 5:14
09. Superstar 4:16
10. Crucifixion 4:07
11. John Nineteen Forty-One 2:08

Duration : 43:17

Természetesen ezt a művet is utolérte a megfilmesítés szele. 1973-ban Norman Jewison rendezett belőle egy nagyszerű mozit. A filmadaptáció nagyszerűen visszaadja a rockoiera alapgondolatát, az átérzéseket a bibliai kor és a mai világ között. A film osztatlan sikert aratott, hiszen Oscar-díj jelölt volt, valamint két főszereplője: Ted Neeley és Carl Anderson Golden Globe díj jelölt lett. 


A következő felvételeket hallhatjuk:

Overture 5:26
Heaven On Their Minds 4:22
What's The Buzz 2:30
Strange Thing Mystifying 1:50
Then We Are Decided 2:32
Everything's Alright 3:36
This Jesus Must Die 3:45
Hosanna 2:52
Simon Zealotes 4:28
Poor Jerusalem 1:36
Pilate's Dream 1:45
The Temple 5:26
I Don't Know How To Love Him 3:55
Damned For All Time / Blood Money 4:37
The Last Supper 7:12
Gethsemane (I Only Want To Say) 5:39
The Arrest 3:15
Peter's Denial 1:26
Pilate And Christ 2:57
King Herod's Song 3:13
Could We Start Again Please? 2:44
Judas' Death 4:38
Trial Before Pilate 6:47
Superstar 3:56
The Crucifixion 2:40
John Nineteen Forty-One 2:20

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Jesus Christ Superstar - Gethsemane (I Only Want To Say)











2021. január 1., péntek

Blueskocsma - Monaco Blues Band

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk a Monaco Blues Band.

Monaco Blues Band

A Monaco Blues Band 1982-ben alakult svéd blues-rock banda. Nevüket attól az éjszakai bártól kapták, ahol vasárnaponként játszottak. Szigorúan John Mayall és Paul Butterfield számok átirataival indítottak. Teljesen megőtjítették a közönséget a boogie-jump-shuffle stílusukkal. Először Skandináviában, majd Európában, végül az USA-ban is bemerészkedtek. A mai napig aktívak és népszerűségük egyre emelkedő. Ma a 2006-ban megjelent albumukba fülelhetümk bele, amelynek címe "Sneakin' Out The Backdoor".

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. Come Back 3:53
02. Ride Me Like A Pony 3:14
03. Sweet Bottle Of Wine 5:04
04. Sneakin' Out The Backdoor 3:10
05. She Won't Let Me Roll That Thing 5:25
06. Deep Down 3:07
07. I'll Tell You What Love Is 3:26
08. Voodoo Dance 2:52
09. Love Control 3:26
10. Burning From 5:29
11. Waiting For The Milkman 3:09
12. 2-Step Boogie 2:30
13. That's Enought Of That Stuff 3:14
14. T-Bone 3:25

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Monaco Blues Band
Burning From