A világhírű filmrendező forgatócsoportja a blues szülőhelyére, Nyugat-Afrikába zarándokolt, és ott találkozott az ősi hangok mostani művelőjével, Ali Farka Touré-val, a „világzene” egyik legnagyszerűbb gitárosával.
Nyugaton azt szokták mondani az ilyen zenészre, mint ő, hogy autodidakta. Rá azonban inkább az illene, hogy a vérében volt a zene. „Afrika az én ihlető forrásom, menedékem és boldogságom” – szokta mondani Ali, aki soha nem akarta elhagyni szülőföldjét, Malit, azután sem, hogy a world music egyik legnagyobb „tehetség-kutatója”, Ry Cooder felfedezte őt a Nyugat számára és valósággal berobbant a köztudatba a Talking Timbuktu című, Cooderrel közösen felvett albummal, amelyért megkapta élete első Grammy-díját is. A másodikat a 2005. szeptemberében megjelent In The Heart Of The Moonért ítélték neki. A jazz, a blues, a mandinka, a szonghai és a tuareg zene elemeit egyaránt beleolvasztotta szívvel teli zenéjébe.
Ali Farka Touré 1939-ben született Kanau faluban, a Niger folyó partján, az arma etnikumhoz tartozó családban. Tíz testvére közül egyedül ő érte meg a felnőttkort. A „Farka” becenév anyanyelvén „szamarat” jelent, szülei nevezték el így életereje, szívóssága, kitartása miatt. Nem koptatta sokáig az iskolapadokat, mezei munkásként dolgozott, majd különböző kis kenyérkereseti forrásokból élt, mielőtt zenélni kezdett. Az 1970-es, 80-as években már helyi sztárnak számított Maliban, de az évtized végén már kifelé tekintett az afrikai kontinensről, annak ellenére, hogy továbbra is afrikai törzsi nyelveken, főleg szonghaj, fula és tamasek nyelven énekelt.
A world music egyre szélesebb körben való elterjedése az ő muzsikáját is felkapta. Ebben a műfajban már első „nemzetközi” albuma, az 1987-es Ali Farka Touré is jelentős elismerést hozott neki, akárcsak az 1990-es The River, majd a The Source. Az 1994-ben megjelent Talking Timbuktu hozta meg számára az igazi nyugati áttörést. Ekkor kapta az „afrikai John Lee Hooker” nevet, hipnotikus, blues-gyökerű muzsikája miatt. A Diaraby című dal riffjét választotta a BBC egy világutazó műsorához. A következő nagy sikert 1999-ben aratta a Niafunkéval, amely inkább az afrikai hagyományos ritmusokra épült. 2004-ben Red/Green címmel adták ki a World Circuit hálózatban korai felvételeit, majd utolsó lemezén a cora-játékos Toumani Diabaté volt a társa. Diabaté valósággal apjának tekintette Farkát, akit zenéje mellett mindenekelőtt hitéért, a benne élő toleranciáért, büszkeségéért és becsületességért tisztelt.
A "Savane" című lemeze 2006-ban jelent meg, ebben az évben vesztette el a zenészvilág.
A lemezen a következő felvételek hallhatók:
"Erdi" – 4:42
"Yer Bounda Fara" – 4:18
"Beto" – 4:49
"Savane" – 7:43
"Soya" – 4:38
"Penda Yoro" – 5:25
"Machengoidi" – 3:35
"Ledi Coumbe" – 3:16
"Hanana" – 2:34
"Soko Yhinka" – 5:05
"Gambari Didi" – 3:49
"Banga" – 3:48
"N'Jarou" – 4:55
A lemez letölthető /download/:
http://data.hu/get/5764913/Ali_Farka_Toure.001
http://data.hu/get/5764963/Ali_Farka_Toure.002
http://data.hu/get/5764966/Ali_Farka_Toure.crc
Kellemes zenehallgatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése