Azt hihetnénk, hogy amikor véget ér a karácsony és gondos
kezek visszarakják a karácsonyi díszeket a nagy „Karácsony” feliratú dobozba,
egy évre megpihennek a sötét rejtekadóban. Pár napot azért alszanak, hiszen sok
volt az izgalom az elmúlt napokban, de aztán a karácsonyi fényfüzér és a
csillagdíszek kigyulladnak és fény árasztja el a lakhelyüket. A kis szorgos
manók végigjárják a birodalom összes zegét-zugát és mindenkinek segítenek.
Fényesre dörzsölik a gömböket, pótolják a megsérült akasztókat, új ruhát
varrnak az angyaloknak, színesre festik a diótörő bábok egyenruháját. Amikor
mindennel elkészültek felébresztik a királynőt, aki a legmagasabb ponton lakik,
egy díszdobozban. Csúcsdísz kisasszony álmosan pislog még néhányat, aztán
büszkén körültekint kicsiny országán. Odalenn már zajlik az élet: a fahuszárok
csutakolják lovaikat, termetes gömbasszonyságok kínáljál portékáikat a piacon,
egy kisangyal plakátokat hord szét, a közelgő tündérbálra hívva fel a
figyelmet. Így zajlottak a hétköznapok, amikor különös esemény történt. A
szomszédos országból a „Húsvét” dobozból, alagutat fúrtak a nyulak, és egy
követet küldtek hozzájuk. Összegyűlt a trónteremben mindenki, hogy meghallgassa
a küldöncöt. Kifulladva az ásástól, és a kalandos úttól, nehezen jutott szóhoz
a piros sapkás nyúl, de aztán csak kibökte:
− A főnyúl uraság feleségül kéri Csúcsdísz kisasszonyt, ha
nem mutatna hajlandóságot, akkor itt háború lesz! – hadarta el gyorsan, majd
sürgősen elinalt.
A tömeg döbbenten próbálta feldolgozni a hallottakat, majd
minden szempár az uralkodóra szegeződött, aki egy ideig még türtőztette magát
majd kirobbant:
− Még, hogy egy répapusztító felesége legyek, SOHA!!!
Összeült az udvari tanács, hogy mit is tehetnének az ügy
érdekében. Különböző ötletek merültek fel, hogyan védjék ki ezt a nyílván való
arcátlanságot. Végül is a nagy varázsló ötletét fogadták el: mágiával
megszerzik a nyulak kedvenc csemegéjét a hatalmas hegyekben felhalmozott
sárgarépát, és csak akkor kaphatják vissza, ha lemondanak a házasodási
szándékról. A terv kiválóan bevált, bár a vérnyulak serege többszöri katonai
rohammal próbálta visszaszerezni a raktárkészletüket, a fahuszárok sikeresen
visszavertek minden próbálkozást. Végül is megkötötték a békeszerződést és
helyreállt a rend, de azért megkettőzték a határvédelmet, mert a nyulakban soha
nem lehet megbízni. A királykisasszony szívéről legördült egy nehéz kő, arról a
szívről, amely titkon már másért dobogott. A fahuszárok nyalka kapitánya volt
az, aki mellett mindig melegség öntötte el, szívesen töltötte vele az idejét a
palota kertjében. Most, hogy megérintette a házasság szele, úgy érezte, hogy Ő
lehetne a királya és ő pedig a királynéja. Egy szép napon a lebukó Nap fényében
történt meg a bátortalan leánykérés, amelyre egy gyors igen volt a válasz. Az
udvari főtanácsos azonnal szervezni kezdte az esküvő részleteit. Olyan lagzit
rittyentett, hogy a környező országok lakói hónapokig erről beszéltek. Még a
nyulakat is meghívták, de sértett büszkeségből távol maradtak a ceremóniáról,
bár ezt később megbánták.
A boldog ifjú pár, az adventi szigeteken töltött nászút után
visszatért birodalmába és az ország irányításával foglalatoskodott. Sokszor
jártak a nép között, mindenkihez volt egy kedves szavuk. Közben a homokóra
szorgalmasan mutatta az elmúlt időt, észre sem vették, hogy újra itt a
karácsony. Az utolsó napokban mindenki egyre izgatottabb lett, majd a harsonás
angyal hangszerébe fújt és erre a jelre visszatértek a saját helyükre, egymást
túlkiabálva várták, hogy kikerülhessenek doboz országukból. Elérkezett a nagy
nap, a doboztető felemelkedett és beáradt a fény. A díszek izgatottan
lökdösődtek, mindenki elsőnek szeretett volna felkerülni a karácsonyfára. Puha
gyermekkezek emelték ki őket szépen sorban, majd átadva egy férfikéznek
befészkelték magukat ideiglenes kuckójukba, a fenyőfára. Gyanta- és finom
mézeskalácsillat keveredett a levegőben. Szaloncukrok és habcsókkarikák
furakodtak közéjük, hogy aztán az éj leple alatt lelopkodják őket megédesítve
az ünnepet. Utoljára Csúcsdísz asszony telepedett mindenki fölé megérdemelt
helyére, a karácsonyfa tetejére. Ahogy lenézett, a csillogástól elérzékenyült,
csak nehezen tudta visszatartani a könnyeit.
És elérkezett a nagy pillanat: felcsendült az ismert dallam,
a gazdáék egymás kezét fogva énekeltek, a csillagszórók szikráztak és szeretet
áradt szét a levegőben. Majd következett az ajándékkibontás szertartása,
izgatott kezek tépték fel a kisebb-nagyobb csomagokat. Ezután távoli
kanálcsörgés, karácsonyi dallamok hallatszottak, majd szép lassan minden elcsendesedett.
Éjfélkor megjelent egy angyal, csendet intve elmesélte a már sokszor hallott történetet,
a jászolba született gyermekről.
A fenyő ott pompázott felaggatott ékeivel és szikrázó
fényeivel a szoba sarkában. A karácsonyi díszek izgatottan tárgyalták az
eseményeket, egyesek szerint ez volt a legszebb ünnepük, az eddig megéltek
közül. Csak az alul elhelyezkedő diótörő figura elégedetlenkedett. Ő volt
legközelebb az ajándékokhoz, így hát epésen megjegyezte:
− Bezzeg mi soha nem kapunk ajándékot…
A többiek gyorsan lehurrogták:
− Az örömöt, a boldogságot, a szeretetet látni a szemekben,
ez a mi karácsonyi ajándékunk!
