2014. augusztus 16., szombat

BBC Blues Session 82

(2005.06.30) A következő fellépők Papa George és Sherman Robertson.
Papa George: a hetvenes évek óta részt vesz a brit bluesélet körforgásában. 1963-ban 10 éves korában a Beatles és a Rolling Stones hatására döntött úgy, hogy ő maga is zenész lesz. Egy londoni John Lee Hooker, Muddy Waters, Howlin Wolf koncert terelte véglegesen a blues felé. Különböző zenekarokban játszott, míg 1986-ban megalakította első saját zenekarát. Négy albuma jelent meg.
Sherman Robertson: 1948-ban született, amerikai bluesgitáros, dalszerző és énekes. 13 éves korában kezdte el az első gitárleckéit és néhány év múltán már kis bárokban játszott. 1982-ben szerepelt a Crosstown Blues Fesztiválon, ahol Clifton Chenier felfedezte magának, akinek haláláig együtt is játszottak. Robertson, ezután megtanult sleed-gitáron játszani és szóló karrierbe kezdett. Azóta bejárta a világot. Szintén négy albummal büszkélkedhet.

Papa Georges

Sherman Robertson

A következő felvételek hallhatók:

Papa George - The Station
Sherman Robertson - I Don't Want No Woman

Letölthető /download/:
http://data.hu/get/7953954/2005.06.30_-_Various_Artists.zip

Kedvcsinálók:


Papa George

Sherman Robertson

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése