A földszint egyben Mr. Doc lakott, aki tudós ember lévén
nagy köztiszteletnek örvendett. Hóna alatt mindig könyvvel száguldozott, mint
aki állandóan siet valahova. Nem létezett olyan probléma, amelyet nem tudott
orvosolni. Foglalkozását tekintve agyturkász, aki az emberek fejében bányászik sötét
titkok után.
A földszint kettőt Mr. Sneezy lakta. Tanult szakmája a
fül-orrgégészet, eme nemes szervek szakértő bányásza. Komoly, régi vágású
úriember kinézetű férfiú, kinek fő jellemzői: az élére vasalt öltöny, az
udvariasság, és a kifinomult ízlés.
Az első emelet egyben vidám figura lakott, Mr. Happy.
Humoristáskodásra adta a fejét, a lélek felvidításának bányásza. Mindenből
viccet tudott csinálni, de nem haragudtak rá ezért, hangulatfelelőse a
társaságnak.
Minden ilyen embernek általában pont az ellentéte a
szembeszomszédja. Így, tehát, az I/2-es
ajtó mögött egy zsémbes öregúr lakott: Mr. Grumpy. Őt, még senki nem látta mosolyogni. Mondjuk
ilyen szakmával, mint az övé, nem is sok esély lehetett a jókedvre, ugyanis egy
olyan szakmát űzött amely az ilyennek is kell lenni kategóriába tartozott, és
ez a temetkezési vállalkozás. Csak egyedül intézkedett a végső kegyelet
megszervezésében, még a sírt is egyedül bányászta ki, hogy ne kelljen azért is
mást megfizetnie. Zsugori alaknak ismerték, aki a fogához veri a garast, emiatt
nem kedvelték, de elviselték, mert ilyennek is kell lenni.
A második emelet baloldali lakását Mr. Bashful lakta. Szerény,
szorgalmas emberke hírében állt, édesapjától az órásmesterséget tanulta ki. Ő, a
tik-tak birodalom bányásza, mélyre ásott, hogy gyógyító lehessen, a kakukkosok
lelkében. Keveset beszélt, nem igazán értett az emberek nyelvén. Ha mégis meg
kellett szólalnia, tömören fogalmazott, de ebbe is fülig belevörösödött.
Vele szemben, a jobboldali kuckót Mr. Sleepy lakta. Ő a
bányában dolgozott, szorgalmas ember hírében állt, aki néha több műszakot is
lenyomott egymás után. Senki nem tudta mire gyűjt, mire hajt. Lehet, hogy csak
gyárilag beépített hangyaszorgalommal született és nem tudott változtatni ezen.
De azért ennek a sok hajtásnak is megvan a hátránya: a kizsarolt szervezetnek szüksége
van a regenerálódásra. Ezért szinte állandóan aludt. Különös képességet
fejlesztett ki: bármilyen helyzetben és pózban tudott szunyókálni.
A tetőtér magánzója Mr. Dopey névre hallgatott. Furcsa egy
fazon, akiről tulajdonképpen senki nem tudott semmit. Reggel mindig elindult
valahova, de nem lehetett tudta hova. Ha valakivel találkozott, csak udvariasan
mosolygott és ment tovább. Soha, senki nem hallotta egyetlen szavát sem.
Szép lassan csordogált az élet a megszokott kerékvágásban,
amikor az egyik nap különös esemény történt.
Mr. Doc, aki a társasház közös képviselőjeként is tevékenykedett,
lélekszakadva körbecsöngette a lakásokat, és rendkívüli lakógyűlést hívott
össze.
−Kedves lakótársak! – kezdte a mondókáját-, miután mindenki
megérkezett a közös helységbe.
−Hányszor mondtam már, hogy az alagsorban mindenki zárja a
tárolóját! Tessék, megint összeszedtünk egy hajléktalant. Nagyon jól tudjátok,
ilyenkor, ahogy jön a hideg, mindenhova behúzódnak.
−Miért nem zavartad el, mint ahogy szoktad? – kérdezte
Mr.Sneezy.
−Ez általában Mr. Grumpy feladata szokott lenni, de ez most
egy új helyzet, gyertek utánam!
A társaság levonult a tetthelyre. Először Mr. Grumpy
fedezett fel valami égbekiáltót:
−Valaki felbontott egyet a túlélő konzervjeim közül!!! –
Felháborító!
−Valaki kinyitotta a kempingszékemet és lehet, hogy bele is
ült! – tromfolt rá Mr. Sneezy.
−Valaki alszik a régi matracomon. – szólalt meg csendesen
Mr. Sleepy.
Körbeállták a fekvő alkalmatosságot, csend ült a kis
helységre. Egy lány aludt csecsemőpózban, édesdeden az említett bútordarabon.
Döbbenettel vegyes ámulat ült ki az arcokra. Talán a nőhiány okozta, de
gyönyörűséges királylánynak vélték látni ezt a szerencsétlen hajléktalant. Már
éppen kiosontak volna, amikor felriadt és védekezésképp maga elé kapta a kezét,
a rajtakapott. Mr. Sneezy eszmélt leghamarabb és megnyugtatta a szerencsétlent:
−Ne féljen nem bántjuk, maradjon nyugodtan drága.
Az agglegények gyülekezete kisomfordált és visszament a
közösségi térbe. Nem tartott sokáig az érvek felsorolása, nagyon gyorsan, egyhangúlag
megszavazták, hogy a hölgy maradjon. Mr. Doc és Mr. Happy küldöttségbe ment a
befogadotthoz, hogy közölje a jó hírt. A lány nagyon megörült, hogy lesz hol
meghúznia magát, ezeken a hideg éjszakákon.
Nagy forgalma lett a kis helységnek, egymást váltva hoztak
minden féle jót. Ennivalótól kezdve a takaróig mindennel ellátták. A lány nem
győzött hálálkodni. Egy nap megkérte Mr. Doc-ot, hogy hívjon össze egy
lakógyűlést, és az egybegyűlteknek a következőt mondta:
−A nevem Snow White. Szeretném mindenkinek megköszönni, amit
tőle kaptam. Úgy gondoltam, hogy én is tehetnék, értetetek valamit. Mivel heten
vagytok, minden nap másnak segítek rendbe tenni a lakását, főzök rá, és az ő
napján, megpróbálom boldoggá tenni azt a huszonnégy óráját.
Ilyen gyorsan még nem szavazott meg semmit a társaság.
Elkezdődtek hát az ünnepé váló hétköznapok:
Hétfő – Mr.Doc
Kedd – Mr.Sneezy
Szerda – Mr.Happy
Csütörtök – Mr.Grumpy
Péntek – Mr.Bashful
Szombat – Mr.Sleepy
Vasárnap - Mr.Dopey
Minden szépen alakult, mindenki tisztességgel várta a maga
napját. A társulat óvta, védte mindentől és mindenkitől, hogy ez az idillikus
állapot örökké tarthasson. A lelkére kötötték, hogy amíg távol vannak, ne
nyisson senkinek sem ajtót. Külön felhívták figyelmét a reklámújság kihordókra,
mert azokat különösen veszélyesnek tartották. A lány szót is fogadott, ám egyik
nap különös figura csöngetett be a magányos lányhoz. Ismerősnek tűnt az ajtóban
álló nő, de nem tudta hová tenni. Illatszer mintákat tolt az orra alá, és már
mondta is a betanult mondókáját. Nem tudott ellenállni a csábításnak, és fél
óra sem telt bele, máris rendelt minden termékből. Felvitte az új szerzeményeit
Mr.Bashful lakásába, - lévén péntek - és körberakta magát az illatmintákkal. Talán
azért, mert nem szokott hozzá ehhez a tömény szimatorgiához, elbódult, és
elájult. Ebben az állapotban talált rá Mr. Bashful, aki a számlát meglátva
szintén rosszul lett. Így fedezték fel őket a többiek. Szerencsére sikerült
feléleszteniük mindkettőjüket. A nagy ijedség után megbocsátottak a bűnbe
esőnek és közösen összedobták a számla összegét. Snow White megígérte, hogy
soha többé nem tesz ilyet. De aki egyszer bűnbe esik, már könnyebben ismétel.
Az újabb házaló megtalálta a gyenge pontját, aminek képtelen volt nemet
mondani. Még hajléktalan korában szokott rá a kannás borra. Már úgy érezte,
hogy sikerült leállnia a szerről, de ahogy meglátta a régi kedvencét, már vége
is lett. Amikor becsapta a bejárati ajtót az árusító után, azonnal lerohant a pincébe,
és amíg volt az ötliteresben addig töltögetett magának, ájulásra itta magát.
Most azonban nem tudták felébreszteni, akárhogy próbálkoztak. Szomorúan
körbeállták a matracot, - ahol először találtak rá -, és a gyengébb lelkületűek
a könnyeiket törölgették. Mr.Grumpy elővette jegyzettömbjét és kezdte
beírogatni a szertartás részleteit. Éppen a mérőalkalmatosságát próbálta
diszkréten elővenni a zsebéből, hogy méretet vehessen, amikor csengettek.
−Már csak ez hiányzott! – mordult fel Mr.Grumpy, és iszonyú
mérgesen elindult megnézni, hogy ki a fene az, aki megzavarta ezt a gyászos
pillanatot. Egy különös, marcona alakkal tért vissza.
−Ez az ember azt állítja, hogy már évek óta keresi Snow
White-ot.
Mindenki végigmérte a jövevényt: csicsás ruha, fehér
nagykarimás kalap, lakkcipő, vastag arany nyaklánc.
−A szemétkirály, személyesen. – szólalt meg csendesen
Mr.Happy.
−Mi történt? – kérdezte a felismert. De nem is várta meg a
választ, mert körülnézve könnyű volt kitalálni mindent.
−Hagyjanak vele magamra! – kiáltotta ellenmondást nem tűrő
hangon. A csapat kioldalgott és izgatottan tárgyalták az eseményeket. Belülről
furcsa zajok hallatszottak, de nem mertek bemenni. Aztán felpattant az ajtó és
a szemétkirály karjaiban, már éberen, de még bódultan, mosolyogva ott feküdt
Snow White. A szigorú ember megeresztett egy mosolyt, majd azt mondta:
−Köszönöm, hogy befogadtátok, és vigyáztatok rá. Mindannyian
eljöhettek a lagzira, a meghívókat majd küldöm a személyi titkárommal. Kirúgta
lábával a bejárati ajtót és a legutolsó széria szerinti Mercedes hátsó ülésére
tette le puhán a lányt, becsapta az ajtót, majd elhajtott. A kis csapat
lezsibbadva állt a ház előtt. Mr.Dopey eszmélt leghamarább, öles léptekkel
közelítette meg a bejáratot, és mielőtt feltépte volna az ajtót, ennyit
dünnyögött az orra alá mérgesen:
−Tudtam, hogy a mi kis boldogságunk nem tart sokáig, mindent
a pénz irányít, akinek sok van, mindent megkap, akinek nincs annak csak a konc
jut, vagy még az sem!
−És persze mindez mikor történik?! Pont szombaton, mikor
holnap én lettem volna a soros!!! – és nagy dirrel- dúrral becsapta maga mögött
az ajtót. A csoport, egyik megdöbbenésből a másikba esett, majd lassan mindenki
visszaszivárgott gondolataival a saját lakásába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése