Amikor kinyitotta a szemét, és körülnézett, végtelen
békesség szállta meg. Soha nem látott világ vette körül, de áradt belőle valami
megmagyarázhatatlan, megnyugtató érzés. Egyedül volt, mégsem érzett magányt,
mintha minden, régi ismerőse lenne, részei, amelyek most eggyé váltak. A
távolban felfedezett egy dombocskát, rajta hatalmas, terebélyes fával. Lábai
ösztönösen ide vitték. Leült a fa tövébe. Valami bódító illat vette körül,
amelytől nem tudta nyitva tartani a szemeit. Ahogy lecsukódtak a pillái, éles,
kristálytiszta képek villantak az agyába. Felismerte önmagát, amint először
született le a Földre. Ezen nagyon elcsodálkozott, mert eddig soha nem emlékezett
előző életeire, most mégis olyan valóságos volt minden, még az illatok, az
érzések is.
Első itt töltött időszakát, az ókori Egyiptom földjén
élte meg. Írástudó családot választott magának, ahol sokat tanulhatott. Fiú
volt ebben az életében, állandóan apja sarkában járt, szivacsként szívta magába
ennek a világnak minden tudását, rezdülését. Anyjától a szelídséget, a
tiszteletet és a fondorlatos intrikákat leste el. Felnőttként a fáraó jobbkeze
és tanácsadója lett. Sajnos ez az élete rövidre sikeredett, mert a fáraó
bukásával, az ő élete is véget ért. Tisztán érezte, ahogy a hideg penge a hátán
keresztül a szívébe hatolt.
Egy pillanatra feleszmélt, teste hideg verejtékben
fürdött. Szívritmusa gyorsan helyreállt és máris a következő életébe csöppent.
Nő volt az ókori Római Birodalomban. Talán azért,
mert előző életében nem ismerhette meg a testi örömöket, most bepótolta mind azt,
amit elvesztegetett. Ismert alakja volt a vég nélküli dorbézolásoknak, könnyen
adta szerelmét bárkinek, bárhol. Amíg teste gyönyörre csábított, népszerű volt,
de ahogy elhasználódott, egyre lejjebb süllyedt. Sárban és mocsokban végezte. Elhagyatottan,
megalázottan.
Éles képváltással máris a következő életében találta
magát.
Újra női bőrbe bújt, de most a középkori Japánban.
Anyja gésaként tengette az életét, és neki is ezt a sorsot szánta, de ő minden
porcikájával tiltakozott ellene. Elszökött otthonról és csatlakozott egy tapasztalt
szamuráj által vezetett szabadcsapathoz. Fent éltek a hegyek rejtekében.
Szeretett itt, ezek között az emberek között, akik tiszta szívű, egyenes
jelleműek voltak. Mindenki, apró része volt az egésznek. Egyik nap, cserzett bőrű
földműves csatlakozott hozzájuk, mert erőszakkal elvették a kis talpalatnyi,
apjától örökölt kertecskéjét. Megkeseredett ember volt, nem szívesen állt szóba
senkivel. Az esti tűz fényénél azonban, a tekintetük összefonódott, és ez
örökre megpecsételte a sorsukat. Óvatoskodó próbálkozások után, egymás
karjaiban kötöttek ki. Közös lett az életfonaluk, megállapodtak, letelepedtek,
szerényen, de boldogan éltek, három fiú és két lány társaságában. Magas
életkorának végén, nyugodt szívvel távozott.
Jó érzéssel ébredt fel. Egy kicsit elmerengett, de az
illat újra ellágyította és máris a következő életét látta maga előtt.
Meg nem határozható korszakba született fiúkutyaként.
Első emlékképe az volt, amikor testvéreivel harcolt anyja emlőiért. Aztán egy
durva kéz zsákba gyömöszölte. A félelmetes sötét a zsigerekig hatolt, majd egy
huppanás, és csend. Az életösztön és az éhség elszántá tette, kiszabadult. Megtanulta
a világ kegyetlen törvényeit, az életbemaradáshoz. Mindez mogorvává és
bizalmatlanná tette, de egy szép napon találkozott valakivel, akiből sugárzik
valami olyasmi, amit még nem érzett sohasem. Közelebb somfordált, behúzott
farokkal és elfogadta a felkínált ételt. Követte az ismeretlent, aki
felajánlotta a kandalló előtti helyet az otthonában. Elválaszthatatlan társak
lettek a hátra lévő időben. Öreg volt és fogatlan, amikor elment. Barátja,
tisztelettel és szeretettel búcsúzott el tőle.
Hallotta a pattogó szikrákat, és érezte a kandalló melegét,
amikor ebből a létből is felocsúdott. De máris folytatódott az életek menete.
Feleszmélt, körülnézett. Hatalmas tarka-barka réten
találta magát az ezerszínű, pompázatos virágok egyikeként. Szirmai püspöklila
árnyalatban kitűntek a környezetből. Büszkén tartotta hajlékony fejecskéjét,
úgy érezte, hogy királynő ő az alattvalók között. Egy verőfényes napon, két
kislány jelent meg a réten. Önfeledten virágcsokrokat gyűjtöttek. A kisebbik
megszólalt:
- Olyan jó lenne a csokrom közepébe valami szépség…
Ekkor látta meg őt, és már nem is lehetett kétség,
hogy melyik lesz a kiválasztott. Lilafejű úgy érezte, hogy a boldogsága felülmúlhatatlan,
bár az eddigi életteréhez képest zsúfolt a hely, de mégiscsak ő volt a
központban. Vázába kerültek, és ideiglenesen táperőt szívtak az alájuk
helyezett vízből, de mivel elvesztették gyökereiket, fokozatosan legyengültek.
Egy szomorkás délutánon ezt hallották:
- Kislányom, elhervadt a csokrod, dobd ki kérlek,
mert már nincs jó illata! Így kerültek a szemétdomb tetejére, ahonnan patkányok
hordták szét őket.
Vegyes érzelmekkel riadt fel, elgondolkodott, de
máris jött a hatodik élet.
Ez pedig, napjainkra datálódik. Balerina volt. Apró
tüll szoknyájában egyensúlyozott egy félgömb belsejében, amelyet ha megráztak,
hóhullást imitált. Gazdag kislány kedvenc játéka volt. Amikor megkapta,
állandóan magával hordta és rázogatta. Aztán már egyre kevesebbet, végül
bekerült a megunt játékok dobozának sötét zugába, ízléstelenül kiöltözött Barie
babák és agyonnyüstölt plüssmacik mellé. Végtelennek tűnő időt töltött ezen, a
számára félelmetes helyen. Már feladta a reményt, hogy újra megláthatja a fényt,
amikor a doboz megmozdult és hosszú utat tett meg. Amikor kinyílt a teteje,
apró kezek kíváncsiskodtak be rajta. Ő egy törékeny kis kézbe került, és az
üvegbúrán keresztül, két nagy kék, csodálkozó szem leselkedett be hozzá. A kis
kezek gondosan megtisztogatták a homályossá vált félgömböt, és az
éjjeliszekrény főhelyére helyezték. Újra hullt a hó, értelmét látta az életének.
A kezek közben megnőttek, a szemek álmodóak lettek, de ő továbbra is becsben
maradt. Élete különös véget ért. Az akkor már öreg, ráncos kezek, még utoljára
felrázták a hópelyheket, majd erőtlenül leejtették a földre. Milliónyi darabra
pattantak az üvegszilánkok, a folyadék szétfröccsent, a balerina nyaka természetellenes
pózba csavarodott. A két lélek együtt hagyta el a Földi világot.
Amikor újra felébredt már mindent megértett. Most egy
köztes létben van, ahol visszaemlékezve eddigi életeire eldöntheti, hogy elég
tapasztalatot gyűjtött-e a Föld nevű bolygón. A hetedig élet választható:
vissza a kék planétára, vagy otthonunkba, a Fénylény világba?
Felállt. A virtuális világ lassan kezdett felbomlani
körülötte. Apró, gyorsan mozgó fénygömbökké alakultak át, és emelkedni kezdtek.
Hirtelen egy fénynyaláb világította meg. Teste fokozatosan elenyészett az egyre
erősödő fényben, majd hirtelen eltűnt, mintha soha nem is lett volna ott…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése