2019. január 11., péntek

Blueskocsma - Boosie Badazz


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk Boosie Badazz.

Boosie Badazz

Boosie Badazz /született: Torrence Hatch jr./ 1982-ben született, amerikai zenész, dalszerző. 14 éves korában vesztette el apját, aki eredménytelenül küzdött kábítószer függősége ellen. Ott maradt anyjával és hét testvérével. A kitörést a költészetben és a zenében találta meg. A szívéhez közel a rap zene állt, unokatestvérével ebben a műfajban indult a zenei karrierjük. Különböző zenekarokban csiszolódott zenei stílusa, egyre jobb és sikeresebb zenéket kezdett írni. A 2000-es évek elején felvette a Lil Boosie művésznevet és tárasival felvette első lemezeit. A pályája felfelé ívelt, de balhés élete miatt börtönbe került, kábítószer birtoklás és fegyvertartás bűnével. Szabadulása után 2014-ben vette fel a Boosie Badazz művésznevet. Ekkor már több mint ötszáz. dal fűződött a nevéhez. Időközben már a hatodik stúdió albumánál tartott, melyet napjainkig még számos követett. Mint minden zenész ő is belekóstólt a blues világába a maga sajátos módján. 2018-ban megjelent a "Boosie Blues Cafe" című lemeze. Ma este ebbe fülelhetünk bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

1.Too Much for You
2.I'm on My Way
3.Confused
4.Love Yo Family
5.Devil in My Bedroom (feat. Big Pokey Bear)
6.Soul Snatcher
7.Miss Money
8.That's Mama
9.I Know How to Have a Good Time
10.Where I'm From
11.Problem
12.Trouble
13.Clean Up Man
14.Worth It
15.Let's Talk About It
16.Rap Star Heaven
17.Boosie Blues

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/11625006/Boosie_Badazz__Boosie_Blues_Cafe_2018_320_KBPS.zip

Kedvcsinéló:



Bossie Badazz - Boosie Blues Cafe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése