2020. december 27., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Hair

 


Gerome Ragni és James Rado két szövegíró a Broadway-on 1964-ben, ahol akkoriban kisebb társulatoknak segítettek az életbenmaradáshoz, Ebben at időben a környék tele volt a vietnámi háború ellenzőivel, hősszú  hajú lázadó fiatalokkal, a komformizmis ellenzőivel.  A kéi szerző elhatározta, hogy megírják ezt a millőt egy musicalben. Neki is álltak és amikor elkészült felkérték az akkor már Granny-díjas zeneszerzőt, Galt MacDarmot-ot a zene megírására. A mű 1967-ben lett kész. Elkeztdtek vele házalni, de a producerek elutasították a nemkívánatos tartalom miatt, hiszen vietnámi háború ellenesség, drog, szex szerepel a darabban. Végül egy magyar származású producer Joseph Papp válalta be a darabot /és mikyen jól tette/. A darab hatalnas sikert ért el, igazi kultikus mű lett, amit több, mint ötven éve játszanak töretlen sikerrel az eglsz világon. A kiadott lemezt Grammy-díjjal jutalmazták. Ma először az 1968-as eredeti Broadway előadásba fülelhetünk bele.

a társulat

A követkető felvételeket hallhatjuk:

"Aquarius" 2:55 - Ronnie Dyson
"Donna" 2:08 - Gerome Ragni
"Hashish" 1:03 - Cast
"Sodomy" 0:50 Steve Curry
"Colored Spade" 1:10 - Lamont Washington
"Manchester England" 1:20 - James Rado
"I'm Black" 0:36 - Lamont Washington, Steve Curry, Gerome Ragni, James Rado
"Ain't Got No" 0:43 - Steve Curry, Lamont Washington, Melba Moore
"I Believe In Love" 1:06 - Melba Moore*
"Ain't Got No" (reprise) 1:16 - Steve Curry, Lamont Washington, Melba Moore
"Air" 1:15 - Sally Eaton, Shelley Plimpton, Melba Moore
"Initials (LBJ)" 0:55 - Cast
"I Got Life" 3:05 - James Rado
"Going Down" 2:18 - Gerome Ragni*
"Hair" 2:55 - James Rado, Gerome Ragni
"My Conviction" 1:36 - Jonathan Kramer
"Easy to Be Hard" 2:35 - Lynn Kellogg
"Don't Put It Down" 2:00 - Steve Curry, Gerome Ragni
"Frank Mills" 2:05 - Shelley Plimpton
"Be-In (Hare Krishna)" 3:00 - Cast
"Where Do I Go?" 2:40 - James Rado
"Electric Blues" 2:35 - Paul Jabara*
"Manchester England" (Reprise) 0:30 - James Rado
"Black Boys" 1:10 - Diane Keaton, Suzannah Norstrand, Natalie Mosco
"White Boys" 2:28 - Melba Moore, Lorrie Davis & Emmaretta Marks
"Walking In Space" 5:00 - Cast
"Abie Baby" 2:45 - Lamont Washington, Ronnie Dyson, Donnie Burks & Lorrie Davis
"Three-Five-Zero-Zero" 3:09 - Cast
"What a Piece of Work is Man" 1:36 - Ronnie Dyson & Walter Michael Harris
"Good Morning Starshine" 2:30 - Lynn Kellogg, Melba Moore, James Rado, Gerome Ragni
"The Bed" 2:56 - Cast*
"The Flesh Failures (Let the Sunshine In)" 3:35 - James Rado, Lynn Kellogg, Melba Moore

Milos Forman cseh származású amerikai filmrendező már a hetvenes évek elején szerette volna megfilmesíteni a művet, de csak 1979-ben sikerült. Nagyszerű szereplőgárdával világsiker lett. Másodikként ebbe a változatba hallgathatunk bele.


A következő felvételeket hallhatjuk:

A1 Aquarius
Chorus – Chorus*
Vocals – Ren Woods 4:47
A2 Sodomy
Chorus – Chorus*
Vocals – Don Dacus* 1:29
A3 Donna / Hashish
Backing Vocals [With] – Annie Golden, Don Dacus*, Dorsey Wright
Chorus – Chorus*
Vocals – Treat Williams 4:20
A4 Colored Spade
Backing Vocals [With] – Carl Hall, Edward Love, Howard Porter, Toney Watkins*
Vocals – Dorsey Wright 1:33
A5 Manchester
Chorus – Chorus*
Vocals – John Savage, Treat Williams 1:57
A6 Abie Baby / Fourscore
Backing Vocals [With] – Carl Hall, Edward Love, Howard Porter, Toney Watkins*
Vocals – Charlaine Woodard, Nell Carter, Trudy Perkins 2:43
A7 I'm Black / Ain't Got No
Chorus – Chorus*
Vocals – Don Dacus*, Dorsey Wright, John Savage, Kurt Yahjian, Nell Carter, Toney Watkins*, Treat Williams 2:24
A8 Air
Chorus – Chorus*
Vocals – Annie Golden 1:26
B1 Party Music 3:25
B2 My Conviction
Vocals – Charlotte Rae 1:47
B3 I Got Life
Chorus – Chorus*
Vocals – Treat Williams 2:15
B4 Frank Mills
Vocals – Suzette Charles 2:39
B5 Hair
Chorus – Chorus*
Vocals – Don Dacus*, Dorsey Wright, Treat Williams 2:42
B6 L.B.J. (Initials)
Chorus – Chorus* 1:07
B7 Electric Blues / Old Fashioned Melody
Vocals – Debi Dye, Leata Galloway, Ron Young (2), Victor Willis 3:53
B8 Hare Krishna
Chorus – Chorus*
Vocals – Leata Galloway, Nell Carter
Vocals [Wedding Chant] – Twyla Tharp 3:24
C1 Where Do I Go?
Chorus – Chorus*
Vocals – John Savage 2:48
C2 Black Boys
Vocals – Debi Dye, Ellen Foley, Jim Rosica*, John Maestro*, Laurie Beechman, Russell Thompkins, Jr., Vincent Carrella 1:11
C3 White Boys
Vocals – Charlaine Woodard, Nell Carter, The Stylistics, Trudy Perkins
Vocals [The Stylistics] – Airrion Love, Herbert Murrell*, James Dunn, James Smith (6), Russell Thompkins, Jr. 2:35
C4 Walking In Space
Chorus – Chorus*
Vocals – Betty Buckley, Carl Hall, Debi Dye, Howard Porter, Leata Galloway, Marilyn Winbush*, Nell Carter, Randy Wilson (6), Salome Bey, Toney Watkins* 6:13
C5 Easy To Be Hard
Vocals – Cheryl Barnes 3:39
C6 3-5-0-0
Backing Vocals – Carl Hall
Chorus – Chorus*
Vocals – Melba Moore, Ronnie Dyson 3:49
D1 Good Morning Starshine
Backing Vocals [With] – Annie Golden, Cheryl Barnes, Don Dacus*, Dorsey Wright, Treat Williams
Vocals – Beverly D'Angelo 2:24
D2 What A Piece Of Work Is Man
Vocals – Alex Paez, David Lasley 1:39
D3 Somebody To Love
Backing Vocals [With] – Ellen Bernfeld, Linda November, Merle Miller
Vocals – Charlie Brown (7) 4:12
D4 Don't Put It Down 2:25
D5 The Flesh Failures / Let The Sunshine In
Chorus – Chorus*
Vocals – Annie Golden, Beverly D'Angelo, Cheryl Barnes, Cleavant Derricks-Carrol*, Don Dacus*, Dorsey Wright, John D. Robertas, John Savage, Larry Marshall, Treat Williams 6:04

Jelenet a filmből

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:
 
Hair - Aquarius


2020. december 20., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Dire Straits-Dire Straits

 


A rockzene egyik meghatározó zenekarához érkeztünl. Ők az 1977-ben alakult brit együttes a Dire Straits. Alapítótagok: Mark Knopfler gitár, ének, David Knopfler gitár, John Illsey basszus, és Rick Withers dobok. Letisztult rockzenét játszottak, amelynek köszönhetően hamar népszerűségre és ismerettségre tettek szert, bizonyítja ezt az eladott több mint 120 millió lemez és a zenei elismerések. 
A tagcserék őket is utolérték, de zenei stílusukat ez nem befolyásolta.

Dire Straits

A zenekar debütáéó lemeze 1978-ban jelent meg, melyet kiválóbbnál kiválobb stúdióalbumok, élő felvételek követtek. A sok jó album közül nehéz választani, de végül a bemutatkozó lemezüknél maradtam, mert ezzel robbantak be a rock köztudatába, de legfőképp a "Sultans Of Swing" című szám miatt. Ma ebbe az albumba fülelhetünk bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. Down To The Waterline 3:55
02. Water Of Love 5:23
03. Setting Me Up 3:18
04. Six Blade Knife 4:10
05. Southbound Again 2:58
06. Sultans Of Swing 5:47
07. In The Gallery 6:16
08. Wild West End 4:42
09 Lions 5:05

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Dire Straits - Sultans Of Swing




2020. december 18., péntek

Blueskocsma - HansOlo -

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk HansOlo.

HansOlo


A nai esténket egy 2020-ban kiadott album meghallgatása tölti ki, amely HansOlo kezei alol került ki és a "The Last Blues Album Ever Made" címet kapta. A lemez tulajdonképpen tiszteletadás az elgunyt és élő blueszenészek előtt. 
Felvette, játszotta, keverte és producere: Hans Bollandsås.
Tormod Leithe sajátította el.
További zenészek:
Håvard Sterten; Dobok a kínai bálon és bármikor.
Aki Kumar; Szájharmonika pezsgőn és hűtőn.
Helene Misund; női ének, ütőhangok

A következő felvételeket hallhatjuk:

[3:32] 01. - The Getaway
[2:04] 02. - The Red Bull
[4:38] 03. - Champagne and Reefer
[2:24] 04. - The Chinese Ball
[2:30] 05. - I'm Gonna Move to the Outskirts of Town
[1:44] 06. - Taxbreak
[4:45] 07. - Anytime You Want
[2:16] 08. - Failing to Philadelphia
[3:24] 09. - So Sad to Be Lonesome
[2:31] 10. - Here in Las Palmas
[5:17] 11. - Your Cheatin`heart
[2:14] 12. - The Kid
[5:55] 13. - Give Me Back My Wig

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

HansOlo
 - The Getaway





2020. december 13., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Eagles-Hotel California

 


1971-ben John Boylan zenei producer és menedzser zenekart toborzott Linda Londstadt kísérózenekarának. Így alakult meg az Eagles együttes Glenn Frey gitáros, énekes, billentyűs, Don Henley ének, gitár, ütőhangszerek, Bernie Leadon ének, gitár. mandolin, bendzsó és Randy Meisner ének, basszusgitár közreműködésével. Az énekesnő kísérete nem elégítette ki zenei elképzeléseiket, így önálló számokat kezdtek írni, legfőkáppen country-rock stílusban. Karrierjük íve szépen emelkedett, egészen az 1975-ös Grammy-djig. Közben számtalan tagcsere történt, amely végül az 1980-as feloszlásáig vezetett Másodvirágzásuk 1994 és 2016 közé tehető.

Eagles


A zenekar debütáló albuma 1972-ben jelent meg, amelyet még számtalan stúdióalbum, válogatáslemez és koncertfelvétel követett. Személyes kedvenc az 1976-ban megjelent, egyik legsikeresebb lemezük a "Hotel California", természetesen egy megújított, újrakevert változatba fülelhetünk ma bele.

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. "Hotel California" 6:31
02. "New Kid in Town" 5:04
03. "Life in the Fast Lane"  4:46
04. "Wasted Time"  4:57
05. "Wasted Time (Reprise)"  1:23
06. "Victim of Love"  4:09
07. "Pretty Maids All in a Row" 3:59
08. "Try and Love Again"  5:11
09. "The Last Resort" 7:31

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Szándékosan nem az agyonhallgatott "Hotel California" című számot választottam...

Eagles - The Last Resort




2020. december 11., péntek

Blueskocsma - McKenna Mendelson Mainlin

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk McKenna Mendelson Mainlin.

McKenna Mendelson Mainlin

McKenna Mendelson Mainlin 1968-ban alakult kanadai blueszenekar. A banda alapítója Mike McKenna bluesgitáros volt aki először újsághírdetés segítségével keresett zenésztársakat. A hirdetésre jelentkezett Joe Mendelson akusztikus bluesgitáros. A másik két tag? Denny Gerrard basszus és   Spassticks' Tony Nolasco dobos már meghívás útján kerültek a csapatba. A siker gyorsan utolérte a zenekart, mert bekerültek egy programba, amely során Angliában léphettek fel, többek között Jimi Hendrix triójával. Debütáló lemezük 1969-ben jelent meg, az 1975-ös feloszlásig még négy albummal rukkoltak elő. Őket is felőrőlték a belső ellentétek és az állandó tagcserék. Ma az 1969-ben kiadott "Stink" című albumukba fülelhetünk bele, mégpedig egy 1994-ben felújított változatba.

A következő felvételeket hallhatjuk:

A1 One Way Ticket 2:40 
A2 She's Alright 3:35
A3 Beltmaker 3:35
A4 Mainline 6:40
A5 Think I'm Losing My Marbles 2:30
A6 Drive You 2:20

B1 T.B. Blues 2:05
B2 Better Watch Out 4:30
B3 Bad Women 12:20
B4 Don't Give Me No Goose For Christmas Grandma 2:30

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

McKenna Mendelson Mainline - Bad Women




2020. december 6., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - The Doors-L.A.Woman


Rockzenei barangolásunk sorám nem mehetünk el az amerikai rock legnagyobb ikonja a Doors mellett. A zenekart 1965-ben alapította Jim Morrison énekes, Ray Manzarek billentyűs, Robby Krieger gitáros és John Densmore dobos. A zenekar meghatározó egyénisége Morrison volt, aki vad, költői szövegeivel, karizmatikus személyiségével, vad, lázadó, kiszámíthatatlan színpadi  viselkesésével megszabta a csapat arculatát. 1971-ben Morrison meghalt, sírhelye ma is kuétikus hely. A zenekar még két évig létezett, majd feloszlott. Később Manzarek és Krieger több turnét is összehozott, ahol Doors számokat játszottak.

The Doors 1969-ben

A zenekar debütáló albuma 1967-ben, óriási sikerrel került kiadásra. A többi megjelent stúdióalbum is sikeres lett, bizonyítja a sokszoros aranylemez cím és az egész világon eladott több millió eladott lemez. Személyes kedvenc a hetedikként kiadott "L.A. Woman", amelyik 1971-ben jelent meg. Ma ebbe fülelhetünk bele, mégpedig egy negyven éves duplalemezes ünnepi kiadásba. Az első CD-n az eredeti album számai találhatók, míg a másodikon az eredeti számok alternatív változatai.

A következő felvételeket hallhatjuk.

CD 1:

  01. The Changeling  4:19
  02. Love Her Madly  3:18
  03. Been Down So Long  4:39
  04. Cars Hiss By My Window  4:09
  05. L.A. Woman  7:51
  06. L'America  4:35
  07. Hyacinth House  3:10
  08. Crawling King Snake  4:59
  09. The WASP  4:14
  10. Riders On The Storm  7:15

CD 2:

  01. The Changeling (Alternate Version)  4:49
  02. Love Her Madly (Alternate Version)  3:56
  03. Cars Hiss By My Window (Alternate Version)  4:40
  04. L.A. Woman (Alternate Version)  8:48
  05. The WASP  5:34
  06. Been Down So Long (Alternate Version)  5:05
  07. Riders On The Storm (Alternate Version)  9:07
  08. She Smells So Nice  3:23
  09. Rock Me  5:55

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

The Doors - Riders On The Storm



 

2020. december 4., péntek

Blueskocsma - Papa's Paradise

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk a Papa's Paeadise

Papa's Paradise

A Papa's Paradise egy finn 2013-ban alakult blues-rock trió. A zenekar frontembere: Pekka "Papa" Kortelainen gitáros, énekes és zeneszerző. A másik két tag: Kan Palokas basszus és Juna Laitinen dobos. A zenakari tagok más zenekarokban már együtt játszottak. A banda megalakulásától kezdve egyéni hangzásta rörekedett. Igazi fesztiválozó zenekar, hihetetlen népszerűséggel. Ma egy friss ropogos, ezévi lemezükbe fülelhetünk bele, melynek címe: "Roots".

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. Man From The Moon 04:49
02. Mooses Running Wild 04:49
03. Worried 03:20
04. Blue Heaven 04:25
05. I'm Your Man 03:43
06. Mama What You Had To Do 06:33
07. Dead Man's Boogie 02:55
08. Blues Police Man 03:06
09. Good Morning Schoolgirl 05:30
10. I Got A Blues 05:58

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Papa's Paradise - Mama What You Had To Do

2020. november 29., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Supertramp-Breakfast in America

 


A rockzene aranyéveinek egyik kiválósága volt a Supertramp együttes. A brit zenekart 1970-ben alapította Roger Hodgson (billentyűs hangszerek, gitár, ének) és Rick Davies (billentyűsök, ének). A kezdetekben igazi prog-rock zenekarként működtek, de az 1974-es harmadik lemezüktől kezdve stílusuk populárisabb lett. A zenekar külön erénye a szövegeik különlegességében rejlik. A tagok sűrűn cserélődtek, Davies kivételével. A csapatelső korszaka 1988-ig tartott, majd többször újászerveződtek. Közönségük nem az a csápolós típus volt, inkább az odafigyelős, igazi  vájtfülűek.

Supertramp

A zenekar debütáló lemeze 1970-ben jelent meg, amelyet még tíz studióalbum, számtalan koncertfelvétel követett. Személyes kedvenc az 1979-ben megjelent hatodik albumuk, amelynek címe "Breakfast in America". Ma ebbe fülelhetünk bele, mégpedig egy 2013-ban kiadott japán nyomású felújított változatba.

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. "Gone Hollywood" Davies Davies and Hodgson 5:18
02. "The Logical Song" Hodgson Hodgson 4:09
03. "Goodbye Stranger" Davies Davies 5:50
04. "Breakfast in America" Hodgson Hodgson 2:41
05. "Oh Darling" Davies Davies 4:07
06. "Take the Long Way Home" Hodgson Hodgson 5:09
07. "Lord Is It Mine" Hodgson Hodgson 4:10
08. "Just Another Nervous Wreck" Davies Davies 4:23
09. "Casual Conversations" Davies Davies 3:01
10. "Child of Vision" Hodgson Hodgson, Davies and John Helliwell 7:27

Letölthető (download):

Kedvcsináló:


Supertramp - Child of Vision




2020. november 27., péntek

Blueskocsma - Various Artists-The Story Of The Blues (1927-2017) III.

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. Mivel elérkeztünk november utolsó hetéhez, újra különböző előadőké a színpad. Ma a Story Of The Blues összeállítás harmadik részébe fülelhetünk bele.


A következő felvételeket hallhatjuk:

51. Sugar Coated Love - Lazy Lester
52. All Your Love (I Miss Loving) - Otis Rush
53. Rock Me, Baby - B.B. King
54. Penitentiary Blues - Lightnin' Hopkins
55. I Done Got Wise - Muddy Waters
56. Big Boss Man - Jimmy Reed
57. I Can't Hold Out - Elmore James
58. No More Doggin' - John Lee Hooker
59. Madison Blues - Elmore James
60. Back Door Man - Howlin' Wolf
61. Spoonful - Howlin' Wolf
62. Hoochie Coochie Man - Muddy Waters
63. Baby, Please Don't Go - Muddy Waters
64. I Feel So Good - Muddy Waters
65. Got My Mojo Working - Muddy Waters
66. Hideaway - Freddie King
67. Done Somebody Wrong - Elmore James
68. Just Your Fool - Little Walter
69. Rainin' in My Heart - Slim Harpo
70. Death Bells - Lightnin' Hopkins
71. Shame Shame Shame - Jimmy Reed
72. Sunnyland - Elmore James
73. Don't Get Around Much Any More - Unknown
74. Bright Lights, Big City - Jimmy Reed
75. The Stumble - Freddy King

Letölthető /downliad/:

Kedvcsinálók:


All Your Love (I Miss Loving) - Otis Rush


Rock Me, Baby - B.B. King


No More Doggin' - John Lee Hooker


Back Door Man - Howlin' Wolf


Just Your Fool - Little Walter











2020. november 22., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - The Ventures-The Ventures Best Hit Collection 30

 


A múlt héten a Shadows volt terítéken, mint az instrumentális gitárzene kedvelt képviselője. Ma hasonló kvalitású csapat van soron, de ezúttal Amerikából. Ők a Ventures. Évre pontosan ugyanakkor alakultak 1958-ban, Bob Bogle és Don Wilson segédletével. Felállásuk a klasszikus gitárzenekar elveit követte: szólógitár, ritmusgitár, basszus és dob- Ők is egy felvétel alapján lettek ismertek, a szám címe "Walk Don't Run" volt és az amerikai slágerlista (Billboard) második helyéig jutottak. Innen már nem volt megállás, hanglemezeiken kívül sok film aláfestő zenéjeként is felbukkantak.Tagcserék, nagy visszatérések, elhalálozás miatt megértek sok mindent, bár megváltozott stílusban de a mai napig játszanak.

The Ventures

A zenekar debütáló lemeze 1961-ben jelent meg, amelyet tényleg megszámlálhatatlan követett. Nehéz lett volna közülük választani, így szintén egy válogatásalbumra kerül sor. Ezek az albumok bár szubjektívek, de nagyin jól átölelik a zenekar munkásságát. Ma ebbe fülelünk bele, mágpedig egy 2018-ban kiadott, japán,, újrakevert és feljavított változatot.

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. Walk Don’t Run
02. Memphis
03. Rebel Rouser
04. Apache
05. Bulldog
06. Pipeline
07. Telstar
08. Hawaii Five O
09. Tequila
10. Wheels

11. Bumble Bee Rock
12. Slaughter On 10th Avenue
13. Ghost Riders In The Sky
14. Perfidia
15. Let’s Go
16. Green Onions
17. Raunchy
18. House Of The Rising Sun
19. Rock Nuts

20. Walk Don’t Run ’64
21. Wipe Out
22. Secret Agent Man
23. Guitar Boogie Shuffle
24. Caravan
25. Diamond Head
26. The Cruel Sea
27. Yellow Jacket
28. Ram Bunk Snush (I Ain’t Got No Money)
29. Driving Guitars
30. Sleepwalk

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

The Ventures - Ghost Riders In The Sky



2020. november 20., péntek

Blueskocsma - DieDra

 


Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk DieDra,

DieDra

DieDra a virginiai Norfolkban született. Istenadta éneltehetsége  hamar megmutatkozott. DieDra anyai nagyapjánál nevelkedett, aki dalokat szerzett a helyi templom számára. A lány hamar a templom kórusában találta magát, ahol rövid időn belül mát szólistaként lépett fel. DieDra állandóan képezte magát, példaképei Aretha Ftanklin és Whitney Houston volt. Pályája rossz maneger választás miatt nehézkesen indult. Amikor új szerződést kötött egy másik lemezkiadónál, néhány hőnap múlva máris kijött debütáló lemeze. Mindez 1998.ban történt, pályája azóta felfelé ível, amit igazol számtalan bezsebelt díja és jelölései is. Ma egy frissen kiadott lemezébe fülelhetünk bele, amelynek címe "Alabama's Blues Queen" és a Ruff Pro Band közreműködésével került kiadásra. 

A következő felvételeket hallhatjuk:


[3:07] 01. - My House
[3:39] 02. - If I Let You Hit It
[3:54] 03. - Strutt Yo Stuff
[3:03] 04. - Blues My Tears Away
[8:47] 05. - My Story
[3:36] 06. - Say I Love You
[3:44] 07. - Something Ain't Right
[4:47] 08. - Lies Liqour & Blues
[3:25] 09. - Size of the Ship
[3:18] 10. - For That Thang

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

DieDra
 - Live




2020. november 15., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből -- The Shadows-20 Golden Greats

 


A múlt héten az instrumentális rock egy speciális ágával foglalkoztunk. Ma maradunk az instrumentális zenénél, de ebben az esetben a gitároké a főszerep. A varázslók neve a Shadows volt. Brit zenekar volt, amely 1958-ban alakult: Hank Marvin szólógitáros, Bruce Welch ritmusgitáros, Jet Hams basstus és Tony Meehan dobos közreműködésével. Eleinte Cliff Richard kísérózenekaraként léptek fel, de 1960-tól saját utat jártak be. Ebben az évben kiadott kislemezüé  egyik száma az "Apache" nagyon népszerűvé vált és megmutatta számukra az irányt. Sorra születtek a jobbnál-jobb felvételek és repitette őket a világsiker felé. A zenekar pályája töretlenül ívelt az 1990-es megszünésig, a zenekarok szívesen játszották fűlbemászó dallamaikat.

The Shadows

A zenekar debütáló albuma 1961-ben jelent meg, amelyet számtalan kiadvány követett. Személyes kedvenc az 1977-ben kiadott LP, amelynek címe "20 Golden Greatest", talán azért mert az akkori Hungaroton nem találta a fiatalok megrontására alkalmas zenének és megjelentette. A lemezről is van kedvenc számom, mégpedig a "B.07.Theme For Young Lovers"., talán mert én is fiatal szerelmes voltam. Ma ebbe a nagyszerű válogatáslemezbe fülelhetünk bele. 

A következő felvételeket hallhatjuk:

A.01. Apache 2:52

A.02.Man Of Mystery 2:00

A.03.The Frightened City 2:21

A.04.Guitar Tango 2:58

A.05.Kon-Tiki 1:54

A.o6.Foot Tapper 2:33

A.07.Genie With The Light Brown Lamp 2:39

A.08.The Warlord 2:15

A.09.A Place In The Sun 2:14

A.10.Atlantis 2:47

B.01.Wonderful Land 2:02

B.02.FBI 2:18

B.03.The Savage 2:22

B.04.Geronimo 2:20

B.05.Shindig 2:17

B.06.Stingray 2:33

B.07.Theme For Young Lovers 2:37

B.08.The Rise And Fall Of Flingel Bunt 2:45

B.09.Maroc 7 2:43

B.10.Dance On 2:22

Letölthető /download/:

https://data.hu/get/12667242/The_Shadows.zip


Kedvcsináló:

The Shadows - 
Theme For Young Lovers


2020. november 13., péntek

Blueskocsma - The Dead South


Itt a hétvége, nyit a blueskocsna. E heti vendégünk a Dead South.


A Dead South 2012-ben alakult, kanadai illetőségű csapat, amely folk-bliegrass stílusban utazik. Alapítói: Nate Hills (ének, gitár, mandolin), Scott Pringle, (gitár, mandolin, ének), Danny Kenyon (cselló, ének), Corton Crawford (bendzsó). 2015-ben a csapatot Crawford elhagyta, de 2 év után visszatért Az együttes eleinte igazi fesztiválozó társaság volt. Első megnyílvánulásuk egy ötszámos maxilemez volt 2013-ban. 2014-ben kiadtak egy német stúdió segítségével egy 13 számos albumot. Ez a lemez hozta meg számukta az ismertségez és sikert, legfőkáppem a kiadást követő koncertturnénak köszönhetően. Ma ebbe a lemezbe fülelhetünk bele, amelynek címe "Good Company". 

A következő felvételeket hallhatjuk:

1 Long Gone 2:17
2 Achilles 2:24
3 The Recap 4:15
4 In Hell I'll Be In Good Company 4:03
5 Manly Way 1:46
6 Travellin' Man 3:41
7 Honey You 3:03
8 Ballad For Janoski 5:14
9 Down That Road 3:19
10 The Dead South 2:38
11 That Bastard Son 3:52
12 Deep When The River's High 4:59
13 Into The Valley 6:10

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:


The Dead South - Dead South Live





 

2020. november 8., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Sky-Sky2

 

Ma egy igazán érdekes zenekarhoz érkeztünk a rockzene birodalmában. Nevük Sky volt, 1978-ban alakultak, részben brit részben ausztrál tagokkal. Rockzenekarként indultak, de hamar megtalálták az egyéni stílusukat, amely instrumentális zene volt, klasszikus elemekkel, progresszív rockkal és ami érdekesség szimfónikus rocckal.A tagok több hangszeren is játszó zenészek voltak, a repertoár széles a tamburintól egészen a tubáig. A csapat 1995-og létezett, ezalatt valódi átjáróház volt a tagcserék miatt, mégis maradandót alkottak.

Sky

Debütáló lemezük 1979-ben jelent meg, amelyet még hat stúdióalbum és számos köncerfelvétel követett. Személyes kedvenc a második lemezük, amely 1980-as kiadás és a "sky2" címet viseli. A dupéa lemez, nagyszerűen bemutatja a zenekar sokrétűségét. Ma ebbe fülelhetünk bele, még pedig egy 2014-es újrakevert változatba.

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. "Hotta"  7:47  
02. "Dance of the Little Fairies"  3:32  
03. "Sahara"  6:56  
04. "FIFO" (Fifo / Adagio / Scherzo / Watching The Aeroplanes) 17:13  
05. "Tuba Smarties" (live)  3.23  
06. "Ballet Volta" 2:48  
07. "Gavotte & Variations" (edited version)  5:17  
08. "Andante"  2:58  
09. "Tristan's Magic Garden" 4:12  
10. "El Cielo" 4:24  
11. "Vivaldi" 4:13 
12. "Scipio" (Parts I & II) 12:10  
13. "Toccata"  4:43

Letölthető /download/:

Kedvcsináló_

Sky
 - Toccata



2020. november 6., péntek

Blueskocsma - Dan Doiron

 

Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk Dan Doiron.

Dan Dorion

Dan Doiron Új-Skociában született zenész, gitáros, dalszerzú, énekes és gitártanár. Már tizenhárom éves korában saját zenekart alapított. Barátai szerint, ha a nyakában nem lóg a gitárja, fel sem ismerik, igazi rabja volt hangszere nyers erejének. Klasszikus diplomája van gitárszakon, úgy hogy az alapok adottak voltak, innen alakítgatta tudását, amíg a tradicionális bluesiskola segítségével kialakította tudását. Kezdetekben más zenekarokban kamatoztatta tudását, míg 2011-ben megjelentette első önálló albumát. Munkásságát több zenei-díj jelolés is igazolja. Szívesen tanítja a követkető nemzedéket a blues szeretetére. Ma a 2011-ben megjelent albumába fülelhetünk bele, amelynek címe "Even My Guitar Is In Love With You".

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. Waitin' on the Other End (3:36)
02. Just Wanna Be (3:57)
03. Even My Guitar (3:45)
04. True Story (3:48)
05. Holdin' on by my Six String (4:44)
06. Ridin' with Mike (5:06)
07. Can't Look Back (4:28)
08. Get These YaYas Out (4:45)
09. Like My Father (4:31)
10. Waves of Port Hood (3:02)

Letölthető /download/:

Kedvcsináló:

Dan Doiron - Even My Guitar Is In Love With You


2020. november 1., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - Ekseption-Ekseption

 

Folytatva barangolásunkat a régi idők rockzenéjében egy érdekes állomáshoz érkeztünk. 1967-ben alakult egy holland rockzenekar Ekseption néven. A zenekar érdekes figurája volt Rein van den Broek, aki zenekonzervatoriunot végzett trombitásként szerepelt a csapatban. Személye különleges hangzást adott az eredetileg instrumentélis rockot, klasszikus rockot jazz-fúziót játszó csapatnak. Legnagyobb sikereiket egy új vonallal érték el, ugyanis klasszikus zenét dolgoztak fel rock stílusban. A zenekar 1989-ig létezett, pályafutásuk alatt 5 lemezük aranylemez lett és a második Holland Edison-díjal jutalmazták.

Ekseption

A zenekar debütáló lemeze 1969-ben jelent meg, amelyet még több mint tíz album követett, Személyes kedvenc a zenekar nevével fémjelzett első lemez, a nagyszerű és újszerű klasszikus feldolgozásokért.

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. The 5th  Composed By – Ludwig Van Beethoven  3:21
02. Dharma  Composed By – Jethro Tull  3:27
03. Little X Plus  2:33
04. Sabre Dance  Composed By – Aram Khatchaturian  4_42
05. Aria  Composed By – Johann Sebastian Bach  2:50
06. Adagio D'Albinoni  Composed By – Tomaso Giovanni Albinoni  3:49
07. Rhapsody In Blue  Composed By – George Gershwin  3:59
08. This Here  Composed By – Bobby Timmons, Jon Hendricks  4:12
09. Italian Concerto  Composed By – Johann Sebastian Bach  4:55
10. Canvas  Composed By – Brian Bennett  2:28

Letölthető /dowmload/:

Kedvcsináló:

Ekseption
 - Rhapsody in Blue




2020. október 30., péntek

Blueskocsma - Various Artists-The Story Of The Blues (1927-2017) II.

 


Itt a hétvége, bsit a blueskocsma. Mivel a héten kipipálhatjuk a tizedik hónapot is, így a hagyományokhoz híven különböző előadóké a színpad. Folytatjuk a blues története sorozatot a második résszel.


A következő felvételeket hallhatjuk:

26. Evil is Going On - Howlin' Wolf
27. I'm Ready - Muddy Waters
28. Moving On Out Boogie - Lightnin' Hopkins
29. My Babe - Little Walter
30. Mannish Boy - Muddy Waters
31. Dust My Blues - Elmore James
32. Smokestack Lightnin' - Howlin' Wolf
33. Ain't That Lovin' You Baby - Jimmy Reed
34. Don't Go No Farther - Muddy Waters
35. It's You Baby - Sunnyland Slim
36. Little Girl - Little Willie Foster
37. I Can't Quit You Baby - Otis Rush
38. Walkin' by Myself - Jimmy Rogers
39. Got My Mojo Working - Muddy Waters
40. I'm a King Bee - Slim Harpo
41. Groaning the Blues - Unknown
42. Love That Woman - Otis Rush
43. I Got Love If You Want It - Slim Harpo
44. All Your Love - Magic Sam
45. All My Whole Life - Magic Sam
46. Who's Been Talking - Howlin' Wolf
47. Three Times a Fool - Otis Rush
48. She's a Good 'Un - Otis Rush
49. Double Trouble - Otis Rush
50. Moanin' for My Baby - Howlin' Wolf

Letölthető /download/:

Kedvcsinálók:

 Evil is Going On - Howlin' Wolf

My Babe - Little Walter

 Don't Go No Farther - Muddy Waters

 I Can't Quit You Baby - Otis Rush

All My Whole Life - Magic Sam






.-