2020. március 1., vasárnap

Kedvenc albumaim a régi szép időkből - The Beatles-Yellow Submarine


A hatvanas években a világ két részre szakadt, a gombafejúek és a kövesek rajongóira. Gondolom mindenki tudja, hogy a Beatles és a Rolling Stones zenekarokról van szó. Részemről mindkettőt szerettem a maga sajátosságai miatt. A rajongók úgy képzelték, hogy a két csapat megásta a maga barikádját és onnan tüzel a másik erődjére. Az igazság az volt, hogy jóbarátok voltak, sőt megegyeztek, hogy ki, mikor dobja piacra az új lemezét, hogy ne sértsék egymás érdekeit. Ma a Beatles van soron. Az együttes akik tagjainak ha a keresztnevüket felsorolva /John, Paul, George, Ringo/, máris tudjuk melyik zenekarról van szó. A csapat 1960-ban nyerte el végleges felállását, ekkor vették fel a Beatles nevet. Stílusát tekintve beat, rock, pop, amelyben olyat alkottak amit még zenekar soha. Lemezeladásuk olyan magasságot ért el, aminek még csak a közelébe sem értek sohasem. Számaik a Top-listák állandó szereplői voltak. Sajnos már csak a zenekar fele él közöttünk, de amit nyújtottak az halhatatlan.

The Beatles

Az együttes fennállásának 10 éve alatt számtalan nagyszerű albumot jelentetett meg. Az én szemályes kedvencem, a rajzfilmként is feldolgozott "Yellow Submarine". Kérdezhetnétek, hogy miért? Talán azért mert a zenei anyag nagyszerűen tükröti a zenekar filozófiáját, felfogását a világról, amely megmagyarézhatja ezt a mai napig töretlen népszerűséget. A lemez 1999-ben kiadott felújított változat, amely kifejezetten a rajzfilm dalaiből készült.

A következő felvételeket hallhatjuk:

01. Yellow Submarine 2:42
02. Only A Northern Song 3:25
03. All Together Now 2:11
04  Hey Bulldog 3:12
05. It's All Too Much 8:13
06. All You Need Is Love 4:19
07. Lucy In The Sky With Diamonds 3:31
08. Eleanor Rigby 2:09
09. Nowhere Man 2:44
10. When I'm Sixty Four 2:43
11. Love You To 3:11
12. Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band 2:01
13. With A Little Help From My Friends 2:49
14. Baby You're A Rich Man 3:11
15. Think For Yourself 2:18

Letölthető /download/:
https://data.hu/get/12326569/The_Beatles_-
_Yellow_Submarine_Songtrack_1999.zip

Kedvcsináló:


The Beatles - Yellow Submarine /original trailer/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése