Fortyogó Samu a vízforraló lefekvéshez
készülődött. Minden nap este kilenckor hajtotta álomra fedelét, mert tudta,
hogy reggel korán kell ébrednie, mert a gazda elsőként őt fogja használni.
Szokásos időre beállította vekkerét és álomba szenderült. Reggel vidáman
ébredt, már hallotta is a gazda mocorgását, majd érezte tétova kézmozdulatait.
Felpattant a fedele és friss víz ömlött termetes pocakjába. Lecsapódott a
bejárat és kezdetét vette a főtevékenység a víz felforrósítása. A megfelelő
pillanatban kikapcsolt a melegítést szolgáló és már kész is volt a forró víz. A
főnök megemelte és a kiöntőjén keresztül kiáramlott a fortyogó nedű. Kellemes
kávéillat terjedt szét a levegőben. Tudta, hogy legközelebb estefelé lesz újra
szükség rá, így hát a stressz levezetésére bekapcsolta a tv-t és
receptműsorokat nézegetett. Az esti szolgálat után egy olyan karbantartás
következett, amit nagyon nem szeretett. Tény, hogy egy idő után fehér vízkő
rakodik le hordónyi hasa belsőjére, és ez egyre jobban zavarta a munkájában.
Gazdi ezt úgy orvosolta, hogy egy éjszakára valamilyen folyékony anyagot öntött
bele. Nagyon utálta a tisztítót, mert savanyú szaga volt, de annyira, hogy
könnybe lábadt tőle a szeme. Ráadásul annyira csípett, hogy egész éjjel vakaróznia
kellett tőle. De minden szenvedés véget ér egyszer. Megszabadult bűzlőfenségétől
és alapos öblítést kapott. Megérte a tortúra, mert újra tiszta volt, mint a
régi szép időkben. Feltöltődött friss vízzel és várta, hogy elkezdődjön a
megszokott folyamat, de nem történt semmi. Hallotta a gazda cifra káromkodását,
kapcsolgatását, a végén még meg is rázta, mint Krisztus a vargát. Semmi nem
hatott. Reményvesztetten telt el a nap. Estefelé megérkezett a gazda, hóna
alatt egy dobozzal. Samu rosszat sejtett. A kicsomagolás után egy csili-vili
vadonás új fortyogó bukkant elő. Samut kipenderítették megszokott törzshelyéről
és az újonc telepedett le helyette. Gazdi meg sem állt vele a kukáig, ahol
alantas rangú háztartási szemét közé került. A hajsütő vastól már hallott erről
a helyről, tudta mire számíthat…
Az időgép csattogva becsapódott a
talajba, még párat villogott majd csend lett.
- Mi történt Wanda?
- Parancsnok, időviharba keveredtünk
és becsapódtunk. Nincs nagy baj, a hibák egy nap alatt kijavíthatók általam.
Javasolnám, hogy addig nézzen körül.
- Hol vagyunk?
- A jura korszakban. – válaszolt a
computer.
- A Dinoszauruszok korában? Bárhová
szerettem volna eljutni, de ide nem. Azoktól a böhöm nagy állatoktól már akkor
is féltem, amikor csak könyvekben láttam őket, hát még élőben. Legjobb lesz, ha
ki sem mozdulok innen.
- Sajnálom parancsnok, de a javítást
akadályozná a jelenléte.
A parancsnok dohogva kinyitotta az
ajtót. Kellemes szellő érintette az arcát. A hatalmas fák
hívogatóan hajladoztak feléje. Nem is tűnik olyan barátságtalannak. – gondolta magában,
és kilépett az ajtón. Körülnézett. Békés csend honolt, távoli madárhanggal
fűszerezve. Tétován elindult az egyik irányba. Váratlanul motoszkálást hallott
a sűrű erdő felöl, majd hirtelen előlépett egy több emeletes szörnyeteg. A
parancsnoknak földbe gyökerezett a lába, de aztán előtérbe került az életösztön
és futásnak eredt. Az ellenség gyorsan utolérte és elállta a menekülés útját.
Lehajolt hozzá, az áldozat becsukta a szemét és várta az elkerülhetetlent. De a
félelmetes állkapcsok szorítása helyett a dínó megszólalt:
- Hellóka! Engedd meg hogy
üdvözöljelek országunkban.
A parancsnok elképedve pislogott.
- Nem fogsz megenni?
- Miért ennélek meg? Vega vagyok, és
egyébként sem vagyunk olyan vérszomjasak, mint ahogy a könyveitekben leírják.
Igen tudunk olvasni és mi is ismerjük az időutazást. Én lennék a
fogadóbizottság, hogy igazán megismerj minket. Gyere, körbe vezetlek.
Azzal elindultak, miközben a dínónak be nem
állt a szája. Odaértek egy különös formájú fához. A hústorony odalépett hozzá és
orrával megnyomta. A föld megmozdult a lábuk alatt és iszonyú sebességgel
zuhanni kezdett.
- Ez a liftünk, először kicsit
szokatlan lehet.
Jó ideig zuhantak, amíg végre megállt.
A parancsnok összeszedte magát és körülnézett. Hatalmas mesterséges fényű
metropoliszt látott tele nyüzsgő élettel. Barátságosan köszöntötték az arra
elhaladók.
- Itt élünk valójában. Amikor hírét
vettük, hogy ki fogunk pusztulni egy meteor által, megépítettük ezeket a Föld
alatti városokat és a megfelelő időben leköltöztünk.
- De hát akkor ki sem pusztultatok!?
- Így igaz a ti korotokban is ott
élünk, csak ritkán jövünk a felszínre, mert látjuk, hogyan pusztítjátok el
önmagatokat és mi akkor, újra birtokba vehetjük a felszíni világot…
Kukucs Bagamér, a nagyító éppen magát
tisztogatta egy puha ronggyal, amikor berongyolt az örökké álmos Macsek Álmos és
a segítségét kérte:
- Légy oly jó segíts, mert úgy
látszik, hogy romlott a szemem és nem tudom elolvasni az újságban az
apróhirdetéseket.
- Állok rendelkezésedre. Akár fel is
olvashatom neked, tudod úgy mint Nyilas Misi a Pósalaki úrnak.
- Köszi, még nem vagyok teljesen vak.
El is kezdték böngészni a hirdetéseket,
közben kedélyesen eltársalogtak hétköznapi dolgokról. Időközönként Álmos
bekarikázott egy-egy hirdetést. Bagamér oldalát furdalta a kíváncsiság, ezért
megkérdezte:
- Mit is keresünk tulajdonképpen?
- Neked elmondom, mert tudom, hogy nem
vagy pletykás.
Tegnap elköltözött az egércsalád
vidéki rokonokhoz, mert e-mailt kaptak, hogy olyan bőséges volt a termés, hogy jut
belőle az egész rokonságnak. Így hát
keresek egy rendes egércsaládot a helyükre. A bérleti díj mindössze annyi, hogy
néha látványosan, alibiből megkergethetem őket. Tudod, ha a háziak megneszelik,
hogy nincs egér a háznál a macska is hamar hajléktalanná válhat. Ezért kell
gyorsan lépnem, még mielőtt az utálatos Bundás kutya meghallaná a pletykát. Ő
ugyanis, ha eddig nem tudtad volna, nagy beáruló, spicli és vamzer egy személyben…
